Cháná imája megtanít arra, hogyan kell imádkoznunk
Ros hásáná első napján a tóraolvasás után Cháná történetét olvassák fel a háftárában (1Smuel 1:1-2:10) Elkánának két felesége volt: Peniná és Cháná, a prófétanő. Utóbbi, nagy fájdalmára, gyermektelen volt. Cháná, ahogyan a Tánáchban olvassuk, olyan mélyen elmélyült imájában, amellyel gyermeket kért az Örökkévalótól, hogy nem mondta ki hangosan a szavakat, csak a szája mozgott. Eli főpap ezért úgy gondolta, az asszony részegen ment el a sátorszentélyhez. Cháná ígéretet tett az Istennek: ha fiút ad neki, gyermeke egész életét Neki szenteli. Isten meghallgatta az imáját és fiút adott Chánának, aki Smuelnek nevezett el. Ez a polgári időszámítás kezdete előtti 931-ben történt.
Miért éppen ezt a szöveget olvassuk fel az újév kezdetén? Bölcseink azt mondják, hogy Cháná imája ros hásánákor hangzott el, éppen azon a napon, amikor Elit bírává választották. Egy másik magyarázat is kézenfekvőnek tűnhet: a felolvasott tórai szakaszban a szintén meddő Szárá (Sára) ősanyát Isten fiúgyermekkel ajándékozza meg.
Érdekes, hogy éppen ezen a napon olvasunk a Tórából és a prófétai könyvek közül is olyan részletet, ami az egyén saját igényeiről (jelen esetben gyermekáldás), illetve azok kielégítéséről szól. Olyan asszonyokról éppen ezen a napon, akik meddők voltak és sorsuk hirtelen fordulatot vett. Miért nem a hitről, a lélekről, az ítéletről olvasunk? Azt mondja a Báál Sém Tov: minden embernek meghatározott feladata van ezen a földön: a világ egy-egy részét kell tökéletesítenie és magasabb szintre emelnie. Az ember lelkét vonzzák azok a dolgok, amelyeket neki kell kijavítania, és ezért vágyik a testünk is bizonyos dolgokra vagy helyekre. Amikor olyasmit kérünk Istentől, amire igazán vágyunk, akkor a testi vágyakon túl a lelkünk késztetéseit szeretnénk kielégíteni, vagyis: arra vágyunk, amit az Örökkévaló akar tőlünk.
Amikor Eli főpap azt kérdezte Chánától, látva némán mozgó ajkait, hogy meddig lesz még ilyen részeg, akkor arra is utalt: vajon illendő-e Isten előtt állni ezen a szent napon és saját szükségleteinek kielégítéséért imádkozni? Azt felelte erre az asszony: „A lelkemet öntöm ki Isten előtt” – vagyis, a Báál Sém Tov magyarázatát használva: nem önző kívánságom ez, hanem lelkem vágya. Erre a főpap megáldotta őt (1Smuel 1:15): „Menj békével! Izrael Istene pedig adja meg kérésedet, melyet kértél tőle.” Eli főpap tehát elfogadta Cháná magyarázatát és meg is áldotta őt. Itt kapcsolódunk vissza ros hásáná tematikájához: A meddő asszony a természettől fogva adott állapota gyökeres megváltoztatásáért imádkozott, továbbá azért, hogy a gyermek, aki ilyen módon születik, szent életű legyen. Ez a magával ragadó, a természet törvényeit és az isteni akaratot is megváltoztatni képes ima éppen illeszkedik az újévhez, mely napon azért imádkozunk, hogy Isten változtassa meg a rossz végzetet és adjon nekünk jó és teljes évet.
A ros hásánákor elmondott muszáf ámidá főimában kilenc áldás szerepel, míg más ünnepeken csak hét áldásból áll ez az ima. A Talmud (Bráchot 29a) elmondja, hogy Jicchák rabbi szerint ez azért van így, mert Cháná kilencszer említette Isten nevét az imájában. A Talmud további magyarázatot is szolgáltat arra, hogy miért kell emlékeznünk Smuel próféta anyjára éppen ezen a napon: „[Isten] megemlékezett Száráról, Ráchelről és Chánáról ros hásánákor [és teherbe estek]”. A kapcsolat ennél azonban szorosabb:
Smuél első könyve második fejezetének legelején olvassuk Cháná hálaimáját, a tfilát Chánát:
Ujjong szívem az Örökkévalóban, emelkedik szarvam az Örökkévaló által;
tágra nyílik szám ellenségeim ellen, mert örvendek segítségedben.
Nincsen szent, mint az Örökkévaló, mert nincsen senki kívüled;
és nincsen szirt, mint Istenünk.
Ne sokat beszéljetek fennhéjázva, fennhéjázva,
ne jöjjön kemény szó a szátokból!
Mert tudás Istene az Örökkévaló s meg vannak szabva az ő tettei.
Hősöknek íja megtörik, a gyengéket pedig erő övezi.
Jóllakottak kenyérért szegődnek, s az éhesek megszűnnek éhezni;
míg hetet szül a magtalan, elfonnyad a sok gyermekű.
Az Örökkévaló öl és éltet, sírba dönt és fölhoz;
az Örökkévaló szegényít és gazdagít, lealáz s föl is emel.
Föltámasztja porból a szegényt, szemétből fölemeli a szűkölködőt,
hogy ültesse a nemesek mellé és a tisztelet székét bírassa velük.
Mert az Örökkévalóé a föld oszlopai és rájuk helyezte a világot.
Jámborainak lábait megőrzi, s a gonoszok sötétségben enyésznek,
mert nem erővel győz az ember!
Az Örökkévaló – megtörnek akik küzdenek ellene, rájuk dörög az egekben;
az Örökkévaló ítél a föld végei fölött,
hogy hatalmat adjon királyának, s fölemelje fölkentjének szaruját.
Láthatjuk, hogy ez a hálaima (melyről bölcseink hangsúlyozzák, hogy a látszat ellenére nem dal – sirá –, hanem valódi imádság – tefilá) tökéletesen egybevág ros hásáná tematikájával. Cháná nemcsak saját életének és sorsának megváltoztatásáról beszél, hanem egész népéről szól. Nemcsak hálát ad és dicséri Istent, hanem szívből imádkozik is hozzá, mintha azt mondaná: „ahogy engem megmentettél, mentsd meg a népemet is, Istenem”. Az imádság végén Istent az egész világ bírájaként látjuk, ez erősíti a ros hásánái tematikát, valamint a megváltásért való könyörgés is megjelenik. Az asszony itt már nem csupán a saját, személyes megváltásáért imádkozik (ahogyan azt láttuk feljebb, még fia fogantatása előtt), hanem kiterjeszti kérését egész Izrael népére. A bírák korának vége felé, zavaros történelmi helyzetben Cháná felmérte, hogy népének fizikai és spirituális értelemben egyaránt megújulásra van szüksége ahhoz, hogy biztosítva legyen a túlélése.
Bölcseink Smuél prófétában ezen ima beteljesülését látták. Ezért alkották meg a ros hásánái muszáf imát e rövid imádság alapján, és ezért így áll össze ez az ima: málchujot – Isten nagysága a világban, zichronot – Isten felügyeli a világot és soha nem feledkezik meg rólunk, sofárot – sófárfújás a tóraadáskor és a megváltáskor. Cháná imája példával szolgál arra, hogy hogyan kell imádkoznunk. Amellett, hogy saját szükségleteink teljesítését kérjük az Örökkévalótól, e három témakört is érintenünk kell. Személyes igényeink mellett nem feledkezhetünk meg a szűkebb közösségünkről és az egész népről sem.
Ktivá vechátimá tová – jó beíratást és jó bepecsételést kívánunk!