A zsidó népnek sosem volt könnyű dolga, és sokszor kényszerültek arra, hogy meneküljenek. A második jeruzsálemi Szentély pusztulása előtt Jochánán ben Zákáj rabbi volt a nép egyik vezetője, aki egy olyan döntést hozott, amit később sokan bíráltak. Ugyanakkor ebből a döntésből is sokat lehet tanulni.
Jochánán ben Zákáj rabbi, a nép egyik vezetője a rómaiak által ostromlott Jeruzsálemben nehéz döntést hozott: a zsidó nép jövője érdekében elhagyta szeretett városát, a zsidó nép örök fővárosát, Jeruzsálemet, olvassuk az Izraeli Nemzeti Könyvtár blogján.
Jochánán ben Zákáj rabbi ezért kényszerült nehéz döntést hozni
Nem sokkal a második jeruzsálemi Szentély pusztulása előtt járunk. Jeruzsálemet római ostromgyűrű veszi körül, ami kevés élelmet sikerült a városban összegyűjteni, azt szélsőséges zsidók csoportja gyújtotta fel. A zsidók számos kisebb, egymással szemben is ellenséges frakciókra bomlottak, és ez a széthúzás végzetesnek bizonyult.
Ahogy az éhség egyre kínzóbbá vált, a középúton járó csoport vezetője, Jochánán ben Zákáj rabbi magához hívta a szikáriim nevű, szélsőséges csoport vezetőjét, Ábá Szikrát, más néven ben Bátiáchot, hogy közös nevezőre jussanak. A Talmud (Gitin 56a) elmondja, hogy kettőjükön kívül senki sem tudott e találkozóról a bölcs és a misztikus óriás között, akinek a Talmud szerint akkora tenyere volt, mint egy felnőtt ember feje. Azt is tudjuk róla, hogy Jochánán ben Zákáj unokaöccse (nővérének fia) volt, vagyis egy családhoz tartoztak, mégis egymással harcoló csoportokat vezettek. A Gitin traktátusban leírtak szerint a rabbi megkérdezte, hogy vajon éhínséggel akarják-e megölni a jeruzsálemi zsidókat, mire a szélsőséges vezető azt felelte, hogy nem tehet mást, mert ha bármi mást mond, őt hányják kardélre az emberei.
A rabbi nem mondott le a zsidó nép jövőjéről
Jochánán ben Zákáj tudta, hogy Jeruzsálemet nem tudja megmenteni. A zsidó nép jövőjéről azonban nem akart lemondani, így nehéz szívvel a város elhagyása mellett döntött. Ábá Szikrá azonban azt mondta, hogy a várost egyetlen módon hagyhatja el zsidó ember: ha meghal. És Jochánán ben Zákáj úgy tett, mintha meghalt volna. Összeaszott holttestnek tettette magát, és megkérte két legközelebbi tanítványát, hogy vigyék ki a kapukon kívülre, mintha el akarnák temetni. Jehosua rabbi és Eliézer rabbi teljesítette mestere kívánságát. Amikor Jochánán ben Zákáj kívül volt a városon, találkozott az ostromlók vezetőjével, akit arra kért, hogy adja neki Jávnét.
A rabbi Jávne városában élesztette újjá a zsidóságot. Vannak, akik azt mondják, hogy neki köszönhetjük, hogy a zsidóság ma is létezik. Mások azonban kritikával illetik, és úgy vélik, hogy harcolnia kellett volna Jeruzsálemért és a Szentélyért, nem kellett volna feladnia, és menekülés helyett arról kellett volna meggyőznie a római generálist, hogy ne rombolja le a várost.
Jól ismerjük Mecádá (Maszada) történetét, az erődét, melynek hős védői a halált választották a fegyverletétel és a fogságba esés helyett. A szélsőségesek e drasztikus és máig ható történetének idejében Jochánán ben Zákáj és tanítványai Jávnéban tanultak. Más utat, másik, csendesebb megoldást választottak. Mit tanulhatunk mindebből? Talán azt, hogy akármilyen összetett is a helyzet, mindig lehet megoldást találni. A zsidó nép mindig megtalálta a megoldást, mely pusztuláson, üldöztetéseken, pogromokon és vérvádakon keresztül lehetővé tette a túlélést és a folytatást. Ezért vagyunk itt ma is.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.