Sanghajban működik a 14 kínai Chábád-központ egyike, melyet Shalom Grenberg rabbi vezet. A koronavírus-járvány miatt úgy döntött, hogy a város idős lakói segítségére siet, és 10 ezer védőmaszkot oszt ki közöttük.

A rabbi a lehető legszimbolikusabb helyszínt választotta az akcióhoz: a sanghaji Zsidó Menekültek Múzeumát, amely a város Hongkou negyedében helyezkedik el, ahol annak idején a nácik elől menekülő zsidó üldözöttek leltek menedékre.

1933-tól kezdve folyamatosan érkeztek a Németországból, majd a német megszállás alatt álló területekről zsidó menekültek Sanghajba, de miután 1939-ben megkezdődtek a japán-amerikai összecsapások a Csendes-óceánon, Sanghaj kapcsolata megszakadt a külvilággal.

Becslések szerint 1933 és 1941 között legkevesebb 180 ezer zsidó keresett menedéket a városban, ahol megpróbáltatások között, de mégis szabadon élhettek.

A menekültek a helybéli kínai lakosság segítségével vészelték át a háborút a Hongkou nevű kerületben kialakított „hontalan menekültek korlátozott lakóövezetében”, annak ellenére, hogy a németek az itt élőkre is ki akarták terjeszteni a zsidók kiirtásáról szóló „végső megoldás” tervét.

„Megtiszteltetés, hogy most azoknak a csodálatos embereknek segíthetünk, akik annak idején a mi népünk segítségére siettek, amikor szorongatták őket. A múlt héten emlékeztünk meg a haláltáborok felszabadításának 75. évfordulójáról. Abban az időben zsidók tízezrei leltek menedékre Sanghajban, annak is ebben a negyedében” – jelentette ki a rabbi.

A város lubavicsi küldötte arra is felhívta a világ közvéleményének figyelmét, hogy meg kell könnyíteni az idős, elesett rétegek hozzáférését a járvány elleni küzdelemhez nélkülözhetetlen felszereléshez. „A maszkok elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy az idősek továbbra is kiléphessenek az utcára és folytathassák mindennapi életüket” – mondta.

A 23 milliós városban nem áll rendelkezésre megfelelő számú védőmaszk, ezért a Chábád külföldről szerzett be egy nagyobb szállítmányt, melynek költségét adományozók állták.

A rabbit a múzeum dolgozói és önkéntesek segítik, akik házhoz viszik a maszkokat az időseknek, hogy ne kelljen felesleges kockázatot vállalniuk a közlekedéssel, és ne kelljen sorban állniuk a téli időben.

Korábban beszámoltunk arról, hogy az izraeli mentőszolgálat, a Mágen Dávid Ádom is védőfelszereléssel segíti a Kínában működő Chábád kirendeltségeket a járvány idején.

zsido.com

Forrás: Arutz7

 

Megszakítás