Nicávim
A megváltás üteme és módozatai
„Amikor majd beteljesednek rajtad az áldásnak és átoknak mindazon szavai, amelyeket eléd tártam, és megszívleled azokat mind, a népek között, ahova száműzött téged az Örökkévaló, a te Istened. És megtérsz az Örökkévaló Istenedhez és fiaiddal együtt teljes szívvel és teljes lélekkel hallgatsz a szavára, úgy, ahogy ma megparancsolom neked. Akkor jóra fordítja sorsodat Istened, az Örökkévaló, megkönyörül rajtad, összegyűjt minden nép közül, ahová elszórt téged… Ha a világ végéig (szó szerint: az ég széléig) száműzött téged Istened, az Örökkévaló, még onnan is összeszed, onnan is elhoz és bevisz téged arra a földre, amely atyáid birtoka volt…” (Deuteronomium, 30, 1-5).
Felmerül a kérdés, az Írás miért említi meg újból az áldásokat is, hiszen itt elsősorban arról van szó, hogy a megváltás csak akkor következik be, ha a zsidók megtérnek, jóváteszik vétkeiket, tehát elegendő lenne csak az „átkokról” beszélni.
Jichák Arámá, az „Ákédát Jichák” szerzője, (ennek jobb megértését) egy hasonlattal magyarázza meg.
– Az olyan ember, aki születésétől kezdve szegény, soha nem volt része másban, mint nélkülözésben – nem szenved annyira a szegénységtől, mint az olyan, aki korábban gazdag volt és a jólét jutott neki osztályrészül, de egyszer csak mindenét elveszíti.
Ezért említi az Írás előbb az áldást, mert ez jelenti a jólétet, s ha ezután következik be a büntetés, az átok, akkor ennek hatására a zsidók mielőbb igyekeznek megtérni, hogy újból élvezhessék az áldásból fakadó jó életet.
Egy más magyarázat azt fejtegeti, hogy a legnagyobb „nevelő” hatása annak van, amikor jó és rossz, áldás és átok egyidőben jelenik meg. Ha mindenütt csak córesz van – szól a vélekedés – azt a zsidók esetleg csak véletlennek tekintik és nem vonnak le megfelelő következtetést, mondván, az egész világ „egy csónakban ül”.
Ha viszont egyeseknek jó, másoknak nem, akkor azok, akiknek rosszul megy a sora, arra gondolhatnak, hogy talán velük nincs valami rendben. Ez pedig első lépés lehet a megtérésük felé (Ohél Jáákov).
Egy más magyarázat szerint az Írásvers azt is sugallja, hogy az Örökkévaló a száműzetésben is veled van, ott is osztozik népe sorsában, miként a zsoltáros király mondja: „és minden bajuk – neki is baj”. Ha ennek tudatában vagy, akkor ez még jobban fáj majd neked, mint saját bajod. S akkor azonnal megtérsz, hiszen lelkileg nem leszel képes elviselni azt, hogy az isteni dicsfény száműzetésben, gálutban, legyen – miattad… (Noám Megadim).
Mózes, amikor az idők végét említi, valójában a messiási időről szól, amikor majd a zsidók megtérnek és visszatérnek országukba – a zsidóságukhoz. „Teljes szívvel és teljes lélekkel” mondja, de azt nem, hogy „minden erőddel”, vagyis anyagi lehetőségeiddel (ahogy ez a „Smá Jiszráél” imában van). Ugyanis a Talmud azt állítja, hogy „Dávid fia (a Messiás) mindaddig nem jön, míg a garas ki nem fogy a zsebből”, azaz mindenki koldusszegény nem lesz.
A megváltás üteméről és módjáról, hiteles zsidó forrásokban, többféle vélemény található:
– Maimonides szerint (Hilchot Mláchim, 11. fej.) előbb eljön a Messiás, felépül a Szentély, s csak ezt követően történik meg a szórványok összegyűjtése. „Felépíti Jeruzsálemet az Örökkévaló és Izrael szétszórtjait egybegyűjti” (Dávid zsoltárjai, 147, 2).
– Ugyancsak Maimonides mondja: „A messiási korban éppenséggel nem változik meg semmi, azon kívül, hogy visszatér a zsidó állami lét” (Maimonides Misna magyarázata, Szánhedrin, Chélek).
– A jeruzsálemi Talmud szerint is előbb felépül a Szentély, majd jön a Messiás végül helyreáll Dávid királysága. (Jer. Máászér Séni, 5).
– A Midrás (Sohér Tov, 70) valamint a Zohár (Toldot) is azt állítják, hogy előbb felépül ismét a Szentély, majd ezután egybegyűjtik a szórványokat.
– A Midrás Rábbá (Nászó, 13) más véleményen van. „Amikor felébred a Messiás, aki északon van – jön és felépíti a Szentélyt, ami délen van…
– A Chinuch könyve (a 613 parancsolat gyűjteménye és magyarázata) azt vallja, hogy előbb épül fel Erec Jiszráél, mint a Szentély.
A hagyomány két Messiást is említ: Másiách ben Jószéf és Másiách ben Dávid.
– Miért kell kettő – kérdi reb Zundl, a kamenitzi prédikátor. Azért – feleli – mert az egyik minket vált meg és visz ki a gálutból, a másik pedig belőlünk veszi ki a galutot…
Mindig is voltak, a zsidóságon belül, Messiásvárók, akik „nézték az órát” és napról napra, percről-percre lesték, mikor jön a Megváltó. Maimonides is azt írja a 13 Hitágazatban, hogy „még ha késlekedik is – naponta várom, hogy eljöjjön”.
A vityebszki reb Mendele olyannyira várta, hogy minden este, midőn nyugovóra tért, megkért valakit, figyeljen, s ha meghallja a Messiás kürtjét, azonnal ébressze fel őt…
Lévi Jichák, lánya eljegyzési okmányába azt írta: „Az esküvő, Isten segítségével, Jeruzsálemben lesz megtartva, ekkor és ekkor. Ha Isten őrizz, addig nem jönne el a Messiás, akkor itt, Berdicsevben…”
A rimanovi reb Mendele, a haszidok egyik elismert személyisége, egy szombatot Lembergben töltött. Később híveinek azt mondta, hogy a Messiás eljövetelét úgy képzeli el, ahogy a szombat jön el Lembergben.
Elmesélte, hogy pénteken, már kora délután, nagyon szerette volna, ha beköszöntött volna már a szombat. Ezért folyton kiküldte a sameszát, nézné meg, készülődnek-e már a zsidók. Az kiment, kérdezősködött, de a zsidók türelmetlenül azt válaszolták, hogy hagyja őket békén, nekik még rengeteg dolguk van, ne molesztálja őket, és a szombat, ha jön, majd itt lesz.
Végül mégiscsak bezárták az üzleteket, a zsidók sietősen fejezték be dolgukat. Itt a szombat! Itt a sabesz!
– Nos, így jön majd el a Messiás is. A zsidók el lesznek foglalva ügyes-bajos dolgaikkal, aztán befejezik ténykedésüket és szaladnak, hogy fogadják a Messiást…
(Forrás: Az Ősi Forrás sorozat 5. kötete, „Mózes 5 könyve a chaszid folklór tükrében”, Budapest, 1995, Akadémia Kiadó)
