Jiddis gondok

A Jiddis a vándorlás nyelve. Vannak, akik még sarkalatosabban fogalmaznak, a menekülők nyelve. Körülbelül a XI. századtól az askenáz zsidóság gyökereitől teljesen elszigetelve bolyongott városról-városra, országról-országra, hol befogadva, hol elkergetve. A XVIII. sz. végéig iskoláktól elzárva tengődött teljes létbizonytalanságban. Nyelve keveredett a befogadó országok nyelvével, franciával, majd leginkább a némettel, ebből lett a jiddis, amely vagy hatvan százalék német, negyven héberből összeállt keverék. (Az arány hely és idő függvényében változott.) Írásjele a héber, grammatikája a némethez hasonló, helyesírása azonban nem, hanem egyedi és sajátságos. Mivel a kényszerű vándorlások permanenssé váltak, a zsidók eljutottak szláv nyelvterületre. Lengyelország, Oroszország, Morvaország a kölcsönhatás ezúttal is megvolt, számos jiddis szó épült be ezen nyelvekbe és viszont. A nyelv számos árnyalata alakult ki. Zug dem emesz – mondták Litvániában vagy Szabolcsban, Zog di várhejt – hajtogatták Pesten. Kelet-Magyarországon, Budapesten, a Dunántúlon más-más nyelvjárás alakult ki. A pesti közelebb volt a némethez, a dunántúli az irodalmi, a keleti megyék pedig az echt jiddishez. A nyelvgyakorlásoknak színhelye, műhelye a chéderek, jesivák, tehát a zsidó iskolák lettek, ahol a Szentírást tájcsolták – fordították jiddisre.
Szerintem nem elkülönülés volt ez a nyelv, hanem védekezés – ha tovább kellett állni, legalább legyen egy hang, amellyel egymással kommunikálni lehetett. Ha jól értelmezzük, a jeles professzor Nádasdy Ádám valami hasonló következtetésre jutott. Miért nem a hébert választották erre a célra? Az én gyermekkoromban a negyvenes évek végén még úgy tanították az iskolában, hogy a losen kajdes a szent nyelv, nem beszédre való, hanem imádkozásra. Társalgásra ott a jiddis. Izrael megalakulása, a modern ivrit diadalútja új helyzetet teremtett, de azért ott is él egy csoport, a Nöturé Kárte, akik még mindig az előbbi elvet hirdetik, gyakorolják.
A háború előtt 13 millió ember beszélte a nyelvet. Nagy irodalma vált ismertté 1925-ben Vilnába. Tudományos Intézetet hoztak létre az YIVO-t, amely 1940-ben Amerikába települt át. A vészkorszak nagy pusztítást tett a nyelvet beszélők körében. Magyarországon falvak, kisvárosok zsidósága az ortodoxia java pusztult el, a megmaradtak szétszéledtek a nagyvilágban, éppen azok, akik a speciálisan magyar-zsidó nyelvjárást ismerték, gyakorolták. 1941-ben Pápán jelent meg – azóta a Chábád Lubavics Egyesület jóvoltából hasonmás kiadásban újra – egy gyűjtemény az emberiséget megajándékozó, a világ kultúráját gazdagító „Magyar zsidó nyelv” szavaiból, szófordulataiból, kifejezéseiből. Az utóbbi negyven évben sehol nem ápolták, tanították a nyelvet. A hagyományos, Talmud tanítási módszer, a családi ház környezet hiánya miatt értelmetlen is lenne, hiszen a jiddisnek családból való fogantatása a múlté. Gazdag kultúra, szép hagyomány, gyönyörű múlt… a fonal elszakadni látszik…
És ekkor egy fiatal hölgy, Szabó Vera megkísérli a lehetetlent, az elszakadt szálak összebogozását. Feltűnt valami üstökös, a borult égen. Családi élmények nem inspirálták. 1990-ben angol-német szakos tanári diplomát nyer, német és amerikai irodalommal foglalkozik, fordít angolból, németből, kedvenc szemináriuma Géher István angol műfordító műhelye. Nagy hatással volt rá Nádasdy Ádám – vagy 26 nyelven beszélő nyelv-fenoménnak – előadássorozata, amely a jiddist is érintette. Tagja lett annak a Nádasdy professzor által vezetett munkacsoportnak, mely a magyar nyelvben használatos jiddis eredetű szavak és kifejezések jegyzékét kívánta elkészíteni. Katalogizálta a Rabbiképző Intézet könyvtárában található jiddis könyveket.
Egyre tudatosabban kezdett tanulni, részt vett az Oxfordi Egyetem nyári jiddis programjában. Az ELTE Hebraisztika Szakán hallgatott előadásokat. 1993-ban elnyerte a Ronald S. Lauder Ösztöndíjat és fél évig jiddis irodalmi és folklór tanulmányokat folytatott a New Yorki YIVO Intézet vendégeként. Újabb másfél éves tanulmány után a Columbia Egyetemen M.A. fokozatot nyer, disszertációját a magyarországi jiddis folklór témában írta. Közben A zsidó Budapest című könyvet angolra, Ansky Dibuk című színművét jiddisből magyarra fordítja. Mivel sajnos csak idősebb emberek hozták hazulról a jiddist, keresi ezek társaságát. Clubot szervez számukra. Hosszú beszélgetéseket folytatott Mojse Moskoviccsal Amerikából hosszabb ideje itt dolgozó tudóssal, akitől fontos könyveket és útmutatásokat kap. Általános rokonszenv kíséri fáradozásait. Tanít az ELTE-n jiddis irodalmat és nyelvet az Országos Rabbiképző Intézet Tanárképző Főiskolai szakán. Örömmel nyugtázhatja, hogy az utóbbi helyen tanítványai között lelkes munkatársakat, követőket üdvözölhet.
Vallja, hogy a hébert és a jiddist szembeállítani ostobaság, inkább híd lehet az ivrithez, hiszen jelentős százalékát a nyelv képezi. Lehet, hogy a jiddis a múlt, de a múlt megismerése nélkül nem lehet jelen, jövő. Hozzátenném, Holländer Györggyel egyetértve, mikor a már említett Blau-Láng füzetecske zárósoraiban írja, „A zsidó élő nyelv”. Még mindig nagyon sokan beszélik. Számos közösségben Tant e nyelven magyarázzák, értelmezik. De élő nyelv, mert van irodalma, kultúrája. Folytatva az idézetet: „Ezer évig fenntartotta a zsidóságot. A jiddis nyelv szavai, kifejezései, fogalmai nagy segítségre lehetnek a zsidóság szellemiségét megismerni kívánóknak … Nem hiába mondta Jiszrael Méir Lau Izrael áskenáz főrabbija:… aki száz jiddis szót tud, az ismeri a zsidóság alapjait”.
Ehhez hozzátennénk, aki száz jiddis szót megtanít, ezen alapok lerakását vállalja.
Deutsch Gábor

Megjelent: Gut Sábesz 3. évfolyam 44. szám – 2014. november 17.

 

Megszakítás