A függetlenségi naptól eltérően az első Jeruzsálem-napi ünnepségek spontán jellegűek voltak, és hatalmas közösségi imádkozással kezdődtek a Siratófalnál.

A Jeruzsálem-nap, vagy Jeruzsálem újraegyesítésének napja hivatalosan elismert nemzeti ünnep, melyről ma már az ország számos pontján megemlékeznek. Az 1948-as izraeli függetlenségi háborút követően Jeruzsálemet felosztották. A következő 19 évben Nyugat-Jeruzsálem Izraelhez, Kelet-Jeruzsálem pedig Jordániához tartozott. Csupán 1967-ben, a hatnapos háború harmadik napján foglalták vissza az Óvárost és Kelet-Jeruzsálemet a hadsereg későbbi főparancsnoka, Motta Gur tábornok vezetésével a zsidó katonák. A város újraegyesítését a tábornok szállóigévé vált szavai tették teljessé: „Hár háBájit bejádénu! – A Templomhegy a kezünkben van!” Azon túl, hogy a zsidóság legszentebb helyszínei izraeli fennhatóság alá kerültek, a győzelem azt is jelentette, hogy többet nem fenyegették a város lakóit a jordán orvlövészek.

A következő évben a miniszterelnök, Lévi Eskol, akárcsak a jeruzsálemi főpolgármester, Teddy Kollek nyíltan ellenezte, hogy az évfordulót ünnepnappá nyilvánítsák. Attól tartottak, hogy az ünnepségek kellemetlen helyzetbe hoznák a kelet-jeruzsálemi arabokat. Ám a nagyközönség másként kívánta, és mindenképpen nemzeti ünnepnappá akarták tenni a város újraegyesítésének évfordulóját, így a polgármesteri és kormányzati hivatalok végül is engedtek. Az izraeli főrabbinátus is azon az állásponton volt, hogy ijár hónap 28-át azon csodákért való hálaadás napjának kell nyilvánítani, melyek lehetővé tették a főváros újraegyesítését izraeli fennhatóság alatt.

A jeruzsálemi főpolgármesteri hivatal végül beadta a derekát, és bejelentette, hogy ünnepségekkel emlékezik meg az új állami ünnepnapról, ám a kormány még mindig ellenállt, és semmiféle pénzbeli segítséget nem nyújtott a rendezvények finanszírozásához. Sőt, a miniszterelnöki hivatal hivatalos állásfoglalásában azt is közölte, hogy Lévi Eskol kormányfő nem fogja elfogadni a „tiszteletbeli polgárságot”, melyet a hivatalos ceremónián neki szándékoztak ajándékozni.

Lévi Eskol és Teddy Kollek ellenállása ellenére a polgármesteri hivatal méltóságai úgy döntöttek, hogy megtartják a rendezvényt. A hajtóerőt a lakosság ünnepi hangulata adta, és végül valóban megtartották a tervek szerint az ünnepséget, és még a miniszterelnöknek is odaadományozták a tiszteletbeli polgár-címet. Jeruzsálem fényárban úszott, és úgy díszítették ki, hogy az vetekedett a függetlenségi napi ünnepségek dekorációjával.

Ettől függetlenül az első Jeruzsálem-nap meglehetősen spontán módon alakult. A polgármesteri hivatalon kívül csupán a főrabbinátus vette ki részét a készülődésekből hivatalos szervként. Ők a Siratófalnál rendeztek tömeges imádkozást erre a napra, ahol végül is hatalmas tömeg gyűlt össze a jeles nap alkalmából. A nép döntött, a Jeruzsálem-nap – héberül jom Jerusálájim – mára már beleilleszkedett a nemzeti ünnepek sorába, saját imarendje van, a gyerekek pedig fehér felsőrészben mennek óvodába-iskolába, hogy jelezzék a nap ünnepélyes mivoltát.

 

Chág száméách – kellemes ünneplést kívánunk!

 

zsido.com