„Jácmach”

„Jácmach”

Amikor az ember megér egy bizonyos életkort, gyakran néz vissza, sűrűn próbálja felidézni valahai múltja, gyermekkora, ifjúsága emlékeit, a szülői ház szokásait, egykori környezete hangulatát, azokat a kifejezéseket, amik zsidó közösségekben mindennaposak voltak. Ilyenképpen került sor feleségemmel folytatott beszélgetésünkben, éppen a közelmúltban, családi „emlékcserékre”: ez hogy is volt minálunk, hogy is volt tinálatok. Így jött elő – egyebek között – a „jácmach” szó. Ezt a feleségem idézte föl, ám a pontos jelentését nem tudta. Én meg nem is ismertem a szót, otthon, a Tisza menti kis faluban, sohasem hallottam. És hiába néztem, kerestem számos jiddis szótáramban – pedig kiváló szótáraim vannak -, egyikben sem akadtam rá.

De most, hogy a legutóbbi hetekben megjelent egy egykori könyvecske reprint kiadása – „Szájról-szájra. Magyar-jiddis szógyűjtemény” – , az első dolgom az volt, hogy megnézzem, szerepel-e benne ez a szó. Nos, szerepel! (A jelentését nem árulom itt el: aki kíváncsi, majd utánanéz maga is ebben a kis gyűjteményben…)

Természetesen ezek után még nagyobb hévvel és az egykori szerzők – zc’l – , Blau Henrik és Láng Károly iránti tisztelettel forgattam és forgatom a kiadvány lapjait. A legbelső címlapon héber cím is szerepel – Pe el pe, vagyis „Szájról szájra” -, s alatta ez a szöveg: „A zsidó templomi és magánéletben használatos héber szavak, általánosan alkalmazott rövidítések, valamint jiddis (zsargon) kifejezéseknek, kiszólások és közmondásoknak betűsoros jegyzéke és magyarázata.”

1941-ben jelent meg a könyv Pápán, a szerzők szinte az utolsó utáni pillanatban érezhették szükségét, hogy rögzítsék az akkor még használatban lévő, de netán csak a hallásból megszokott szavakat, amelyeknek eredetét használóik közül is sokan aligha ismerték. Vajon honnan tudhatta volna például egy poroszlói – ez volt az én falum – ortodox, de az asszimilációban hivő zsidó, hogy amikor valami ilyesmit hall a templomban: „hindert far cóhnoszet”, akkor eredetileg a „hajcóó v’hákhnószó”, vagyis a Tórának a frigyszekrényből való kiemelése és visszahelyezése tisztségéért „licitál” a kile, a gyülekezet?

Több mint ötven évnek kellett eltelnie hozzá, hogy ez a könyv – és mondjuk ki: ez a kicsinységében és helyenkénti pontatlanságában is fontos könyv – új életre keljen, és megismertesse a mindennapoknak (és ünnepeknek) a zsidó családokon belül vagy a zsinagógai életben használt leggyakoribb „jiddis” szófordulataival, kifejezéseivel a mai, az ötven évvel előbb élteknél is — ilyen tekintetben minden bizonnyal — tájékozatlanabb zsidó (és nem zsidó) érdeklődőket.

A „jiddis” szót idézőjelbe tettem: a nagyon érdemes szerzőknek valójában okuk lett volna rá, hogy a szógyűjtemény jelzőit egybeírják, így: „magyarjiddis”. Tudniillik talán éppen az asszimiláció hozta magával, hogy a jiddis szavakat mondatfűzésükben szinte kivétel nélkül a magyar nyelv szabályai szerint használták, jiddis főnevekből magyar képzésű igéket alkottak, a szavakat magyar ragokkal, képzőkkel látták el — ezzel más nyelvek esetében nemigen találkoztam –, így (hogy az előbbiekre példát is mondjak) a „düchenol”, „dávenol”, „bencsol”, illetve „düchenolás”, „(a) kileben”, „májrevban”, „erev sábeszkor”, „süvet ül” stb. Mindez azonban teljesen természetes, egészen magától értetődő volt.

A Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület nagy szolgálatot tett ennek a kis könyvnek újrakiadásával, és ezt a szolgálatot még tetézte azzal, hogy két, a témát jól kiegészítő tanulmányt is közreadott a kötet végén. Az egyiket Holländer György írta A jiddis nyelvről címmel, a másikat Borsányi Ferenc, az ő tanulmányának címe A régi zsidóság és nyelvei. Mindkét szerző szinte olvasmányosan, mégis objektívan, a terjedelemhez képest tudományos alapossággal tájékoztatja az olvasót arról az egykor több millió zsidó által beszélt anyanyelvről („mámelosn”), amelyet hiba volt a „zsargon” elnevezéssel illetni. Kétségtelen, a tolvajnyelv(ek) számos kifejezést vett(ek) át a jiddisből, de arról maga a nyelv tehet a legkevésbé, sőt Nobel-díjas alkotások születtek belőle a legutóbbi időkig.

Blau Henrik és Láng Károly (szerk.): Szájról-szájra.

Magyar–jiddis szógyűjtemény. Pápa, 1941 c. kiadvány reprintje Holländer György és Borsányi Ferenc tanulmányaival. Budapest, 1995, Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület.

Jólesz László