A XVIII. század egyik legnagyobb tóratudósa sohasem volt hajlandó még egy kicsit sem elferdíteni az igazságot. Ezzel a saját és közössége életét is megmentette egy fordulatos bűntény felderítése során – írja a The Yeshivaworld.

Smuel ben Nátán Hálévi Kelin rabbi (1720-1806) a morvaországi Boskovicében élt. Jesivát vezetett és messzi földön híres döntvényhozó volt. Legismertebb műve a Talmud egyes traktátusait és a Sulchán Áruch törvénykódexet magyarázó Máchácit Hásekel, ezért a zsidó világban megszokott módon leginkább ezen a néven emlegetik.

Egyszer Boskovicében is felütötte a fejét a vérvád, gyilkossággal vádolták a zsidókat és a feltüzelt tömeg már pogromra készülődött. Amikor egy keresztény gyermek holttestére bukkantak, sokan tudni vélték, hogy a zsidók állnak a háttérben, a vért biztosan a pészahi maceszba akarták belesütni. A holttest mellett egy kést is találtak, melyről azt állították, hogy az a rabbi tulajdona. Kelin rabbit tehát letartóztatták és elkezdték a nyomozást.

Vérvádak története: kell-e a pászkába keresztény vér?

A válasz természetesen az, hogy nem. Ám ez a hiedelem zsidók százezreinek vérét követelte. De honnan ered és miért tartja magát ilyen makacsul? Mi is az a vérvád? Elsősorban zsidók ellen emelt alaptalan vád: azzal vádolnak meg egyes zsidó személyeket vagy egész közösségeket, hogy a peszáchi kovásztalan kenyér, a macesz készítéséhez keresztény gyermekek vérét használják … Olvass tovább

A kihallgatás során a rabbi elé tették a kést és megkérdezték, hogy az ő tulajdona-e? Ügyvédje tanácsa ellenére a rabbi közölte: valóban az ő késéről van szó, ám fogalma sincs, hogy ki ölte meg a gyermeket és hogy került a holttest mellé a kése. Az ügyvéd annyira elképedt a rabbi egyenes válaszán, hogy azonnal felmondott. Ezután mindenkit arra biztatott, hogy vonja vissza a vallomását, de mindhiába. A bíró is felajánlotta, hogy tegyen új vallomást, de a rabbi erről hallani sem akart. Továbbra is azt állította, hogy az ő kését találták meg a holttest mellett. A bíró ekkor a következőt mondta:

„Ezek után semmi kétségem, hogy ez az ember ártatlan, mert a rá váró veszedelem ellenére őszinte maradt”.

Az ügyész azonban felállt és közölte, hogy egy új tanút akar meghallgatni. A tanú elmondta, hogy bejáratos volt a rabbi házába és jól ismeri az összes ott használt kést. „Teljes bizonyossággal kijelentem, hogy a gyilkossághoz használt kés nyelének felső részén egy apró repedés látható. A rabbi házában ugyanezt a kést láttam”. A bíró megvizsgálta a kést és megtalálta rajta az említett repedést. A rabbihoz fordult: „Mit tud erre mondani?”

Kelin rabbi erre így felelt: „Szeretném megváltoztatni a vallomásomat”. A bíró elképedt: „A bolondját járatja a bírósággal? Már nem változtathatja meg a vallomását!”. A rabbi azonban folytatta:

„Továbbra is azt vallom, hogy a kés az enyém. Azonban korábban azt mondtam, hogy fogalmam sincs arról, hogy ki ölhette meg a gyermeket. Most viszont már van egy alapos gyanúm”

– mondta, majd a tanúra mutatott.

„Aki bejáratos a házamba, az ismerheti a késeimet. Azonban csupán egyetlen késen van olyan repedés, melyről a szemtanú beszámolt. Úgy vélem, hogy csak az tudhat arról, hogy a kés nyelén repedés van, aki már használta is azt”.

A szemtanú erre megtört és bevallotta a gyilkosságot.

Ha Kelin rabbi ügyvédje tanácsára letagadja, hogy ő a kés tulajdonosa, a szemtanú vallomása után meggyanúsították volna azzal, hogy hazudik. Azután nyilván azt sem hitték volna el neki, hogy nem tudja, ki ölte meg a gyermeket. Az igazsághoz való ragaszkodásból tehát semmi kára sem származhat az embernek. Kelin rabbi csak igazat volt hajlandó mondani. Ennek érdemében felmentették, a pogrom elmaradt és még a valódi gyilkos is kézre került.

Fotó: Matt Hatchett/Pexels

Megszakítás