Ráv Séset a második amoritanemzedék tagja volt, de munkásságát még a harmadik nemzedék idején is folytatta. Ráv Náchmán és ráv Chiszdá kortársa volt: a babilóniai Silchi városában élt, a Tigris-folyó partján. Idôskorára elveszítette szeme világát. Nemegyszer találkozunk vele Nehárdéában és Máchozában, a két híres Tóra-központban is.
Nagyon jó feje volt, és igen szorgalmasan tanult. Egyhamar híre ment, hogy egész Misná-traktátusokat tud kívülrôl. Ráv Náchmán tanúsága szerint betéve tudta az összes Misná-magyarázatot, beleértve a Szifrét, a Szifrát és a Toszeftát is. Minden kijelentését megindokolta: idézte a forrást, amelybôl merített. Nem szívelte a körmönfont pilpult, ami „magyarul” körülbelül „rabulisztikát”, vagyis szôrszálhasogatást, csûrést-csavarást jelent. Rám Ámrám tanítványa egyszer izzadmányosan összetákolt, kifacsart magyarázattal traktálta, amire mindössze annyit jegyzett meg: „Csak nem Pumbáditából jöttél, ahol megpróbálják áttuszkolni az elefántot a tû fokán?…” (Bává Meciá 38.) Harmincnaponként átismételte az anyagot, és még imádkozás közben is tanult.
Ággádával nem foglalkozott: csak itt-ott használt egy-egy bibliai idézetet véleménye alátámasztására.
Tódultak hozzá a tanítványok: mindenki csak nála akart tanulni. Nehéz természete volt: Rává egyszer „vasemberként” aposztrofálta. Rási véleménye szerint ez azt jelenti: „bölcs, éles eszû, aki úgy vágja a háláchát, mint a vas” (M’náchot 95.).
Nem tûrte az arcátlanságot. Szavajárása volt: „A pimaszság korona nélküli királyság.”
Ráv Séset bejáratos volt a rés gálutá, vagyis az egzilarkha házába, de nemegyszer konfliktusba keveredtek egymással. Egyszer az elöljárónál ebédelt, s ebbôl nagy bonyodalom támadt…
A dolog úgy kezdôdött, hogy az egzilarkha megkérdezte a vak bölcset, miért nem tiszteli meg már egyszer asztalát. Séset azt felelte, hogy a palota személyzetében nyüzsögnek a vallástalan zsidók, és attól tart, az étel nem lenne kóser. Az elöljáró megígérte, hogy az ô szolgájának szeme láttára fogják elkészíteni az ebédet, így aztán végre elfogadta a meghívást. A személyzet tagjai azonban bosszút forraltak az akadékoskodó ráv Séset ellen, s az elébe tálalt hússzeletbe apró csontocskát csempésztek, amitôl megfulladt — volna, ha lenyeli…
º azonban megtapogatta a húst, és fölfedezte a csontocskát. Fogta a szeletet, és elrejtette a kendôjében. Az ádáz szolgák észrevették, és azzal az ürüggyel, hogy egy eltûnt ezüstserleget keresnek, átkutatták a holmiját. Megtalálták a húst, és azzal vádolták, hogy provokálni akarja ôket, hiszen nem is evett… „Igenis ettem, és megéreztem, hogy a hús fekélyes állatból készült!” — felelte.
Ráv Séset indulni készült, de a szolgák még mindig nem adták föl a reményt, hogy eltehetik láb alól. A ház elôtt lévô gödröt beborították gyékénnyel, hogy beleessen. Ráv Chiszdá azonban, aki mögötte volt, meglátta a csapdát, és figyelmeztetésül horkantott egyet. A bölcs megállt, és szolgájába karolva kikerülte a gödröt… (Gitin 68.)
Tudni kell, hogy a babilóniai egzilarkhia, héberül rés gálutá intézménye évszázadokon keresztül fennállt. A mindenkori egzilarkha a babilóniai zsidóság politikai vezetôje volt. Míg Izraelben a Hillél-dinasztia tagjai ültek a fejedelmi székben, és legtöbbjük járatos volt a Tórában, addig a babilóniai egzilarkhák társulata meglehetôsen vegyes összetételt mutatott. Voltak közöttük nagy formátumú, tudós emberek, de olyanok is, akik szerény képességekkel — ám többnyire annál nagyobb hatalomvággyal — rendelkeztek. Az a rés gálutá, akirôl itt szó van, ráv Náchmán dáján apósa, maga is tanult ember volt, de úgy látszik, nem tudta kézben tartani szolgáit…
Séset használt ruhával kereskedett, amit hitelbe árult, de még így is meggazdagodott rajta. Nem volt fia; amikor társai megkérdezték, miért nem nôsül meg még egyszer, hogy fiai szülessenek, azt mondta, hogy lányának gyermekei olyanok, mintha az ô fiai lennének… (Jevámot 62.)
Volt egy tanítványa, Áchdávoj, akire egyszer nagyon megharagudott, mert kérdésére idétlen viccel válaszolt. A tanítvány attól kezdve nem tudott beszélni. Az édesanyja — aki annak idején Séset szoptatós dajkája volt — fölkereste a mestert, és könyörgött, hogy gyógyítsa meg fiát. Ráv Séset rá sem hederített, de az anya elébe állt: „Nézd a mellemet, amelybôl szoptál!…” A bölcsre hatott az elszánt kiállás, és kiimádkozta Áchdávoj gyógyulását… (Bává Bátrá 9.)
Apját nem ismerjük: Hyman úgy véli, hogy egyszerû ember lehetett. Ugyancsak Hyman szerint Séset nem volt születésénél fogva vak. A Talmud-magyarázók és a Tsuvát HáG’onim (Sááré Tsuvá 178.) szerint Ráv mindig leszegett fejjel járt, nem nézett sem jobbra, sem balra, olyan szerény és alázatos volt. Tanítványai, Séset és Joszéf, utánozták ôt ebben — s mindketten megvakultak…
A világtalanoknak a látás helyett egyéb érzékeik válnak igen kifinomultakká. Sésetnél ez elsôsorban hihetetlenül éles észben és kombinatív készségben nyilvánult meg. A Talmud elbeszéli, hogy egyszer a császár helytartója meglátogatta a várost, és az egész nép kivonult a fogadására. Séset is ott volt, s egy eretnek zsidó gúnyosan megjegyezte:
— Az ép korsók járnak a kútra; mit keresne ott a törött korsó?
Magyarán: mit keres a vak ember a látványosságra kivonult emberek között? Séset csak annyit mondott:
— Majd kiderül, hogy jobban látok, mint te…
Megérkeztek az elôôrsök. Nagy zaj támadt, és az eretnek izgatott lett:
— Most jön a helytartó!
— Nem, még nem jön — mondta Séset.
Felvonult a díszszázad, és az újabb kavarodásra az eretnek megint ugrálni kezdett:
— Most jön a helytartó!
— Tévedsz, még most sem jön — hûtötte le Séset.
Harmadszorra megérkezett a testôrgárda, és hirtelen mindenki elhallgatott. Séset megszólalt:
— No látod, most jön a helytartó!
A gúnyolódó alig tudott megszólalni.
— Honnan tudtad? — faggatta a vak rabbit.
— Igen egyszerû — válaszolta az. — A földi királyság hasonlít az égihez. Az ìrás azt mondja, hogy amikor Élijáhu próféta Isten elôtt állt a hegyen, elôször nagy szélvihar támadt, azután nagy zaj, majd hatalmas tûzvész — de mindezekben nem volt ott Isten. Csak ezek után, amikor hirtelen nagy csönd lett, jelent meg az Örökkévaló a próféta elôtt… [1Királyok 19.] Ugyanígy történt most is. (Bráchot 58.)
Ráv Séset haláláról röviden számol be a Talmud. Az utcán találkozott a halál angyalával, aki közölte vele, hogy eljött az idô… A bölcs azonban nem hagyta magát: „Azt akarod, hogy az utcán haljak meg, mint az állatok? No, azt már nem… Kísérj szépen haza, hogy otthon halhassak meg!” (Moéd Kátán 28.)
