A Váérá és a Bo hetiszakasz az egyiptomi rabszolgaságban sínylődő zsidó nép szabadulásához vezető utat meséli el. E két szakasz központi témája a tíz csapás.
A Váérá szakaszban hét (vér, békák, tetvek, vadállatok, dögvész, kelések, tüzes jégeső), az azt követőben (Bo) pedig a maradék három (sáskák, sötétség, elsőszülöttek halála) szerepel az egyiptomiakat sújtó tíz csapásból. Miért volt szükség tíz csapásra? Nem lett volna az Örökkévalónak elegendő kevesebb, vagy akár egyetlen csapás is, hogy megszabadítsa a népét? Miért volt szükség a huzavonára Fáraóval és annak varázslóival? A megelőző, Smot szakaszban ezt is ígérte az Örökkévaló:
És mondd Fáraónak: Így szól az Örökkévaló: Az én elsőszülött fiam Izrael; azért mondtam neked, bocsásd el fiamat, hogy szolgáljon engem, de te vonakodtál őt elbocsátani, íme, én megölöm a te elsőszülött fiadat. (2Mózes 4:22-23)
A beígért egy csapás helyett azonban tíz, pontosabban hét plusz három sújtotta Egyiptomot. Amikor ugyanis Mózes (szintén még az előző szakaszban) arra kérte Fáraót, hogy engedje el a népét, az uralkodó így felelt:
Ki az Örökkévaló, hogy hallgassak a szavára, hogy elbocsássam Izraelt? Nem ismerem az Örökkévalót és Izraelt sem fogom elbocsátani. (2Mózes 5:2)
Válaszának két részében rejlik a csapások felosztása is, mivel először megtagadta Istent, másodszor pedig elutasította Izrael szabadon engedését. Az Örökkévaló megtagadásával az események történelmi-nemzeti vonalát teológiai útra terelte, és így már nem volt elegendő egyetlen, történelmi erejű csapás, ehelyett szükség volt a nagy tettekre és csodákra, mellyel az Örökkévaló saját uralmának elismerésére kényszerítette Fáraót:
Így szól az Örökkévaló: Ezáltal tudod meg, hogy én vagyok az Örökkévaló; íme, én rávágok a bottal, mely kezemben van, a vízre, mely a folyamban van, és az átváltozik vérré. (2Mózes 7:17)
Ez volt az oka annak is, hogy Mózes arra kérte először Fáraót, hogy engedje el a népet három napra, hogy az Örökkévalót szolgálhassák a sivatagban. Istennek nem volt szüksége arra, hogy kifogásokat keressen, viszont arra akarta kényszeríteni Fáraót, hogy elismerje az uralmát, és a nép elengedésével együtt kénytelen ezt is elismerni. Így, hogy tudjuk, hogy a csapások nem csupán a zsidók megszabadulását szolgálják, hanem ezt a másik, teológiai célt is, megérthetjük azt is, miért van szükség a Mózes és a varázslók közti macska-egér játékra. Azt kell bizonyítani ugyanis, hogy ki uralkodik igazán a természet fölött: Isten vagy az egyiptomi varázslók. Mivel az első hét csapás, tehát azok, melyek a Váérá hetiszakaszban szerepelnek, pontosan erről, Isten uralmának elismeréséről szólnak elsősorban, Fáraó varázslóinak fontos szerep jut.
Az első csapások nem voltak életveszélyesek. Céljuk az volt, hogy bemutassák, ki uralja a természetet, ezért, még amikor Mózes meg is ígérte Fáraónak, hogy imádkozik Istenhez, hogy elmúljon egy-egy csapás, az is csak másnap történt meg. Zavaróak, kellemetlenek voltak a csapások, azt el kell ismerni, megnehezítették az egyiptomiak életét, és mindeközben mély szimbolikus jelentést is hordoztak, de nem voltak halálosak, ahogy az Örökkévaló ki is mondja a szakasz vége felé:
Mert most kinyújthatnám kezemet és sújthatnálak téged és népedet halálvésszel, hogy eltűnnél a földről; ámde azért tartottalak meg, hogy megmutassam neked erőmet és azért; hogy hirdessék nevemet az egész országban. (2Mózes 9:15-16)
Annak a célnak tehát, hogy az egyiptomiak, élükön Fáraóval, elismerjék az Örökkévaló felsőbbrendűségét és uralmát, az egyetlen elsöprő csapás helyett a kisebb csapások sorozata felelt meg jobban: az első három: vér, békák és tetvek célja az volt, hogy Isten felsőbbrendűségét elismertessék. Amikor Fáraó varázslói ezt mondták: Isten ujja ez (2Mózes 8:15), azzal ezek a csapások elérték céljukat. Ekkor következet még négy csapás, melyek célja az volt, hogy megmutassa, az Örökkévaló az, aki az egész világot, és benne a természetet és a történelmet mozgatja: vadállatok, dögvész, kelések, tüzes jégeső. Ezek kimondott célja ez volt:
Mert ez ízben küldöm én mind a csapásaimat szívedre és szolgáid ellen és néped ellen, azért, hogy megtudjad, hogy nincs hozzám hasonló az egész földön. (2Mózes 9:14)
Ez a négy csapás, az első hárommal ellentétben, már inkább romboló erejű, de még mindig nem hoz teljes pusztulást. Így zárul ez a rész azzal, hogy Fáraó kimondja: Isten a felsőbbrendű:
Fáraó elküldött, és hívatta Mózest meg Áront és mondta nekik: Vétkeztem ez ízben; az Örökkévaló az igazságos, én pedig és népem a bűnösök. (2Mózes 9:27)
Gyakorlatilag ezzel zárul a Váérá hetiszakasz. Fáraó első kijelentésére, mely szerint nem ismeri Izrael Istenét, választ kapott, ezek által már tökéletesen meg- és elismerte az Örökkévalót és az Ő uralmát, megszentelve Isten Nevét. A másik, történelmi-nemzeti cél beteljesítése, a nép elengedése, a következő szakaszban foglalt csapások eredménye lesz majd.
További magyarázatokat, illetve a csapások szemléletes megjelenítését a hetiszakaszról szóló videó-sorozat Váérá szakaszról szóló darabjában láthatják az érdeklődők.
zsido.com