Mint a száguldó meteor, úgy tûnt fel a babilóniai amoriták hatodik nemzedékének egén ráv Ási, aki mint a Babilóniai Talmud szerkesztôje került be a köztudatba. Társával, Rávinával együtt ô alakította ki jelenleg ismert formájában a Babilóniai Talmudot.
Azt, hogy a Talmud szerkesztôje Ráviná és ráv Ási volt, maga a Talmud állapítja meg: „Rabbi [Jehudá fejedelem] és rabbi Nátán fejezték be a Misnát [vagyis a szerkesztését], míg ráv Ási és Ráviná fejezték be a tanítást [szof horáá], vagyis zárták le a Talmudot.” (Bává Meciá 86.)
Rási, a legnagyobb Talmud-kommentátor, magyarázatában hozzáfûzi: „Az amorita korszak vége. Napjaikig nem volt a Gemárá [a Talmudnak az a része, amely a Misnát magyarázza] traktátusokban rendszerezve, hanem ha felmerült a tanházban egy kérdés az egyik misnával kapcsolatban, vagy valami gyakorlati [pénzügyi vagy közjogi] témában, akkor mindenki elmondta a véleményét [és ez változott tanházról tanházra, tehát nem volt egy egységes, kodifikált, halachikus álláspont]. Ráviná és ráv Ási összegyûjtötték és rendszerezték az elôttük élt amoriták véleményeit, és a megfelelô traktátusban a megfelelô misnához csatolták; feltettek kérdéseket [a téma sokoldalú megvilágítására], majd megválaszolták azokat, ôk és a velük együttmûködô többi amorita…”
Rási hozzáteszi, hogy ráv Ási és az amoritakollégium végezte a technikai szerkesztést is: a Talmud szövegének gerincét alkotó, menet közben feljegyzett, „gyorsírásos” jegyzôkönyveket megfelelô alcímekkel — Kérdés, Felelet, Ellentétes idézet, Eltérô szövegolvasat stb. — látták el, „beledolgozva azt is, amit elôdeik már elvégeztek”.
Rává és ráv Káháná voltak fô mesterei, de a nemzedék többi nagyjával is folytatott talmudi disputákat, és tanult tôlük. Rává halála után, amikor jesivája kettészakadt, ráv Ási elment Mátá Mechászjába — ez Sárirá gáon szerint „olyan hely, ahol eddig nem volt Tóra” –, és megalapította saját jesiváját, amely hatvan évig állt fenn. Minden évben két Talmud-traktátust vett át, úgyhogy harmincévenként befejezte az egész Talmudot. A következô harminc évben újra átvette: ez volt a második verzió, amelyet társa, Ráviná említ (Bává Bátrá 157.), míg az elôzô harminc év alatt tanult anyag volt az elsô verzió.
Hyman idézi Sárirá gáon ismert levelét, amely a tanaiták és amoriták életével foglalkozik, és bizonyos kronológia szerint rendezi ôket, és kitûnik belôle, hogy az elôzô nemzedéknek is volt — legalábbis szóbeli — Talmudja. Ezt nemzedékrôl nemzedékre adták: mindenki hozzátett valamit, és tökéletesítette, mígnem Ráviná és ráv Ási összegezte és lepecsételte, vagyis kodifikálta a Talmudot, és elvégezte a végsô szerkesztést. Hyman idézi R. Jicchák Á. Hálévit, a Dorot Risonim címû, hagyományos szellemû történelemkönyv-sorozat szerzôjét is, aki azt írja, hogy ráv Ási munkája nélkül a Babilóniai Talmud ugyanolyan érthetetlen maradt volna, mint a Jeruzsálemi Talmud, amelyen nem történt rendszerezô szerkesztés és kodifikálás. Más vélemény szerint ráv çsi és Ráviná csak szerkesztett, de nem kodifikált, hiszen a Talmudban vannak Ási kora utáni vélemények is (M. Márgálijot).
Magától értetôdik, hogy ráv Ási és Ráviná csupán fôszerkesztôk voltak. Mellettük és velük együtt egy egész sor amorita szorgoskodott mint szerkesztô, stílusszerkesztô, korrektor, vagy akár mint oknyomozó történész. Ugyanis a Talmud nagy súlyt helyez arra, hogy ki mondta az illetô háláchát, kivel történt meg a példaértékû eset — máásze ráv –, ki kinek volt a tanítványa és hasonló adatokra.
A két fôszerkesztônek nagy segítségére volt Huná bár Nátán, az akkori egzilarkha, aki kivételesen nagy Talmud-tudós is volt, de alárendelte magát ráv Ásinak, és nemegyszer eljött városából, Nehárdeából, hogy Ásival és kollégiumával együtt legyen Mátá Mechászjában.
Több kedvezô külsô körülmény is közrejátszott abban, hogy ráv Ásinak is sikerült az, ami annak idején rabbi Jehudának. A politikai helyzet szilárd volt; Babilónia Iszdáger perzsa király fennhatósága alatt állt, aki szerette a zsidókat, és nagyra becsülte Hunát, az egzilarchát. A Talmud (Ktubot 61.) elmondja, hogy egyszer két amorita társaságában ráv Ási is megjelent a királyi udvarban, és ebbôl arra lehet következtetni, hogy jó kapcsolatban lehetett a felsô körökkel.
Ráv Ási dúsgazdag ember volt. Nagy vagyona, erdôségei voltak, és házában drága, fehér üvegbôl készült edényekbôl ettek (Moéd Kátán 12.). Egy esküvô alkalmával, amikor látta, hogy a vendégek féktelenül jókedvûek — ami nem illik össze a Szentély pusztulása feletti kötelezô gyásszal –, fogott egy drága, fehér üvegbôl készült poharat, a vendégek szeme láttára összetörte, s ettôl mindenki elszomorodott (Bráchot 31.). Toszfot megjegyzi: innen ered az a szokás, hogy az esküvôn — Jeruzsálemrôl való megemlékezésül — összetörnek egy poharat.
Mindent egybevetve ráv Ási személyisége és tevékenysége sokban hasonlított Jehudáéhoz. Olyannyira, hogy kortársai azt mondták rá: „Jehudá kora óta ráv Ásiig nem volt olyan eset, hogy a Tóra és a dicsôség [vagy emberi nagyság] egy helyütt legyen.” (Gitin 59.)
Családfájáról, szüleirôl nem tudunk semmit. Rámi bár Ábá lányát vette feleségül, és fia az ismert amorita, Már bár Ráv Ási volt, aki halála után követte ôt a jesiva vezetésében. Volt még egy Szimá nevû fia és egy lánya is. Kilencven évet élt.
Barátja és társa, Ráviná, aki sokkal idôsebb volt nála, öt évvel elôtte halt meg.
