Az afrikai ország delegációja Izraelbe utazott, hogy együttműködést kezdeményezzen Izraellel a terrorizmus elleni harcban.

Izraeltől szeretne tanulni Elefántcsontpart a terrorizmus elleni harc hatékonyságának növelése érdekében – jelentette be Izraelben Guillaume Kigbafori Soro, az afrikai ország nemzetgyűlésének elnöke.

„Afrikában a munkanélküli fiatalok jelentik a terrorista toborzások infrastrukturális bázisát” – mondta Soro, a zsidó államba érkező delegáció vezetője Reuven Rivlin izraeli elnökkel tartott találkozón.

A nyugat-afrikai ország küldöttségét üdvözölve Rivlin úgy fogalmazott, hogy Izrael és Elefántcsontpart egyaránt nehéz körülmények között hajózó demokratikus állam – írta az Algemeiner. „Izraelben az okoz problémát számunkra, hogy egy államon belül két nemzet él együtt”, ahogy az afrikai országban is nehézségeket jelent a gazdag és szegény társadalmi csoportok együttélése. „Mindkettő olyan probléma, amely veszélyt jelent a demokráciára nézve” – mondta az izraeli vezető.

A zsidó államba érkező delegáció látogatása során ahhoz az olajfához is ellátogatott, melyet Elefántcsontpart első elnöke, Felix Houphouet-Boigny ültetett 1962-ben, két évvel országának függetlenné válása után.

Az afrikai politikus elmondása szerint országa a jövőben megpróbálja elérni, hogy Izrael megfigyelői státuszt nyerjen az Afrikai Unóban. Továbbá kifejezte a delegáció tagjainak csodálatát amiatt, hogy az izraeli emberek megannyi sok dolgot voltak képesek elérni az állam függetlensége óta eltelt rövid idő alatt, a folyamatos nehézségek ellenére is.

zsido.com

Kép forrása: jpost.com

Megszakítás