Hosszú betegség után, vasárnap reggel, 68 éves korában elhunyt Dirnfeld Sálom Jiszráél rabbi, a belzi haszid közösség egyik legmeghatározóbb oktatója Jeruzsálemben.
A rabbi a Tóra Veemuna jesiva ros jesivája (vezetője) volt, és évtizedeken át szolgálta a közösséget, mind a jesiva élén, mind pedig több más közösségi szerepkörben. Emellett ő töltötte be a belzi haszid irányzat legnagyobb zsinagógájának kántori tisztét is, különleges lelki elmélyüléssel és mély áhítattal vezetve az imákat.
Több mint két évtizeden át irányította a jesivát
Mintegy húsz évvel ezelőtt nevezték ki a jesiva élére, amelynek különleges célja, hogy világi háttérből érkező zsidó fiatalokat vezessen be a vallásos életbe. Dirnfeld rabbi nemcsak oktatási tevékenységet folytatott, hanem egyedi tantervet dolgozott ki, amelynek köszönhetően egyre több végzett növendéke vált aktív tagjává az izraeli zsidó közösségi életnek.
Különösen a kiruv, azaz a zsidó visszatérítési (valláshoz visszavezető) tevékenység területén.
Betegsége ellenére is aktív maradt a belzi rabbi
Az utóbbi években súlyos betegséggel küzdött, ám ameddig csak ereje engedte, továbbra is tanított, irányított, és lelkesítette tanítványait. Vasárnap reggel, szerettei körében, egy jeruzsálemi kórházban adta vissza lelkét a Teremtőnek.
A belzi közösség gyászolja vezetőjét, tanárát, spirituális példaképét. Emléke legyen áldott!
Forrás: arutz
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.
