Az 1872-es polgári év elul hónap 28. napján – idén szeptember 24-én, szombaton – pont százötven éve annak, hogy a Rumbach Sebestyén utca 11–13. (akkoriban 8.) szám alatt megnyílt a főváros sokáig a legújabbnak számító zsinagógája.
Az épület történetének első fejezetét minden bizonnyal a Dohány utcai zsidó templom körüli építkezés, majd annak az 1859-es felavatása nyitotta meg, miután akkoriban a pesti zsidó még egy hitközség égisze alá tartoztak az Orczy-házban, ám már 1826-tól külön imádkoztak.
Az Orczy-házon belüli külön imádkozás minden bizonnyal addig kevésbé zavarta az ottani konzervatív, hagyományhű zsidókat, amíg a „nagy hitközségi kasszából” nem finanszíroztak egy olyan zsinagógát, ahol a bima a reformok szerint – a keresztény templomok alapján – a frigyszekrény elé került, ráadásul a orgonát is használtak…
Így határozta el végül 24 Orczy-házi zsidó, hogy ők is építenek egy reprezentációs célokra is alkalmas nagy zsinagógát, s ezek után 50 000 forintért megvásárolták a Tomoli-Kern–féle telket a Rumbach (akkoriban Rombach) utcában.
A tervekkel végül az akkoriban még ismeretlen bécsi építészt, Otto Wagnert (1841–1918) bízták meg, aki a fiatal kora ellenére egy bravúros épületet tervezett a hitközség konzervatív zsidóinak.
Az építkezés 1870. május 1-jén vette kezdetét az ott álló egy emeletes ház lebontásával, majd ütemes munkálatok után 1872. október 1-jén avatták fel a zsinagógát.
Sajnos köztudott, hogy a Rumbach utcai zsinagóga munkálatai a vállalkozó döntése értelmében szombaton és más zsidó ünnepnapokon is folytatódott. Utólag szinte érthetetlen, hogy az akkori hitközség hogyan engedhette és tűrhette meg a vallás alapjainak ilyen fajta tiprását. Ennek kapcsán – nem felmentésképpen, csak megállapításként – meg kell jegyezni, hogy amikor a Dohány utcai zsidó templom mellett a pesti neológ hitközség felépíttette a Hősök Templomát, akkor annak a munkálatai szüneteltek sábeszkor.
Az avatóünnepségen először lovag Lányi Jakab (1816–1879) a hitközség akkori elnöke, több pénzintézet és részvénytársaság igazgatósági tagja mondta el köszöntőjét, majd lerakták a zárókövet, és a Tóra-szekrényben nem kevesebb, mint 24 vértekkel és koronákkal feldíszített tóratekercset helyeztek el. Az örökmécses felgyújtása után Pollák Eliezer (Lázár, 1822–1905), a zsinagóga első rabbija mondott drósét és imát.
A zsinagóga felavatási történetének teljessége kedvéért meg kell említeni, hogy a Jom kipuri istentisztelet után még mintegy fél évig nem használták az épületet, hogy a hátramaradt kisebb munkálatokat és a homlokzatot teljesen befejezhessék. Teljesen 1873. április 1-jén adták át a zsinagógát.
A zsinagóga ötven éves jubileumáról 1922 koraőszén dr. Gábor Gyula (1869–1936) ügyvéd, királyi kormányfőtanácsos, a hitközség főtitkára a következőképpen emlékezett meg:
„Szárnyaira kapja lelkemet a kegyelet. A kegyelet és a vágyakozó visszaemlékezés elődeink tettére, alkotó kedvére, a jövőbevetett felpezsdülő bizalmára. Annak az emléke az a monumentális épület, amely hatalmas boltozatával és karcsú tornyaival kitör a Rumbach utca szűk keretéből és hirdeti hitközségünk nagyságát. A visszapillantás a templom keletkezésére és történetére ezernyi tanulságot hoz nekünk, melyek közül legfontosabb az, hogy csak Isten-i rendelés, világtörténeti hivatás és hivatottság sokasíthat meg és tehet hatalmassá oly feltűnően rövid idő alatt egy felekezetet, mint aminővé a pesti zsidóság fejlődött. Mert a templomépítés a legkifejezőbb mérföldköve a fejlődés ezen útjának. […]
Ötven éve immár! Félszázad óta szolgál ez a gyönyörű hajlék lelki épülésére híveinek, örömben és bánatban. Testvéreim ünnepeljünk! Az Úr igéje ez: »Szenteljétek meg az ötvenedik év esztendejét!« (3Mózes 25:10.) S a templom álljon soká, legyen gyülekező helye mindazoknak, akiknek lelki szükség a hit.”
Gábor Gyula főtitkár magasztos sorai óta még kétszer ötven év telt el. Két, sok szempontból gyötrelmes ötven évtized, mely hosszú idő alatt voltak évek, amikor a zsinagóga közösségét tizedelték gyilkos nyilas hordák, és volt olyan idő is, amikor az összedőlés fenyegette. Az elmúlt ötven év a lassú enyészet boldogtalan korszaka volt, de az Örökkévalónak hála az épület végül megmenekült.
Ma a Rumbach zsinagóga falai százötven évesen ugyan olyan pompával fogadják a betérőket, mint felavatása pillanatában. S jóllehet, a zsinagóga mint multifunkcionális tér lett felújítva, azért ha nem is a hét minden napján, de az utóbbi időben egyre többször újból felhangzik a Smá Jiszráél és a zsidó liturgia többi verse. A felújított épületben voltak már bár és bát micva avatások, sőt már brísz is, most pedig hosszú-hosszú évtizedek után újévi Isten-tiszteleteket is tartanak a Rumbachban, ahol az 5783-as zsidó újév nem csupán a megtérés, de a visszatérés ünnepe is lesz.
|
Források:
Az írásba beágyazott két, eredetileg Egység magazinban megjelent cikk mellett: Gábor Gyula, „Az ötvenéves Rombach-utcai templom”, Egyenlőség, 1922. 41. évf. 36. szám, 4. „Budapesti vonatkozások a K’száv Szajfer leveleiben”, Zsidó Ujság, 1933. 9. évf. 33. szám, 1–2. old. |