Ilyet Budapest még nem látott…

 

Felületes benyomások egy rendhagyó ünnepségről

A kisfiú önfeledten futkározott fel és alá, miközben nagyapja, aki külföldről érkezett, a saját életéből vett példákkal illusztrálta az esemény nevelő hatását. A kisfiú talán nem is tudta, hogy őróla van szó, bár annyit azért sejtett, hogy rövidesen megfosztják arany színű, hosszú loknijaitól. A többszáz főnyi közönség, amely ezen az esős vasárnap délutánon megtöltötte a Grand Hotel Hungaria különtermét, olyan eseménynek volt tanúja, amelyhez hasonlót még nem látott Budapest zsidósága.

Menachem Mendel Oberlander, aki háromévesen három nyelven fejezi ki magát, zsidó nevelése jelentős állomásához érkezett ezen a napon. A hagyományos cháláke, vagyis hajnyírási szertartással harmadik születésnapján vált a zsidó nevelés cselekvő részesévé. Mostantól kezdve kötelezően viseli a kapedlit, a hagyományos zsidó fejfedőt, tanítják szülei a különböző áldásokra, és ha nem lenne mindössze hároméves, azt lehetne mondani, hogy a zsidó közösség cselekvő, aktív tagjává lett. No, nem most kezdi el tanulni a héber ábécét! Azt Menáchem Mendel már tudja, és fel is mondta az ünnepségen, az amerikai és milánói nagymamák nagy örömére, valamint a vendégsereg nagy meglepetésére.

Igen, a zsidó nevelés “nem ér rá”: az sürgős dolog, ennélfogva egy hároméves gyereket már olvasni tanítanak. Játszva persze, óvodában, miközben elmondják az áldást acicitre, kezet mosnak a kenyérhez, és strófában éneklik el a következő ünnep mondanivalóját. “Hát a higiénia is a jiddiskájthoz tartozik?” – kérdi egy bácsi, aki már elfelejtette, és ilyesmit kérdez egy fiatal hölgy is, akinek nem volt alkalma megtanulni. A válasz igenlő: minden ajiddiskájthoz tartozik…

* * *

 Mose Lazar rabbi, az anyai nagyapa beszél: az előadást Hollander György tolmácsolja angolból. A rabbi, aki harminc éve iskolaigazgató, a Holocaust utáni zsidó nevelés fontosságát hangsúlyozta, amelynek az a célja, hogy ne legyen újabb, immár szellemi Holocaust. Elmondta, hogyan alapította a semmiből a ma többszáz főt számláló milánói zsidó iskolát, és szavai nyomán kiderült, hogy nemcsak a magyar zsidóknak vannak asszimiláns hajlamai.

Lazar rabbi beszél, nem prédikál. Szavait feszült figyelemmel hallgatják az angolul értők. Az atmoszféra “echte zsidó”; a felszolgált süteményeket a két nagymama segítségével az ünnepelt anyukája, Batsheva Oberlander sütötte.

Már sorban áll az ünneplő közönség, hogy egyenként lenyisszantsanak egy-egy tincset Menachem Mendel hosszú hajából. (A szertartás lényegének, céljának, hátterének magyarázatát külön jegyzetben adjuk meg.) Először a kohániták, utána a léviták, majd az egyszerű izraeliták. Aki megkapja az ollót, előbb pénzt ad az ünnepelt kezébe, aki azt nyomban beteszi egy jótékony célra szolgáló cedákáperselybe: további alkalom, hogy a gyereket a zsidó lét egyik alapvető tevékenységére, a jótékonyságra oktassák.

* * *

 “Ezek olyanok, mint az élesztő, ami nélkül nincs kenyér” – mondja egy intelligens pesti zsidó, aki évekkel ezelőtt már járt a rebbénél: közel járt a tűzhöz, kissé megperzselődött, és úgy érzi, ismeri a lubavicsiakat. Egy zsidó lap fotósa megállás nélkül fényképez. Még aznap reggel is megkérdezték, szabad-e fotózni, és örültek, hogy szabad. Chászid zene is szól, ami azt jelenti, nem igaz a hiedelem, hogy zsidóéknál minden tilos.

S. Ájálá

Megjelent: Egység Magazin 4. évfolyam 18. szám – 2014. július 29.