yollifolli/flickr

Korán eljött a munkahelyéről, otthon rekord idő alatt lezuhanyzott, majd felöltözött ünnepi ruhába. Tizenöt perccel a szertartás előtt már ott állt a hüpe mellett. A házasságkötést követően táncra perdült. Rituálisan leöntötte a kezét, hogy részt vegyen a micve-lakomában. Mi lehet hát itt a probléma? Nos, már este fél 11 van, tegyük fel, hogy másnap dolgoznia kell menni – de a főétel még mindig nincs az asztalon, tehát elég valószínű, hogy éjfél előtt nem kerül ágyba, ami akár bosszantó is lehet. Ilyenkor felmerülhet a kérdés: háláchikusan lehetséges korábban elmenni egy esküvőről? A kérdést pedig nem más, mint az internet népszerű zsidó jogtudósa, Yair Hoffman válaszolja meg.

Mint minden vallási kérdést, ezt is illik a Sulchán Áruch törvénykönyvben foglaltakkal kezdeni. A Sulchán Áruch (Orách Chájim 193:1.) értelmében, ha emberek nagyobb csoportban étkeztek, akkor nem bonthatják meg az asztaltársaságot három fős (a minimum létszám a birkát hámázon, vagyis asztali utóáldás elmondásához) csoportokra, hogy korábban lefeküdhessenek. Ugyanakkor, a Misná Brurá (193:11.) hozzáteszi, hogy ha valaki tudja, hogy biztosan képtelen lesz megvárni a házigazdát, hogy felemelje poharát és elmondja a Zimunt, vagyis a felhívást az asztali áldásra – „Háv lon vönivrich!”, vagy jiddisül: „Rábojszáj Mir velln bentsn!”, azaz „Uraim, mondjuk el az asztali áldást!” –, és képtelenek tíz fős csoportra szakadni, akkor, és csak akkor, hármas csoportban is elmondhatják a birkát hámázont.

yollifolli/flckr

Az persze, egy másik és meglehetősen összetett kérdés, hogy mi kapcsolja az embert egy asztaltársasághoz. Talán a kenyér előtti rituális kézmosás? Ha valaki nem fogyaszt kenyeret és nem is önti le a kezeit, az akkor esetleg azt jelenti, hogy nem csatlakozott az esküvői csoporthoz? Vagy ha máskor önti le a kezét, mint a többiek?

Többféle elmélet létezik arra vonatkozóan is, hogy az esküvőkön elmondott sevá bráchot, vagyis a „hét áldás” egyénre szabott kötelezettség, vagy minden résztvevőre háruló, általános kötelezettség. Ha előbbi, akkor elég valószínűtlen, hogy valaki korábban elhagyhatná az esküvői vacsorát, mint a többiek, ha viszont az utóbbi, akkor mivel még mindig marad minyján, vagyis tíz felnőtt férfi, hogy elmondják a sevá bráchotot, ezért talán mégis el lehet menni korábban.

Talán kissé meglepő, de a Sulchán Áruchban (Even háEzer 62:11–12.) foglaltaknak megfelelően, ha az emberek részt vettek a hüpén, akkor ők egy asztaltársaságnak számítanak még akkor is, ha az étkezés közben nem is látják vőlegényt, mert az épület egy másik részében terítettek nekik. Sőt, Rábénu Tuvja és a Kol Bo közötti vita ellenére is úgy látszik, hogy a – zsidó – pincéreknek is el kellene mondani a sevá bráchotot, annak ellenére, hogy ők csak az esküvői érkezés után esznek, de mert a gondolatuk már arra hajlott, hogy a hét áldással zárul a ünnepség, ezáltal ők is részesévé válnak az asztaltársaságnak.

yollifolli/flickr

Az előzőek ellenére TaZ (Dávid háLévi SzeGáL, 1586–1667) úgy dönt, hogy a pincéreknek mégsem kell elmondani a sevá bráchotot, miután ők nem a menyasszony vagy a vőlegény kedvéért vannak jelen, hanem a vendégek kiszolgálása miatt, tehát csak a munkájukat végzik. Ugyanakkor TaZ nyelvezetéből az is kitűnik, hogy a sevá bráchot elmondása minden bizonnyal az összes vendégre egyenként vonatkozik és az nem csupán a cibúr, vagyis a közösség általános kötelezettsége.

A RáMBáM (Mose ben Maimon, 1138–1204) azt is hozzáteszi, hogy esküvői ünnepségek alkalmával a sevá bráchot hozzáadódik az utóáldáshoz, vagyis részévé válik annak (Hilchot Bráchot 2:10.). Ebből pedig a Briszker Ráv, Jicchák Zev háLévi Szoloveitchik (1886–1959) rabbi arra következtetett, hogy a kettő ilyenkor nem létezhet egymás nélkül, s helyes a sevá bráchotot a birkát hámázon után elmondani, még a hárachamán rész előtt.

Ehhez képest meglepőnek hathat, hogy a Toszáfot (Peszáchim 102b.) azt mondja, hogy a sevá bráchot nem része a bencsolásnak. 

A 20. század egyik legnagyobb döntéshozója Ráv Mose Feinstein (1895–1986) azt írja emblematikus, Igrot Mose (Orách Chájim I. köt. 56.) könyvében, hogy szem előtt kell tartani azt is, vagyis elképzelhető szenárió, hogy valaki nem kíván az asztaltársasághoz csatlakozni amikor a kenyérevés előtt kezet most. Ha pedig ez így lenne, akkor az illető másik két emberrel korábban is elmondhatja az asztali áldást, mint a többiek, de csak akkor, ha tényleg szükséges neki korábban elmennie. Ráv Mose megemlíti még a RáSBáS (Slomó ben Simon Duran, 1400?–1467) véleményét is, aki szerint, ha egy asztalnál nem ülnek tizen, akkor az nem is tekinthető úgy, mintha együtt ennének, de azért Feinstein rabbi hozzáteszi, hogy bár általánosságban nem a RáSBáS nézete szerint döntenek, szükség esetén támaszkodni lehet rá is.

És mi lehet a nyomós, szükséges indoka valakinek, hogy korábban asztalt bontson? Például, hogy reggel korán kell kelnie, mert munkába indul, hogy eltartsa a családját, de a reggeli tóratanulás is ebben a kategóriába esik.

Mindenesetre, a legszebb és legillendőbb, ha a vendég végig tud maradni az esküvői ünnepségen és osztozni tud az újdonsült házaspár örömében. 

Hoffman rabbi rendszeresen publikál háláchikus állásfoglalásokat napjaink legkülönbözőbb történéseivel kapcsolatban, mely ismeretterjesztő cikkei végén jellemzően egy-egy vallásos zsidó család megsegítését célzó felhívást is közzétesz. Aki szeretne segíteni egy jeszoma, vagyis árva leányon, akit nemrég jegyeztek el, most ide kattintva megteheti.

Fotók: yollifolli, U.S. Embassy Jerusalem, Andrew Teoh on Unsplash