Kecskés Hersel meséje

A szent életű Báál Sém Tov fiatal korában faluról falura és városról városra utazgatott a társaival. De nem szórakozni vagy világot látni mentek, mint oly sok más fiatalember! Mindannyian tudós és szent életű férfiak voltak, akik egyszerű, szegény parasztoknak öltözve segítettek titokban mindenkinek, akinek szüksége volt rá.

Egyszer egy ilyen útjuk alkalmával jutottak el Brody városába. Ahogy járták az utcákat, a Báál Sém Tov egyszer csak meglátott egy szegény embert. Ruhája rongyosabb és szakadtabb volt, mint a legszegényebb emberé, akit korábban csak láttak, háta egészen meggörnyedt zsákjának mázsás súlya alatt. Arca mégis nyugodt volt és szent fény vette körül. Ahogy az utcai járókelők észrevették az embert, harsányan nevetni kezdtek: „Kecskés Hersel, cipekedj egészségben!” – kiáltozták.

A Báál Sém Tov azonnal érdeklődni kezdett, ki is ez a „kecskés Hersel”. A környékbeliek elmondták neki, hogy ez bizony nem más, mint az egyszerű, tudatlan Hersel, aki vagy tíz éve már, hogy megözvegyült, és azóta teljesen meg is bolondult. Két fia van, mindketten neves jesivákban tanulnak és igen jó tanulók, de Herselt jobban érdeklik a kecskéi, mint a fiai. Ugyanis a két fián kívül négy kecskéje is volt a szegény embernek, innen eredt a gúnyneve is, és szerény keresetét mind a kecskéire fordította.

A Báál Sém Tov nagyon szerette volna megtudni Hersel titkát, hiszen akármit is mondtak a városka lakói, a szegény hordár arca mégis olyan szent fényben ragyogott, mint Mózes arca, miután lejött a Szináj-hegyről, kezében a kőtáblákkal a zsidó nép számára. A Báál Sém Tov imádkozott, kérlelte Istent, hogy fedje fel előtte a szegény ember titkát, de imája nem talált meghallgatásra. Ekkor a Báál Sém Tov böjtölni kezdett. Három egész napon át nem evett és nem ivott, csak imádkozott és könyörgött Istenhez, hogy fedje fel előtte „kecskés Hersel” titkát.

A harmadik napon, éppen a délutáni mincha imádság után, a Báál Sém Tov találkozott Hersellel. Megkérte, hadd látogassa meg a hordárt otthonában, Hersel pedig boldogan beleegyezett. A kidőlt-bedőlt falú házikóban lócára ültette, frissen fejt kecsketejjel kínálta a rejtőzködő cádikot, és míg a Báál Sém Tov ivott, Hersel mesélni kezdett:

„Tíz évvel ezelőtt elveszítettem szeretett feleségemet, Goldét. Golde csodálatos, jószívű asszony volt. Rendszeresen látogatta a betegeket és azokat az anyákat, akik nemrégiben adtak életet gyermeküknek. Miután Golde meghalt, a fiaimmal illően meggyászoltuk őt. Ekkor történt, az egyik éjszaka, néhány nappal a halála után, hogy drága feleségem megjelent álmomban és elmondta, micsoda óriási jutalom várta őt az Égben mindazért a jóért, amit a betegekkel és az édesanyákkal tett.

Így szólt hozzám: »Hersel, amikor elérkeztem az Égi Ítélőszék elé és a nevemet kérdezték, megjelent ott mindazoknak az anyáknak és betegeknek a lelke, akiknek 27 év alatt akár csak egyszer is segítettem. Ők könyörögtek értem, és érdemeim elismeréseként az Édenkertbe jutottam. Hersel, fogadd meg a tanácsomat, tegyél úgy, ahogyan én cselekedtem, és óriási jutalom vár téged is!«

Akkor fogtam magam, és vettem négy kecskét. A lehető legjobb ellátásban részesítem őket, vigyázok rájuk, táplálom és jól tartom őket, hogy sok tejet adjanak, amit kioszthatok a betegek és az édesanyák között, hogy új erőre kapjanak tőle.”

A Báál Sém Tov megrendülten hallgatta a történetet, és már épp válaszolni készült, amikor Hersel így folytatta:

„De ez még nem minden! Drága Goldém tegnap éjjel újra eljött álmomban, és azt mondta: »Hersel, ha holnap a mincha ima után egy szegény ember kérdez tőled valamit, hívd meg őt az otthonunkba és kínáld meg egy pohár tejjel, mert rajta keresztül éred el az örök megváltást«.”

A Báál Sém Tov azonnal tanítványává fogadta és a szárnyai alá vette Herselt. Hersel szorgalmasan tanult és ő is titkos cádik lett, aki ezreknek segített titokban utazásai során.

A cikk az Egység 146. számában jelent meg.