Koltai Róbert, Czutor Zoltán és Karácsony Gergely is gyújt idén hanukai gyertyát a Nyugati téren. 366 hanukai gyertya, 11 nyilvános helyszín, 6 magyar város.
Idén december 14-én veszi kezdetét hanuka, a zsidóság talán legismertebb és legörömtelibb ünnepe. Az ünnepléshez ismert közéleti személyiségek, így Czutor Zoltán énekes, Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere és Koltai Róbert színművész is csatlakoznak.
Karácsony Gergely és Koltai Róbert is fog hanukai gyertyát gyújtani
Az ünnep nyolc napja alatt az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség szervezésében 366 hanukai gyertya gyullad meg 10 nyilvános helyszínen országszerte, hogy közösen ünnepeljük a fényt, a csodát és a szabadságot.
December 14-én este Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere tiszteli meg az első estét. December 16-án Czutor Zoltán zenész, december 17-én Sváby András műsorvezető és Berecz Péter szerkesztő látogat ki a Nyugati térre. Majd december 21-én pedig Koltai Róbert színművész fog hamukai gyertyát gyújtani a Nyugati téren.
A Nyugati téren minden este lehet találkozni majd az EMIH rabbijaival is. Többek között ott lesz Köves Slomó, Oberlander Baruch és Glitzenstein Sámuel rabbi is.
1998 óta minden évben a Nyugati téren
Magyarországon 1998. december 13-án, a Nyugati téren lobbant fel először köztéren a hanuka lángja az EMIH kezdeményezésére, azóta ez hagyománnyá vált, és egyre több helyszínen kerül sor nyilvános gyertyagyújtásra.
Idén a nyolcnapos ünnep alatt hat városban – Budapesten, Kecskeméten, Miskolcon, Debrecenben, Kőszegen és Szentendrén – gyújtanak összesen 366 gyertyát.
Hanuka a zsidóság legismertebb ünnepe. Ilyenkor arra emlékszünk, hogy a zsidók legyőzték a szíriai görögöket, és a bálványoktól megtisztították, majd újraszentelték a jeruzsálemi Szentélyt. A Szentélyben elhelyezett menórában lévő olaj egy napra volt elegendő. De csoda történt és nyolc napig kitartott, amíg elkészült az új kóser olaj. Ennek emlékére a Hanuka első napjától kezdve minden este eggyel több gyertyát gyújtanak meg a zsidó családok, és olyan helyre teszik őket, ahol hirdethetik az isteni csodát.
Hanuka minden napján lesz valami izgalmas program
A budapesti gyertyagyújtások helyszínei:
● Nyugati tér
● Hello Buda
● Újbuda, Móricz Zsigmond körtér
● Budai Vár, Kapisztrán tér
● Szent István park
A gyertyagyújtások mellett idén is több rendhagyó, látványos programmal is készül az EMIH, hogy a hanukai fény minél több emberhez eljusson.
Hanukaraván – december 20-án 19 órakor: a Galagonya utcából indul az ünnepi LED-fényekkel díszített autós konvoj, amely Budapest több pontján is végighalad, fénybe borítva a várost. Az autós menet látványos, közösségépítő esemény, amely a hanukai örömöt és csodát viszi el az utcákra.
Hanukorcsolyázás – december 21-én 21:00-tól: a Városligeti Műjégpályán különleges éjszakai hanukai korcsolyázás várja a családokat és barátokat zenével, fánkkal és közös gyertyagyújtással.
Az EMIH mindenkit szeretettel hív, hogy vallástól függetlenül csatlakozzon a közös gyertyagyújtásokhoz, és részt vegyen a fény ünnepén.
Részletes programok a zsidoprogramok.hu oldalon keresztül.
A borítóképen Karácsony Gergely – akkor zuglói polgármester – egy 2014-es, Nyugati téri hanukai gyertyagyújtáson.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.