Firhang Purimtól a szilvalekvár Purimig

Ádár hó 14. napja – Purim. Hacsak nem Jeruzsálemben van az ember, mert akkor ádár 15. Illetve hacsak nincs szökőév – mint például az idén is. Akkor ugyanis a második ádár hónap 14-re esik Purim, az első ádár 14-én pedig csupán a naptár jelöli „Purim kátán”-t, kis Purimot, mint olyan napot, amelyiken Purim lenne, ha nem lenne szökőév. A zsidó naptárakban itt-ott egyéb helyeken is felbukkannak „Purim kátán”-ok, vagy másként: helyi Purimok. Mikor vannak ezek és miért ünnepeljük őket? 

Az Encyclopaedia Judaica egészen pontosan 98 kis Purimot sorol fel, és egykor valószínűleg ennél sokkal több létezett. Ezek olyan napok, melyeken egy város vagy egy család megemlékezik a katasztrófától vagy pusztulástól való csodás megmeneküléséről. A kis Purimok történetében rendszerint felbukkan egy antiszemita uraság és a csoda motívuma, mely a megmenekülést hozza a közösség vagy család számára.

Az alexandriai zsidók esete az elefántokkal

Már Josephus Flavius is ír egy alexandriai Purimról, aminek az eredője valamikor a polgári időszámítás kezdete előtti II. században volt. Az Apion ellen című művében beszéli el, hogy II. Kleopátra és Ptolemaiosz Physcon trónért folytatott harcában két zsidó katonai vezető, Oniász és Doszitheosz a trónon levő királynőt védte csapataival. Physcon megfenyegette őket, hogy amennyiben Kleopátra hadserege nem hódol be neki, megöleti az általa fogva tartott alexandriai zsidókat. Zsidó foglyait meztelenül láncra verette, és lerészegített elefántjait küldte ellenük. Az elefántok azonban, ahelyett, hogy előrefelé haladva a zsidókat taposták volna halára, hajtóik ellen fordultak, és azok vesztek oda. Physcon ráadásul félelmetes égi látomást látott, ami miatt nem merte többé bántani a zsidókat, emellett egyik ágyasa is könyörgött neki, hogy hagyja futni a halálra ítéleteket, így a zsidók megmenekültek.

„Véletlen” egybeesések

Egyes kis Purimok egybeesnek más ünnepekkel, mint például a szukotra eső anconai Purim vagy a carpentrasi Purim, melyen azt ünneplik, hogy a közösség tagjai peszách utolsó napján menekültek meg egy vérvádtól. A rodoszi Purim az eredeti Purim napjára esik, 1840-ben e napon mentette fel Abd al-Madzsid szultán a közösséget egy vérvád alól. A zsidó közösség tagjait egy gyermek meggyilkolásával vádolták, bebörtönözték és megkínozták őket, ám a fiú később élve előkerült, és a szultán éppen Purim napján adott ki egy firmánt a zsidók ártatlanságáról – attól fogva a rodoszi zsidók kettős ünnepet ültek e napon.

Bár a hagyomány szerint bizonyos időszakokban tartózkodunk az ünnepléstől, ha egy helyi Purim ezen időszakok valamelyikére esett, mégis megünnepelték. Így volt ez például a candeai Purimmal (tévét 18), illetve a hevroni Ibrahim pasa Purimjával (áv 1.), melyek a Szentélyt sirató, háromhetes gyászidőszakra estek.

A legtöbb Purimot ünneplők

Voltak olyan közösségek, melyek bővelkedtek Purimokban. Az itáliai Ancona városában például nem kevesebb, mint négy helyi Purimot tartottak számon, emlékezve különféle katasztrófákra, melyek a XVII-XVIII. században fenyegették a közösséget: földrengés (1690. tévét 21.), tűzvész, amely elkerülte a zsinagógát (1741. tisri 15), egy másik tűzvész (1775. ádár 24.) és a közösség megmenekülése a csőcseléktől (1797. svát 12.). A megelőző napon minden egyes esetben közösségi böjtöt tartottak, és mind a böjtnapon, mind pedig magán az ünnepnapon speciális ünnepi imákat mondtak.

Családi Purimok

Máskor nem egész közösségek, csak egy-egy család megmenekülését ünnepelték a leszármazottak. Ilyen például a Povidl (szilvalekvár)-Purim (ádár 10.) története. 1731-ben a csehországi David Brandeis szilvalekvárt adott el egy keresztény könyvkötőnek, aki nem sokkal a lekvár elfogyasztása után meghalt. Brandeist, feleségét és fiát börtönbe vetették azzal a váddal, hogy mérgező ételt adott el egy kereszténynek. Később a bíróság elvetette a vádat, és megállapította, hogy nem a lekvár okozta a könyvkötő halált, így a családot szabadon engedték. Brandeis Sir HáMáálot leDávid címmel tekercset írt, melyet leszármazottai még a XIX. században is rendre felolvastak a család szabadulásának napján.

Firhang Purim

A különlegesen jelentős Purimok külön nevet is kaptak, így például a messze földön híressé vált függöny-Purim (Vorhang-, vagy Fürhang-Purim).

1623 telén történt, hogy Liechtenstein Károly herceg damasztfüggönyeinek lába kélt. A prágai polgármester azonnal nyomozást rendelt el. A függönyök ügyét kihirdették az egész városban, és az egyik prágai zsinagóga sámesza, Chánoch Altschul, körbejárt a közösségben, és tudósította a híveket az eseményekről. Nem sokkal azután, hogy körútjáról hazatért, egy bizonyos Joszef Thein nevű ember jelent meg nála a függönyökkel, azt állítva, hogy két katonától vásárolta őket, és megeskette Chánochot, hogy nem árulja el senkinek, honnan kerültek hozzá a textilek.

A sámesz azonnal útra kelt, és elvitte a függönyöket a közösség vezetőjéhez, Jacob Teomimhoz, aki átadta azokat a polgármesternek, aki ragaszkodott hozzá, hogy árulják el neki, kitől származnak. A sámeszt, aki tartotta ígéretét és a közösség vezetőjét is halálra ítélték, ám végül Chánoch elárulta Teomimnak, hogy a függönyöket Theintől kapta, így a polgármester elrendelte, hogy Teomimot engedjék el, ám Theint kerítsék elő, akár a föld alól is, különben másnap reggel kivégezteti Chanochot, a közösséget pedig pénzbüntetésre ítéli. Thein megkerült, és az idősödő sámeszt a polgármester szabadon engedte. Itt következik egy további csavar a történetben: Joszef Thein testvére, Mirl felkereste egykori barátját, a kikeresztelkedett és papként tevékenykedő Gadl Emmerichet, és az ő segítségével meggyőzték a polgármestert, hogy hatalmas fizetség fejében ugyan, de engedje szabadon Joszef Theint.

Hab a tortán, hogy a pappá lett zsidó végül is megtért, ám eljátszva a saját halálát, el kellett szöknie Prágából, mivel a zsidóságba való visszatérés főbenjáró bűnnek számított. Chánoch, a sámesz halála előtt az egész történetet rögzítette írásban, és elrendelte utódai számára, hogy minden évben olvassák azt fel tévét hó 22-én.

II. Mátyás és a Purim

Külön nevet kapott a Fettmilch-Purim, melynek eseményei 1612-16. között bontakoztak ki a németországi Frankfurt-am-Mainban. A városban nagy és erős zsidó közösség élt. A történetünket közvetlenül megelőző időszakban, 1610-ben nagyjából 2200 zsidó lakott a Judengasséban. 1612-ben a zsidók felé rendkívüli módon eladósodott helyi kereskedők panaszai nyomán a városvezetés elrendelte, hogy a kamatot 12-ről 8 százalékra csökkentsék, a szegényebb zsidókat telepítsék ki a városból. Ez utóbbi rendelet végrehajtását meg is kezdték, ám a kamatcsökkentést a város polgárai és az uralkodó is megvétózta. Az eladósodott kereskedők indulatai azonban nem csökkentek, és 1614-ben Vinzenz Fettmilch, az egyik kereskedőcéh mesterének vezetésével betörtek a gettóba, és kirabolták a boltokat és a zsidók otthonait. A város polgárai egy közeli temetőbe menekítették a zsidókat, ám az őrjöngő csőcseléket meg sem próbálták megállítani, és majdnem egy nap telt el addig, amíg a városvezetés katonákat küldött a megfékezésükre. Két zsidó vesztette életét, és a Judengasse minden egyes lakosa elveszítette minden tulajdonát.

Az uralkodó, Habsburg Mátyás német-római császár, aki II. Mátyás néven magyar királyként is uralkodott, végül elrendelte, hogy Fettmilchet és négy társát elfogják és lefejezzék. Nem sokkal később a zsidókat, szintén a császár parancsa nyomán, ünnepélyes keretek közt kísérték vissza a kifosztott gettóba, melynek kapuja fölé az uralkodó még a címerét is kifüggesztette, jeléül annak, hogy a gettó a saját személyes felügyelete alá tartozik. Erre 1616-ban, ádár hó 20-án, majdnem egy héttel Purim után került sor, és ezt a napot ünnepelték meg azután sokáig Fettmilch-Purim néven. Az események nyomán íródott héber és jiddis nyelven az ún. Vincent-megila. Azt mondják, még a Chátám Szofer is megőrizte ezt az ünnepet, bár nem böjtölt a megelőző napon, ahogy az Frankfurtban szokás volt.

A helyi purim megünneplése

Speciális, a szóban forgó eseményt leíró megila (te­kercs) felolvasása, a menekülés történetének elmesélé­se. Egyes városokban nemcsak az otthonokban, hanem nyilvánosan, a zsinagógákban is felolvasták a te­kercseket.

Az adott alkalomra írt dalok és liturgikus költemények felolvasása. Ezek egy részét a purimi és chanukai „Ál hániszim” – a csodákért mondott ima mintájára írták, és az Ámidába, vagyis a főimába, valamint az étkezés utáni áldásba is beleillesztették a megfelelő napon. Egyes közösségekben még Hálelt, hálaadó imát is mondtak a jeles napon, annak ellenére, hogy az eredeti purimi imarendnek ez nem része.

• A jeles napot megelőző nap böjtnap
• Ünnepi lakoma
• Adományok a szegényeknek, esetleg misloách mánot (valódi purimi küldemények)
• Munkaszünet

Dénes Anna írása