A zsidó ünnepek közül kétséget kizáróan Peszách kósersági törvényei a legszigorúbbak, melyek betartása háztartási szinten sem könnyű, nem beszélve a gyártásról! Cikkünkben néhány peszáchi élelmiszergyártás körüli vitás ügyet idézünk, melyek most már kellemes olvasmányul szolgálhatnak a macesz ropogtatása közben. 

 

Bevezető helyett

Az írás forrásául szolgáló Egyenlőség hetilap kétségtelenül a 19–20. századforduló meghatározó zsidó hetilapja volt, viszont hasábjain sokszor állította pellengérre a hazai ortodoxiát, így cikkei nem mindig tényszerűek és időnként bulvárosítottak. Ugyanakkor a cikkek, melyeken száz éve még megbotránkoztunk volna (legyünk akármelyik állásponton is), ma már érdekes, kultúrtörténeti csemegeként olvashatjuk.

Ilyen távlatból, már beláthatjuk, hogy az epés mondatok és gegek valójában nem az ortodoxia és a rabbik lejáratásáról szólt, hanem sokkal inkább a szigorú és a még szigorúbb háláchikus elvek érvényesítésének paródiája volt.

 

Peszáchi liszt monopólium?

1907 januárjában a budapesti székhelyű ortodox izraelita központi iroda héber, illetve héber betűs német szöveggel gépelt körlevelet intézett a hazai rabbikhoz és a hitközségi elöljárókhoz, melyben közölte, hogy peszáchi lisztszükségletüket csak és kizárólag a Pesti Hengermalomnál fedezzék, ugyanis az iroda tudomására jutott, hogy vidéken az ellenőrzések és engedélyezések körül visszaélések történtek. Ugyanakkor azt sem rejtették véka alá, hogy ebből a lisztből részesedésük van, mire a többletkiadásaik miatt lett szükségük. A levelet a pesti ortodox főrabbin kívül még 13 rabbi írta alá.1

Az ortodox iroda levele viszont komolyan sértette a szabad piaci elveket és nem utolsó sorban a rabbik tekintélyét. Az ügy külön pikantériáját adta, hogy a körlevél aláírói között volt olyan rabbi, aki a korábbi években saját maga is hechsert adott vidéki malom részére…

A felháborodásukat leghangosab­ban a gyöngyösi Büchler-testvérek fejezték ki, akik hengergőzmalmukban szintén készítettek peszáchi lisztet, melyhez jelentős rabbik adták a nevüket, a bonyhádi főrabbi mel­lett a pesti ortodox hitközség dá­jánja, Schreiber-Szofér Jáákov Sálom (Jakab; 1854–1921 / 5681. elul 27.)2 is. A Büchler-testvérek a Kossuth Ferenc (1841–1914) kereskedelmi miniszternek írtak, miből az is kiderült, hogy az ortodox iroda megfélemlítéssel tántorítja el a rabbikat, hogy hechsert adjanak peszáchi lisztőrlésre. Ekkor nekik a híres liszkai csodarabbi egyik dédunokája, Goldberger Wolf adott kósersági tanúsítványt, de állítólag őt is megfenyegették, hogy „olyat tesznek vele, amit rabbival még nem tettek”.3

Mindazonáltal a „liszt-monopólim”-ra való törekvés nem valósult meg, hiszen több vidéki városban is ismert, hogy ortodox rabbi hechsert adott húsvéti lisztre, például a szolnoki Hoffmann és Vig hengermalomnak Schück Salamon (Slomó Cvi; 1841–1916 / 5676. támuz 20.)4 karcagi főrabbi stb.5

 

Liszten innen, liszten túl

A peszáchi lisztgyártásban természetesen nem csak az ortodoxok, hanem az egész magyar zsidó közösség érdekelt volt, igaz a neológ hitközség központilag nem foglalkozott a kérdéssel, hanem azt a rabbijaik a saját hatáskörükben kezelték. Így például az budapesti Erzsébet gőzmalomban a Rumbach utcai zsinagóga főrabbijai, a hitközség neves rabbiülnöke és azok mesgiáchjai felügyelték a cháméc-mentes működést, így Pollák Eliezer (Lázár; 1822–1905 / 5665. támuz 2.)6 rabbi Feldmann Mózes (Mór; 1859–1927 / 5665. áv 10.)7 rabbiülnökkel, majd utóbbi dr. Adler Illés (1868–1924 / 5684. ádár I. 14.)8 rabbival adott ki hechsert.

Természetesen nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is számos helyen készítettek peszáchi kóser lisztet, például Hódmezővásárhelyen Seltmann Lajos (1854–1932 / 5692. ádár I. 1.)9 főrabbi és ellenőrzői felügyelete mellett Bauer Jakab és fiai malmában, mely Vásárhely első gőzmalma volt.10 De Peszáchra kóser lisztet őrőltek Nagykanizsán a Franz Lajos és fiai gőzmalom és villamossági üzemben – ott dr. Neumann Ede (1859–1918 / 5679. tévét 9.)11 főrabbi és küldöttei felügyelete mellett, hirdetésük vége így hangzott: „Szíves megrendelések azonnal a legnagyobb gonddal foganasíttatnak és a legjutányosabb napi árban számíttatnak.”12

 

Tejeskávé tej nélkül?

1914-ben egy újabb, peszáchi kó­ser­sági ügy pattant ki a fővárosi or­todoxiában, akkor a tejjel kapcsolatban. Reich Jáákov Koppel (1838–1929 / 5689. elul 17.),13 a pesti ortodox hitközség főrabbija hívta fel a hívek figyelmét, hogy aki tejet akar fogyasztani a zsidó húsvét alatt, az csak egyetlen egy tejárusnál szerezheti be az italt.

Reich főrabbi kijelentése épp elég nagy fejfájást okozott a jelentékeny közösségnek, hogy csak egy helyen tudnak tejet vásárolni, amit tetézett Schreiber-Szofér rabbi kijelentése, hogy elkárhozik, aki a fent nevezett embernél veszi a tejet. Indoka az egyik legszigorúbb álláspont feltételezésén alapult, mégpedig, hogy nem kizárt, hogy a tehenek cháméces eledelt fogyasztottak, így a kifejt tej is chámécnek számít.14

A háttérben viszont minden bizonnyal nem a tehenek vélt vagy valós cháméces takarmánya húzódott meg, hanem személyes ellentétek álltak, melyek már a fenti liszt-ügyben is feszülhettek. Ám végül – állítólag a dáján fizetésének felemelésével – elszálltak az aggályok: a tejesember mégis megfelelő lett, Reich főrabbit pedig megkövette a dáján, sőt még a Kazinczy utcai zsinagógába is ellátogatott Peszách utolsó napján, ahová addig állítólag sosem tette be a lábát sem, mert túlságosan modernnek, „szinte neológus módon szépnek” találta…15

 

Amikor majdnem lett kókuszzsír

A harmadik történetünknek csak a híre érkezett Budapestre 1909-ben, ugyanis a nyírbátori rabbi, Naftáli Teitelbaum (1860–1938 / 5698. elul 3.)16 annyira szigorú volt, hogy végül mégsem készített a BÓNI gyár peszáchi kókuszzsírt. A történet „szatírájának” rövidített változata:

„[…] egy idő óta kókuszzsírt készítő gyár is működik, mely főképpen zsidó vevőkre számított, kik sertészsírral nem élnek és a drága libazsírt szívesen pótolják az egészséges és mindenképpen megfelelő ázsiai diónedvvel. Hogy a készítés a szigorúan vallásosak előtt se essék kifogás alá […] rábízta a felügyeletet a helyi ortodox imaegyesület nagyszentségű rabbijára a Teitelbaumok dinasztiájából, […] hogy a felügyelete alatt készülő dióhéjat élvezhetik a legkritikusabb jámborok is. Később, mert a rabbi úgy kívánta, alkalmaztak a felügyeletre még egy szentet […], még később még két szentet, az apróbb fajtából […].

Azt hitte aztán a tulajdonos, hogy mindenképpen eleget tett a kóserságnak és megkezdte az előkészületeket arra, hogy olyan kókuszolajt sajtoljon, melyből peszách ünnepre készülne a zsír. Mert a peszáchra való libazsír a rendésnél is drágább, a szegény ember alig bírja. Megtörtént a nagy tisztítás, mit kóserozásnak mondanak, a gyár minden részét fényesre súrolták s a munka csaknem megindult már, amikor a főfelügyelő Teitelbaumnak eszébe jutott, hogy baj van.

[…] Mert miért? A gőz, mely a masinákat hajtja, nemde kazánból jő? S nemde, egy és ugyanaz a kazán táplálja a peszách-zsírt készítőt gépeket és a profán dolgokat gyártó masinákat? Nos olyan közösséget megtűrni nem lehet. […] A kazán még nem minden. Mert mi van a kazánban? Gőz. De van-e gőz víz nélkül? S honnan jön a víz? A kútból. Ugyanaz a kút szolgáltatná tehát a vizet a gőzhöz, melynek segítségével a peszáchra való zsírt készítenék és ahhoz a gőzhöz is, mely a »chomécig« dolgokat segíti gyártani! Ez lehetetlenség. A víz azonban még hagyján. De a csövek, melyek szállítják aztán a csövek, melyek a gőzt közvetítik! Ez mind tilos vegyülésre vezethet. Új víztartályok és új csövek kellenének, különben nem adhatja ki a Teitelbaumok Teitelbaumja a peszáchra való hechsert. Sőt iszúrt fog kiadni. Szigorú patkós iszúrt, hogy hangos lesz tőle a Nyírség s megremegnek a legtávolabb lakó zsidó kókuszzsírevők.

Mit tehetett erre a gyáros? Minthogy nem tudta, hol fog végre megállapodni a hechserek ura és minthogy találomra sem új kutat fúrni, sem új csöveket beszerezni kedve nem volt […]. Beszüntette a kókuszzsír gyártását.”17

 

Hála az Örökkévalónak!

És, hogyan csapódtak le ezek a vallási „civatkodások” akkoriban? Azt őrzi például a híres paksi rabbi, Szofér Eliezer Sussmann (1828–1902 / 5663. tisri 9.)18 következő kis története: egyszer Eliezer Sussmann rabbi megkérdezte a dunapataji saktert, hogy mi újság az ottani hitközségben, mire a sakter azt válaszolta, hogy hatalmas botrány van a mikve ügye körül: a hitközség egyik fele forrásvízből, a másik fele meg esővízből akarja táplálni a rituális fürdőt… A rabbi ezt hallva az égre emelte a kezeit és azt mondta: „hála az Örökkévalónak, hogy vannak még zsidók, akik egy mikve miatt képesek hajba kapni!”.19

Adja az Örökkévaló, hogy nekünk újra csak a vallási törvények keretei között mozgó különböző érvek ütköztetése legyen a legfőbb bajunk!

 

 

„Peszáchi rabbihatározó” a századfordulóról

 

Adler Illés rabbi a neves paksi status quo főrabbi egyik fiaként látta meg a napvilágot, talmudikus tanulmányait is ott kezdte meg, majd balassagyarmati és a pozsonyi jesivában fejezte be; világi tanulmányait pedig magán úton végzett. 1907-ben az óbudai rabbiszékből került a Rumbachba.

 

Feldmann Mózes rabbit a Talmud-tudás birodalmába Nagymihályon vezették be, majd a szikszói jesivába került Chátám Szofér unokájához, Ehrenfeld Sámuel rabbihoz, majd Nagymartonba ment. Tanulmányai után Galántára került, ahol az ottani ortodox rabbi leányát vette feleségül, jesivát vezetett, majd apósa halála után megörökölte a rabbiszéket is, melyet 1901-ben váltott fel a pesti hitközség rabbisági ülnöki posztjáért – lakása a Rumbach utcai zsinagóga utcafronti részében volt.

 

Neumann Ede rabbi a századfordulós neológia egyik legmeghatározóbb rabbija volt, a pesti Dohány utcai főrabbinak, Meyer Kayserling a veje, hebraista és történész. A neológ rabbitestület elnöke volt.

 

Pollák Eliezer rabbi fiatal korában először a nyitrai, aztán a sókszelőcei, majd a galgóci jesivában tanult, de talmudikus tanulmányokat folytatott Miskolcon Wohl Ábrahámnál, illetve Óbudán a híres Münz Mózes rabbi vejénél – itt kapta rabbidiplomáját, közben pedig a gimnáziumot is elvégezte. Prágában behallgatott az egyetemre. A lengyelországi inowratzlawi rabbiszékből választották 1872-ben az akkor felavatott Rumbach utcai zsinagóga élére.

 

Schreiber-Szofér Jáákov Sólem rabbi mielőtt pesti dáján lett volna, Munkácson volt rabbiülnök, apja pedig az első fővárosi orthodox rabbi, SzoférChájim (1821–1886 / 5646. sziván 25.) volt.

 

Schück Salamon rabbiról érdemes megjegyezni, hogy sokan a modern ortodoxia előfutárát látták benne, mert habár ellenezte a neológ rabbiképző egyetem felállítását, ösztönözte a jesivatanulók világi tanulmányait, hogy a a bóherek ne jussanak koldusbotra.

 

Seltmann Lajos rabbi egy személyben ötvözte a régi és az új zsidó világot: először a kisvárdai, majd a pozsonyi jesivában tanult, utóbbi helyen már világi tanulmányokat is folytatott, Berlinben pedig a Hildesheimer-féle rabbiszemináriumban is megfordult.

 

Cseh Viktor írása

 

1 A pesti főrabbin kívül: a bűdszentmihályi, a dési, a huszti, a kismartoni, a mádi, a munkácsi, nagyszőlősi, nagyváradi, a szatmári, a tiszafüredi, a tolcsvai, ungvári és a pozsonyi rabbihelyettes; 2 Kinstlicher, Mose Alexander Zusa (szerk.), Chodes böchodso Luách 5759 – Jomá dehilulá sel geoné Erec Hágár (Bne Brak: Zikáron Mifál Löháncáchát Jöhádut Hungáriá, 1998), 112.; 124. o. A továbbiakban: Kinstlicher, 1998.; 3 „A husvéti lisztgyártásról”, Egyenlőség (1907), 26. évf. 4. szám, 5–6. o.; 4 Herskó, Mose, A karcagi zsidók története (Jeruzsálem: Karcagi Zsidók Emlékbizottsága, 1977), 52–59. o.; 5 Lásd például az alábbi hirdetésnél: Egyenlőség (1909), 28. évf. 5. szám, 16. o.; 6 „Hirek – Pollak L. pesti rabbiról”, Egyenlőség (1901), 20. évf. 21. szám, 9. o.; „Pollak Eliezer rabbi 1822–1905”, Egyenlőség (1905), 24. évf. 28. szám, 3–5. o.; 7 „Hirek – A pesti izr. hitközség uj rabbisági ülnöke”, Egyenlőség (1901), 20. évf. 21. szám, 10. o.; „Meghalt Feldmann Mózes, a pesti rabbikar nesztora”, Egyenlőség (1927), 46. évf. 34. szám, 6. o.; 8 „Dr. Adler Illés főrabbi”, Egyenlőség (1924), 43. évf. 8. szám, 1–2.; Scheiber Sándor dr., „Adler Illés halálának huszadik évfordulója”, A Magyar Zsidók Lapja (1944), 6. évf. 8. szám, 8. o.; 9 „Seltmann Lajos főrabbi halála”, Egyenlőség (1932), 52. évf. 21. szám, 9. o.; 10 Lásd például az alábbi hirdetéseket: Egyenlőség (1909), 28. évf. 5. szám (melléklet), 8. o.; Egyenlőség (1909), 28. évf. 7. szám (melléklet), 8. o.; 11 „Dr. Neumann Ede”, Egyenlőség (1918), 27. évf. 50. szám, 8. o.; 12 Lásd például az alábbi hirdetésnél: Egyenlőség (1909), 28. évf. 5. szám (melléklet), 7. o.; 13 Kinstlicher, 1998. 123. Reich főrabbiról hamarosan egy érdekességekben bővelkedő cikkben jelentkezünk a Judapest anno rovatunkban; 14 Ezt a szigorú álláspontot képviselők a Magén Ávrahám (Orách Chájim 445:5.) szövegét citálják. Ávrahám Danzig (1748–1820) rabbi a Nismát Ádám (Hilchot Peszách 9.) munkájában megjegyzi, hogy maga is hallott olyanokról, akik tiltják az ilyen fajta tej fogyasztását az ünnep alatt, de szerinte ez megengedhető még akkor is, ha a tehén zsidó tulajdonában van – Móse Feinstein (1895–1986) rabbi egy hosszú reszponzumában (Orách Chájim 1:147.) ugyan ezen az állásponton van; 15 „Hirek – Tejes tanulságok”, Egyenlőség (1914), 33. évf. 16–17. szám, 7. o.; 16 Kinstlicher, 1998. 121. o.; 17 Szabolcsi Miksa, „Szegény ember golusza”, Egyenlőség (1909), 28. évf. 6. szám (melléklet), 1–2. o.; 18 Kinstlicher, 1998: 70. o.; 19 „Pápa, Eperjes, Dunaszerdahely”, Zsidó Ujság (1926), 2. évf. 48. szám, 2–3. o.

 

Ez a cikk azért jelenhetett meg, mert olvasóink egy része tavaly az EMIH-nek ajánlotta fel a személyi jövedelemadója 1 százalékát. Erre a segítségre idén is szükségünk lesz.

zsido.com szerkesztősége azért dolgozik, hogy olvasóink minél érdekesebb és sokszínűbb tájékoztatást kapjanak a zsidóságot érintő hazai és nemzetközi eseményekről, valamint a judaizmussal kapcsolatos kérdésekről.

A munkánkat az 1 százalékos felajánlások teszik lehetővé. Ezért arra kérjük minden kedves olvasónkat, hogy támogassa adója 1 százalékával az EMIH-et, a zsido.com fenntartóját.

Az EMIH technikai száma: 1287

Megjelent: Egység Magazin 29. évfolyam 117. szám – 2019. április 1.

 

Megszakítás