Hilél unokája, a dinasztia harmadik tagja volt Gámliél, aki a Második Szentély utolsó korszakában, néhány évtizeddel a nagy pusztulás előtt állt a nép élén. Ő volt az első, akinek nevéhez a „Rábán”, „mesterünk” titulus járult, de általában „az öregnek” nevezik, megkülönböztetésül unokájától, a második Gámliéltól, aki a jávnei korszak elején állt a Szánhedrin élén.
Apjáról, Simeonról – aki nagy elődje, Hilél árnyékában élt, s annak halála után lett rövid időre a Szánhedrin elnöke – úgyszólván semmit sem tudunk. Nem maradt fenn tőle sem halachikus döntés, sem ágádá: semmiféle intézkedés. Csupán egy helyen említi a Talmud, ahol megállapítja, hogy „Hilél és Simeon, Gámliél és Simeon voltak a Szánhedrin elnökei az utolsó száz évben, amikor a Szentély állott” (Sábát 15.). Mivel Hilél nyolcvanéves korában lett elnök, és negyven éven keresztül töltötte be e fontos pozíciót, Simeon már meglehetősen öreg lehetett, amikor rá került a sor, és hamarosan át is adta tisztségét Gámliélnak, aki valószínűleg erősebb egyéniség volt nála.
Rábán Gámliél, a Hilél-ház feje volt a Hilél-iskola vezetője is. Ámbár Sámáj iskolája a mester halála után megszűnt, még voltak tanaiták, akiket Sámáj híveiként ismertek. Igen sok rendelkezés, halachikus erejű döntés fűződik Gámliél nevéhez, köztük nem egy, a nők jogi helyzetével kapcsolatos szabály. Ezek közül a legfontosabb megengedi, hogy a háborús időkben eltűnt férj halálát egy ember is tanúsíthassa, és ennek alapján az özvegy férjhez mehessen. Így sikerült sok háborús özvegynek elkerülnie, hogy águná legyen: olyan asszony, akinek nincs férje, mégsem házasodhat meg.
Gámliél többnyire a Templom-hegyen ült, egy lépcsőzetes emelvényen, a Szánhedrin tagjaival együtt. Itt hirdette ki időnkint a Szánhedrin feje – aki teljes vallási és szellemi függetlenséget élvezett a megszálló rómaiaktól –, hogy az adott év szökőév lesz, vagyis egy hónappal hosszabb, mint a többi. Itt diktálta kiterjedt bel- és külföldi levelezését Jochánánnak és Náchumnak, a Szánhedrin jegyzőinek. A Talmud megőrzött három ilyen, azonos szövegű levelet, amelyben a fejedelem értesíti Alsó- és Felső-Gálil, a délvidék és a babilóniai, médiai és egyéb diaszpórák szórvány zsidóságát a szökőév beálltáról (Toszeftá, Szánhedrin 2:6.).
A Talmud elbeszél egy történetet, amelynek hőse Rábán Gámliél és a korabeli vazallus király, Agrippa. A király és felesége, Küprisz megparancsolta, hogy vágják le számukra a peszáchi bárányáldozatot. Felmerült egy halachikus probléma, amit a Rómában nevelkedett, ámhórec király nem tudott megoldani: a kérdezőket feleségéhez irányította, aki továbbadta a kérdést Rábán Gámliélnak (Peszáchim 88.). Ezek szerint Rábán Gámliél afféle főrabbiként is funkcionált.
Gámliél rendelkezései sok könnyítést tartalmaznak: ebben is a Hiléli iskola nyomdokait követte. Ő rendelte el a kétezer méteres határt, ameddig minden irányban lehet járni szombaton. Így például a szülésznők hazamehettek munkájuk végeztével. Ugyanez volt érvényes a tanúkra, akik bejelentették a Hold állását, amely szerint a bét din, vagyis a Szánhedrin megállapította az újhold beálltát, amíg nem volt előre kiszámított kalendárium.
A bölcs egyszer a Templom-hegyen kapta kézhez Jób könyvének friss görög fordítását. Úgy tűnik, nem nyerte meg tetszését – vagy a zsidóság számára veszélyesnek ítélte meg a művet –, mert odaadta az éppen ott munkálkodó építőmesternek, hogy falazza a téglák közé…
Egy másik alkalommal séta közben meglátott egy nagyon szép, nem zsidó nőt. Azonnal áldást mondott: „Áldott legyen az Örökkévaló, akinek ilyen szép teremtményei vannak!” (Jeruzsálemi Talmud, Ávodá Zárá 1:9.)
Hyman szerint Rábán Gámliél előre látta a pusztulást, ezért Jochánán ben Zákkáj segítségével előkészítette a jávnei tanházat szellemi menedékhelyül. Jeruzsálem ostroma idején, amikor már nem volt remény a menekülésre, Ben Zákkáj közbenjárására a rómaiak megkímélték Jávnét és az ottani tanítványokat.
Rábán Gámliél mintegy húsz évvel a Szentély pusztulása előtt halt meg. A Szánhedrin elnöki székében Simeon fia követte őt. Említésre érdemes, hogy a társzoszi Saul – aki később, híres „pálfordulása” után a kereszténység egyik apostolává vált – azzal dicsekszik, hogy Rábán Gámliél tanítványa volt…
Gámliél halálával, úgymond, „véget ért a Tóra megbecsülése, és meghalt a tisztaság és önmegtartóztatás” (Szotá 49.). Halálakor Onkelosz, a neves római prozelita hetvenfontnyi füstölőszert égetett el, „ahogyan a királyok tiszteletére szokás” (Toszeftá, Sábát 7:18.).
