Isaac Bashevis Singer ifjúságának szellemfalujáról mesél az Izraeli Nemzeti Könyvtár oldalán olvasható írás. Harminc évvel a Nobel-díjas írófejedelem halála után, újjáépítik a faluját azzal a zsinagógának a nagy méretű másolatával együtt, mely valójában soha nem volt ott.
Singer 1978-ban kapott irodalmi Nobel-díjat. Az ez alkalommal elmondott beszédében gyermekkorának emlékeiről is beszélt, melyekből, mint mondta, erőt merített a modern idők kihívásaival való megbirkózásra: „Otthonunkban és sok más otthonban is sokkal aktuálisabbak voltak az örök kérdések, mint a jiddis nyelvű napilap legfrissebb hírei. Minden csalódásom és szkepticizmusom ellenére úgy vélem, hogy a nemzetek nagyon sokat tanulhatnak azoktól zsidóktól, a gondolkodásmódjukból, a gyereknevelési módszereikből és abból, hogy hogyan találtak boldogságot ott, ahol mások csak szerencsétlenséget és megalázottságot látnak” – mondta.
Singer tinédzser éveit az első világháború árnyékolta be. Ekkor költözött testvéreivel és édesanyjával az anya szülővárosába, Biłgorajba. Anyja családja elismert rabbicsalád volt a településen. Egy rövid ideig Singer maga is e foglalkozás felé kacsingatott és Varsóban eltöltött néhány hónapot egy rabbiképzőn, mielőtt visszatért elődei stetljébe, ahol – sikertelenül – héber nyelvórákból próbálta eltartani magát.
Később sem a héber, hanem anyanyelve, a jiddis hozta meg számára a Nobel-díjat, ő volt az első jiddis nyelvű író, aki megkapta ezt az elismerést.
Biłgorajban szerénységében is virágzó zsidó közösség élt, ez a környezet inspirálta később Singer számos alkotását. Ott lakott például Mordecháj Rokéách rabbi, a belzi haszid dinasztia képviselője, aki 1944-ben menekült Európából Izraelbe és onnan származott Smuel Ben-Árci író és oktató, Binjámin Netánjáhu volt izraeli miniszterelnök apósa. Bár a városban ma már egyáltalán nem élnek zsidók, egy nemrégiben elhunyt lengyel üzletember és filantróp, Tadeusz Kuźmiński jóvoltából felépülhetett az egykori, zsidók lakta stetl mása.
Az üzletember álma az volt, hogy olyan helyszínt hoz létre, mely a háború előtti Lengyelország multikulturális természetét mutatja be, egyben kulturális, gazdasági és lakhatási célokat is szolgáló központ is lehet. Bár az elképzelése csak részben valósult meg, Biłgorajban ma létezik az újra felállított zsidó piac és készen vannak a második piactér tervei, melyben fából készült templomok és a kelet-lengyelországi tatárok által használt mecsetek is helyet kapnak majd. Az újjáépített város egyik házában Singer emlékmúzeumot hoztak létre és a modern Biłgoraj tagadhatatlanul legszembetűnőbb eleme az elpusztult wolpai (ma Fehéroroszország) fazsinagóga pontos másolata.
A fából készült zsinagógák igen elterjedtek voltak Kelet-Európában, ahol a zsidó közösségek legtöbbje igen szegény volt, faanyag viszont bőven rendelkezésre állt. Sajnos e szerkezetek közül igen kevés maradt fenn napjainkra. A wolpai épület a fából készült zsinagógában mesterremekének számított mind esztétikai szempontból, mind pedig technikai megoldásait tekintve. Mintegy kétszáz éven át állt fenn, túlélte az első világháborút is, a második világégés azonban magával ragadta e különleges épületet.
A Nobel-díj átvételét követő fogadáson az író a következőket mondta a válogatott vendégekhez fordulva: „Az emberek gyakran kérdezik tőlem, hogy miért írok egy haldokló nyelven? Szeretném ezt néhány szóval megmagyarázni.
Először is,
szeretek szellemekről szóló történeteket írni és mi sem illik jobban egy szellemhez, mint egy haldokló nyelv. Minél halottabb egy nyelv, annál élőbb a szellem. A szellemek imádják a jiddis nyelvet és amennyire én tudom, mindannyian beszélik is.
Másodszor, nemcsak a szellemekben hiszek, de a feltámadásban is. Bizonyos vagyok abban, hogy jiddisül beszélő holttestek milliói kelnek majd fel a sírjaikból egy napon és az első kérdésük az lesz: ’Van valami új jiddis könyv, amit el lehet olvasni?’ Számukra a jiddis nem lesz halott.
Harmadszor pedig, a héber nyelvet kétezer éven át halottnak tartották. Hirtelen furcsamód élő lett. Ami megtörtént a héberrel, egy napon megtörténhet a jiddissel is (bár a leghalványabb elképzelésem sincs arról, hogy ez a csoda hogyan történhet meg).
Van ezen felül egy aprócska negyedik oka is annak, hogy nem hagyom el a jiddist: bár a jiddis haldokló nyelv, ez az egyetlen olyan nyelv, melyet igazán jól beszélek.
A jiddis az anyanyelvem és az anyám soha nem lehet igazán halott.”
Isaac Bashevis Singer nagyjából két évtizeddel azt megelőzően távozott az élők sorából, hogy Tadeusz Kuźmiński álma a háború előtti Biłgorajról formát ölthetett volna. Mit mondott volna Singer erről az újjászületett városról? Talán humorosnak látta volna az újraalkotott, ám zsidók nélküli stetlt? Vagy az egyszer ikonikusnak számító, időn és téren átszállított és Biłgorajban lepottyantott zsinagógát, pusztán csak néhány lépésnyire attól a múzeumtól, amit az ő tiszteletére emeltek (annak ellenére, hogy Singer csak egy rövid ideig élt a településen)? Élő szellemmel állunk szemben, amikor a városra tekintünk? Egy anyával, amelyik sohasem lehet igazán halott? Talán Singer letűnt gyerekkorának emlékeinek szellemében megtalálhatjuk e helyen azt, amit az akkori zsidók tudtak: örömöt és boldogságot találni ott, ahol mások szerencsétlenséget, szenvedést és megalázottságot látnak csupán.
.jpg){kind=link}