A zsidó újév, ros hásáná fontos tárgya a sófár, amely már a ros hásánához vezető napokon, illetve azon túl, egészen jom kipurig szerepet kap minden reggel a zsinagógákban.
Mi a sófár?
A sófár egy kóser állat kitisztított szarva. Ros hásáná, a zsidó újév központi micvája a sófárfújás meghallgatása – lehetőség szerint
egy zsinagógai szertartás keretében, de szükség esetén házhoz is megy a sófárfújó, hogy azok is teljesíthessék ezt a parancsolatot, akik valami miatt nem tudnak elmenni a zsinagógába.
Mikor kell megfújni?
A Tóra ros hásánát a „sófárfúvás napjá”-nak nevezi:
A hetedik hónapban, a hónap elsején szent gyülekezés legyen nálatok; semmi szolgai munkát ne végezzetek, a sófárfúvás napja legyen az nektek. (4Mózes 29:1)
A kétnapos ünnep mindkét napján megfújják a sófárt. Ha azonban az egyik nap szombatra esik, akkor csak a másik napon fújják, nehogy valaki közterületen magával vigye a sófárját, ami szombaton tilos. Bár a sófárt a nap során bármikor, egészen naplementéig meg lehet fújni, hagyományosan a reggeli imában, a tóraolvasás után következik, az ünnepi muszáf ima előtt hangzik fel a jellegzetes hang. Szokás, hogy a muszáf imában is megfújják a sófárt.
Mit jelent a sófárfújás?
A Tóra nem ad magyarázatot a sófárfújás kötelességére, ám a polgári időszámítás szerinti IX-X. században, Irakban élt Száádjá Gáon egy tíztagú listát állított össze a lehetséges okokról:
- Ros hásánákor az Örökkévalót a világ királyává koronázzuk. A sófár trombitaszerű hangja ezt a csodálatos eseményt emeli ki.
- Mindenen áthatoló jajgatása felébreszti a szunnyadó, önelégült lelkeket.
- Emlékeztet azokra a sófárhangokra, melyeket akkor hallottak a zsidók, amikor az Örökkévaló leszállt a Szináj-hegyre, és átadta a Tórát.
- Visszhangozza a próféták sirámait, akik sürgették a népet, hogy változtassák meg életmódjukat, és térjenek vissza az Örökkévalóhoz és az Ő parancsolataihoz.
- Emlékeztet minket ellenségeink csatakiáltásaira, ahogy betörtek a jeruzsálemi Szentélybe, és lerombolták azt.
- A kosszarvból készített sófár visszaidézi Jicchák (Izsák) majdnem-feláldozását: egy kos mentette meg, amit Isten Ávráhámnak mutatott, hogy azt áldozza fel a fia helyett.
- Erőteljes, mindenen áthatoló hangja alázatra int, és eltölt istenfélelemmel.
- Előrevetíti az ítélet napját az idők végezetén, melyről a próféta így ír: „Harsona és sírás napja az erősített városok fölött és a magas ormok fölött.” (Cefánjá 1:16)
- Reményt ad, tükrözve a „nagy sófár” hangját, mely a világ minden sarkára szétszórt zsidó népet hívja majd egybe a Messiás elérkezésének idejében.
- A halottak feltámadására emlékeztet, ahogy a próféta írja: „Mind a világ lakói és a földnek lakosai, amint zászlót emelnek a hegyeken, majd látjátok, és amint fújják a harsonát, meghalljátok.” (Jesája 18:3)
Hogyan fújják a sófárt?
A sófárfúvó először a zsoltárokból származó mondatokat mond, majd két áldást: a sófárfújásra valót, illetve azt, amellyel megköszönjük Istennek, hogy megérhettük ezt a napot. A sófárfújás háromféle hangtípusból áll: tekiá – hosszú, sírásszerű hang, sevárim – három rövid hang, teruá – legalább kilenc rövid, gyors hang. A sófárfújás összesen harminc hangot tartalmaz, melyben meghatározott sorrendben követik egymást a fent felsorolt hangtípusok. A muszáfban további hét alkalommal 10-10 hangot szólaltatnak meg. Vagyis a nap során összesen 100 hangot hallunk. Chábád szokás, hogy a muszáf befejezésekor még egyszer megfújják a korábban elhangzott harminc hangot.
Kinek kell meghallgatnia?
A felnőtt zsidó férfiaknak kötelessége, azonban a nőknek is ajánlott, hogy elmenjenek meghallgatni a fújást. Vannak olyanok, akik azt mondják, hogy bár ez egy időhöz kötött pozitív parancsolat, mely nőkre nem vonatkozik, mégis kötelező jellegűnek kell rájuk nézve tekinteni, és kívánatos, hogy még a kisgyerekeket is elvigyék a zsinagógába, hogy meghallgassák a sófárfújást.
A sófárfújás törvényei igen összetettek, és csak olyasvalaki fújhatja meg, aki jártas ezekben.
Miből készülhet a sófár?
A Talmud leírja, hogy minden kóser állat szarva megfelelő sófárkészítésre, kivéve a bika szarvát, mely a héber terminológiában nem „sófár”, hanem „keren”. Emellett az agancs sem megfelelő sófárkészítésre, mivel az nem üreges.
A lehetőségek közül a leggyakoribb a kos szarva, egyrészt mivel a Jicchák helyett feláldozott kosra emlékeztet, mely történet rávilágít arra, hogy Ávráhám annyira hitt és bízott Istenben, hogy saját fiát is hajlandó lett volna feláldozni az Örökkévaló parancsára, másrészt pedig hajlított alakja szimbolizálja az alázatot, melyet Isten előtt állva érzünk.
A levágott szarvat kitisztítják, majd a vékonyabb felén lyukat készítenek (fűrésszel, és/vagy fúrással). Gyakran ki is fényesítik, és nagyon magas hőmérsékleten meg is formázzák a sófárt. A sófár hangjának emberi lélegzetből kell származnia, ám a bevonat, vagy díszek, illetve lyukak (meg a befoltozott lyukak is) érvénytelenné tehetik a fújást.
Minden sófár különbözik, és a mérete, alakja és egyéb faktorok alapján más-más hangot produkál. Ha sófárt vásárolunk, keressük meg azt, amelyik a legjobban illeszkedik az igényeinkhez.
Egyéb alkalmak
A régi időkben a sófárfújás a szentélyszolgálat rendszeres alkotóeleme volt, és csatában is felhangzott. Ma ros hásánán kívül az azt megelőző elul hónapban fúják meg a sófárt, illetve a ros hásáná utáni tizedik napra eső jom kipuri böjt kimenetelekor.
Lezárás
A hászid mesterek azt tanítják, hogy a sófár jajgató hangja olyan, mint annak a gyermeknek a sírása, aki vágyik arra, hogy ismét találkozzon a szüleivel. Nincs még egy olyan érzés, ami ennyire mély, alapvető és valós. Érdemes tehát valóban elmenni a zsinagógába, meghallgatni a sófárfújást, és utat adni lelkünk sírásának és vágyainak.
Ha Önnek, vagy családtagjának szüksége van valakire, aki meglátogatja, és az otthonában megfújja a sófárt ros hásánákor, kérjük, jelezze nekünk levélben: ujsag@zsido.com
Forrás: chabad.org
