Zsidó filozófia
Rábénu Szádjá ben Joszef

Bevezetés

A középkor első századaiban a legerősebb zsidó közösség Babilóniában élt. Ebben az időszakban a Babilóniai zsidóság vezetése egy alapos hierarchikus rendszerben működött, aminek a feje az úgy nevezett Rés gálutá a diaszpóra feje volt.

Ennek a korszaknak kiemelkedő személyisége volt Reb Szádjá Gáon (RáSzáG, Reb Szádjá ben Joszef Álfájumi, i.sz. 882–942.), aki élete során több területen is a zsidóság megosztottsága ellen harcolt és vált híressé. Elsősorban két területen vívott jelentős harcot: a karaitákkal szemben illetve az izraeli és babilóniai zsidóság megosztottságával szemben. Rászág, aki Egyiptomban született és igen fiatalon már óriási tudásra tett szert hamar szembe került, az akkor Egyiptomban nagyon elterjedt karaizmussal. Szádjá felismerte az ebben rejlő veszélyt és ádáz harcba lendült a karaitákkal szemben. A Széfer hátsuvot neged Ánán (Válaszok könyve Ánán ellen) című művében például sorra veszi és cáfolja a karaiták által felhozott érvelést a rabbinikus zsidósággal szemben.

A másik és az őt igazán nagy hírűvé tevő esemény az izraeli és babilóniai bölcsek között kialakult naptárbeli kérdésben tett harca volt. A világ zsidóságában, abban az időben az volt a bevett szokás, hogy a naptár hónapjaihoz szükséges újhold időpontját a babilóniai bölcsek állapították meg és ezt mindenki így az izraeli bölcsek is elfogadták. 921-ben azonban egy nézeteltérés adódott az újhold meghatározásénak kérdésében, amely ahhoz vezetett hogy ennek megfelelően két vélemény alakult ki a közeledő ünnepek megtartásának időpontjáról is. Mindez azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy a zsidóság megoszlik és más napon fogják az izraeli és a babilóniai zsidók az ünnepeket megülni.

Az izraeli álláspont hirdetője Áháron ben Méir rabbi volt, a babilóniai bölcsek feje pedig Szádjá Gáon lett, aki időközben Babilóniába érkezett. A kérdésben keserű harc alakult ki, amely nem tudta megakadályozni, hogy 922-ben a peszách ünnepét más napon celebrálták Izraelben és Babilóniában. 923 újév ünnepéig azonban sikerült Ben Méirt „legyőzni” és a babilóniai álláspontot elfogadtatni.

Az alábbiakban egyik legközismertebb filozófiai művéből az Emunot vödéotból idézünk egy fejezet részletet.

Emunot vödéot – Hitek és hitelvek

5. Fejezet: Bűnök és érdemek

A bűnök a lelken hagyott nyoma

A mi Urunk, dicsőítessék és magasztaltassék, tudatta velünk, hogy amennyiben szolgái iránta tanúsított engedelmessége túlsúlyba kerül, azt érdemnek nevezzük, amennyiben viszont engedetlenségük kerül túlsúlyba, azt rossz cselekedetnek nevezzük (Isten) minden szolgája valamennyi cselekedetét emlékezetben tartja, amint a Szentírás mondja: „Nagy tanácsú és hatalmas cselekvésű, te akinek szemei nyitva az ember fiainak mind az útjaira, hogy adják ki-kinek útjai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint” (Jeremiás 32:19.). S azt is írja (a Szentírás), hogy Mert ő szemmel tartja az ember útját, /és látja minden lépését (Jób 34:21.). S e cselekedetek nyomot hagynak a lelkekben is: megtisztítják vagy beszennyezik őket.

A Szentírás így ír a bűn (elkövetéséről): viselje bűnét (3Mózes 5:1.) vagyis: viselje vétkét (3Mózes 24:15.) vagy Népem vétekáldozatából élnek, / azért azt kívánják, hogy vétkezzen (Hoséá 4:8.), valamint (…) az ilyen embert, bűnhődnie kell (4Mózes 15:31.).

S még ha az emberek számára mindezek rejtve maradnak is, s nem érzékelik (e dolgokat), Isten, áldassék és magasztaltassék, mindezzel tökéletesen tisztában van, amint a Szentírás írja: Én, az Úr vagyok a szívek vizsgálója, / a lelkek megítélője, / mindenkivel úgy bánok, ahogyan élete / és tetteinek gyümölcse szerint megérdemli (Jeremiás 17:10.). S (Isten) e tények igazolására csodás jeleket és bizonyítékokat mutatott be, s így mi elfogadtuk

A különleges mesterségek hasonlata

S miután e következtetéseket levontuk, szokásomhoz híven alaposabban tanulmányozni kezdtem e kérdést, s azt láttam, hogy a létezők között vannak olyan finom mesterségek, amelyeket az emberek többsége nem ismer, hisz (az emberek) összekeverik a kiváló és az értéktelen dolgokat, míg csak (ez ügyben) egy szakértő emberhez nem fordulnak, aki képes (jó és rossz) között különbséget tenni. Ilyen mesterség például a pénzváltó (mestersége). Hiszen láthatod, hogy a hozzá nem értő összekeveri a jó és hamis dínárokat, míg csak a pénzváltó különbséget nem tesz köztük. Idetartozik az orvosi mesterség is, s úgy találod, hogy a hozzá nem értők (hiába) tapintják az ütőeret, kitágulásából és összehúzódásából nem tudnak következtetni a test állapotára, míg a szakember képes erre. További példa erre a fiziognómia tudománya. Az e tudományt művelők ugyanis (csak) ránéznek az arcvonásokra vagy a lábakra, s (ennek alapján) különböző típusokba sorolják az embereket, olyan ismérvek szerint, amelyeket csak az ismer, akinek ez a mestersége. Ugyanez áll az ékszerészek mesterségére is, akik ékkövekkel, gyöngyökkel és egyéb effélékkel foglalkoznak, amelyeket csak a szakértő ismerhet alaposan. S általában minden fimon művességre az a jellemző, hogy a hozzá nem értő előtt sok hibája rejtve marad, ám a szakember számára nyilvánvaló.

Miután a finom mesterségek esetében a fent leírt helyzetet találtam, egyre inkább arra a meggyőződésre jutottam, hogy a lelkek hibái a bűnök és gonosztettek még akkor is, ha az embereknek nem tűnnek fel, hiszen érzékeikkel ezt nem foghatják fel, alkotójuk számára (mindenképp) nyilvánvalóak, hisz Ő teremtette és hozta őket létre. S ez azért van, mert a lélek tiszta szellemi szubsztancia, tisztább, mint a csillagok vagy az égi szférák szubsztanciája, s mi érzékeinkkel nem foghatjuk fel. Hogyan ismernénk tehát azt, amit hatással lehet e szubsztanciára, vagy zavarhatja? Ám Teremtője, (aki) egyben az égitestek Teremtője, ismeri mindezt, ezért használja a Szentírás ilyen értelemben a csillagot és az eget a lélek két példázataként, mikor így szól: szemében még a csillagos sem fényesek (Jób 25:5.), valamint: a menny sem elég tiszta szemében (Jób 15:15.).

A vétkek és a jócselekedetek „feljegyzése”

Azt is írja (a lélekről) a Szentírás, hogy olyan fénye van, mint egy lámpásnak, amely minden rejtett helyre és zugba bevilágít, s minden elkendőzött dologra fényt vet: Az ember lelke az Úrtól kapott mécses, egészen átkutatja a test belsejét (Példabeszédek 20:27.). S azt is mondja, hogy mintha olyan tűz lenne benne, mint a kemencében, amely megolvasztja és megtisztítja az aranyat és az ezüstöt: Az ezüsthöz tégely kell, az aranyhoz olvasztó kemence, / de a szívek vizsgálója az Úr (Példabeszédek 17:3.)

S azt mondtam: milyen érdekes, hogy az ember kétféle ételt ehet: tisztát és tisztátalant, s mindkettőt táplálónak találja, kétféle (módon) hálhat együtt valakivel: az egyik (mód) megengedett, a másik tiltott, mindkettőben örömét leli és úgy tűnik neki, mintha (a két dolog) ugyanaz lenne. Ám a hozzáértő különbséget tesz a kétféle hatás között, amely (az ember) szellemét éri, amint ez már (fentebb kifejtettük, erről mondja a szentírás: Minden útját helyesnek tartja az ember, / de az Úr vizsgálja meg a szíveket (Példabeszédek 21:2.).

Ezenkívül arra is rájöttem, hogy amennyiben a lélekben a jó cselekedetek vannak túlsúlyban, ettől (a lélek) megtisztul és fénnyel telítődik, amint a Szentírás mondja: (…) és életem a világosságban gyönyörködjék (Jób 33:28.), valamint: (…) és ráragyog az élők világossága (Jób 33:30.). Ám ha a rossz cselekedetek kerülnek túlsúlyba a lélekben, akkor (a lélek) zavarossá és sötétté válik A Szentírás így ír az ilyen állapotban lévő (lélekről): soha többé nem lát napvilágot (Zsoltárok 49:20.).

Majd (Isten tudattal velünk, hogy valamennyi szolgájának jó és rossz cselekedetét megőrzi, s ez számára olyan, mintha mi felírnánk őket. Erre vonatkozik a Szentírásnak az erényekről szóló kijelentése: És beírták egy könyvbe az Úr előtt emlékezetül azokat, akik őt félik és megbecsülik nevét (Máláchi 3:16.). A gonoszokról pedig így ír: Föl van ez írva nála. / Nem hallgatok, amíg meg nem fizettem (Jesájá 65:6.).

S mikor alaposabban szemügyre vettem ezeket a Bölcs által felhozott hasonlatokat, végtelenül szemléletesnek és helyénvalónak találtam őket, hiszen amiképpen mi? (az emberi) teremtmények rendelkezünk olyan a Bölcstől kapott képességgel, hogy azt, amit kimondunk, betűkre oszthassuk, s minden betűt egy írott jellel ábrázolhassunk, hogy (ezáltal) megőrizhessük számításainkat, s lejegyezzük az említésre méltó eseményeket, mennyivel inkább képes (a Teremtő) arra, hogy összes cselekedetünket írás és feljegyzések nélkül megőrizze. S (a Szentírás) csak azért alkalmazza a „könyv-hasonlatot”, mert ennek felfogása a mi megértésünkhöz közelebb áll, amint ezt már fentebb tárgyaltuk. (Isten) azt is közölte velünk, hogy amíg ezen a világon tartózkodunk, mindenkinek a cselekedeteit (emlékezetében) megőrzi, ám az ezekért járó ellenszolgáltatás a másvilágra ígérte, amely az ellenszolgáltatás világa. S ez (utóbbi) világot (Isten) akkor fogja megalkotni, ha az összes értelemmel rendelkező teremtmény, akinek teremtését bölcsessége elhatározta, bevégezte (e világi) pályafutását. Ott (a másvilágon) mindenki a tettei szerint kap méltó viszonzást, amint a Szent mondja: De arra gondolta, hogy az igazat is a bűnöst is megítéli az Isten (Prédikátor 3:17.), ezenkívül: Mert Isten megítél minden tettet, minden titkolt dolgot, akár jó, akár rossz az (Prédikátor 3:17.). S erről – az ellenszolgáltatás idejéről – még e könyv kilencedik értekezésében érdemben beszélni fogunk.

Ám (Isten) ezen a világon sem hagyja szolgái jótetteit jutalom, és hibáikat büntetés nélkül, azonban ez csak jelzés és ízelítő mindabból a fizetségből, amit akkor térít meg nekik, maikor szolgái tetteit összesíti. Ezeket (az e világi) áldásokat sorolja föl a Tóra a Ha rendelkezéseim szerint éltek (3Mózes 26:3.) kezdetű szakaszában, s (a rendelkezéseiket megtartókról) azt mondja, hogy Mutasd meg rajtam jóságod jelét, / hadd lássák gyűlölőim, és szégyenkezzenek (Zsoltárok 86:17.). Az átkokkal kapcsolatban a De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára (…) (5Mózes 28:46.)

S ezen a világon csak kis része és töredéke (téríttetik meg a jó cselekedeteknek az érdemek összességét, mintegy kincstárban (a másvilágon) tárolják az erényesek részére, a Szentírás szavai szerint: Milyen nagy a te jóságod, / melyet a téged félőknek tartogatsz! (Zsoltárok 31:20.) S ehhez hasonlóan a gonoszok összes rossz cselekedete lepecsételve őriztetik: De el van ez téve nálam, / lepecsételve kincstáramban (5Mózes 32:34.)…

A bűnbánat négy kritériuma

(A jó és rossz cselekedetek szempontjából) a tizedik osztályba az a bűnbánó tartozik, aki a bűnbánatra vonatkozó előírásoknak eleget tett. A bűnbánatnak négy (kritériuma) van: a bűnről való lemondás, a megbánás, a bűnbocsánatért folyamodást, és kötelezettség arra nézve, hogy nem fog visszaesni. S e négy (kritérium) a Szentírásban egy helyen összegyűjtve található, amikor így szól: Térj meg, Izrael Istenedhez, az Úrhoz, / mert bűnöd miatt buktál el! /Ezeket a szavakat vigyétek magatokkal / amikor megtértek az Úrhoz (…) / Asszíria nem segít meg minket, / lóra sem ülünk többé (Hoséá 14:2-5.).

Amikor azt mondja: Térj meg (ez azt jelenti): térj meg abból az állapotból, amelyben vagy, s ez a bűnről való lemondásnak felel meg. S amikor azt mondja: bűnöd miatt buktál el, ezzel a megbánásra utal, azaz hogy meggyőződtek arról: ezek a bűnök (számukra) akadályt és rossz (befolyást) jelentenek. Azzal a felszólítással pedig, hogy ezeket a szavakat vigyétek magatokkal, a bűnbocsánatért folyamodást fejezi ki.

A fent idézett (bibliai) részben furcsa kifejezést találunk, mely így szól: Bocsáss meg minden bűnt, / és fogadd szívesen, / ha az ajkunk által ígért ökröt áldozzuk neked! (Hoséá 14:3.) – (ez azt jelenti, hogy) amiért megbocsátottál nekünk, (e szavakkal) mondunk neked köszönetet: Jó és igaz az Úr, /ezért megmutatja a vétkeseknek a jó utat (Zsoltárok 25:8.). A fenti vershez hasonlít (a kol „mind” szó használatában) a következő rész: Mind szégyent vallanak / azzal a haszontalan néppel (Jesájá 30:5.). E kijelentések végső soron a kol kábelből (Dán 2:8.), a Tárgum nyelvében használatos (arámi) kifejezésből származnak, melynek jelentése: „mindemellett, mindezzel együtt”. A héberben is hasonló jelentésben fordul elő a következő sorban: (….) ahogyan jött, ugyanúgy kell elmennie (Prédikátor 5:15.).

A fenti idézetben szerepel a (…) fogadd szívesen, / ha az ajkunk által ígért ökröt áldozzunk neked! (Hoséá 14:3.) rész, amely értelmezhető hasonlatként: mint ökröket áldozzuk neked ajkunk (szavait), vagy felfogható ellipszisként: s neked áldozzuk az ökröket, melyeket ajkunk (felajánlott).

Az a rész pedig, hogy Asszíria nem segít meg minket, / lóra sem ülünk többé. / Nem nevezzük többé Istenünknek / kezünk csinálmányát (Hoséá 14:4.), azt a meggyőződést fejezi ki, hogy (Izrael) nem fog többé (bűnébe) visszaesni. S annak, hogy (a próféta) e három dolgot említette, azaz Asszíriát, a lovat és a bálványimádást, az az oka, hogy ezek voltak azok a bűnök, melyek a leggyakrabban fordultak elő a nép körében, amint ezt a könyv elején is kifejti: Hiszen ők Asszíriába jártak, / mint a kóborló vadszamár (Hoséá 8:9.), illetve: Sok oltárt épített Efraim vétkesen: / ezek az oltárok vitték őt vétekbe (Hoséá 8:11.). Amennyiben viszont leggyakrabbal elkövetett bűnük a gyilkosság, a lopás és a házasságtörés lett volna (lásd Hoséá 4:2.), akkor (a próféta) azt mondta volna: Ártatlan vért nem ontunk, házasságtörést nem követünk el, és lopni sem fogunk. S ha (valaki a fent említett) négy feltételnek eleget tett, akkor a bűnbánat előírásait teljesítette.

A visszaesés veszélye

Én közösségünk többségét illetően nem félek attól, hogy a bűnbánat előírásait elmulasztanák, kivéve a negyedik (feltételt), azaz a bűnben való visszaesést. Hiszen bízom abban, hogy a böjt és ima idején bűneikről lemondanak, megbánást gyakorolnak, és bűnbocsánatért folyamodnak, ám úgy tűni nekem, hogy nem szilárd az elhatározásuk arra nézve, hogy nem térnek vissza bűneikhez.

Majd azt kérdezem: vajon mi módon lehet a bűnbe való visszaesés gondolatát a szívekből kitépni? S erre azt válaszolom: az erről a világról való lemondás tanát (kell) kifejleszteni. Azaz emlékeztetni kell az embert esendő állapotára, szerencsétlenségére, nyomorúságára, csalódásaira, halálára, testének részekre bomlására, a férgekre, az oszlásra, a (végső) számadásra, a bűnhődésre, s minden effélére, hogy ekképpen lemondjon az (e világi) élvezetekről. S ha minderről lemond, akkor engedetlenségéről is lemond, s megerősödik benne e meggyőződés (bűnei) elhagyását illetően.

S azt (is) mondom: (a fenti megfontolások) miatt van az, hogy a bölcsek azt írták elő számunkra, hogy az engesztelés Napján ilyen (ima)szövegeket mondjunk: Te ismered a szív gondolatait, valamint: Isten, ha szemrehányásokkal jössz, illetve: Minden megcselekedett (tett) Ura, s egyéb ehhez hasonlókat.

A bűnbánat (fenti) négy feltételéhez még három (további) követelmény járul: a több imádkozás, a (jótékony) adakozás növelése és az emberek jó útra térítése. Ami az imát és az adakozást illeti, a Szentírás így ír róluk: Szeretettel és hűséggel jóvá lehet tenni a bűnt (Példabeszédek 16:6.), a mások jó útra térítéséről pedig így szól: hogy taníthassam utaidra a hűtleneket, / és a vétkesek megtérjenek hozzád (Zsoltárok 51:15.).

Ezenkívül azt is ki szeretném fejteni, hogy amennyiben (Isten) szolgája bűnbánata során szilárdan eltökélte, hogy nem fog (bűnébe) visszaesni, semmiképp sem érvénytelenítheti bűnbánatát, hiszen a bűnbánat előtt elkövetett bűnei eltöröltettek, s csak azon bűnei számítanak, amelyeket a bűnbánás után követett el, hiszen minden egyes alkalommal őszinte meggyőződéssel ígérte, hogy nem tér vissza bűnéhez.

Az, amit a Szentírásban találsz, hogy Három, sőt négy vétke miatt / nem bocsátok meg Izráelnek (Ámosz 2:6.), nem a bűnbánat elutasítását jelenti, hanem azt, hogy (Isten) mindaddig elhalasztja a büntetést, amíg a néphez intő szavakat nem intéz, mondván: „Bánjátok meg bűneiteket, különben kard által sújtalak benneteket, vagy éhínséget bocsátok közétek.”. S ha az első, a második vagy a harmadik intés következtében bűnbánatot gyakorolnak, akkor eltávozik tőlük a fenyegetés; ha nem, akkor bűnhődésük elkerülhetetlen. S ha a negyedik intés után bánják meg bűneiket, úgy bűnbánatuk az e világi büntetéstől már nem menti meg őket, ám a másvilágon hasznukra válik, az ottani megtorlástól megszabadítja őket.

A gondolatbéli bűnök

S miután mindezen magyarázatokat előrebocsátottam, (az embereknek a bűnnel kapcsolatos) gondolatairól szeretnék beszélni, s azt mondom: Ha az embernek gonosz gondolatai támadnak, ám megfékezi őket, s ellenáll nekik, ezért bőséges jutalmat érdemel, amit a Szentírás mondja: Hagyja el útját a bűnös, / és gondolatait az álnok ember! (Jesájá 55:7.). S az, aki (e rossz gondolatoknak) úgy engedelmeskedik, hogy eltervezi, mit fog tenni, ám ezt nem teszi meg, az nem tetteiben, hanem gondolataiban vétkezett, a Szentírás szavai szerint: Utálatosak az Úr előtt a gonosz gondolatok (Példabeszédek 15:26.). Ám az embert (pusztán) szándéka vagy meggyőződése miatt – legyen az bármi is – nem éri megtorlás, egyedül az istentagadásért, hiszen ezt csak a meggyőződés útján (s nem tettleg) lehet elkövetni. Erről mondja a Szentírás: Mert megtagadom Izráel házának a szívét, mindazokét, akik elidegenedtek tőlem bálványaik kedvéért (Ezrá 14:5.).

Megszakítás