Mind aggodalommal követjük az eseményeket, és reménykedve várjuk a híreket. Azonban van valami, amit tehetünk! Vegyünk magunkra egy micvát, mondjunk el egy imát, tegyünk egy jó cselekedetet. Péntek este, mind az Óbudai, mind a Vasvári Pál utcai zsinagógában a szombatfogadás után külön imát mondunk, hogy épségben és minél előbb haza érjen Gilad, Naftali és Eyal. Kérünk mindenkit, hogy jöjjön el.

Válságos helyzetekre a zsidó hagyomány több lehetőséget is ad számunkra, amivel kedvezően befolyásolhatjuk az eseményeket. Imádkozhatunk, jó cselekedeteket gyakorolhatunk és adakozhatunk szent célokra.

Izraelben több helyen szerveztek közösségi imákat, amelyeken az elrabolt fiúk mielőbbi kiszabadulásáért fohászkodtak. Ezek közül a legnagyobb a siratófalnál tartott közös könyörgés volt, amelyre az egész országból érkeztek emberek. A több tízezer fős tömegben parlamenti képviselők és közéleti személyek mellett ott volt Izrael szefárd főrabbija, Joszef Jichák rabbi is. Az ország áskenáz főrabbija vasárnap tartott közösségi imát Gus Etzionban, a Mekor Chaim Jesiva Középiskolában.

Magyarországon is több helyen imádkoztak a fogságba esett fiúkért. Többek között a Hanna klub tagjai mondtak közösen zsoltárt évadzáró találkozójukon.

Az ima erejével

A Midrásból tudjuk, hogy amikor Dávid király megírta a Zsoltárok könyvét, a Tehilimet, minden egyes generáció minden egyes zsidóját és minden lehetségesen előálló eseményt észben tartott. Így, amikor felütjük a zsoltárok könyvét és az elrabolt fiúkért imádkozunk, pontosan azokat a szavakat mondjuk, amik erre a helyzetre megfelelő: a zsoltárok szavai a szívünkből szólnak az Örökkévalóhoz.

A zsoltárolvasáshoz több szokás is kapcsolódik. Így például kirakhatjuk a 119. zsoltár megfelelő verseiből annak a nevét, akiért imádkozunk, hozzátéve a „kuf-rés-ájin-sin-tet-nun” kezdetű sorokat, amik kiadják a „pusztítsd el a vádlót!” mondat héber szavainak kezdőbetűit.

Csatlakozhatunk egy zsoltárolvasó csoporthoz, akikkel közösen végigolvassuk a teljes Tehilimet. Ilyen csoportot találunk pl. az interneten itt: dailytehilim.com. Izrael áskenáz főrabbija a 121. zsoltár olvasására kérte az embereket, a fiúk megmenekülésének érdekében. Steinsaltz rabbi  a 142 és 143. zsoltárt javasolta, mint amelyek leginkább illenek ehhez a tragikus eseményhez.

 Jócselekedetekkel

Siettethetjük a fiúk megmenekülését azzal, hogy jócselekedeteket vállalunk magunkra. Így például elhatározhatjuk, hogy innentől pénteken és ünnepnapokon gyertyát gyújtunk, naponta imádkozunk, tfilint rakunk vagy szigorúbban vesszük a kósersági előírásokat. Hasonló micvák, amelyeket magunkra vállahatunk a célért a betegek látogatása, vagy a rászorulók segítése.

Az egyik legfontosabb micva a Tóra tanulás. Csatlakozhatunk egy napi tanulókörhöz, mint pl. a Vasvári Pál utcai dáf jomi tanulás, hallgathatunk interneten keresztül siurokat, például a zsido.com oldal audio archívumából vagy választhatunk chevrutát, tanulópárt magunknak. Emellett adakozhatunk is szent célokra, mint például a szegénysorsú emberek segítésére, zsidó iskolák fenntartására, stb.

A chabad.org oldalon  http://www.chabad.org/special/campaigns/mitzvot/mitzvot_cdo/aid/2616185/jewish/Mitzvot-for-the-Israeli-Students.htm) csatlakozhatunk azokhoz, akik egy-egy micva betartásával sürgetik a fiúk hazatérését.

Megszakítás