Ezékiel Egyiptom ellen
„Én ellened fordulok, te fáraó, Egyiptom királya, te nagy szörnyeteg, aki ott heverészel a Nílus ágai közt, és ezt mondod: Enyém a Nílus, én alkottam! … Kirántalak a Nílusból a Nílus halaival együtt, amelyek pikkelypáncélodhoz ragadtak. Kidoblak a pusztába … sík mezőre esel, nem szednek föl, és nem temetnek el, a föld vadainak és az ég madarainak adnak eledelül … Mert olyan támasz voltál Izrael házának, mint a nád…” [Ezékiel (Jechezkél) 29:3 6.]
A heti szakasz Izraelnek az egyiptomi szolgaság alól való felszabadulásával foglalkozik. A háftárá is a tegnapi elnyomó és mai szomszéd viszonyával kapcsolatos.
Feivel Melczer professzor könyvében ezzel az analógiával kapcsolatban hangsúlyozza: Egyiptom, akárcsak Mózes idejében, erejében és hatalmában bízik. A fáraó, aki annak idején azt vágta Mózes arcába: „Kicsoda az az Örökkévaló?”, most azzal dicsekszik, hogy ő teremtette a Nílust…
Bölcseink a Midrás ban a szó szerinti értelmezés alapján megállapítják, hogy a fáraó isteni allűröket vindikált magának: szinte úgy viselkedett, mint aki maga teremtette magát. Hertz megjegyzi, hogy „Egyiptom féktelen gőgje, büszkesége országára és az ő Nílusára és az uralkodók önistenítése a bukás biztos előfutárai voltak.” (Dr. J. H. Hertz.)
Hogy megértsük Ezékiel elkeseredett, kemény szavait, tudnunk kell, milyen szerepet töltött be a Nílus menti ország a júdeai királyság fennállásának utolsó éveiben.
Egyiptom ekkor már nem nagyhatalom, de arra még telik erejéből, hogy a környező kis népeket előbb Asszíria, majd Babilónia ellen uszítsa, felkeléseket szítson és támogasson. Amikor tettre kellene váltania a bujtogatást, akkor persze kiderül, hogy „olyan támasz, mint a nád”: eltörik, ha rá támaszkodnak. Egyébként ezt a kifejezést Ézsaiás is használja Egyiptomra: ő Rávsáká, az asszír követ szájába adja. Ez arra mutat, hogy Egyiptom a térségben megbízhatatlanságáról, kétszínűségéről volt ismert. A zsidó királyok nemegyszer keserves árat fizettek, mert nem ismerték föl szomszédjuknak ezt a tulajdonságát.
Ezékiel, a kohánita, fiatalkorában került Babilóniába, ahol a Kbár-folyó partján fekvő Tel-Aviv nevű városban élt. Minden jel szerint a Szentélyben szolgált Jechánjá csoportjában, amelyet még a Szentély lerombolása előtt deportáltak Babilóniába. Onnan vigyázta féltőn Jeruzsálem sorsát, és figyelmeztette a nép vezetőit az egyiptomi orientáció veszélyeire.
A próféciában hangsúlyosan szerepel a Nílus, amelyet a Biblia több helyen a Tórá ban is említ, nem nevén ugyan, hanem a „j’or” („folyam”) szóval, amelyet kizárólag erre használ. A Nílusban lakozó krokodilus Egyiptom jelképe, amelyet az egyiptomiak szentnek tartottak, és istenként imádtak.
Előfordult, hogy Júdea királyai politikai és sohasem más okból közeledést mutattak Egyiptom felé, a nép azonban tartózkodott, sőt viszolygott mindattól, amit Egyiptom jelentett. A Tóra előírja ugyan: „Ne utáld az egyiptomiakat, mert jövevény voltál országukban!” (5Mózes 23:8.), de azt is kimondja, hogy a zsidóknak semmi szín alatt nem szabad visszatérniük Egyiptom országába. Maimonides azt mondja, ennek az az oka, hogy „ne tanulják el rossz cselekedeteiket”.
Érdekes, hogy az egyiptomi kivonulás és a Salamon királysága között eltelt 480 év alatt a Biblia egyetlen olyan eseményt sem említ, amelyben Egyiptom szerepel. Salamon volt Mózes óta az első zsidó vezető, aki kapcsolatba került a Nílus-parti ország felső tízezrével, miután feleségül vette a fáraó leányát. „Hozományul” Gezer városát kapta, amelyet apósa-ura előbb meghódított, majd fölégetett… (1Királyok 9:16.) A politikai házasság nyomán a gazdasági kapcsolatok is fejlődtek.
A „mézeshetek” azonban nem tartottak sokáig. Egyiptom politikai menedékjogot biztosított bárkinek, például Jeroveámnak, akinek köszönhetően később kettészakadt Salamon birodalma: Rechávám uralkodása idején Sisák egyiptomi király lerohanta Jeruzsálemet, és kirabolta Salamon Szentélyét (1Királyok 14:27.).
A térség későbbi politikai eseményeiben Egyiptom hol Izrael mellett, hol ellene vesz részt. A próféták, a kor publicistái, állandóan ostorozzák a hiszékeny, szemellenzős vezetőket, akik ide-oda ingadoznak Asszíria és Egyiptom között. A tíz törzs alkotta Izrael vesztét közvetlenül az okozta, hogy Hoséá, a király, megszegte Asszíriának adott szavát, és követeket küldött Egyiptom királyához, Szóhoz (2Királyok 17:4.). Erre céloz a szintén Hoséá nevű próféta, amikor azt mondja: „Olyan lett Efrájim, mint az együgyű, esztelen galamb! Egyiptomhoz kiáltanak, Asszíriába járnak…” (Hóseás 7:11.)
Ézsaiás próféta is Egyiptom ellen van. Egyértelmű figyelmeztetése így hangzik: „Jaj a pártütő fiaknak így szól az Örökkévaló , akik tervet szőnek, de nélkülem, szerződést kötnek, de akaratom ellenére, vétket vétekre halmozva! Folyton Egyiptomba járnak, de engem nem kérdeznek meg. A fáraónál keresnek oltalmat, és menedéket Egyiptom árnyékában. De majd szégyent vallotok a fáraó oltalmával, és pironkodni fogtok amiatt, hogy Egyiptom árnyékába menekültök!” (Ézsaiás 30:1 3.) Nincs próféta, aki támogatná az egyiptomi orientációt.
A végső akkord a legfájdalmasabb: a Szentély pusztulása után, a Gedáljá meggyilkolását követő zűrzavarban a maradék nép Egyiptomba menekül önkéntes száműzetésbe, sőt Jeremiást, a babilóniai orientáció hívét akarata ellenére magukkal viszik…
A kör bezárul… Izrael népe úgy született meg, hogy kiszabadult az egyiptomi rabszolgaságból. A Szentély köré szerveződött önálló zsidó állami lét azzal fejeződött be, hogy a zsidók önként visszamentek az egyiptomi gálut ba…
A háftárában a próféta Egyiptom vesztét jövendöli: „Egyiptom földjét romhalmazzá… teszem… Nem jár arra ember… lakatlan lesz negyven évig. Az egyiptomiakat pedig szétszórom a népek közé…” (Ezékiel 29:10 12.) Utána visszatérnek a száműzöttek, Egyiptom pedig elveszíti hatalmát, s nem árthat többé Izraelnek.
