Az ország déli részén élő izraeli családok tízezrei kerestek menedéket a Hamász Gázai övezetből indított rakétái elől, ezért a háborús erőfeszítésekhez csatlakozva egy izraeli technológiai vállalat új online platformot hozott létre, hogy segítsen az evakuált családoknak biztonságos helyet találni – írja a nocamels.com oldalán.

Közben már az ország északi részén élők is elhagyják otthonaikat, mivel a libanoni székhelyű Hezbollah terrorcsoport, valamint libanoni és szíriai palesztin csoportok szintén elkezdték lőni az izraeli polgári lakosságot a határon túlról. Az izraeli kormány mintegy 50 ezer szállodai szobát bocsátott rendelkezésre az otthonaik elhagyására kényszerült polgárok elhelyezésére, de ez nem elegendő ahhoz, hogy mindannyiukat el tudják látni.

A Safe Zone platform összeköti az otthonukat elhagyni kényszerülő izraelieket a potenciális vendéglátókkal, akik hajlandóak ingyen befogadni őket saját otthonukban vagy más szálláshelyeken.

Az alkalmazást a technológiai vállalat vezérigazgatója kezdeményezte, aki egy önkéntesekből álló csoporttal együtt dolgozott.

„Láttuk, hogy az emberek a közösségi médiában kérdezgették, hogy valaki befogadná-e őket. Ezért úgy döntöttünk, hogy ezt rendezettebb módon fogjuk csinálni, és így építettük fel a platformot, amely mára az ország legnagyobb ilyen felületévé platformjává vált”

– mondja a szakember.

Az alkalmazás felhasználói olyan kritériumok alapján kereshetnek szállást, mint például a földrajzi elhelyezkedés, a befogadandó személyek száma, az, hogy hozhatnak-e háziállatot, és még az is, hogy rakétatűz esetén milyen óvóhely áll rendelkezésre. A vezérigazgató szerint néhány szálloda, ifjúsági szálló, sőt önkormányzat is felkarolta a kezdeményezést, és a platformot arra használja, hogy a rászorulóknak szállást kínáljon.

 

Megszakítás