A tfilin viselése minden zsidó férfi életében az egyik legfontosabb parancsolat. 

A szóbeli hagyomány, amely Mózesnek a Szináj-hegyen adatott, pontosítja, hogyan kell a tfilinnek kinéznie és miként kell azt elkészíteni.

Nem csak esztétikai oka van

A Talmud tíz alapvető háláchikus részletet sorol fel a tfilinről, köztük azt is, hogy a fejre helyezett tfilin (sel rós) két oldalán kiemelkedve meg kell jelennie a ש (sin) betűnek. Ez a különleges jel nem csupán díszítés, hanem mély jelentéssel bír.

A hagyomány szerint a tfilin fejre helyezendő részének jobb oldalán háromfejű, bal oldalán pedig négyfejű ש betű látható. A négyfejű ש a Zohárban, a zsidó misztikus filozófia, a Kabbala leglényegesebb könyvében is szerepel, amely számos misztikus magyarázat forrása.

A tfilinen lévő jel magyarázata

Bár a parancsolatok végső oka nem mindig tárul fel előttünk, a kommentárok több értelmezést is adnak a három- és négyfejű ש jelentésére.

Az egyik magyarázat szerint a két ש a Tóra kétféle megjelenési formáját jelképezi:

  • Az írott Tórát, amelyet Mózes tekercs formájában adott át.
  • A vésett Tórát, a kőtáblákba vésett Tízparancsolatot.

Az írott betű három „fejből” áll. A vésett betű azonban, amely teljesen át volt vésve a kőtáblán, „levegőből” formálódott, és egy negyedik belső térrel egészül ki, így jön létre a négyfejű ש. Ez a forma a Tóra rejtett, belső dimenzióira is utal.

A 7 és az isteni rend

A Zohar szerint a három- és négyfejű ש együtt a 7-es számot adják ki. A hetes szám a zsidó gondolkodásban a teljesség és a teremtett világ rendjének száma.

Egyben utalás a Szentély hétágú menórájára, a hét teremtési napra, a hét alsó szefirára (isteni tulajdonságra), valamint a Smához kapcsolódó hét áldásra (három reggel, négy este).

Amikor a Smát mondjuk, miközben tfilint viselünk gondolatainkkal, érzelmeinkkel és tetteinkkel egyaránt bekapcsolódunk az isteni rendbe. 

The Jewish Practice of Tefillin

Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.

Ősapák és Ősanyák

Egy másik értelmezés szerint a háromfejű ש a három ősatyát Ábrahámot, Izsákot és Jákobot jelképezi. A négyfejű ש pedig a négy ősanyát, Sárát, Rebekát, Ráhelt és Leát.

A tfilin így a zsidó nép történelmi és spirituális gyökereihez kapcsol bennünket.

Forrás: Chabad.org

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.