A vidámság minden zsidó ünnep fontos részét képezi, ám egyedül szukot érdemelte ki a „zmán szimcháténu”, azaz örömünk ideje elnevezést. Imáinkban is ezt mondjuk: „Nekünk adtad Örökkévaló Istenünk … szukot ünnepét, örömünk idejét”.

A Tóra (5Mózes 16:13-15) kifejezetten előírja, hogy ebben az időszakban az öröm és a hála érzése járjon át mindenkit Izrael népében:

„A sátrak ünnepét tartsd hét napig, midőn betakarítasz szérűdről és sajtódból.  És örülj ünnepeden, te, fiad, leányod, szolgád, szolgálód, a levita, az idegen, az árva és az özvegy, akik kapuidban vannak. Hét napig ünnepelj az Örökkévalónak, a te Istenednek, azon a helyen, melyet kiválaszt az Örökkévaló; mert megáld téged az Örökkévaló, a te Istened minden termésedben és kezed minden munkájában, hogy te csak vidám légy”.

A legkézenfekvőbb magyarázat az öröm és szukot kapcsolatára az ünnep mezőgazdasági jellege: szukot nemcsak a sátrak, hanem a betakarítás ünnepe is, chág háászif. A Tóra is így hivatkozik rá egy helyen (2Mózes 23:16), amikor a három zarándokünnepet sorolja fel:

„Három ízben ülj ünnepet nekem az évben:  A kovásztalan kenyér ünnepét őrizd meg; hét napon át egyél kovásztalant, amint parancsoltam neked, a kalászérés hónapjának idején, mert abban vonultál ki Egyiptomból; és ne jelenjék meg senki színem előtt üresen [ez peszách]. És az aratás ünnepét, munkád zsengéjét, melyet elvetettél a mezőn [ez sávuot]; és a betakarítás ünnepét, midőn végére jár az év, midőn betakarítod munkádat a mezőről [ez szukot].”

Az egész évben keményen dolgozó földműves a betakarításkor látja munkája gyümölcsét s ez érthetően nagy örömmel és hálával tölti el.

A Rámbám (Maimonidész) a Tévelygők útmutatója című, filozofikus művében rámutat, hogy az efféle betakarítási ünnepek minden nép szokásai között fellelhetőek, ám a zsidó nép ünnepe fontos spirituális dimenziót is kap: az öröm fókuszában a jeruzsálemi Szentély, a Bét Hámikdás áll. Erre utal a Tóra, amikor a következőt írja (3Mózes 23:40):

„Vegyétek magatoknak az első napon díszes fa gyümölcsét, pálmaágakat, sűrű lombú fának ágát és patak menti fűzfaágakat, és örvendezzetek az Örökkévaló, a ti Istenetek színe előtt hét napig.” 

A bő termés miatti örömünknek Isten előtt kell hangot adnunk, és ezzel elismerjük, hogy neki köszönhetjük sikereinket. A szukoti zarándoklat idején Izrael népe felidézte a sivatagi vándorlás alatt tapasztalt isteni gondviselést és hálát adott a saját országában letelepült nép megélhetésének biztosításáért.

A szukoti zarándoklat legvidámabb eseményei az esténként megrendezett vízöntési ünnepségek voltak. A nép a Siloách forrásnál gyűlt össze, ahol vizet merítettek, hogy másnap reggel a Szentély oltárára öntsék azt. Mindeközben daloltak, táncoltak, sőt a legnagyobb bölcsek és rabbik szórakoztatták őket. A Talmud bölcsei szerint az, aki nem látta a vízöntési ünnepséget, nem látott még valódi vidámságot.

Felmerülhet a kérdés, hogy vajon miért éppen ez a szertartás – melyet a Tóra nem is említ – állt az ünneplés középpontjában? Az egyik magyarázat szerint ebben a szokásban mutatkozik meg az öröm valódi, belső lényege, annak felismerése, hogy minden, általunk elért eredmény valójában Istennek köszönhető, s a valódi örömöt az általa nyújtott folytonos gondoskodásba vetett bizalom adja. Saját sikereink csupán az öröm külső burkát jelentik és csak az isteni segítség következményét tükrözik.

Szukot idején, az izraeli száraz évszak végén, amikor már hosszú hónapok óta nem esett semmilyen csapadék és a források vízhozama a legkisebb, a zsidók mégis vizet merítenek és azzal ünnepelnek. Ezzel fejezik ki hitüket az Örökkévaló állandó gondviselésében. Bár szárazság van és még a forrásokban is kevés a víz, hisszük, hogy a tavalyi évhez hasonlóan hamarosan ismét megnyílnak az ég csatornái és bőséges eső öntözi majd a földeket. Ez az Istenbe és a jövőbe vetett bizalom az, melyből a valódi öröm táplálkozik.

Ez a gondolat jellemezte Élijáhu (Illés) prófétát is, amikor a Kármel-hegyen négy tartálynyi vizet, az összes megmarad víztartalékát öntötte az oltárra, amikor esőért könyörgött az aszálytól szenvedő ország számára. Istenbe vetett hitét és bizalmát kifejező tette és imája meghallgatásra talált, és ez az az életfelfogás, mely a vízöntési ünnepség örömét is motiválta. Az Örökkévalóba vetett bizalom az, amiért kiérdemeljük Isten áldásának szakadatlan folytonosságát.

Ebben az évben sokkal nehezebb átélni őseink szukotkor érzett határtalan örömét, hiszen nélkülöznünk kell az ünnepléshez szükséges közösséget és a vidám összejöveteleket. A csüggedés helyett azonban érdemes kihívást látni a járvány miatt kialakult helyzetben: értékeljük mindazt a sok áldást, amit az Örökkévalótól kapunk, azokat a dolgokat is, melyeket máskor természetesnek veszünk és így elfelejtünk hálát adni értük. Adja az Örökkévaló, hogy amiért a megváltozott körülmények ellenére idén is vidáman és örömmel ünnepeljük szukotot, az új évben is árassza ránk áldásait és egészségesen és boldogan éljük meg az 5781. esztendőt!

zsido.com

Forrás: Mizrachi