Zsidó történelem

בס”ד
Egy nép útja

A zsidóság hosszú és gyakran keserves vándorlása a történelemben

A zsidó történelem legfontosabb eseményei

Zsidó év

Világi év

A kezdetek

A teremtés

1

A világ teremtése, Ádám és Éva

-3760
1656

A vízözön elborítja a földet

-2105

Az ősatyák

1996

Szétszéledés Bábel tornyának építése után

-1765
2018

Az ábrahámi szövetség (Brit bén hábetárim)

-1743
2084

Az ákédá: Izsák feláldozása

-1677
2229

József Egyiptom alkirálya lesz

-1532
2238

Jákob és családja lemegy Egyiptomba

-1523

Az egyiptomi fogság

2332

Az egyiptomi rabszolgaság kezdete

-1429
2447

Mózes megpillantja az égő csipkebokrot

-1314
2448

Izrael gyermekei kivonulnak Egyiptomból

-1313

A nép

Mózes, a vezető

2448

A Színai-hegyi kinyilatkoztatás

-1313
2488

Mózes halála

-1273

A bírák és a korai próféták

2488

Izrael népe átkel a Jordánon, s Kánaánba ér

-1273
2503

Erec Jiszráél felosztása befejeződik

-1258
2516

Jósuá (Józsué) halála

-1245
2533

A bírák uralmának kezdete

-1228
2654

Debóra vezető lesz

-1107
2694

Gideon vezető lesz

-1067
2810

Simson (Sámson) vezető lesz

-951
2871

Sámuel vezető lesz

-890

Királyok és az első Szentély

2882

Saul királyságának kezdete

-879
2892

Dávid Jeruzsálemben Izrael királya lesz

-869
2924

Slomó (Salamon) király lesz

-837
2935

Elkészül az első Szentély

-826
3142

Jesájáhu (Ézsaiás) prófétálásának kezdete

-619
3205

A tíz törzsből megmaradtak száműzése

-556
3298

Jirmijáhu (Jeremiás) prófétálásának kezdete

-463
3338

Az első Szentély lerombolása

-423

Babilónia folyói, háborgás Júdeában

Babilóniai száműzetés

3339

Gedáljá ben Áchikám meggyilkolása

-423
3352

Jechezkél (Ezékiel) a Szentély jövőjéről prédikál

-410
3389

Dánielt az oroszlánok elé vetik

-372
3390

Visszatérés Erec Jiszraélba Zerubável vezetésével

-371
3399

Esztert a palotába viszik

-362
3406

Mordecháj kihirdeti a Purimot

-355

A második Szentély

3412

Elkészül a második Szentély

-349
3413

Másodszori visszatérés Erec Jiszraélbe Ezrá vezetésével

-348
3426

Nechemjá visszatér Jeruzsálem falát újjáépíteni

-335
3448

Simon Hácádik találkozása Nagy Sándorral

-313

A görög kultúra uralma

3515

Hetven bölcs görögre fordítja a Tórát (Septuaginta)

-246

Júdea királysága – A Hasmóneus-dinasztia

3622

Jehudá HáMákábi uralkodása

-139
3623

A Chánuká ünneppé nyilvánítása

-138
3700

A rómaiak meghódítják Jehudát

-61

Római bábkirályok és helytartók – A Heródes-dinasztia

3742

I. Heródes elrendeli a második Szentély újjáépítését

-19
3768

Hilél halála

8
3826

Vespasianus a római uralmat megerősítendő, Judeába érkezik

66
3829

A második Szentély lerombolása

69

A talmudi kor: a Misná

3834

Rabbi Jochánán ben Zákáj halála

74
3893

Betár elesése; Bár Kochbá felkelésének tragikus befejeződése

133
3894

A judaizmus betiltása, rabbi Ákivá bebörtönzése

134
3949

Rabbi Jehudá Hánászi befejezi a Misnát

189

A talmudi kor: a Gemárá

3979

Ráv elhagyja Erec Jiszráélt, és Bábelben telepszik le

219
4007

Babilóniában Smuél a vezető talmud-tudós

247
4014

Rabbi Jochánán a vezető talmud-tudós

254
4085

Ábájé a vezető talmud-tudós

325
4098

Rává a vezető talmud-tudós

338
4187

Rabbi Ási befejezi a Gemárá (Talmud) összeállítását, Rabbi Ási halála

427
4235

A Talmud lezárása, II. Ráviná halála

475

A babilóniai talmud-akadémiák

A Rábánán Sávuráj

4311

Már Zutrá kikiáltja a babilóniai zsidó önkormányzatot

551

A Gáonim és az arab uralom

4349

A Pumpeditai Metivtá újjáépítése

589
4369

A Szurai Metivtá újjáépítése

609
4397

Az arabok meghódítják Erec Jiszráélt

637
4519

A Háláchot Gdolot (BáHáG) írásának ideje

759
4688

Rabbi Száádjá lesz a szurai Gáón

928
4715

A „négy fogoly” kiváltásának körülbelüli időpontja

955
4798

Háj gáón halála, és a babilóniai akadémiák hanyatlása

1038

A Risonim – korai tudósok

Korai Risonim, a Toszáfot, és a keresztes mészárlások

4856

Az első keresztes hadjárat zsidó közösségeket pusztít

1096
4859

A keresztesek elfoglalják Jeruzsálemet

1099
4865

Rási halála, és a Toszáfot korának kezdete

1105
4895

Rámbám (Maimonidész) születése

1135
4904

Az első (feljegyzett) vérvád

1144
4907

A második keresztes hadjárat zsidó közösségeket pusztít

1147
4948

A zsidók visszatérhetnek Jeruzsálembe

1187
4950

A harmadik keresztes had Angliában zsidókat mészárol le

1190
4996

Franciaországban dühöngő csőcselék zsidókat gyilkol

1236
5002

Nagy talmudégetés Párizsban

1242
5004

Jeruzsálemet kifosztják az egyiptomiak és a törökök

1244
5012

Az inkvizíció alkalmazni kezdi a kínvallatást

1252
5030

Erec Jiszraélben meghal Rámbán (Náchmánidész)

1270
5050

A Toszáfot korszakának körülbelüli vége

1290

5050

Kései Risonim, üldöztetések és kiűzettetések

A zsidókat kiűzik Angliából

1290
5038

A Rindfleisch mészárlás kezdete

1298
5066

A zsidókat kiűzik Franciaországból

1306
5080

A Pastoureaux keresztesek zsidókat mészárolnak

1320
5096

Az Armledder-bandák zsidókat mészárolnak Németországban

1336
5109

A pestis, a fekete halál végigsöpör Európán

1349
5151

Spanyolországi zsidók mészárlása, sokak áttérése

1391
5155

A franciaországi zsidók végleges kiűzettetése

1394
5181

A bécsi gezerában osztrák zsidókat mészárolnak le

1421
5235

Az első nyomtatott zsidó könyvek

1475
5241

Az inkvizíció uralma Spanyolországban

1481
5252

A zsidókat kiűzik Spanyolországból és Szicíliából

1492

A kovim, a Tóra konszolidációja és a Sulchán Áruch

5257

A zsidókat kiűzik Portugáliából

1496
5276

Az oszmán törökök meghódítják Erec Jiszraélt

1516
5314

Zsidó könyvek égetése Rómában

1553
5330

Rámo kiegészítésével megjelenik a Sulchán Áruch

1570
5408

A Hmelnyickij-féle pogrom

1648

Az Ácháronim – kései tudósok

5414

Az első zsidók megtelepedése New Amsterdamban (New Yorkban)

1654
5415

A Lengyelországot elözönlő oroszok és svédek zsidókat gyilkolnak

1655
5416

Anglia megengedi a zsidóknak a letelepedést

1656
5437

Sábtáj Cvi muzulmánként hal meg

1676
5458

Báál Sém Tov születése

1698
5494

Hajdemák bandák zsidókat mészárolnak le

1734

Ácháronim és a korai chászidok

5528

A hajdemákok zsidók ezreit mészárolják le

1768
5549

Kitör a nagy francia forradalom

1789
5551

Zsidó települési zónák létrehozása Oroszországban

1791
5579

Zsidóellenes zavargások (Hep! Hep!) egész Németországban

1819
5587

Oroszország zsidók gyermekeket is besoroz

1827
5608

Kitör a magyar szabadságharc, amelyben a magyar zsidóság is aktív szerepet vállal.

1848

Kései ácháronim és a változó társadalom

5628

Eötvös József báró kultuszminiszter a hitközségi és iskolai ügyek rendezése céljából 1868-ban, ezen a napon hívta össze a ma­gyarországi izraeliták egyetemes kongresszusát, amelyen megtörtént a hírhedt szakadás a neológia és az ortodoxia között.

1868
5641

A pogromok után sok zsidó elmenekül Oroszországból

1881
5665

A (hivatalos) orosz pogromokban sok zsidó veszti életét

1905
5674

Az I. világháborúban félmillió zsidó katona harcol

1914
5678

Az orosz forradalomban több mint hatvanezer zsidót ölnek meg

1918

5699

A Holocaust

Németországban a „Kristallnacht”-on zsidókat támadnak meg

1938
5699

Németország kirobbantja a II. világháborút, megkezdi a zsidóság pusztítását

1939
5703

Munkácson megjelenik a chászid filozófia alapműve, a Tánjá

1943
5704

Megkezdődik a magyarországi zsidóság deportációja

1944
5705

Németország vereségével véget ér a II. világháború

1945
5705

A háború alatt hatmillió zsidó lesz a nácik áldozata

1945
5710

Állami kezdeményezésre létre jön a MIOK (Magyar Izraeliták Országos Képviselete), mely magába olvasztotta az ortodox és a statusquo hitközségeket.

1950
5717

Tel-Avivban egy jobboldali merénylő lelövi Dr. Kasztner Rezsőt

1957
5727

A hatnapos háború Izrael és Arab szomszédai között

1967
5749

Megalakul a Chábád Lubavics Egyesület Magyarországon

1989
5764

Megalakul az EMIH – Egységes Magyarországi Izraelita Hit­köz­ség

2004

Zsidó történelem

Az álmessiások

Beveztés

A Messiásba és a megváltásba vetett hit a zsidóság egyik alapvető hittétele, amely szinte a kezdetektől fellelhető a Bibliában, és mely természetesen a zsidóság száműzetésbe kerülése után még nagyobb szerepet kap. „A Messiás király meg fog jelenni, és visszaállítja Dávid királyságát, ahogy eredetileg volt, felépíti a Szentélyt, és összegyűjti Izrael szétszórtjait. Napjaiban újra érvényes lesz valamennyi törvény, mint annak idején: áldozatokat fogunk bemutatni, és megtartjuk a smitá és jovél éveket, ahogy mindez a Tórában áll.” – írja Maimonidész

Az álmessiások oly személyek, akik magukról azt tartják, hogy Izraelnek Istentől kijelölt megváltói, akik az ígért messiási országot létrehozzák. Az idők folyamán igen sok álmessiás lépett fel olyan korszakokban, amikor a néplélekben kedvező talajra talált az álmessiási hiedelem s ehhez képest nem egyszer éleseszű szédelgők és csalók, mint álmessiások kihasználták a vallásos nép hiszékenységét; más esetekben maguk az álmessiások is áldozatai voltak saját és mások ámításaink. Valamennyi álmessiás megegyezett abban, hogy azt állította magáról, hogy ő lesz az, aki Izrael fiait visszavezeti országába. Némelyek ezt böjtöléssel és imádkozással meg akarták elérni, mások karddal. Némelyek közülük vallási újításokat akartak, mások pedig valóságos felfordulást idéztek elő nem.

Az ókor álmessiásai és reménységei

Minthogy a zsidó nép a messiást Dávid családjából, de Efráim s így József leszármazottaitól is várta, ennél fogva az álmessiások rendszerint ezek egyikéből származtatták magukat. Nem egy álmessiás életével fizette meg túlságos aktivitását s azt, hogy hamis remények táplálásával megcsalta a vallásos érzületű népet, köztük viszályt támasztott, szektákat szervezett, s ezáltal a zsidóságnak mindenképen csak kárt okozott. Az álmessiások először a Hasmonaeusok alatt léptek fel, amikor a római beavatkozás végleges elnyomatással fenyegette Izraelt. Ez az időszak kiválóan alkalmas volt az álmessiás megjelenésére. Josephus írásaiból és a Talmudból kitűnik, hogy a jeruzsálemi Nagy Templom lerombolása előtti században egész sereg álmessiás lépett fel s talált folyton követőre; ezek valamennyien a Rómától való megszabadítást ígérték a zsidó népnek. Josephus különösen jól látja az álmessiások alantas szerepét, s hogy a népet félre­vezetik, becsapják, fanatizálják, a békét megbontják, őrültekhez méltó újításokat akarnak s mindezt az isteni küldetés ürügye alatt. Ilyen volt például Theudas, akit keresztre feszíttetett a római helytartó, de rajta kívül még sokat említenek Josephus és a Talmud.

Más típus volt Menáchem ben Judá, a zeloták, azaz a zsidó nemzeti­párt feje, aki Herodes ellen hadsereget szervezett, mely már Jeruzsálem elővárosát is elfoglalta, amikor egy másik zelota megölte. Még kiválóbb típus azonban például Bár-Kochbá, a zsidóság egyik legnagyobb nemzeti mozgalmának katonai vezetője, aki Hadrián császár alatt Rómát igen nagy mértékben foglalkoztatta, s akit Rabbi Ákivá – a forradalom leveréséig, Bár kochbá haláláig – „Messiás király”-nak nevezett. A szabadságharc irtózatos vérbefojtása alkalmával ő is elpusztult s vele együtt messiási hite is.

A római kor és a keresztes hadjáratok

Ezek után, hosszú ideig nem jelentkezett egy álmessiás sem, de jellemző, hogy a római birodalom végső zavarában, 440 körül vártak egy messiást, aki meg is jelent Kréta szigetén s magát Mózesnek nevezte, de ez közönséges csaló volt.

A keleten, a mohammedánok közt élő, illetve a karaita zsidóságnak több álmessiása volt. Ezek közül jelentékeny volt 720 körül Szíriában egy Szeróné nevű, aki a fanatikus Omár kalifa ellen irányította mozgalmát s válaszul annak kényszertérítéseire, ő egyenesen ki akarta űzni a mohammedánokat. Jelentős mozgalma Spanyolországba is eljutott s ott is messiásnak tartották. Azonban Szeréné vallási újító is volt s a rabbinikus intézkedésekkel ellentétbe jutott, főleg a házassági törvénykezésnél. Ezért letartóztatták, s a kalifa kiadta a zsidóknak ítélkezésre, de más baja nem történt, csak az, hogy nevetségessé tette magát és szektáját, mely megszűnt.

A keresztes hadjáratok is kedveztek az álmessiásoknak: 1087-ben Franciaországban, a XII. században pedig Cordovában és Fezben léptek fel ilyenek. Ezekről még Maimonidesz is említést tesz. Nevezetesebb volt ezeknél Dávid Alroy szintén a XII. században, aki Perzsiában élt és saját népszerűségén kívül a kalifátus gyengeségét is kihasználta. Rendkívül érdekes, hogy ennek az álmessiásnak a fegyveres mozgalma gazdasági eredetű volt s a zsidókat sújtó igazságtalan fejadó eltörlésére irányult.

Keveset tudunk egy másik álmessiásról, Botarel de Cisnerosról, akinek egy ideig a híres toledoi vallásbölesész, Chaszdai Krescas is híve volt, s aki a XV. sz. elején működött.

Sábtáj Cvi – az utolsó nagy álmessiás

Az európai zsidó történelem egyik legérdekesebb alakja Sábtáj Cvi. Ő az, aki az egész zsidó nép történelmében talán a legkiemelkedőbb álmessiás, és aki a maga idejében az egész európai zsidóságot, sőt talán az akkori világ teljes zsidóságát lázba hozta, majd melankóliába döntötte.

A Messiásba vetett bizakodás szelleme folyamatosan végig kísérte a zsidó nép történelmét, ám különösen felerősödött Bogdan Chmielnicki-féle ukrajnai pogromok idején (1648-1649). A kegyetlen zsidóüldözések ugyanis nagyon nagy csapást mértek az akkori európai zsidóságra, amely a közel háromszáz évvel korábban dúló pestis járványokat követő zsidóüldözések óta nem szenvedett ekkora veszteségeket. Sokan hajlottak arra, hogy a szörnyűségeket a messiási kort megelőző sötét korszaknak, „szülési fájdalmaknak” értelmezzék, és ezzel is felerősítették a megváltó megjelenésébe vetett hitet.

Ebben az időszakban jelent meg az ifjú Sábtáj Cvi, aki szülővárosában, Izmirben már fiatal korától a Kabbalával és misztikával foglalkozott. Sábtáj, aki feltételezhetően mániákus depresszión és mély lelki válságokon ment keresztül, arra a meggyőződésre jutott, hogy ő a várva várt Messiás, akinek egész Izrael népét meg kell váltania. Kirívó viselkedése miatt hamarosan olyan mértékben magára haragította a város rabbijait, hogy el kellett hagynia szülővárosát. Élete következő éveiben városról – városra vándorolt, és karizmatikus megjelenésével egyre több zsidót győzött meg állítólagos messiási mivoltáról. 1665-ben Izmirbe való visszatérésekor szinte már egész európai zsidóság őt követte. Azon kevesek pedig, akik nem hittek benne, nem merték felemelni hangjukat ellene.

Sábtáj az idő múlásával a megnyilatkozás „kierőszakolása” érdekében egyre furcsább dolgokat művelt. Szaloniki városában esküvői szertartást rendezett, ahol frigyre kelt a Tórával, az Örökkévaló „egyetlen lányával”. Majd felszólított a Szentély pusztulásának emlékére megtartott böjtnapok eltörlésére. Egy idő után pedig bevezette bizonyos tilalmak feloldását, amire az „aki feloldozza tilalmakat” áldást is bevezette.

Sábtáj végül IV. Mehmed oszmán szultán elé került, aki döntés elé állította: vagy elhagyja hitét, és áttér az iszlámra vagy kivégeztetik. Ő a kitérést választotta, és ezzel gyakorlatilag véget vetett a hozzá fűzött reményeknek. Habár kitérése után is maradtak követői, akik tettét egyfajta kabbalisztikus cselekedetként értelmezték, a zsidóság többsége felismerte, hogy tévedett a személyét illetően.

Sábtáj Cvi egész zsidóságot megrázó története a maga idejében megosztotta az egész zsidóságot és olyan mély nyomokat hagyott, hogy a haszidizmus későbbi megjelenésekor, az emléke és a Kabbalához fűzött asszociációk majdnem újra szakításhoz vezettek az európai zsidóság körében.

Sábtáj Cvi történetének szellemisége szemmel láthatóan még száz évvel áttérése és halála után is kísértetett, mégpedig egy bizonyos Jákov Léjb Frank személyében. Frank, aki beszédeiben a Zohár, a kabbal egyik alapművének elemeit használta fel és messianisztikus víziói támadtak, 1755-ben magát Sábtáj Cvi reinkarnációjának nyilvánítatta. Ezt a „jó hírt” követői, lázas örömmel fogadták. A hagyományos zsidóság szellemi vezetői ugyanakkor egyre gyanakvóbbak voltak vele szemben és egy évre rá 1756-ban chérem alá helyezve, kiközösítették.

Frank egyik filozófiai alapelve a Talmud és a talmudista zsidóság cáfolata volt, amely nagy érdeklődést keltett a korabeli lengyel egyházfiak között. Dambovsky, kamenyec-podolszki érsek, közismert zsidógyűlölő, lehetőséget látott Frankban arra, hogy a zsidók közötti belviták felhasználásával a maga malmára hajtsa a vizet. Így Frank és neves rabbik között két Talmud-vitát rendezett. A második 1757-es vitában Frank azt merészelte állítani, hogy a Talmud a keresztények vérének zsidó szertartásokra való használatát megengedi. Habár érvelésével még az őt felkérő papokat sem tudta meggyőzni, innen már nem volt visszaút, és Frank több mint ezer követőjével együtt a katolikus hitre tért át. Gyanús viselkedése miatt később börtönbe került Częstochowa-ban, ahonnan csak az oroszok segítségével szabadult, amikor a város 1772-ben orosz kézre került. Frank végül 1791-ben halt meg. Szektája 1816-ban, lánya Chává halálával szűnt meg véglegesen.

Szintén az ő hatása alatt nyerte a messiási szerepet magának az egyetlen magyarországi álmessiás, Mordecháj Mosiách Kismartonból, aki 1678 és 1683 közt tevékenykedett. Ő azt hirdette, hogy Sábtáj az igazi messiás volt, s hogy áttérése csupán misztikus okokból történt s azonkívül, hogy nem halt meg, hanem vissza fog jönni, aminek előjelei a világszerte végbemenő zsidóüldözések. Mosiách igen sok követőre talált Magyarországon, Morva- és Csehországban s ezt látva, magát a Dávid törzséből való messiásnak deklarálta, mire az olasz zsidók felkérték, hogy jöjjön közéjük. Mosiách meg is jelent Itáliában s egyes zsidók különösen nagy ünnepélyességgel fogadták, de az inkvizíciónál feljelentették, amire működése színterét Csehországba tette át, majd pedig Lengyelországba, innen visszasodródott Pozsonyba, hol 1729-ben meghalt. Mosiách barátja, Löbele Prossnitz szintén álmessiás volt, bár tulajdonképpen nem volt más, mint Sábtáj Cvi fanatikus híve.

Zsidó történelem

A magyarországi zsidók emancipációjának története

Az anti-emancipációs nézet

„A zsidóság, míg rabbinus és mózesi értelemben zsidó maradni akar, polgári jogokat egy nemzetnél sem gyakorolhat, mivel maga elkülönözve fennálló nemzet kíván maradni, s vallási kötelességének tartja, hogy mindazon nemzetektől, melyeknél menedéket talált, elkülönözve fennálljon. Már az, ki magát más nemzethez tartozónak tekinti, se elkülönözésében tovább is megmaradni kíván, sőt magát erre lekötelezve hiszi, józanon sem kívánhatja, sem nyerheti azon jogokat, melyeknek fő feltétele, hogy az, ki ezeket gyakorolja, a nemzethez tartozzék,; s így a zsidóság sem, mely szétszórva a világkerekségén, ugyanazon zsidó, minden más nemzetektől elkülönözött, házasság, s más közös szokások s törvények által elkülönözött nemzetiségét kívánja feltartani”

Eötvös József: A zsidók emancipációja
(Magvető kiadó, 1981) 31. l.

Vagy talán az ezerszer felhozott Messiás-reményeket fogjuk felhozni annak bebizonyítására, hogy a zsidók, kik országok helyreállását várják, a polgárosításra alkalmatlanok? Hisz ők minden helyet csak számkivetésök helyének tekintők, csak egy rövid nyugpontnak hosszú vándorlásokon – így szólnak a polgárosítás ellenei -, mi nekik Anglia vagy Német- vagy Magyarország, hazájok a Jordán partjain, a nagy Libanon hűs völgyeiben áll, s csak ennek emlékénél dobog fel szívök; csak ha az időről szólnak, melyben a rég várt Messiás végre eljő, tölti remény lelkeiket. A zsidók lakhelyöket nem tekintik hazájoknak, s azért pogárosításokról szólni képtelenség.
Uo. 40. l.

Mi lenne annyi jámbor varga- s szabóból, mi a boltoslegények keresztény hadából, ha végre zsidó is felvétetnék fenséges körökbe; hol keresse az árva keresztény mindennapi kenyerét, ha a zsidónak is birtokjog adatik? – nem elég-e, hogy a zsidót tűrjük?…

Az előítélet önösséggel frigybe lépett? S ez az: mi a zsidók polgárosítása kérdését oly nehézzé teszi; ez, miért a kormány jó szándékát — még a kevésben is, amit adott — rosszallni, a törvényhozás határozatait rágalmazni érdemes vala. Mert hogy ok nincs, mely a zsidók polgárosítása ellen felhozva, a józan ész elfogulatlan ítéletét meggyőzhetné, hogy nincs egyetlen erősség, mely vagy semmit, vagy éppen az ellenkezőt nem bizonyítaná, arról meg vagyok győződve, s ezt reménylem kimutathatni.

Uo. 16-17. l.

Lőcse város követe, Wéber Károly az 1844. szeptember 27-i parlamenti ülésen azzal vádolta meg a nemességet, hogy a zsidókat, az ő, azaz a városok nyakába akarja varrni. „A felolvasott törvényjavaslatot – mondja Wéber – szabad szelleműnek tartanám, de miután egyrészről a törvényhozásból kizárt városok felszólamlása ellenére mindent elkövetett, s a zsidóknak minden jogokat megadott, csak hogy azok a városokba összetóduljanak – másrészről pedig még csak azt sem engedé meg nekik, hogy a nemesi jószágot zálogképp bírhassák -, az érintett törvényjavaslatot nemcsak szabadszelleműnek nem tartom, sőt mint ezekből látom, hogy a neme­si rend csak más és különösen a polgári rend rovására akart liberális lenni.”

Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon, 270. l.

Az optimista emancipációs nézet

Talán nem helytelenül felelhetnénk erre, hogy a szabadság nem oly valami, mit érdemekért jutalmul adni rajtunk áll; hogy az minden embernek vele született joga, melytől vétek nélkül senki által meg nem fosztathatik; mondhatnók, hogy az: mert valaki a polgári jogokkal visszaélhetne, egy egész néposztálynak kizárására elég ok nem lehet; hogy maga Draco csak elkövetett vétkek büntetésében vala kegyetlen, s a legvérengzőbb zsarnok egy népnek vétkeit legfellebb azáltal büntetés, hogy minden tizediket vérezetté; mondhatnám, hogy valakit jobbíthatatlannak hirdetni, kinek jobbításáért semmit nem tevénk, nem igazságos; s hogy miután korunkban a legundokabb gonosztevőre sem szoktunk nyomni bélyeget, a szégyenjel, melyet egy egész nemzetre nyománk, talán éppen olya kegyetlen. De minek ennyi ok?

Eötvös József: A zsidók emancipációja
(Magvető kiadó, 1981) 19. l.

Azt hogy a zsidók vallásos szertartásaik miatt a keresztények lakomáiban nem részesülhetnek (s ez egyike a legkedveltebb okoknak), de elmellőzve is itt azt, hogy annyi reformok után, melyek a szidók vallásában egy idő óta történnek, talán az idő távol nincs, melyben az iránt is változások fognak történni.
Uo. 39. l.

A pesszimista emancipációs nézet

„Nemzetiség, kifejtett nemzetiség nélkül nekem, megvallom, minden más progresszió nem kell, erre állítok mindent, a nélkül mondhatom, egy zagyvalék nép – melynek talán több pénze lesz – leszünk, a dögbőröket talán drágábban el adhatjuk stb., de ez engem nem mozdít; mindenekelőtt áll hűség a fajtámhoz. Új bizonyságát adja a magyar tágkeblűségének, miszerint néha bizony éppen azon helyzetbe teszi magát, mint az, ki maga alatt vágja az ágat, és anélkül, hogy észrevenné, vízbe esik, s később megbánja a dolgot. [… ] Az angol nemzet ugyanis ellibertálhatta a zsidó fajt, mert ha például én egy palack tintát öntök egy nagy tóba, azért a víz nem romlik el, és mindenki ártalom nélkül megihatja a nagy angol elemben a zsidó transeát; ugyanez áll Franciaországra nézve is; de ha a magyar levesbe az ember egy palack tintát önt, megromlik a leves, és azt meg nem eheti az ember; de más példát hozok fel: ha egy bárkában ülök, és abban van gyermekem és más gyermeke, és ha a bárkába bejő a víz, s előttem apodictice áll, hogy ezen két gyermeket benn nem tarthatom, az igaz, ha a magamét lököm ki, és a másikat benn tartom, azt az újságban fogják hirdetni, de biz én a magam gyermekét konzerválom, és a másikat kilököm. E tekintetben tehát a liberalizmus egyenesen a nemzetiség rovására történik, és ez nem vélekedés, mert apodictice szám szerint be lehet bizonyítani, hogy minden ilyféle kedvezés csorba a nemzetiségre nézve. Tehát annak, ki a nemzetiséget őszintén pártolja, lehetetlenség most oly elemnek, melynek több intelligenciája, több szorgalma van, a nemzetiség rovására kedvezést nyújtson.”

Széchenyi István a főrendi tábla
1844. október 1-jei ülésén

Törvények

1840. március 9. törvénytervezet

„1. §. A türelmi adó eltöröltetik. 2. §. A zsidók az ország egyéb nem nemes lakosai által gyakorlott minden polgári jogokban a Magyar Szent Korona alatt mindenütt részesíttetnek.”

Emancipáció 1849. július 28.

1. §. A hazának polgárai közt vallásbeli különbség jog és kötelesség tekintetében, különbséget nem tévén, ezen elv szerint kijelentetik, miképp a magyar álladalom határain belül született, vagy törvényesen megtelepedett mózesvallású lakós, mindazon politikai s polgári jogokkal bír, melyekkel azzal bármely hitű lakosai bírnak.

2. §. A törvényes telepedésnek föltételei, ideiglenes rendeletnél fogva, a kormány által fognak meghatároztatni.

3. §. Keresztény és mózesvallású közt kötendő házasság, polgári következményeire nézve érvényesnek, nyilváníttatik. Az ily házasság polgári hatóság előtt köttetik, melynek módja, ideiglenesen, rendelet által fog meghatároztatni.
4. § Egyszersmind a belügyminiszternek m hagyatik:

a) A mózesvallásúak papjaiból és népválasztottjaiból hívjon össze egy gyülekezetet, részint, hogy hitágazataikat nyilvánítsák, s illetőleg reformálják, részint hogy jövendő egyházi szerkezetökre nézve a kor kívánataival megegyező javításokat tegyenek.

b) E törvény foganatosítása azon utasítással tétetik kötelességévé, hogy alkalma szabályok által a mózesvallásúak a kézi mesterségek és a földmívelés gyakorlására vezérelhessenek

Az emancipációs törvény 1867. XVII. tc.

1. §. Az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden pol­gá­ri és politikai jog gyakorlására egyaránt jo­gosítottnak nyilváníttatnak. 2. §. Minden ezzel ellenkező törvény, szokás vagy rendelet ezennel megszüntette­tik.

Dátumok és fejlemények

1840. március 9.

Dubravitzky Simon törvénytervezetet terjeszt elő az emancipációra

A főrendek ezt korlátozták és a bevándorlás korlátozását is követelték
1840. évi XXIX. törvénycikk

Az uralkodó nem járult hozzá a törvényhez illetve módosította azt egyedüli fontos lépés a bányavárosokon kívüli szabad letelepedés

1843-44 évi
országgyűlés

Az alsótábla elfogadta a városi polgárjogok megadását, de azt a felsőtábla elvetette, sőt a korábban csak a király által megvétózott nem nemesi polgárjogokat sem fogadták el
1846. július 27.

V. Ferdinánd eltörölte a türelmi adót a tartozásból lecsökkentett 1,2 millió ft-t a zsidóknak 5 év alatt kellett megfizetni
1847-48 utolsó rendi országgyűlés

Ismét el lett utasítva a zsidók városi polgárjogszerzése még egyéni úton is

1848-49
szabadságharc

A szabadságharc nevezetes 12 pontja magában kellett volna, hogy foglalja a zsidók egyenlősítését is, csakhogy ez nem következett be. Országszerte pogromok voltak és felerősödtek az emancipáció elleni hangok. A nyomásnak „a haza egységének érdekében” engedett a politikai elit is.

Ugyanakkor a zsidóság nagy része aktívan részt vett a forradalomban
1849. július 28.

Az országgyűlés az utolsó percben elfogadta a Szemere Bertalan által előterjesztett törvényjavaslatot, amely négy pontból állt
1852. november 2.

Egy császári rendelet Magyarország az osztrák polgári törvénykönyvet terjeszti ki, ennek értelmében zsidók csak külön engedéllyel és feltételekkel házasodhatnak
1853. október 2.

Egy császári rendelet megfosztja a zsidókat a birtokszerzés jogától
1859. november 22.

Egy császári rendelet megengedi zsidóknak keresztény inasok tartását
1860. január 13.

Egy császári rendelet megengedi, hogy zsidók foglalkozzanak gyógyszerészettel, malomiparral, italméréssel, a szeszégetéssel.
1860. január 14.

Zsidók költözhetnek bányavárosokba is
1860. február 18.

Egy császári rendelet visszaállítja a zsidók birtokszerzési jogát
1861. június 17.

Az újonnan összeülő országgyűlés egy bizottságot állított fel egy emancipációs törvény kidolgozására, de ezt már nem tudták megvitatni, mert a parlament feloszlott
1865

Deák nem az emancipációt, hanem „törvényesen bevett vallások különbsége nélkül” „vallások különbsége nélkül”-re való cserélését javasolta, de ezt elvetették
1867. december 20., 22., 23.

Az alsó és felső ház elfogadta az emancipációs törvényt 1867/XVII.
1868 ősz

A nagy zsidó kongresszus és szakadás
1869. június 14.

A kongresszusi alapszabályok elfogadtatnak
1871. október

A ortodox alapszabály elfogadtatik
1881. október

Tisza Kálmán kabinetje előterjeszti a zsidó-keresztény házasságok rendezését szolgáló törvényjavaslatot, de ezt a felsőház leszavazza

1893–
1895. október 16.

Az izraelita vallásról szóló törvényjavaslat előterjesztésétől egészen a recepciós törvény elfogadásáig

Zsidó történelem

Mi a cionizmus?

Cion az ókorban

A „Cion” szó először 2Sámuel 5. fejezetében olvasható. A Biblia elmeséli Jeruzsálem elfoglalását. Eközben említést tesz egy „Cion” nevű erődítményről.

Ebben az időben Dávid király már 7. éve uralkodott Hebronban. Ezután foglalta el a jebuziták kezén lévő Jeruzsálemet, és ide tette át székhelyét (I.e. 1000.) és a várost az ország fővárosává tette. Jeruzsálem egyik erődítményének a neve volt Cion. Ennek helyén épült fel végül is Dávid városa – az első monarchia fővárosa. Jeruzsálemre való jussunk tehát 3000 éves történelmi múltra tekint vissza (2Sámuel). Ismertek Jesajahu próféta jóslatai Cionról – Jeruzsálemről, a béke városáról, ahonnan a Tóra szavai szállnak majd a világ népei felé. A zsoltárokban gyakran találkozunk a Cion szóval: pl. a 137-esben: Babilon vizei mellett sírtunk és vágyódtunk Cion felé. Azonban a Cion szó szimbolikusan nemcsak Jeruzsálemet, hanem az egész országot is jelenti a zsidó nép számára.

A II. templom pusztulása után a diaszpórába jutott nép soha nem szakította meg kapcsolatát Cionnal. Mindig voltak „Cion siratói”, „Cion számkivetettjei”. A vallás pedig évszázadokon keresztül tartotta fenn bennünk az odatartozás érzését. Imáinkba foglaltuk Ciont és kelet felé fordultunk naponta. A középkorból ismeretesek Jehudá Hálévi gyönyörű „Cion énekei”. A zsidó nép mindig is várta a Messiást, aki majd visszavezeti a népet országába és felépíti a régi szentélyt a Templom helyen.

Az újkor vallásos visszatérői

A XIX. század új szelleme azonban változást hozott. A zsidó nép egyes tagjai úgy vélte nem elég a Messiásra várni, hanem cselekedni kell és a nép egy része vissza kell hogy térjen, ott letelepedve, az ország földjét megművelve. A szarajevói származású Jehudá Alkalay a dél-magyar­or­szá­gi Zimony nevű városkában élt, ahol szóval és írással propagálta a a visszatérést. Nagy jelentőségű munkáit a Kabbalára, a Talmudra, és már misztikus jellegű írásra alapította. Európa különböző városaiban, így Londonban is megfordult. A lengyel származású rabbi, Kalischer, Németországban prédikált és különböző írásokban, könyvekben terjesztette a visszatérés fontosságát. A harmadik rabbi magyarországi falu szülötte volt, Natonek Józsefnek hívták. Időben megelőzte a többieket. Már 1851-ben megírta héberül és németül az Isteni kinyilatkoztatás című művét, amit azonban soha nem adott ki. 1861-ben jelent meg magyarul „A Messiás”, mit azonban a magyar hatóságok elkoboztak. Ezekben a művekben Natonek, az előbbi rabbikkal ellentétben, nem a vallás alapján hirdette a visszatérést, hanem a történelmi jog alapján követelte a független, nemzeti állam felállítását. Konstantinápolyba utazott – az Alliance ajánlólevelével –, 30 évvel Herzl előtt, hogy a szultántól engedélyt szerezzen a zsidó nép letelepítése érdekében. Ő volt az első politikai cionista. Akit azonban a történelem jogtalanul elfelejtett, az Moses Hess, a filozófus volt. Kezdetben marxista elveket vallott. 1862-ben publikálta a „Rom und Jerusalem”-et, amelyben „megjósolta” a zsidó nép nemzeti újjászületését. Hess már itt megállapította, hogy ez a folyamat, az európai kis népek szabadságmozgalmaihoz csatlakozik. Herzl megjelenése előtt tehát ők voltak a mozgalom előfutárai.

Herzltől az államalapításig

A század végén Kelet Európában egyre kiterjedtebbé vált a Chibát Cion nevű mozgalom, amelynek követői Chovevé Cionnak nevezték magukat. Az ideológiájukat Dr. Pinsker alapozta meg. Alapvető munkája az 1882-ben megjelent „Autoementipation” volt. A mozgalom nagy nevei: Áchád Háám, Smolenskin, D. Gordon voltak. Rotschild báró (Edmond de Rotschild) anyagi segítségével földművelő telepeseket indítottak útnak Palesztinába. A „cionizmus” szót azonban elsőnek N. Birnbaum írta le, aki 1895-ben a „Selbstemantipation” című füzetében új zsidó nemzeti mozgalom szükségességét hangoztatta, ellenben az eddig vallásos és filantróp irányzattal. Cionista mozgalomról és cionzmusról azonban először – 1896-ban – a Dreyfus per nyomán született Judenstaat beszél(A cionzmus alapmunkája és forrása – Herzl Tivadar). A következő évben Herzl már összehívta az Első Cionista Kongresszust és megalapította a Cionasta Világszervezetet. Az első cionista kongresszus helye Bázel volt, ahol a programbeszédet honfitársa, Max Nordau tartotta. Az alapvető mondanivaló a „Közjogilag biztosított otthon a zsidó nép számára, Erec Jiszraelben” volt. Ez volt a bázeli program első mondata, amire Herzl azt mondta, és írta a Naplójában: „Bázelben megalapítottam a zsidók országát, s ha most még nevet is ezen valaki, várjatok 5 vagy legfeljebb 50 évig és meglátjátok”.

1917. november 2-án Lord Balfour, angol külügyminiszter Rot­schild­hoz írt levelében megígérte a zsidó nemzeti otthon felépítését Erec Jisz­ráelben. A Balfour Deklarációt 1920-ban, San Remóban, a békekonferencia paragrafusai közé iktatták. Az angolok kapták azt a feladatot, hogy Balfour ígéretet megvalósítsák. 1947-ben – tehát pont 50 évvel a Napló bejegyzése után – osztották fel Palesztinát, zsidó és arab területre.

5Mózes 30:3.
Misne Torá, A király szabályai 11:1.
1626–1676.
1595–1675.

IV. Mehmed (1642. január 2 – 1693. január 6), I. Ibrahim fia és az Oszmán Birodalom szultánja volt 1648 és 1687 között.
1726–1791.