Nehéz elhinni, hogy a sokakban még mindig oly élénken élő meroni tragédia már majdnem egy éve történt. A szabályozatlan tömegrendezvény miatt bekövetkezett halálok sok rabbit és vallási közösséget rádöbbentettek, hogy hatványozottabban kell betartani bizonyos óvintézkedéseket. A szerencsétlen mártírok ma felkiáltójelként állnak a zsidó és nem zsidó világ előtt, s ennek üdvös eredménye, hogy a múlt héten a vallásos világ vezetői, rebbék és rabbik ültek le a meroni projektmenedzsmenttel, hogy kidolgozzák az idei lág báomeri ünnepség biztonságos tervét – számol be róla a VINnews amerikai ortodox hírportál. A vallásos világ vezetőinek vágyait és a tömegrendezvényekre vonatkozó legmagasabb fokú biztonsági előírásokat Tzviki Tessler dandártábornok igyekszik egyensúlyba hozni. A megbeszélésen részt vett: Toldosz Áháron, Toldosz Ávrahám-Jicchák, bojáni, karlini, rachmasztivkai, modhici és zvhili rebbe, továbbá a híres kabbalista Rafael Abuchatzeira rabbi.

 

Milyen legyen a meroni Lág báOmer jövőképe?

Egy alternatív megoldási javaslat, hogy a jövőben elkerülhessük a meroni lág báomeri tragédiához hasonló eseteket.

 

Az egyeztetést vezető tábornok és két fő tanácsadója, Arik Yekuel és Eliyahu Arand igyekeznek olyan tervet összeállítani és megvalósítani, mely ötvözni képes a hagyományokat és a biztonságot. A Kikar Shabbos izraeli vallásos oldal információi szerint, Tessler sok más mellett a következőket hangsúlyozta:

„Az 5782-ben rendezendő lág báomeri ünnepség lehetővé fogja tenni a nagyközönség számára, hogy biztonságos keretek között zarándokolhassanak Meronba és imádkozhassanak Simon bár Jocháj sírjánál. A haszid vezetőkkel együtt a közös, jól felfogott érdekünk, hogy egyensúlyt teremtsünk az ünneplés és az élet szentsége között, ezért törődnünk kell a hívők biztonságával.”

Egy másik forrás pedig kiemelte, hogy Tessler dandártábornok a projekt menedzsere különösképpen szerette volna személyesen is megismerni a haszid vezetőket, illetve az ő igényeiket a lág báomeri látogatással kapcsolatban, hogy az előkészületek és a szervezés a közös párbeszéd eredményeképpen születhessen meg.

A találkozón a tábornok a háredi világ újságíróival is találkozott, akik nemcsak a közösségük aggályait és reményeit fejezték ki a meroni zarándoklattal kapcsolatban, de megértésüknek is hangot adtak, hogy az elmúlt év tragédiájából tanultak és az nem ismétlődhet meg többet. Tessler dandártábornok az egyik újságírónak a következőt nyilatkozta: „Azt a szent küldetést kaptam, hogy megszervezzem a meroni ünnepséget és gondoskodjak arról, hogy minden a lehető legbiztonságosabb legyen. A szervezés a háredi közösségekkel folytatott párbeszédekre épül.”

A mostani, sikeres találkozót várhatóan még további egyeztetések fogják követni az ünnep előtt.

 

„Ő velem mondta a Smá Jiszroélt és elment…”

Idézte fel a soci admúr fia, Menáchem Mendel Moskowitz rabbi a meroni tragédia egy részletét, melyet ő csodával határos módon élt túl. Egy megindító és könnyekkel teli találkozóra került sor a soci (Suceava, Szucsáva, Románia) rebbe fia, Menáchem Mendel Moskowitz rabbi és Náchmán Elchadad rabbi között, aki Joszef Chájim és Mose Mordecháj Elchadad zc”l, a … Olvass tovább

 

 

Megszakítás