HÉTRŐL – HÉTRE

 

Felhőbe burkolt ünnepi sátor

        Szukkot héberül, többes számban, kunyhókat, sátrakat jelent. Szukkot, a Sátoros ünnep héber neve, az ünnep egyik megnyilvánulási formáját jelzi. Szukkotkor a zsidó ember elhagyja állandó lakását, ideiglenes sátorba költözik, ott étkezik – sokan ott is alszanak –, és ezzel tesz eleget vallási kötelességének.

        Az ünnepi sátor – a Szukká (“magyarul” Szüke) – jelkép. Az Írás tanúsága szerint az Örökkévaló azzal indokolta azt a parancsát, hogy hét napon keresztül sátorban üljünk, hogy “Sátrakban lakattam Izrael fiait, amikor kihoztam őket Egyiptom országából” (3Mózes 23:43.). A Talmudban (Szukká 11b.) vita folyik arról, milyen sátrakról van itt szó? Az egyik tanaita szerint valóságos sátrakról, ideiglenes lakhelyről van szó, olyanról, mint amilyenben a beduin pusztalakók élnek manapság is. Egy másik tanaita szerint azonban “szellemi sátrak”- ról van szó (ánáné kávod), dicsfelhőkről amelyekbe az Örökkévaló mintegy beburkolta az Egyiptomból kivonuló héber törzseket, hogy megóvja őket az ellenségtől, illetve az időjárás viszontagságaitól.

        Így vagy úgy – azóta, több ezer éve, a zsidó ember nem mond le arról, hogy Szukkotkor, amely egyébként a három zarándokünnep egyike (amikor Izraelben már hűvösödik az idő és külföldön már valóságos hideg van) elhagyja állandó, jól fűthető lakását, és kimegy a szabadba, egy ideiglenes tákolmányba, mivel ez Isten parancsa. Nem nyáron teszi ezt, amikor talán kellemes lenne kint hűsölni, hanem akkor, amikor már hideg őszi szelek fújnak.

        Zsidó szokás, hogy Jom Kipur kimenetele után, alighogy ettünk valamit, elkezdjük az ünnepi sátrat, a Szukkát építeni, hogy meglegyen a két ünnep közötti folyamatosság. A zsidóság gyakorlásában nincs egy percnyi szünet sem, alighogy befejezünk egy micvát, máris itt a következő. Nincs légüres tér…

Az ünnepi csokor jelentősége

        “És vegyétek magatokhoz az első napon díszfának gyümölcsét, pálmaágakat és sűrű lombú fának és fűzfának a gallyát, és vigadjatok az Örökkévaló, a ti Istenetek színe előtt hét napon át” (3Mózes 23:40.).

        A Szukkot, a sátoros ünnep – egyike a három zarándokünnepnek. Ezek a zsidóság legvidámabb és legszínesebb ünnepei, amelyeken vigadni micve, parancsolat.

        A csokor négyfajta növényből (árbáá minim) áll: etrog (citrus gyümölcs), luláv (pálmaág), hádász (mirtuszág), árává (fűzfaág). A csokorra az ünnep alatt naponta áldást mondunk, és a Hosánná-körmenetben körbevisszük a csokrot. (Innen ered a hozsánná kifejezés.)

        Az ünnepi csokrot adó növények jelentőségéről bölcseink sokat értekeztek. Egy ismert midrási gondolat a négy különböző fajta növényt Izrael fiainak négy csoportjával állítja párhuzamba:

        – az Etrog is olyan, mint a zsidók. Amint az etrognak íze és illata van, éppúgy vannak zsidók, akikben megtalálható mind a Tóra, mind a jócselekedetek…

        – a Luláv is olyan mint a zsidók. Amint a lulávnak, azaz gyümölcsének, a datolyának, íze van, de illata nincs, éppúgy vannak zsidók, akikben van Tóra-tudás, de nem tűnnek ki jócselekedetekkel…

        – a Hádász is olyan, mint a zsidók. Ahogy a mirtuszágnak van jó illata, de nincs íze, éppúgy vannak zsidók, akik jó cselekedeteikről ismertek, de nem tanultak Tórát…

        – az Árává is olyan, mint a zsidók. Amiként a fűzfaágnak nincs sem íze, sem illata, éppúgy vannak zsidók, akikben sem a Tóra, sem a jó cselekedetek nem találhatók meg…

        S erre mondja az Örökkévaló: kötessenek egy csokorba, így kiegészítik egymást… (Midrás Vájikrá rábá).

        * * *

        Történelmünk során gyakran volt olyan helyzet, hogy az ünnepi csokor – különösen az etrog – beszerzése nagy nehézségekbe ütközött, és nem egyszer komoly áldozatok árán sikerült csak. Moldova György, A Szent Imre-induló című könyvében írja le (68. old.), hogyan szerzett a pesti Niszel vendéglős 1943 őszén “nagy titokban, halálos kockázattal négy etrogot Párizsból, kettőt kapott Budapest, egyet Niszel szülővárosa Nagyvárad, és egyet Dés.” “Tízezer pengőbe került egy etrog”…

Az isteni sátor Jeruzsálemben

        A Félelmetes Napok komor áhítatát követően az emberek nagy örömmel ünneplik a Szukkotot, amikor otthagyják állandó lakásukat, hogy egy hetet oly sátorban töltsenek, amely jó, ha egy szélfuvallatra össze nem dől. S ennyi elég is a micvéhez.

        Olyannyira könnyű ez a micve, hogy – bölcseink elbeszélése szerint – egyszer még a nem zsidók is megirigylik majd.

Íme a történet.

        Az idők végén – mondják a Talmud bölcsei – jönnek majd a világ népei, és a zsidók mellett, ők is kérik a jussukat a túlvilági üdvösségből. Mondja nekik az Örökkévaló: aki szombat előtt szorgoskodott (vagyis előkészítette magát a túlvilági életre) az ehet szombaton is (magyarán: mindenki azt eszi, amit főzött magának).

        Világ Ura – érvelnek majd – a zsidóknak adtad a Tórát, nem nekünk, miért kéred rajtunk számon a meg nem tartását?

        Mit tehettünk volna? Mi háborúztunk, városokat építettünk, pénzt vertünk, és mindezt azért csináltuk, hogy a zsidók nyugodtan és zavartalanul foglalkozhassanak a Tórával! És különben is, Világ Ura, ha már erről van szó, a zsidók mindig megtartották a Tórát?

        Erre az érvre nehéz a Jó Istennek válaszolni, ezért azt mondja a panaszkodóknak (akik kérik, hogy most, visszamenőleg kapják meg a Tórát, és ígérnek mindent…): Na, jól van. Van egy kis könnyű micvém, a Szukká a sátor, menjetek és tartsátok meg. Mennek is, mindegyik épít magának egy sátrat a háza tetejére. Mire azonban kisüt a nap, és meleg lesz, mindegyik újsütetű sátorlakó otthagyja, és elmenekül, mintha sose lett volna ott… (Ávodá Zárá 3a-b. alapján.)

        * * *

        Szukkot első napjának Máftír imájában olvassuk fel Zechárjá próféta apokaliptikus jövendölését az idők végéről, miszerint a világ népei nagy harcot vívnak egymással Jeruzsálemben, és mindenki, aki ezek után életben marad, elismeri az Örökkévaló mindenhatóságát. Ezután pedig a népek elzarándokolnak Jeruzsálembe, hogy ott megünnepeljék a Szukkot ünnepét. (Zechárjá 14:16–17.)

        A Zsoltáros könyvben írott Midrásban szerepel a vers:

        “Ismert az Örökkévaló Judeában, és Izraelben nagy a neve. És vala Sálemben (Jeruzsálemben) sátra, és lakhelye Cionban…” (Zsoltárok 76:2-3.).

        Mit jelent az, hogy, ” Jeruzsálemben sátra?” Már a Világ teremtésekor – mondja a Midrás – az Örökkévaló ott Szukkát épített magának, s abban így “fohászkodott”: bár úgy lenne, hogy fiaim (mármint a zsidók) szót fogadjanak nekem, és ne kelljen lerombolni a Szentélyt… Miután pedig a sok vétek miatt a Szentély mégis romba dőlt, az Örökkévaló így “fohászkodott”: vajha eltűnne a rossz ösztön, mely bűnbe viszi fiaimat, ők pedig megtérnének, hogy siettethessem a Szentély felépítését. (Midrás Sochér Tov 76.)

        Naftali Kraus

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 54. szám – 2014. augusztus 5.