Kaczér Illés: Ne félj szolgám Jákob 19.

Kaczér Illés: Ne félj szolgám Jákob 19.

A három gyerek kedvéért

– Jött egyszer egy feketeszemű fiatalember a császár városából, a hóna alatt hegedű. Helén mamának nagyon tetszett és Azriel azt állította, hogy a fiú gombüzlete valóságos pénzgyár. De Manasse papa hallani sem akart róla. A fiú oldalszakállt viselt és késsel borotválkozott. Sulem papa szakállát és tincseit olló nem érintette soha.
Jitele a gyékényen hajlongó apja felé néz. Majd újra az anyja arcára emelve tekintetét komolyan kérdezi:
– Mondd, mamuci, ha elmentél volna azzal a hegedűs emberrel Bécsbe, a te gyermekeid volnánk most vagy a Sulem papáé?
A kérdésen, gondolkodni lehet. Malke mama tovább gondolkodik a kelleténél és Mailechnek eszébe jut a szombati lepény. Már teletüdőből bőg és az anyja tudatára ébred meséi teljes hiábavalóságának. Ezek a gyerekek éhesek. Őmaga is éhes. Sulem sápadt, a szeme nyugtalanul ég, Sulem is éhes. Ebédidő volna, szombat, rég volt ilyen nyomorúságos szombatjuk. Most nincs helye elmúlt dolgok idézésének, hogy is lett volna, ha másként lett volna. Így van, ahogy van. Jött itt három férfi és már majdnem történt valami. De szombaton nem történhet semmi. És talán jó is, hogy még nem történt semmi. Gondolkodni nem szabad, változtatni a három csillag feljöttéig nem szabad. De cselekedni kell. Hogy a család éhezzen, hogy ezek a gyerekek gyomorgörcsöt kapjanak a koplalástól, ezt sem Sulem, sem a szigorú zsidóisten nem követelheti.
– Jó, jó, fiacskám, lesz tojásos lepény is, csak ne sírj. Vedd Jitele a bögrét és szaladj be a jobbágyasszonyhoz, adja még egyszer tele… Ne ordíts, Mailech, az apád meghallja. Mehetsz te is vele. Hozzatok tíz tojást, abból holnap lepényt sütünk Károlyban. És ha van kenyere, adhat azt is.
A gyerekek elmentek, Malkele most a szekér belsejében keresgél. Hová tehette a kislány meleg szövetruháját és Mailech gyapjulajbiját? A nap felhők közt van, hideg szél jön megint. Esni talál. Sulem szeretné, ha Malkele hozzá jönne kicsit elbeszélgetni. Elbeszélgetni, miről? Bármiről a világon, csak ne kelljen arra a dologra gondolni. Malkele szépen tartja magát, tud egyébre is gondolni. Csak attól lehet tartani, hogy beszéd közben megemlíti. Vagy, hogy egyenesen azzal kezdi. Itt volt a szerencse és elment. Most folyton távolodik. Holnapra olyan messze lesz, hogy kengyelfutó sem éri utol. Erről most ne beszéljünk, Malkele. Kibírjuk estig. Szenvedni kell a meggyőződésért. Talán ha felkérné Malkelét egy kis szombati sétára. Csak lépkednének egymás oldalán. Őmaga nem beszélne és Malkele is hallgatna. Malkele nagyon tud hallgatni séta közben. Hallgatnának és elsétálnának odáig… Csakhogy ha odamegy, akkor már körülnéz. Ha körülnéz, számolgat. Kezdi felmérni az üzletet. Kezd berendezkedni, átrendezkedni. Lebont egy öreg pajtát, épít helyébe újat. Isten óvjon ettől. A lélek pihen, a test szombatol. De a szem, a bűnös szem munkát keres és dolgozik. Az agy is dolgozik. A Szombat elfordul és sír. Nem, Malkele, ma nem mehetünk sétálni, eső készül és Bal-Zebub ólálkodik az úton.
A sátán persze nem adja meg magát egyhamar. Aki kerüli az úton, azt felkeresi odahaza. Jön Bőr Máté bíró a nagybottal és az uraságok üzenetével.
– Tudják a nemes urak, zsidó, hogy sábesz van a zsebedben. De nekik most nem pénz kell, hanem zsidó. A bér egyelőre ne okozzon gondot, csak gyere és ülj be a bérletbe.
Sulem ijedt mozdulatot tesz.
– Most nem. Most nem.
– Miért nem most, amikor ott nagyon várnak? Mi van most?
– Most most van.
A bíró ezt nem érti meg teljesen. De gondolkodik rajta. Végigtöröl a bajuszán.
– Ha most most van, akkor jól van. De estére okvetlenül odavárlak. Azt üzeni az öreg uraság, hogy már a három gyerek kedvéért is el muszáj jönnötök.
– A három gyerek kedvéért? – Sulem megzavarodva néz Malkele felé. Malkele a nagyláda mélyén kotorászott, de most megemeli nehézkes testét és Bőr Mátéra biccenti fejét.
– Köszönjük bíró úr. Estére odajövünk.
Sulem számára felszabadulás, hogy a felesége felelt helyette és elküldte a bírót. Annak is örül, hogy megismerte az asszony álláspontját. Tehát oda akar menni ő is. Az írástudó Sulem ugyan még méltatlankodik és parázs kis vitát rendez a családapa Sulemmel. – Ha szigorúan vesszük, véli az írástudó, Malkele nagyjából elfogadta az ajánlatot. Ez a szombat áthágása. – Malke asszony szavait nem kell olyan szigorúan venni. Malkele nem Tóratanult férfiú. – De Tóratanult férfiú felesége és így tudnia illik egyet-mást. – Ez így is van. Malkele azonban csak arra gondolhatott, amire minden szülés előtt álló nő gondol, hogy estére netán meglepik a fájdalmak. Ha most lepnék meg, itt a mezőn, azonnal odamehetnénk. A születendő nemcsak az anyaméhen, hanem a szombat törvényein is áttör.
Sulem megsimogatja a szakállát és befelé bólint, ahogy lezárta a vitát. Egyszerre diadalmaskodott a családapa a Talmudtudóval. Az ilyesmi belső harmóniákra vezet. Kövér elégültséggel énekli:
– És elnevezte őt Rubennek. Mert azt mondta: „Meglátta az Úr az én nyomorúságomat.”
Micsoda lárma! Megérkeztek a gyerekek. Mailech nagy kerek kenyeret hoz mellrenyalábolva. Jitelénél a tej van meg a tojás.
– Azt üzeni a néni, összesen huszonhárom krajcár.
– Ilyen sok?
– Én mondtam neki, mama, hogy Latorkán tíz tojás egy garas. Azt mondta, ő a városban nyolcért kap annyit. De adott kilencet és ez nagyobb.
– A tegnapival együtt huszonhárom?
– Azzal együtt. De ha neki adjuk a kendőt, ad még egy kenyeret, két bögre tejet és húsz tojást. Csak várni kell, hogy tojjanak a tyúkok.
– A kendőt nem adhatjuk oda.
– Én mondtam, hogy azt nem lehet. A kendő Berenike nagymamán volt, amikor Mária Terézia megsimogatta az arcát. Erre azt mondta, hogy akkor neki pénz kell.
– Majd kap. Van apádnak pénze.
(Folytatás következik)
Részlet egy közeljövőben megjelenő könyvből