A mostanihoz hasonló, világméretű járványt kiváltó betegségek végigkísérik az emberiség történelmét, és természetesen a zsidó szokások és imák között is találunk olyanokat, melyek ezekkel foglalkoznak. Most induló sorozatunkban ezekkel ismerkedünk meg. 

 

Imák az egészségért hétköznap és ünnepeken

A mindennapi imák között, a naponta háromszor elmondott Ámidában szerepel a „báruch rofe cholim” áldás:

 

Gyógyíts meg minket, Örökkévaló, és meggyógyulunk, ments meg minket, és megmenekülünk, mert Téged dicsérünk. Hozz teljes gyógyulást sebeinkre, mert Te, Örökkévaló Király hűséges és irgalmas vagy. Áldott vagy Te, Örökkévaló, aki meggyógyítja népe, Izrael betegeit.

 

Más imáinkban is felbukkan a betegség és a járvány, például a nagyünnepi Unetáne tokefben: „Újév napján lesz megírva és Jom kipur napján megpecsételve… ki marad életben és ki fog meghalni, … ki járványban… De a bűnbánat, az ima és a jótékony adakozás elhárítják a rossz végzést.” A jól ismert Ávinu Málkénu imában pedig ezt mondjuk: Atyánk, Királyunk, háríts el járványt… szövetséged tagjai fölül!

 

A betegségek felbukkanása

A Tóra először Jáákovval kapcsolatban említi a betegséget. A midrás szerint korábban az emberek hirtelen haltak meg, amikor megöregedtek, ám a harmadik ősapa időt kért az Örökkévalótól, lehetőséget a visszatekintésre, számvetésre, megtérésre, hogy méltón elbúcsúzhasson szeretteitől. Az Örökkévaló eleget tett a kérésének, és elhozta a betegségeket a földre. Jáákov a halálos ágyán áldásokat osztott, ahogy apja és nagyapja tette. Ekkor jelentették Józsefnek (1Mózes 48:1.): „Íme, atyád beteg”. Bár József pontosan tudta, hogy apja a halálos ágyán fekszik, mégis külön felhívták a figyelmét a betegségére, amit a Tóra egyébként Egyiptomhoz köt:

 

„Ha hallgatni fogsz az Örökkévaló, a te Istened szavára és azt, ami helyes az ő szemeiben teszed, figyelsz parancsolataira, megőrzöd mind a törvényeit: mindazt a betegséget, melyet Egyiptomra bocsátottam, nem fogom rád bocsátani, mert én vagyok az Örökkévaló, a te gyógyítód.” (2Mózes 15:26.)

 

Betegségek földje

Egyiptom, metaforaként, a betegségek földje. Nem csak a tízcsapásban szereplő kelések és dögvész földje, hanem a legkomolyabb emberi betegségé, a túlzásé: a túlzott anyagiasságé, az eltúlzott felhalmozásé. Egyiptom saját kapzsiságának betege és egyben szolgája lett. A túlzást azonban mindig megelőzi a jólét: a felhalmozásnak sokszor képtelenek vagyunk gátat szabni. A fogyasztás, a birtoklás vágya, a soha nem elég érzése tartotta hatalmában Egyiptomot. A jólét megtestesítője és a legnagyobb felhalmozó maga József volt, aki okos előrelátásával megmentette ugyan az éhínségtől Egyiptomot és saját kiterjedt családját, ám egyben megalapozta a vég nélküli felhalmozás kultúráját is. Apja betegségének híre figyelmeztetés volt, nem csak egyszerű orvosi információ. Jáákov ősapa betegsége egy kor végét jelentette: az okos tartalékolás életet adott a népnek, az esztelen felhalmozás azonban a túlzott luxus kényelmét, egyben a felejtést és a beolvadásra való hajlandóságot jelentette a zsidók számára.

 

A lelkünkből fakadó betegség

A Tóra arra tanít, hogy a teremtés csodás lehetőségeket biztosít a számunkra, ám ha visszaélünk vele, akkor hatalmas veszélyeket hordoz. Érdekes, hogy épp ezt hangsúlyozzák sokan a mostani járvánnyal kapcsolatban. A túl sok semmiből sem egészséges. Fel kell ismernünk a bőség és a jólét áldása és a fölöslegesen sok birtoklásának átka közti különbséget. Ez az, amit egyre gyakrabban hallunk manapság: korunk túlzó életmódjának véget kell vetni. Az észszerűség, az okos beosztás ideje jön, amikor újra megtanuljuk értékelni, amink van. A Tóra, a könyv, mely a világ „alaprajza”, amiben minden megtalálható, természetesen ezt az útmutatást is tartalmazza.

A fentiek mellett a Tóra egy spirituális eredetű betegségről, az egyes embert sújtó, lepraszerű cáráátról is beszámol. Ez nemcsak emberek bőrén vagy szőrzetén, hanem épületeken és használati tárgyakon, pl. ruhán is megjelenhetett. Elsősorban a pletykálkodás, a rossz nyelv, a mások rossz hírének keltése, illetve a felfuvalkodottság válthatta ki a Szentélyek idejében, és meghatározott ideig tartó elkülönítéssel, mikvében való megmerüléssel lehetett kigyógyulni belőle. Ne árts! – mondja a zsidóság, ám éppen ez az a parancsolat, melyet a cáráátban szenvedő áthágott. Mivel ez a bűn szétszakíthat közösségeket, tönkretehet családokat és emberi kapcsolatokat, a gyógyításához – az előírt áldozatokon kívül – hozzátartozik a közösségtől való elkülönítés, így a bűnös – szó szerint és átvitt értelemben is – a saját bőrén tapasztalja meg tettének következményeit, a kitaszítottságot és az egyedüllétet.

A Tóra egy olyan fajta cáráátot is bemutat, melynek jelei a házon mutatkoztak. Ez csakis egy Izrael földjén álló ház esetében volt lehetséges. Amikor a zsidók a sivatagi vándorlás végén letelepedtek, már nem függtek minden szempontból egymástól, és fennállt a veszélye annak, hogy bezárkóznak a házaikba, és nem foglalkoznak mások szükségleteivel.

Amikor a Tóra a cárááttal sújtott ház tulajdonosáról beszél, azt írja: „ő, akinek a háza magához tartozik”. Azt mondja erről a Talmud (Joma 11b), hogy a magához kifejezés arra vonatkozik, hogy csak magának tart meg mindent, nem ad másoknak abból, amije van. A Tóra kiemeli a személyes tulajdon védelmének fontosságát, ám nem tartja megfelelő álláspontnak, ha az ember senki mással nem foglalkozva, csak saját magába zárkózva él, egyedül élvezve azokat a javakat, melyeket az Örökkévaló neki személyesen, és általa egész Izrael népének juttatott.

A Rámbám (Maimonidész) Misné Torá című művében úgy magyarázza ezt, hogy a ruhákra és az otthonokra kiterjedő cáráát nem természetes jelenség, és elsősorban oktatási célt szolgál, vagyis felhívja a figyelmet az önzés és a rossz nyelv negatív mivoltára: „Amikor valaki pletykálkodik, háza falának színe megváltozik… Ha folytatja gonosz viselkedését, az általa viselt ruhák színe megváltozik. Ha még mindig folytatja gonoszságát… bőre is megváltozik, és cáráát sújtja őt. Emiatt elszigetelik, és egyedül kell maradnia, hogy ne vehessen részt a gonoszok beszédében…”

Igen érdekes, és az előzővel gyökeresen szembemenő megközelítést olvashatunk azzal kapcsolatban, hogy a tórai szöveg már-már örömtelinek írja le azt az eseményt, hogy Izrael földjére érve a zsidók otthonait cáráát sújtotta. Az egyik leghíresebb talmudi bölcs, Simon bár Jocháj rabbi így magyarázta ezt: amikor a kánaáni népek meghallották, hogy közelednek a zsidók, mezőjükön és házaikban rejtették el a vagyonukat. A Szent, áldott legyen, azt mondta: „Azt ígértem az ősapáiknak, hogy minden jóval teli országba viszem be a gyermekeiket.” [Most pedig eldugták előlük az értékeket, és nem találnak rájuk.] Mit tett tehát erre az Örökkévaló? Poklossággal sújtotta [az Izraelben letelepedett zsidók] házait, és ők lerombolták azokat, így találtak rá a[z elrejtett] kincsre.

Ugyanaz az esemény tehát vezethet büntetéshez vagy jutalomhoz, szolgálhat figyelmeztető jelként vagy útmutatásként és a jóléthez vezető útként. Fontos lecke ez számunkra: az embernek képesnek kell lennie arra, hogy értelmezze e jeleket és tudja, hogy számára az adott jel milyen tartalmat hordoz – útmutatás vagy figyelmeztetés, büntetés vagy éppen jutalom.

 

Visszatérés a gyökerekhez

Könnyen belátható, hogy napjainkban sincs ez másként. Részben a Tórától és a micváktól való eltávolodás és az oktalan gyűlölet, részben pedig az esztelen felhalmozás, a végtelen anyagiasság és szükségtelen pazarlás korában ez a hirtelen támadt és félelmetes sebességgel terjedő járvány éppen a fentiekre figyelmeztet, ám egyben új lehetőségeket, korábban nem tapasztalt lehetőségeket is nyithat a számunkra. Tanuljunk meg az isteni parancsolatok szerint élni, tiszteljük, becsüljük egymást, és a materiális javak helyett inkább az emberi kapcsolatoknak és a spiritualitásnak tulajdonítsunk kiemelkedő jelentőséget. A távolságtartás, maszkok, kesztyűk és folyamatos fertőtlenítés korában hirtelen felértékelődnek a közvetlen emberi kapcsolatok. Talán éppen ez a járvány üzenete, hogy találjunk vissza családunkhoz, otthonainkhoz és tanuljuk meg értékelni az embertársainkkal együtt töltött időt?

Mindannyian azért imádkozunk, hogy az Örökkévaló minél hamarabb eltávolítsa közülünk ezt a járványt, hogy újult szemlélettel és az Örökkévaló iránti hálával eltelve és a történtekből tanulva folytathassuk tovább hétköznapi életünket. Mindeközben tartsuk szem előtt: minden, ami történik velünk, akár pozitív, akár negatív, az Örökkévaló Istentől ered és üzenetet hordoz a számunkra. Éljünk az Örökkévaló útmutatásainak megfelelően, tegyünk jót másokkal, és ez hozza el számunkra a végső megváltást, reményeink szerint minél hamarabb, még napjainkban!

 

Chana Deutsch írása

Megjelent: Egység Magazin 30. évfolyam 130. szám – 2020. május 3.