A szentendrei zsinagóga imatermében működő Cháj Galéria hivatásának tekinti, hogy folyamatosan művészi alkotások kiállításainak adjon helyt. Mendy Myerstől, a zsinagóga rabbijától megtudtuk, hogy a Kormos Péter szeptember 29-én megnyílt, a budapesti zsinagógák épületeiről szóló tárlata a maga nemében az első, mert az eddigi, több, mint tucatnyi kiállításukon fotókat még nem mutattak be, most pedig egyszerre tizenkettőt!

Sokakban kétség merül fel azzal kapcsolatban, hogy a zsinagógákban megengedhetőek-e a különféle iparművészeti alkotások, például az ablakok üvegfestményei, amelyekre Magyarországon is számtalan példa van. A második parancsolatban – emlékeztetett Myers rabbi, ez olvasható: „Ne készíts magadnak szobrot, sem semmiféle (kép)mást.” Vajon ez vonatkozik a Kormos Péter által művészien lefotózott zsinagóga részletekre is? – tette fel a kérdést. Minderre a feleletet Becallel adja meg, aki kifejtette, hogy az artisztikum iránti vágy nem zárja ki a második parancsolatból eredő kötelezettségeket. Abban a tudatban jelentette ezt ki, hogy részt vett a jeruzsalemi szentély építésében, sőt már a „pusztai sátor” létrehozásában is közreműködött, a külső architektúra kialakításában éppúgy, mint a belső berendezésekében. Erről írásos és tárgyi dokumentumok maradtak reánk, amelyek kifinomult ízlésre vallanak.

Mindezek felidézése azért hasznos, mert megmagyarázzák, hogy Kormos Péter fotói, s azok „szereplői” a budapesti zsinagógák, amelyeknek képei már megjelentek egy 2005-ben kiadott albumban is, miért nem csorbítják a második parancsolat érvényességét. Myers rabbi szerint, ha egy alkotás nem domborodik ki az épület falából, hanem, a művész céljainak ez megfelelően jön létre, akkor a falakba bevésve jelenik meg, s ez megengedhető. A zsinagógák sajátossága nálunk, hogy nem ragaszkodtak egyetlen építészeti stílushoz sem. Akad közöttük klasszicista, romantikus, eklektikus és szecessziós egyaránt. Közös jellemzőjük, hogy igyekeztek kiemelkedni a környezetükből, mind-mind művészi igényességgel épült, bizonyítván a zsidó közösség igényességét és anyagi helyzetét. Az építész személye is meghatározó volt, a zsidók származásúak másképpen tervezték meg meg a zsinagógát, mint azok, akiknek katolikus templomok is kikerültek a kezük alól.

Kormos Péter elmondta, hogy gyerekkora óta fotózik, elsősorban mindig az épületek szép oldalát igyekezett bemutatni, beleértve a belsőépítészet tárgyait is. Professzionális fotósként főleg megrendelésre dolgozott. A zsinagógák azonban más „műfajba” tartoznak, belső indíttatásból készültek a róluk készült felvételek, s ebben befolyásolta, hogy alkotójuk zsidó családba született.

Fotó: Almássy Bettina

Megszakítás