Svát hónap 25-én (ebben az évben február 7.) emlékeztünk meg Jiszráel Lipkin rabbi (1810-83) halálának évfordulójáról. A zsidóság litván ágának egyik legnagyobb alakja, a muszár, vagyis az erkölcsi megközelítés mozgalmának megteremtője leginkább nem családnevén, hanem litvániai lakhelye, Salant után ismert. Jiszráel Salanter rabbit, talmudtudóst, zsidó filozófust mutatjuk be hát olvasóinknak.

Jiszráel rabbi 1810-ben született Litvániában. Fiatalon a Salantban lakó Zundel rabbi (1786-1866) hatása alá került. Zundel rabbi, aki a XIX. század közepe felé Jeruzsálemben élt és olyan intézmények létrejöttében játszott kiemelkedő szerepet, mint például a mai napig üzemelő Bikur Cholim kórház, egyszerű ruhában járt, legfőbb erénynek a nagy fokú alázatosságot tekintette, és ő irányította Jiszráel figyelmét a középkori zsidó moralizáló és etikai tanítások, a muszár irodalom felé. A jó eszű, ám teljes nélkülözésben élő tanítvány hamarosan követőket gyűjtött maga köré, és megalapította jesiváját Vilnában (Vilnius), később Kovnóba költözött, ahol a reformok felé hajló zsidó közösséget visszaterelte a hagyományos ortodoxia útjára. Itt alapította meg kis tanházát, ahol etikus vonatkozású szövegek tanulmányozására helyezték a hangsúlyt, élete vége felé pedig Németországba költözött, és ott is ismertté tette a litván zsidóság litván világlátását és tanulási módszerét.

Tehetséges tanárként rendszerint arra biztatta tanítványait, hogy ne hagyatkozzanak rá a tudásukban, inkább jussanak el ők maguk a kihívások megoldásához és a tudáshoz. Állandóan befelé figyelő és önelemző személyisége részint felismerte önmaga értéktelenségét, részint pedig eleget akart tenni annak a belső kényszernek, hogy másokat önmaguk javítása felé mozdítson el. Hitt abban, hogy önmagunk javulását csak akkor érhetjük el, ha eljutunk legbensőbb énünkhöz és személyiségünknek azon mély rétegeihez, melyek tetteinket motiválják.

Salanter rabbi a Tóra etikai oldalát hangsúlyozta. Vallotta, hogy az ember nem lehet annyira istenfélő, hogy azzal mások érzéseit sértse meg. Egyszer például egy olyan emberrel találkozott, aki annyira belemerült a megtérés fontosságáról való elmélkedésbe, hogy nem fogadta a köszöntését. „Istenfélelmed vajon feljogosít-e arra, hogy megtagadd tőlem a nekem járó »jó reggelt«-et?” – kérdezte tőle. Bár kezdetben úgy vélte, hogy etikai megközelítése bárki számára átvehető és beemelhető a mindennapi életbe, később külön erre az irányra szakosodott jesivát alapított. A litván hagyományokat követő  jesivák tananyagában a mai napig fontos szerepet játszik az erkölcsi-etikai megközelítés, a muszár irodalom tanulmányozása.

Életének utolsó időszakát Königsbergben (Kalinyingrád) töltötte. A közösség segítőt fogadott mellé, ám ahogy a rabbi utolsó órái közeledtek, úgy vált számára egyre inkább nyilvánvalóvá, hogy a segítésére kijelölt személy retteg. Azt mondják, hogy Salanter rabbi utolsó perceit úgy töltötte, ahogyan az egész életét. Ahelyett, hogy végső perceit magának szentelte volna, arra fordította ezt az értékes időt, hogy meggyőzze az illetőt, hogy nem kell félnie egy élettelen holttesttől.

Mondják, hogy megtörtént egyszer, hogy Jiszráel rabbi nem jelent meg a jom kipuri böjtnapot megnyitó kol nidré imán. Teljesen besötétedett már és a közösség csak a rabbit várta, ő azonban csak nem jött. Végül elhatározták, hogy valakit elküldenek érte az otthonába. A küldött hamarosan visszaérkezett, és jelentette, hogy senki sincs otthon, mindenki elment a zsinagógába. Erre azonnal a rabbi keresésére indultak kisebb csoportokban, és a város egyik legszegényebb negyedében, egy ház ablakán bepillantva meg is találták a rabbit, aki egy bölcső fölé hajolt és ringatta a benne alvó gyermeket. Amikor a rabbi után kutató csapat belépett a házba, Jiszráel rabbi azonnal figyelmeztette őket, hogy maradjanak csöndben, és ne ébresszék fel a gyermeket most, hogy végre elaludt. Később elmagyarázta, mi történt. Elindult otthonról a kol nidré imára, ám egyszer csak egy gyermek sírását hallotta. Megkereste, honnan jön a hang, belépett a házba, és látta, hogy a felnőttek mind elmentek a zsinagógába, és magára hagyták a gyereket. „Mit tehettem volna, hogyan kezdhettem volna el a kol nidré imát, amikor egy szegény zsidó kisgyermek sírt?”

Végezetül bemutatjuk a muszár ideológia néhány sarkalatos pontját:

A Talmud tanulmányozása önmagában nem elegendő. Szükség van az etikai szövegek tanulmányozására, illetve az ennek megfelelő életvitelre.

Nem helyes, ha az ember visszahúzódik a mindennapi élettől. Fontos, hogy a vallásos zsidók részesei legyenek közösségük mindennapjainak.

Helyes, ha az ember rendszeresen olvas a Tórából, valamint a zsidó Biblia egyéb könyveiből, emellett a rabbinikus és a középkori irodalomból (pl. Mose Chaim Luzzato, Slomó ibn Gvirol) származó, moralizáló szövegeket, melyek tanulmányozójukat érzelmileg befolyásolják.

A diákoknak folyamatosan vizsgálniuk kell saját magukat és feljegyezni hibáikat.

A muszár naprakésszé és élettel telivé teszi a hagyományos zsidóságot, és ezzel az sokkal vonzóbbá válik, mint a kor két másik, sokakat beszippantó mozgalma, a reform, vagy a szekuláris mozgalom.

Salanter rabbi halála után a muszár mozgalom nem szűnt meg. A litván típusú jesivákban a tananyag fontos részévé vált a morális-etikai szövegek tanulmányozása. Ehhez erkölcsi felügyelőt (héberül másgiách rucháni) is alkalmaznak, aki heti rendszerességgel tart a témába vágó előadásokat. Természetesen, ahogy más mozgalmaknál is előfordul, a muszár mozgalom is több ágra szakadt, az egyik például Novardok, ahol a büszkeség és önbecsülés megalázkodással való letörése központi értékké vált.

Zárásként egy napjainkban igencsak releváns epizódot elevenítünk fel a rabbi életéből. Az 1848-as kolerajárvány idején igyekezett biztosítani, hogy minden olyan tevékenységet, melyeket meg kellett tenni megbetegedett zsidók érdekében, szombaton is zsidók végezzenek. Bár sokan úgy vélték, hogy a hetedik napon nem-zsidóknak kell átvállalniuk ezeket a feladatokat, Jiszráel Salanter rabbi úgy határozott, hogy a zsidó etika, illetve a zsidó jog egyaránt kimondja, hogy az életmentés kötelessége felülírja a szombati törvényeket. Annak az évnek a jom kipurján (engesztelőnap) azt is előírta, hogy a helyzet miatt a zsidók ne böjtöljenek, hanem egyenek, nehogy legyengült szervezetüket könnyebben megtámadja a gyilkos kór. Vannak, akik azt mondják, hogy a kételyek eloszlatása végett ő maga volt az, aki a szent napon kiállt a zsinagógai emelvényre, kidust mondott, evett és ivott, saját példájával ösztönözve mindenkit.

Emléke legyen áldott!

zsido.com