A Talmud a messiási kor eseménysorában elsőként és legfontosabbként a Szentély felépülését említi, ezt követően a zsidó számkivetettek összegyűjtését a világ minden sarkából, s végül a halottak feltámadását. A Zohár konkrét időterminust ad meg, amikor kijelenti, hogy negyven év fog eltelni a számkivetettek begyűjtése és a halottak feltámadása között.
A feltámadás Izrael földjén fog megtörténni. Ez az Izraelen belül és kívül eltemetettekre egyaránt vonatkozik. Ami az Izraelen belül eltemetetteket illeti, az ő feltámadásuk meglehetősen egyszerű lefolyású lesz. A lelkük visszaszáll a testükbe, s ők kikelnek sírjaikból. Ám az Izraelen kívül eltemetettek lelke csupán azt követően száll majd vissza a testükbe, miután a testek elérték Izrael földjét. Ez persze szükségessé tesz majd egy valamiféle eszközt, amelynek segítségével a testek eljuthatnak Izrael földjére. Hogyan is fog ez megtörténni?
A Talmud azzal kezdi e téma megvitatását, hogy kérdést tesz fel az egyik bölcs egyik állításával kapcsolatban. „Rabbi Eliezer azt mondta: Az Izrael földjén kívül elhunytak nem fognak feltámadni.” Rabbi Eliezer a Szentírásból hoz bizonyítékot állítását alátámasztandó. Ámde mi lesz azokkal az igazakkal akiket a szentföldön kívül temettek el? Azok nem fognak feltámadni? „Rabbi Iláá erre így felelt: Az ő testük el fog gurulni Izraelbe (Rási: A csontjaik végiggördülnek majd az utakon, amíg el nem érik Izraelt, ahol majd visszatér beléjük az élet).” Ám a Talmud kifogással él ezzel a válasszal szemben. A csontok görgése egész biztosan fájdalmat okozna az igazaknak. „Ábáje erre azt válaszolta, hogy alagutak készülnek majd, s a halottak a föld alatt sétálnak majd végig a szentföldig (Rási: És majd felállnak, és végiggyalogolnak az alagutakon keresztül egészen Izrael földjéig, ahol is áttörik a fejük fölötti földréteget és kiemelkednek a föld színe fölé)”.
E vita végére Rabbi Eliezer első állítása, mely szerint az Izrael földjén kívül eltemetettek nem fognak feltámadni, módosul. Az állítás új értelme szerint ezek a halottak csak azt követően támadnak fel, hogy a testük elérte Izrael földjét. És még az igazak is, akik az alagutakon keresztül érik majd el Izrael földjét, a Szentföldön feltámadottnak számítanak majd, mivel lelkük csak azt követően fog visszaszállni testükbe, hogy csontjaik a Szentföldet elérvén, a földet áttörve kibukkannak a szabadba.
Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy a zsidó népből kik lesznek azok, akik kiérdemlik a feltámadást, a Misna biztosít minket afelől, hogy „Minden zsidónak része van a túlvilági üdvösségben”. És noha Maimonidész felsorolja azokat a csoportokat, akik különféle súlyos bűnök elkövetése miatt elveszítik jogukat a feltámadáshoz, a Midrás Tálpiotmagyarázata szerint ez azt jelenti, hogy ezek a csoportok elveszítik a lehetőséget, hogy saját érdemeik alapján részesüljenek az Eljövendő Világból. Ugyanis Isten az Ő végtelen kegyelmében afféle „jótékonysági alapot különített el az ilyen érdemtelenek számára”, amelyből merítve aztán ők is csatlakozhatnak a feltámasztandók seregéhez.
Melyik életünkbe térünk majd vissza?
Egy érdekes kérdés merül fel a reinkarnációban való hit következményeképpen. A zsidó hit szerint egy léleknek addig kell vissza-visszatérnie a földre, amíg nem teljesíti mind a 613 parancsolatot. A micvák finomítják és emelkedettebbé teszik a lelket. Annak érdekében, hogy a lélek tökéletessé váljon, annyiszor és annyi testben kell visszatérnie, amennyi csak szükséges az összes micva teljesítéséhez.
De hát akkor mi lesz azokkal a lelkekkel, akik már korábban is laktak testben a Földön? Hogyan fognak azok egynél több testbe beöltözni? Magában a Zohár-ban is fölmerül ez a kérdés: „Rabbi Chizkijá azt kérdezte, Ha azt mondjátok, hogy minden egyes test fölkel majd a porból és élni fog, akkor vajon mi lesz azokkal a testekkel, amelyeknek lelkei már más testekben is laktak korábbi korokban?”.
A nagy kabbalista, Rabbi Jichák Lurja (az Ári) erre azt a választ adja, hogy valahányszor egy személy tökéletesebbé teszi a lélek valamely elemét vagy dimenzióját, akkor az a lélekrész a sajátjává válik, és a feltámadáskor az ő testébe ez lélekdarabka fog beleszállni. Más szóval, minden egyesmicva más módon finomítja és emeli a lelket, és egy adott személyhez mindig az a lélekrész fog csatlakozni a feltámadáskor, amelynek tökéletesítését ő végezte el.
A lubavicsi rebbe, rabbi Menáchem Schneerson hozzáteszi, hogy az Áriszavai alapján nem szabad azt a téves következtetést levonnunk, hogy lesznek emberek, akinek egész darabok fognak hiányozni a lelkükből. Valójában ugyanis minden egyes lélek számos lélekrészből áll, amelyek mindegyikében tükröződnek az összes többi lélekrész aspektusai, s így már önmagukban is teljes entitásoknak számítanak. Például úgy tartják, hogy a zsidó lelkek együttesen az első ember lelkét adják ki. Minden lélek önmagában is egy entitás, amely azonban kisebb lélekszilánkokká osztódik tovább, amelyek aztán maguk is különálló entitásokká lesznek, de azért még így is egy nagyobb egység részeinek tekinthetők. Ilyeténképpen a lélek olyan, akár egy fa ága, amely, ha letörik a fáról, de újra elültetik, még mindig képes növekedni és egy teljesen független fává válni. Ennek ellenére egy fának vannak magasabban elhelyezkedő, jelentősebb részei és vannak alacsonyabban található, kevésbé jelentős részei is. Ugyanez érvényes a lelkek világára is. Ádám volt a kollektív lelke mindazoknak, akik valaha éltek, élnek és élni fognak a földön. A Midrás mégis azt mondja, hogy Izrael vezetőinek lelkei Ádám fejével vannak kapcsolatban, a laikusok az alsóbb testrészeivel, és így tovább. Ugyanez vonatkozik a feltámadásra is. A lelkek számos töredék lélekrésszé osztódnak, amelyek azonban önmagukban is teljes és tökéletes lelkeket alkotnak. És mindegyik lélekrész ahhoz a testhez fog csatlakozni, amely tökéletesítését elvégezte.
Vajon milyenek leszünk újraéledésünkkor? Amilyen állapotban valaki meghal, olyan állapotban fog feléledni is. Ha valaki vakon halt meg, vakon fog feléledni is. Ha valaki némán halt meg, némán fog feléledni is. A Midrásszerint Isten azt mondja: „Hadd éledjenek újra ugyanúgy, ahogyan kiadták lelküket, és miután feléledtek, én majd meggyógyítom őket”.
A Zohárban egy hasonló gondolat jelenik meg: „Akkoriban, amikor Izrael feltámad majd a porból, sokan lesznek a vakok, a némák és más fogyatékosok, ámde akkor majd Isten megvilágítja őket a nap erős fényével, és ők meggyógyulnak”. Ez az elképzelés egy talmudi kijelentésen alapszik, miszerint a teremtéskor Isten elrejtette a nap teljes sugárzásának egy részét, és gyógyító erejét tartalékolta az igazak számára az Eljövendő Világ idejére.
Az a test fog majd feltámadni, amelyet az ember jelenleg birtokol, nem valamilyen másik test. S noha a test megrongálódik és elporlad, van egy bizonyos luz nevezetű csont a gerincoszlop legtetején, amely sosem rongálódik meg vagy porlad el. Abból aztán a Mindenható újraépíti majd a test maradékát. Ebbe a csontba belemasszírozza „az élet harmatát”, és ebből rekonstruálja a testet.
Nincs egységes álláspont a Talmudban azt illetően, hogy vajon hogyan lesznek felöltözve az emberek feltámadásukkor. Az egyik szaktekintély szerint mindenki a halotti leplében fog feltámadni. „Rabbi Nátán azt mondta: Az öltözék, amelyben valakit eltemettek, vele együtt fog feltámadni.” Ám rabbi (Jehudá Hánászi) szerint az emberek olyan öltözékben fognak feltámadni, amilyenhez életükben szokva voltak.
A feltámadottak feltámasztásának pontos sorrendje a következő: Először az Izraelben eltemetettek támadnak fel, őket követik az Izrael földjén kívül eltemetettek, őket pedig az Egyiptomból száműzött zsidók mózesi nemzedéke. Érdekes módon – a Talmudban szereplő egyik szaktekintély szerint – az ősatyák, Ábrahám, Izsák és Jákob (vagy ahogyan az említett talmudi szakasz utal rájuk: „azok, akik Chebronban alszanak”) utolsóként fognak feltámadni, hogy az ő igaz és jámbor, a feltámadást szintén kiérdemlő gyermekeik látványára nyithassák fel szemüket.
Fontos kikötés, hogy a fentebb leírtakhoz, hogy az egyes nagyobb csoportokon belül mindig az igazak fognak legelőször feltámadni. Magukon az igazakon belül azok, akik jeleskedtek a Tórában, megelőzik majd azokat, akik a micvákban jeleskedtek. Az egyik Midrás szerint az igazak feltámadása ábécérendben történik majd, ami egyedül az alázatos szívűekre nem vonatkozik, mert ők mindenkit megelőzően fognak feltámadni.
Mi fog történni azokkal, akik még mindig életben lesznek a feltámadás idején? Tovább élnek vagy meghalnak? Száádjá Gáón azt írja, hogy ezzel a kérdéssel kapcsolatban egyetlen bibliai vers vagy rabbinikus nyilatkozat sem foglalkozik.
A lubavicsi rebbe mindazonáltal rámutat, hogy a Zohár-ban megfogalmazott kinyilatkoztatásnak köszönhetően nekünk már világos állásfoglalás áll rendelkezésünkre a kérdésben.
Erre az időszakra vonatkozik a következő bibliai vers: „Lássátok be, hogy Én, még Én is Ő vagyok, és nincsen isten rajtam kívül; Én adok halált s életet”. A kettőzött „Én, Én” jelzi a messiási korban megtapasztalandó abszolút isteni jelenlétet, amikor a „másik oldal” legyőzetik és eltöröltetik; és még a halált is, amely eleddig a „másik oldal”-lal volt kapcsolatos, ettől fogva közvetlenül az Ő kezéből tapasztalják meg azok, akiket még nem ért el a fizikai halál, és Ő azon nyomban fel is támasztja majd őket; mert a bűnnek abból a mocskából, amely a halál okozója, nem lesz jelen semmi abban a világban, mert új világ lesz ez, amelyet a Szent, áldassék Ő, fog tökéletessé formálni.
Vagyis nyilvánvaló, hogy mindazok, akik akkor életben lesznek, megtapasztalják ugyan a halált, de csak egy pillanatra, mert a rossz szellem, amely eladdig szennyezte a világot, az Eljövendő Világban már nyomokban sem lesz jelen. A Mindenható mindenkit azonnal fel fog támasztani.
Lesz-e Ítéletnap a halottak feltámadása után? Ezzel a kérdéssel kapcsolatban három különböző vélemény ismeretes.
1. Nachmanidész és mások szerint a feltámadást követően valóban lesz egy nagyszabású Ítéletnap, amikor is minden egyes ember érdemei szerint megítéltetik.
2. Minden ember közvetlenül a halálát követően ítéltetik meg, így hát nincs szükség még egy külön Ítéletnapra. Az Ítéletnapjára tett utalás, inkább egy Megtorlás és Büntetés napját jelenti.
3. Rabbi Jichák Lurja írja: „És ha valaki megkérdezi: »Miután ez a lélek számos alkalommal megélte az engesztelés napját (Jom Kipur), a fizikai szenvedést és megtisztulást valamint az alapos lelki megtisztulást [a halált követően], miért kell újra kitenni őt [a feltámadás idején] egy újabb megítéltetésnek a nagy Ítéletnapon?« A válasz pedig erre az, hogy az Ítéletnapon csupán a nem-zsidó népek ítéltetnek meg.”
A zsidó hagyomány szerint, amikor egy ember meghal, lelkének először agyehenná-ra [tisztítótűzre] kell szállnia, hogy ott megtisztuljon, ám ez a pokol nem a purgatórium vagy a kárhozat helye, ahol a léleknek örökké szenvednie kell bűneiért. Inkább olyan szellemi lét ez, ahol a lélek, attól függően, hogy menyire szennyezett, legfeljebb tizenkét hónapig tartózkodhat, amely idő alatt megtisztul attól a szellemi tisztátalanságtól, ami nem más mint a bűn. Noha állítólag fájdalmas ez a folyamat, a célja az, hogy felkészítse a lelket arra az örök üdvösségre, amely az Édenkertben vár rá, ahová nem léphet be bűntől szennyezetten.
De mi történik azokkal, akik még életben lesznek a feltámadás idején és csupán egy rövid pillanatra fognak meghalni? Mivel nem lesz elég idejük arra, hogy lelkileg megtisztuljanak a gyehenná-ban vagy valamely ehhez hasonló helyen, vajon rájuk is az Ítéletnap vár majd? Az egyik erre a kérdésre adott válasz úgy hangzik, hogy ezen lelkek egy olyan hihetetlenül felgyorsult és felfokozott intenzitású tisztulási folyamaton fognak átesni, amely ugyanazzal az eredménnyel jár majd, mintha egy nagyon hosszú tisztuláson jutottak volna túl, s így ők is készek lesznek belépni az Eljövendő Világba.
