Nők a Talmudban (II)[1]
Viselhet-e egy nő cicitet?
Szukká 11a.
Ráv Ámrám Chászidá (a jámbor) cicit-et rakott „háznépe összes tagjának” (Rási magyarázata szerint a feleségének) köpenyére.
Az igaz ember rossz ösztöne
Szukká 52a.
Ábáje egy alkalommal véletlenül meghallotta, amikor egy férfi azt mondta egy asszonynak: „Holnap keljünk korán és utazzunk el együtt!” Ábáje erre azt gondolta: A nyomukba szegődöm, megelőzendő, hogy esetleg valami tiltott dolgot kövessenek el. Ábáje másnap követni kezdte őket három párszá (kb. 11,5 km) távolságból. Amikor a férfi és az asszony elérkeztek oda, ahol útjaik kettéváltak, és ezért el kellett búcsúzniuk egymástól, Ábáje meghallotta a szavaikat. „Útjaink éppen ellenkező irányba visznek, így hát sajnos nem mehetünk együtt tovább, pedig nagyon kellemes lenne.” Elváltak hát (anélkül, hogy bűnt követtek volna el). Ábáje erre megjegyezte: Ha itt lenne az „ellenségem”, ő biztosan képtelen lett volna megtartóztatni magát a bűntől. Mire aztán Ábáje csüggedten nekitámaszkodott egy ajtófélfának Arra jött egy öregember, és így tanította Ábájét: Aki nagyobb (kitűnőbb) az ő felebarátjánál, azt a bűn is jobban csábítja.
Chániná ben Doszá rabbi erényes felesége és leánya
Táánit 25a.
A Gömárá[2] tájékoztat minket a szentéletű tanna, Chánina ben Doszá rabbi nagyszerűségéről. Megtudjuk, hogy rendkívül szegény volt, ő és családja épp hogy eltengődött valahogy, mégis nagy részben az ő érdemeinek köszönhette a világ a fennállását. A Gömárá[3] tökéletes cádik-ként jellemzi őt, ennek ellenére a Talmudban alig akad (ha egyáltalán) olyan tényleges gyakorlati háláchikus kijelentés, amelyet neki tulajdonítanak. A saját személyes példáján keresztül tanított, és a Talmud teli van ezekkel. A mi Gömaránk róla, családjáról és szomszédjairól szóló történetekről szól.
A füstből lett kenyér
Chániná ben Doszá rabbi feleségének az volt a szokása, hogy minden erev sábátkor felfűtötte a kemencéjét, amelybe aztán belevetett egy füstképző anyagot, mert nagyon szégyellte magát. (Az összes szomszédnője buzgón sütött-főzött, készülődve a szombatra, ő azonban olyan szegény volt, hogy szinte semmije nem volt, amiből süthetett volna – Rási.) Volt egy rosszindulatú szomszédnője, aki azt mondta (magában): „Lássuk csak, tudom jól, hogy ezeknek (Chániná ben Doszá rabbinak és a feleségének) semmijük sincsen (a kamrájukban). Akkor viszont miért okádja úgy a füstöt az asszony kemencéje?” Ment és bekopogott az ajtajukon. Chániná ben Doszá rabbi felesége nagyon zavarba jött, és gyorsan felmenekült az emeletre, hogy elrejtőzzék az egyik belső szobába. És akkor az Örökkévaló csodát tett vele; amikor a szomszédasszony belépett, egy kenyérrel teli kemencét pillantott meg és egy teknőt, tele tésztával. A szomszédasszony szólongatni kezdte Chániná ben Doszá rabbi feleségét: „X. Y.-né asszony, X. Y.-né asszony! Hozzon gyorsan egy sütőlapátot (azt a speciális konyhai eszközt, amellyel a kemencéből kivették a megsült kenyereket), mert mindjárt megég a kenyere!” Chániná ben Doszá rabbi felesége erre azt felelte: „Igen, tudom, ezért is jöttem fel az emeletre (vagyis az eszközért).” Egy tanna azt tanította: Chániná ben Doszá rabbi felesége valóban a sütőlapátért ment fel, mivel ekkorra már nagyon megszokta, hogy a házában rendszeresen csodák történnek.
Az édeni aranyláb
Chániná ben Doszá rabbi felesége egy alkalommal így szólt a férjéhez: „Meddig kell még ennyit szenvednünk?” Amikor a férje megkérdezte tőle, szerinte mitévők legyenek, (az asszony azt felelte), „Imádkozz Istenhez, hogy könyörüljön meg rajtunk és juttasson nekünk valamit.” Chániná ben Doszá rabbi tehát irgalomért fohászkodott, mire egyszer csak, csodálatos mód, egy emberi tenyérhez hasonlatos valami jelent meg, s átnyújtott neki egy arany asztallábat. Chániná ben Doszá rabbi (mások szerint a felesége) látta egy álomban, hogy az eljövendő világban az igaz cádikok olyan aranyasztalok mellett esznek, amelyeknek három lába van, míg ellenben Chániná ben Doszá rabbi egy csupán kétlábú asztal mellett evett. Azt mondta hát (mások szerint nem ő mondta, hanem a felesége felelte): „Elégedett vagy-e azzal, hogy mindenki más hiánytalan (háromlábú) asztal mellett eszik, míg mi csak egy ilyen tökéletlen (hiányos lábú) asztal mellett?” Az asszony erre azt mondta neki: „Mitévők legyünk?” „Fohászkodjunk könyörületért, hogy vegye vissza tőlünk!” Chániná ben Doszá rabbi fohászkodott, és Ő visszavette. Egy tanna ezt tanította: A későbbi csoda (vagyis az asztalláb visszavétele) nagyobb volt, mint az első (amikor megkapták). Mert a hagyomány szerint Isten ad, de sosem vesz vissza.
Az ecetes mécses
Egy (péntek) este, alkonyattájt, Chániná ben Doszá rabbi észrevette, hogy a lánya szomorú. Meg is kérdezte tőle, miért bánkódik. A lánya erre azt felelte, hogy véletlenül összecserélte az olajas és az ecetes korsót, és a szombati mécsest azzal (azaz az ecettel) gyújtotta meg. Chániná ben Doszá rabbi erre azt felelte neki: „Leányom, mit törődsz te ezzel (miért bánkódsz te emiatt)? Az, Aki megparancsolta az olajnak, hogy világítson, majd utasítja az ecetet is, hogy világítson.” Egy tanna ezt tanította: A mécses aznap egész nap (egész szombaton) világított, sőt, később erről gyújtották meg a hávdálá-gyertyát is.
Áv 15 – a párválasztás napja
Táánit 26b., 31a.
Misna: Simon ben Gámliél rabbi azt mondta: Izraelnek sosem voltak nagyobb ünnepnapjai, mint áv hónap tizenötödik napja („tu böÁv”) és jom kippur; ezen a két napon Jeruzsálem hajadonjai mind fehér ruhát öltöttek magukra, amelyek kölcsönzött ruhák voltak, hogy az se jöjjön zavarba, akinek ilyenre nem tellett. Minden egyes ruhadarabot előzőleg rituálisan meg kellett meríteni (egy mikvében). Jeruzsálem leányai pedig felkerekedtek, és kimentek táncolni a szőlőskertekbe. És mit mondtak ott (a férfiaknak)? „Báchur (fiatalember), emeld föl a tekinteted, és lásd, mit választasz magadnak! Ne a szépséget lássa a szemed – hanem a családot. „Hazug a báj, mit sem ér a szépség, asszony, aki az Örökkévalót tiszteli, az a dicséretre méltó”[4]. És (a bibliai vers) így folytatódik[5]: „Hadd élvezze munkája gyümölcsét, dicsérjék nyilvánosan tetteit!”
Gömárá: A Bölcsek ezt tanították egy brájtá-ban: A király leánya a kohén gádol (főpap) leányától kölcsönzött ruhát. A kohén gádol leánya a kohén gádol helyettesének leányától. A kohén gádol helyettesének leánya a csatára felkent kohén leányától. A csatára felkent kohén leánya pedig egy közönséges kohén leányától. És minden zsidó egymástól kölcsönzött, hogy senkit se hozzanak zavarba, akinek nincs (szép ruhája, amit felvehetne).
Elázár rabbi azt mondta, hogy még a ládában összehajtva heverő ruhákat is (meg kellett meríteni – nehogy kínos helyzetbe hozzanak olyanokat, akiknek a ruhája esetleg rituálisan tisztátalanná vált – Rási).
Egy bölcs ezt tanította: Bárki, akinek nem volt felesége, odament (a szőlőkbe, ahol a szüzek voltak, hogy ott megtalálja a párját). A rabbik azt tanították egy brájtá-ban: Mit mondtak közülük (azaz a nők közül) azok, akik szépek voltak? „Nézd a szépséget, mert a nő egyedüli rendeltetése a szépség.” Mit mondtak az előkelő származású hajadonok? „Nézd a családot (a származást), mert a nő egyedüli rendeltetése az, hogy fiai legyenek (azaz, hogy szüljön).” A gazdag lányok pedig így szóltak: „Nézd a vagyont!” Végül pedig mit mondtak a csúnyák? „Válassz (azaz találj párt magadnak) az Ég kedvéért, de csak (azzal a feltétellel), ha arannyal (ékszerrel) koronázol meg minket!”
Támár szemérmessége és jutalmai
Mögilá 10b.
Lévi rabbi azt mondta: Ez a kijelentés atyáinktól hagyományozódott reánk: Ámoc és Ámáciá fivérek voltak. Mit mond ez nekünk? Mint azt Smuél bar Náchmáni rabbi mondotta Jonátán rabbi nevében: Minden menyasszony, aki tartózkodóan viselkedik apósa házában, ki fogja érdemelni, hogy királyok és próféták származzanak tőle. Honnét tudjuk ezt? Támártól, amint írva van[6]: „Midőn Jehudá (Júda) meglátta őt (Támárt), paráznának vélte, mert elfödte arcát”. Azért gondolta róla Júda, hogy parázna, mert elfödte az arcát? Nem inkább úgy kell ezt értelmezni, hogy mivel (Támár) szeméremből mindig elfödte az arcát apósa (Júda) házában, az nem is tudta, hogy a menye hogy néz ki, s ezért az asszony kiérdemelte, hogy királyok és próféták származzanak tőle. Abból tudjuk, hogy kiérdemelte, hogy királyok származzanak tőle, mert például Dávid király is az ő leszármazottja volt. A prófétákat illetően pedig onnét, hogy Lévi rabbi azt mondta: Ez a kijelentés atyáinktól hagyományozódott reánk: Ámoc és Ámáciá fivérek voltak. És Ámoc Jesájá apja volt, amint írva van[7]: „Jesájának (Ézsaiásnak), Ámóc fiának látomása”. (Tehát Ézsaiás az unokaöccse volt Ámáciának, aki, mint Júda minden egyes királya, Támár leszármazottja volt.)
Jákob furfangossága
Mögilá 13b.
Erkölcsös viselkedéséért Ráchel azt a jutalmat érdemelte, hogy később tőle származott Saul. Saul pedig erkölcsös viselkedéséért azt a jutalmat érdemelte, hogy később tőle származott Eszter. És mi volt az az erkölcsös viselkedés, amelyet Ráchel tanúsított? Mert írva van[8]: „Majd Jákob elmondta Ráchelnek, hogy ő atyja fivére”.
Na már most Jákob valóban Ráchel atyjának fivére volt-e? Nem inkább Rebekának, Ráchel atyja nővérének a fia? Inkább így kell értelmezni, amit mondott: Jákob azt kérdezte Rácheltől: „Hozzám jössz-e?” Ő pedig ezt felelte: „Igen. Bár atyám nagy szélhámos, és te nem leszel képes túljárni az eszén.” Jákob erre azt mondta neki: „Testvére vagyok én neki a becsapásban (vagyis felveszem vele a versenyt a szélhámosságban).” Mire Ráchel azt kérdezte: „Szabad-e az erényesnek csalárd módon cselekednie?” Jákob azt felelte: „Igen. (Amikor mások megpróbálják becsapni őt)” (Amint írva van[9]) „Az egyenessel egyenesen bánsz, de az álnokkal álnok módon”. Jákob megkérdezte Ráchelt: „Hogyan akar majd atyád rászedni engem?” Ráchel erre azt felelte: „Van egy lánytestvérem, Lea, aki idősebb nálam, és atyám nem fog engem kiházasítani azelőtt, hogy őt előbb ki ne házasította volna.
(Ezért csellel megpróbál majd rávenni téged arra, hogy Leát vedd el helyettem. Hogy ez ne történhessék meg), Jákov „jeleket” adott Ráchelnek (hogy ezek révén később azonosítani tudja őt, s így meggátolhassa Lábánt abban, hogy Ráchelt Leára cserélje ki). Amikor aztán elérkezett a (nász)éjszaka (és Ráchel látta, hogy atyjának valóban az a terve, hogy titokban kicseréli őt Leára), Ráchel azt gondolta (magában), hogy a nővére meg fog szégyenülni (mert Jákob kérni fogja tőle a jelszavakat, és ő nem fogja tudni azokat). Ezért hát elmondta az előre megbeszélt jelszavakat neki (Leának). És ezért olvashatjuk[10]: „És történt, hogy midőn reggel lett, látta, hogy íme Lea az”. Ez azt akarná jelenteni, hogy az éjjel még nem Lea volt vele? Dehogynem, csak éppen a jelszavak miatt, amelyeket Ráchel elárult Leának, Jákob nem tudta, egészen reggelig (hogy Leával hált és nem Ráchellel). Ezért (mivel Ráchel erkölcsösen viselkedett), kiérdemelte, hogy tőle származzék Saul. És miféle erkölcsös viselkedést tanúsított Saul? Mert írva van[11]: „De amit a királyságról mondott Sámuel, azt nem mondta el neki”. Ezért kiérdemelte, hogy az (erkölcsös) Eszter tőle származzék.
[1] Első rész: Zsidó ismeretek tára, VIII., 14–22. oldal.
[2] Táánit 24b.
[3] Bráchot 61b.
[4] Példabeszédek 31:30.
[5] Uo. 31.
[6] 1Mózes 38:15.
[7] Jesájá 1:1.
[8] 1Mózes 29:12.
[9] 2Sámuél 22:27.
[10] 1Mózes 29:25.
[11] 1Sámuél 10:16.
