Jelentős feltárások zajlanak Litvánia fővárosában. Az egykor virágzó zsidó életet a II. világháborúban módszeresen pusztították el. Ami megmaradt belőle, azt a szovjet rendszer hagyta elenyészni.
Tavaly kezdték meg az ásatásokat Vilniusban, hogy feltárják azt az infrastruktúrát, amit a XVIII. században építettek ki két mikve ellátásához. Ahogy, arról beszámoltunk, már az első napokban találtak egy csempézett részt színes padlóval, amely vélhetően a fürdőhöz tartozott egykor.
A vilniusi Nagy Zsinagóga reneszánsz-barokk stílusban épült a XVII. században. A zsidó élet központja volt, körülötte más közösségi épületekkel, boltokkal, könyvtárral, mikvével. Ezen kívül még 12 zsinagóga volt a városban. A nácik a II. világháborúban kifosztották a zsinagógát, ami pedig megmaradt belőle, azt a szovjet rendszer bontotta le, helyére iskolát építettek.
A kutatócsoportot nemzetközi, tagja az izraeli Dr. Jon Seligman, a litván örökségvédelem képviseletében Mantas Daubaras és az Egyesült Államokból Richard Freund, aki a Hartford Egyetem professzora. Seligman professzor szerint nagyon kevés történeti anyag, leírás maradt fent a mikvéről és környékéről, annak ellenére, hogy egykor a város lakosságának felét tette ki a zsidóság – olvasható a israelnationalnews.com cikkében.
A feltárás a XIX. század végéről megmaradt építészeti tervek alapján indult el, ami utalt a korábban épült mikvékre, mivel ezek helyreállítása terveben volt akkoriban. A fürdőházhoz két fő emelet tartozott egy nagy kiszolgáló szárnnyal. Megtalálták azt a medencét is, amelybe a csapadékvizet gyújtötték a mikve feltöltéséhez. Ezek a felfedezések új dimenzót nyújtanak a vilniusi zsidóság életének megismeréséhez és egyben a megmaradt közösségnek is fontosak, hiszen egykor ez volt a „litván Jeruzsálem” – mondják a szakemberek.