A botrány hatására törölték azt az iskolai feladatot, amely a holokauszt melletti érvelésre kérte a diákokat.

Egy New York állambeli középiskola tanára arra kérte a diákokat, képzeljék magukat Adolf Hitler egyik náci tisztjének helyébe és gyűjtsenek érveket a „Végső Megoldás” ellen vagy mellett.

„Ezen a feladaton keresztül kifejtheteted álláspontotodat azáltal, hogy kilépsz saját komfortzónádból és az elmédet edzve megtalálod a szükséges tényanyagokat egy álláspont bizonyításához – még akkor is, ha az lényegében és filozófiailag szemben áll azzal, amiben hiszel” – szerepelt a feladat leírásában, melynek fedőlapján vörös betűkkel „TOP SECRET” felirat szerepelt.

A meghökkentő feladattal szemben elsőként két 17 éves diák (képünkön), Archer Shurtliff és Jordan April tett panaszt – akik közül egyikőjük sem zsidó, derült ki a Times of Israel cikkéből. Tanáruk ezt követően egy alternatív projekt lehetőségét kínálta fel számukra, ők azonban továbbvitték a panaszukat, és kerületük illetékes oktatási bizottságát arra kérték, hogy tiltsák be a feladatot.

New York államának oktatási biztosa, MaryEllen Elia múlt héten az ügyre reagálva először megvédte a feladatot és azt mondta, szerinte az képes „kritikai gondolkodást” ösztönözni a fiatalokban. Későbbi nyilatkozatában módosított a véleményén. „A kerület tisztségviselőivel egyeztetéseket folytattam ebben a komoly ügyben és megegyeztünk, hogy ez a feladat nem adható ki. A tanár bocsánatot kért és a jövőben nem használható a feladat” – jelentette be az oktatási biztos, akit első nyilatkozatában tett kijelentései miatt a brooklyni közgyűlés egyik tagja, Dov Hikind lemondásra szólított fel.

Evan Bernstein, az Anti-Defamation League nevű szervezet new yorki ügyvivője üdvözölte az oktatási tanács végső döntését. „Az az elképzelés, amely alapján ilyen jellegű gondolkodásra próbálták meg rávenni a diákokat, elbagatellizálja mindazt a szörnyűséget, amit az áldozatok átéltek. Örülünk annak, hogy többé nem lehet a tanterv része ez a feladat” – mondta Bernstein.

zsido.com

Képek forrása: syracuse.com/nydailynews.com/NBC

 

Megszakítás