A tavalyi tragédia miatt szigorúan korlátozzák a korábban akár félmillió látogatót is vonzó lág báomeri ünnepséget. Az Izrael északi részén fekvő Meronban nyugszik Simon bár Jocháj rabbi, a Misna egyik kiemelkedő bölcse, akit sokan a zsidó misztikus irodalom alapkönyve, a Zohár szerzőjének is tartanak. Az ómerszámlálás 33. napján, mely idén május 18-án este köszönt be, a rabbi halálozási évfordulójáról emlékeznek meg – írja a Times of Israel.

2021-ben 45 zarándok vesztette életét, amikor a sírbarlang közelében egy szűk helyen rengeteg ember torlódott össze és sokakat agyontapostak. Ez volt a zsidó állam legsúlyosabb polgári balesete. A tragédiát követően azonnal megindult a tanácskozás, hogy miként lehet a jövőben elkerülni egy hasonló katasztrófát. Amíg korábban bárki szabadon ellátogathatott a helyszínre és csak a személygépkocsi-forgalmat korlátozták, addig ebben az évben csak az léphet be Meronba, akik oda szóló buszjeggyel rendelkezik. A buszok a hegy lábáig közlekednek, onnan kisbuszok viszik tovább a zarándokokat. Autóval egyáltalán nem lehet majd megközelíteni a helyszínt. Emellett a jeggyel csupán bizonyos hosszúságú lehet a hegyen eltölteni, bár az nem világos, hogy ennek betartását miképpen ellenőrzik majd.

Jelentős változás az is, hogy idén csupán egy központi tábortüzet gyújtanak meg Meronban, míg korábban a különböző közösségek tagjai mind a saját tábortüzük körül táncoltak. A tűzgyújtás lág báomer egyik központi eleme, ezen a napon Izrael minden zsidó településén rengeteg máglyát lobbantanak lángra, mely következtében radikálisan megugrik a légszennyezettség és számos baleset és tűzeset történik.

Az ünnep egy másik jellegzetessége a nagylelkű vendéglátás. A Meronba látogatóknak nem kellett elemózsiát magukkal vinniük, mert a helyszín egész területén folyamatosan osztogatták az ételeket és italokat. Idén ez is másképpen lesz: csak néhány, erre kijelölt helyszínen lehet majd harapni- és innivalóhoz jutni.

A rendet 11 ezer rendőr felügyeli majd és jelen lesznek a hadsereg katasztrófavédelmi egységének katonái is. Idén a megszokottnál lényegesen kevesebb, mintegy 150 ezer ember megjelenésére számítanak. Egyszerre csak 16 ezer ember tartózkodhat majd a sírbarlang közelében, négyórás turnusokban.

„Arra törekszünk, hogy minden lehetséges problémát kiküszöböljünk. Számon tartunk minden egyes befutó és távozó buszt. Minden egyes látogató karszalagot kap és idén először pontosan megszámoljuk a belépőket és a távozókat. Ezzel együtt hatalmas kihívás előtt állunk és bízunk a résztvevők felelős, szabálykövető magatartásában. A rendbontókat pedig eltávolítjuk a helyszínről”

– mondta a rendőrség szóvivője, aki a kormányhoz is kéréssel fordult:

„Ahhoz, hogy megfelelően láthassuk el a munkánkat, elegendő munkaerőre van szükségünk. Jelenleg ez nem áll rendelkezésünkre. A mostani feszült helyzet miatt a rendőrség elérte teljesítőképességének határait. A rendőrök folyamatosan szolgálatban állnak és hamarosan olyan, több tízezer ember munkáját igénylő eseményeket kell biztosítaniuk, mint a pápa, illetve az Egyesült Államok elnökének látogatása. Azt kérjük, hogy a rendőrség költségvetésének megemelését nemzeti prioritásként kezeljék”.

Az új szabályokat megalkotását Cviki Tessler nyugalmazott dandártábornok irányította a Vallásügyi Minisztérium felkérésére. A tavalyi tragédia egyik oka éppen a szabályozás hiánya volt. Az engedély és tervezés nélkül emelt állványzatok, lépcsők és átjárók biztonságát senki sem ellenőrizte és valódi gazdája sem volt az események, mert azt több háredi közösség párhuzamosan szervezte, gyakran egymással rivalizálva.

Nagy nehézségek árán sikerült felállítani egy állami bizottságot, mely vállalta, hogy egy év leforgása alatt meghozza a zarándoklat biztonságos lebonyolításához szükséges változtatásokat. A tervezés némileg lelassult, amikor a bizottság feje, a legfelsőbb bíróság egykori tagja, Mirjám Náor januárban váratlanul életét vesztette. A szabályok meghatározása mellett a bizottság döntött az áldozatok családjainak kárpótlásáról is, ezt személyenként félmillió sékelben (53 millió Ft) határozták meg.

A további tragédiák elkerülése érdekében az izraeli hatóságok más, jelentős tömeget vonzó eseményeken is hasonlóan szigorú szabályokat kívánnak bevezetni, ám ez nem megy zökkenőmentesen, mert a jeruzsálemi Születés templomában tartott húsvéti szertartás kapcsán több keresztény egyház is a tiltakozását fejezte ki a fokozott rendőri jelenlét és a létszámkorlátozások miatt.

Fotó: Wikipédia

Megszakítás