1. §. A kisgyermekek tanítására tanítókat kell alkalmazni minden országban, minden tartományban, minden faluban.
Ha egy helységben nincsenek Tórát tanuló gyerekek, a lakosság mindaddig kiközösített, amíg nem alkalmaz tanítókat a gyerekek tanítására. Ha nem alkalmaznak tanítókat, megérdemlik, hogy lerombolják a házaikat, mivel a világ csak a Tórát tanuló gyermekek szájából jövő lélegzet erénye folytán létezhet.
2. §. A gyereket egészségi állapotától és testalkatától függően, hat-hét éves korában kell tanulni küldeni. Hatéves kor alatt nem kell tanítóhoz vinni.
A tanító, annak érdekében, hogy tiszteletet ébresszen, alkalmazhat testi fenyítést a tanulókkal szemben. Nem szabad azonban kegyetlenül ütlegelnie őket, mint egy ellenséget, így ne üsse őket bottal vagy vesszővel, hanem legfeljebb egy kis szíjjal.
A tanító egész nap és az este egy részében is üljön velük és oktassa őket, hogy megtanítsa nekik az „éjjel-nappali” tanulást. A gyerekek egyáltalán ne szüneteltessék tanulmányaikat, kivéve szombat és ünnepek előestéjén, a nap második felében, illetve magukon az ünnepeken. Szombaton nem szabad új anyagot kezdeniük, viszont át kell tekinteniük az addig tanultakat.
A gyerekek tanulását sose szabad megszakítani, még a Templom építése érdekében sem.
3. §. Az „Átkozott, ki az Örökkévaló munkáját henyén végzi!” idézet a gyermekek tanítójára is vonatkozik, ha otthagyja a gyerekeket és kimegy, vagy velük marad, de más munkával foglalatoskodik, vagy oktatásukban rest. Következésképp csak istenfélő tanítót szabad választani, aki gyorsan tanítja, és gondosan oktatja a gyerekeket.
4. §. Nőtlen férfi a gyerekeket látogató anyákra való tekintettel nem taníthat gyerekeket. Nő a gyerekeket látogató apákra való tekintettel nem taníthat gyerekeket.
5. §. Egy tanító legfeljebb huszonöt gyereket taníthat. Ha huszonötnél több, de negyvennél kevesebb gyerek van, segédet neveznek ki tanításuk segítésére. Negyvennél több gyerek esetén két tanítót neveznek ki.
6. §. A gyereket át lehet helyezni egyik tanítótól egy másikhoz, ha az utóbbi gyorsabb ütemben tudja tanítani, legyen szó akár az Írott Törvényről, akár a nyelvtanról. Ez arra az esetre vonatkozik, amikor mindketten egyazon városban tanítanak, és nincs folyó kettőjük között. Ezzel szemben nem szabad a gyereket arra kényszeríteni, hogy egyik városból másikba utazzon, de még arra sem, hogy ugyanazon a városon belül a folyó egyik oldaláról a másikra járjon át, kivéve abban az esetben, ha van a folyón erős híd, amely minden bizonnyal nem dől össze egykönnyen.
7. §. Ha valakinek, akinek a háza sikátorra nyílik, tanító kíván lenni, akkor még a saját udvarán közvetlen szomszédai sem tiltakozhatnak elhatározása ellen.
Hasonlóképpen: ha jön egy tanító, és tanulószobát nyit a mellett a hely mellett, ahol a kollégája tanít, hogy más gyermekek hozzá járjanak, vagy hogy a kollégájától, aki tanítja őket, hozzá jöjjenek át a gyerekek, akkor a kollégája nem nyújthat be panaszt ellene, mert az van írva: „Az Örökkévaló kívánta az ő igazsága kedvéért, hogy naggyá tegye a tant, és dicsővé tegye”.
1. §. Izraelnek három korona adományoztatott: a Tóra koronája, a papi korona, és a királyi korona.
A papi koronát Áron érdemelte ki, ahogy az írva van: „Legyen számára és ivadékai számára örökös papságnak szövetsége.”
A királyi koronát Dávid érdemelte ki, ahogy írva van: „Örökké lesz magzata, és a trónja, mint a Nap előttem.”
A Tóra koronája pedig félretétetett, és készen vár minden zsidót, ahogy írva van: „Ez a Törvény, amit Mózes parancsolt nekünk, örökségül Jákob gyülekezetének.” Aki kívánja, érte jöhet és elveheti.
Annak érdekében, hogy azt ne mondjuk valamiképpen, hogy a többi korona értékesebb a Tóráénál, azt mondja a vers: „Általam uralkodnak királyok, és törvényt szabnak fejedelmek igazsággal, általam vezérelnek vezérek és nemesek.” Ennélfogva tudjuk, hogy a Tóra koronája dicsőbb a másik kettőnél.
2. §. Bölcseink kijelentették, hogy még egy törvénytelen származású (mámzer) Tóra-tudós is előbbre való, mint egy tanulatlan főpap, mint arra az Írás utal: „Becsesebb az koralloknál”, vagyis értékesebb, mint a legbelső szobákba bejáratos főpap.
3. §. Egyetlen más micva sem ér fel a Tóra-tanulással, ezzel szemben a Tóra-tanulás felér bármelyik micvával, mert a tanulás tetthez vezet. Következésképp a tanulás mindig megelőzi a tettet.
4. §. Abban az esetben, amikor valakinek egy micva teljesítse és a Tóra tanulása között kell döntenie, ha a micvát valaki más is végrehajthatja, akkor nem szabad félbeszakítani a tanulást. Ellenkező esetben neki kell végrehajtania a micvát, és utána vissza kell térnie a tanulmányaihoz.
5. §. Az Eljövendő Világban az embereket először a Tóra-tanulás alapján ítélik meg, és csak azután teszik mérlegre az összes többi cselekedetüket.
Ezért mondották Bölcseink: „Az ember mindig a Tóra-tanulással foglalatoskodjon, akár az Örökkévaló kedvéért, akár nem az Örökkévaló kedvéért, mivel a nem az Örökkévaló kedvéért végzett Tóra-tanulás is végül az Örökkévaló kedvéért végzett tanuláshoz vezet majd.
6. §. Annak az embernek, akit a szíve arra sarkall, hogy megfelelő módon teljesítse ezt a micvát, és ezáltal meg legyen koronázva a Tóra koronájával, nem szabad a figyelmét más dolgok felé fordítania. Nem szabad arra törekednie, hogy a Tórával együtt gazdagságot és dicsőséget is szerezzen.
Ez a Tóra útja: „Egyél kenyeret sóval, mértékkel igyál vizet, aludj a földön, élj nehéz életet, és törd magad a Tórában!”
Nem hárul rád a feladat bevégzése, de nem is vonhatod magadat ki alóla. Minél többet sajátítottál el a Tórából, annál nagyobb jutalmat szereztél. A jutalom pedig arányos a befektetett fáradalmakkal.
7. §. Lehet, hogy valaki azt mondja: „Megszakítom a tanulmányaimat, amíg elegendő pénzt nem gyűjtök, aztán folytatom, vagy megszakítom a tanulmányaimat, amíg meg nem veszem, amire szükségem van, azután, amikor már nem kell a munkával foglalkoznom, folytatom a tanulást.” Aki ilyen gondolatokat forgat a fejében, az sose fogja kiérdemelni a Tóra koronáját.
Legyen a munkád az alkalmi, és a Tóra az állandó. Ne mondd azt: „Majd tanulok, ha lesz időm”, mert talán sosem lesz időd.
8. §. Írva van a Tórában: „Nem az égben van… és nem a tengeren túl van”. A „Nem az égben van” azt jelenti, hogy nem a gőgös emberben, és nem is azokban, akik a „tengeren túlra utazgatnak”.
Ezért mondták Bölcseink: „Nem mindenki lesz bölcs, aki üzlettel foglalkozik.” Bölcseink rendelkezése az is: „Korlátozd a lehető legkevesebbre a foglalatosságaidat, és foglalkozz a Tórával.”
9. §. A Tóra szavait a vízhez hasonlítjuk, amint írva van: „Ó, mind, aki szomjúhoztok, jöjjetek a vízhez!”. Ez a hasonlat arra tanít, hogy amiképpen a víz nem gyülemlik föl lejtőn, hanem lefolyik róla, és az alacsony helyen gyűlik fel, ugyanúgy nem maradnak meg a Tóra szavai a dölyfös emberben, sem pedig a rátarti ember szívében, hanem inkább az alázatosban és egyszerűben, aki a Bölcsek lábánál, a porban ül, és eltávolítja szívéből az idők vágyait és örömeit. Ő épp csak annyi munkát végez nap, mint nap, hogy megkeresse a betevő falatot, ha nincs más, amit ehetne, s napjai és éjszakái többi részében a Tóra-tanulással foglalkozik.
10. §. Aki arra a gondolatra jut, hogy Tórát fog tanulni, de nem dolgozik közben, hanem az emberek könyörületességéből fog élni, az megszentségteleníti az Örökkévaló nevét, gyalázatot hoz a Tórára, kioltja a hit világát, kárhozatot hoz önmagára, és eltékozolja az Eljövendő Világot, mivel ezen a világon nem szabad a Tóra szavaiból hasznot húzni.
Bölcseink azt mondották: „Aki hasznot húz a Tóra szavaiból, eljátssza evilági életét.” Ugyanakkor kinyilvánították és megparancsolták: „Ne csinálj belőlük koronát, hogy fölnagyítsd magad, se fejszét, hogy vagdalkozz vele!” Kinyilvánították és megparancsolták még azt is: „Szeresd a munkát, és vesd meg a rabbinikus pozíciókat.” Az a Tóra, amit nem kísér munka, végül tagadáshoz és bűnhöz vezet. Az ilyen ember végső soron meglopja a többieket.
11. §. Óriási erény, ha valaki a maga munkájával teremti elő a mindennapi kenyerét – ahogy az első nemzedékek jámborai. Ezen a módon az ember mind a mostani, mind az eljövendő világ minden tiszteletét és jótéteményét kiérdemli.
Írva van: „Midőn kezeid szerzeményét eszed, boldog leszel, és jó dolgod lesz.” „Boldog leszel” – ezen a világon. „Jó lesz neked” – az eljövendő világban, amely teljes egészében jó.
12. §. Nem maradnak meg végérvényesen a Tóra szavai annál, aki lustálkodik megszerzésükben, sem annál, aki gyönyörök közepette és ételben-italban tobzódva tanul, hanem az szerzi meg azokat, aki az életét szenteli rájuk, aki szemének alvást, szemhéjának szundítást nem engedve, szüntelenül töri magát.
A Bölcsek az „Ez a tan, ha meghal valaki a sátorban…” verset jelképesen úgy értelmezték, hogy a Tórát csak olyan ember szerezheti meg végérvényesen, aki a bölcsesség sátorában lemond életéről.
Hasonlóképpen mondta Salamon is a maga bölcsességében: „Ha elernyedtél a szükség napján, szűknek bizonyult az erőd”. Mondotta továbbá: „Bölcsességem is megmaradt nekem”. Vagyis a bölcsesség, amit haragban tanultam, az maradt meg bennem.
Bölcseink kijelentették: örök szövetség az, hogy aki a kimerülésig tanulja a Tórát a tanházban, nem felejti el azt hamar. Aki pedig egymagában tanulmányozza kimerülésig a Tórát, bölcs lesz, mint írva van: „A szerényeknél bölcsesség van.”
Aki tanulás közben hangosan kimondja a tanultakat, az egyszer és mindenkorra megjegyzi a tanult anyagot. Ezzel szemben, aki hangtalanul olvas, gyorsan elfelejti az olvasottakat.
13. §. Noha éjjel-nappal tanulni micva, az ember éjszaka tesz szert a legtöbb bölcsességre. Következésképp annak, aki szeretné kiérdemelni a Tóra koronáját, vigyáznia kell, hogy egy este se adja fejét alvásnak, evésnek, ivásnak, beszélgetésnek és hasonlóknak, hanem csakis a Tóra-tanulásnak és a bölcsesség szavainak.
Bölcseink mondották: „A Tóra énekét csak este hallani, ahogy az írva van: „Kelj föl, énekelj este…”.
Aki esténként Tórát tanul, azt napközben is követi a kegy vezérfonala, mint írva van: „Nappal kirendeli az Örökkévaló az ő kegyelmét, éjjel pedig az ő éneke van énvelem: imádság életem Istenéhez”.
Azokat a házakat, amelyekben esténként nem hallhatók a Tóra a szavai, tűz emészti el, mint írva van: „Minden sötétség ólálkodik kincseire, megemészti őt szítatlan tűz”.
A „Gyalázta az Örökkévaló szavát” vers olyan emberre vonatkozik, aki egyáltalán nem foglalkozik a Tórával. Hasonlóképpen: aki megtehetné, hogy foglalkozzon a Tórával, de nem teszi, vagy aki tanulmányozta ugyan az Írott Törvényt és a Szóbeli Törvényt, de a tanulást feledve és sutba hajítva a világ hívságai felé fordult tőlük, az szintén „az Örökkévaló szavainak gyalázói” közé tartozik.
Bölcseink mondották: „Aki a jólétben elhanyagolja a Tórát, az a végén majd szegénységben fogja elhanyagolja azt. Aki a szegénységben megtartja a Tórát, az majd a jólétben fogja megtartja.” Ezt az elvet szó szerint említi a Tóra: „Mert nem szolgáltad az Örökkévalót, a te Istenedet örömmel és vidám szívvel mindennek bőségében, emiatt szolgálsz majd ellenségednek”, illetve „Azért, hogy szenvedni hagyjon és megpróbáljon, és végül a javadra vezessen”.
1. §. A Tórát csak megfelelő tanulónak szabad tanítani, akinek cselekedetei megnyerőek, vagy olyan embernek, akinek magaviselete ismeretlen. Azt viszont, aki rossz utakat választ, úgy kell irányítani, hogy rendesen viselkedjen, és megtanuljon az egyenes ösvényen járni. Akkor, megvizsgáltatik, és megengedik neki, hogy belépjen a tanházba tanulni.
Bölcseink azt mondották: Aki nem megfelelő tanulót tanít, az úgy tekintendő, mint aki követ hajít a Merkúrra, mert írva van: „Mint aki követ köt meg parittyában, olyan, ki balgának tisztességet ad”. Nincs más „tisztesség”, mint a Tóra, mert írva van: „A bölcsek tisztességet örökölnek”.
Hasonlóképpen: olyan tanítótól, aki nem jár helyes ösvényen – bárha nagyon bölcs ember, és az egész nép igényli ismereteit –, mindaddig nem szabad tanulni, míg vissza nem tér a helyes útra, mert írva van: „Mert a papnak ajkai megőrzik a tudást, és tant kívánnak szájából, mert követője ő az Örökkévalónak, a Seregek Urának”.
Bölcseink mondották: Ha a tanító hasonlít „a Seregek Urának követőjére”, akkor hallgasd szájából a Tórát. Ha nem, ne hallgasd szájából a Tórát.
2. §. Hogyan folyik az oktatás? A tanító ül a főhelyen, a tanítványok pedig körülötte, hogy mind lássák őt, és hallják a szavait.
A tanító nem ülhet széken, ha a tanítványai a földön ülnek, hanem vagy mindenkinek széken kell ülnie, vagy mindenkinek a földön.
Eredetileg úgy volt, hogy a tanító ült, a tanítványok pedig álltak, a Második Templom lerombolása előtt azonban már mindenütt úgy folyt a tanítás, hogy a tanító és a tanítványok egyaránt ültek.
3. §. Ha a tanító személyesen kívánja instruálni a tanítványokat, joga van hozzá. Ha szószólón keresztül kíván tanítani, a szószólónak közte és a tanítványok között kell állnia. A tanító beszél a szószólóhoz, az pedig továbbítja szavait a tanulóknak.
Amikor kérdést intéznek a szószólóhoz, akkor az megkérdezi a tanítót, a tanító felel a szószólónak, és az válaszol a kérdezőnek.
A tanítónak nem szabad a hangját a szószóló hangja fölé emelnie, és hasonlóképpen: amikor a szószóló kérdez valamit a tanítótól, akkor neki sem szabad a hangját a tanítóé fölé emelnie.
A szószóló nem vehet el a tanító szavaiból, nem tehet hozzájuk, nem változtathat rajtuk – ezt csak abban az esetben teheti, ha ő a tanító apja, vagy tanítója.
Ha a tanító azt mondja a szószólónak: „Tanítóm azt mondta nekem…” vagy „Atyám és tanítóm azt mondta nekem…”, akkor a tanítást továbbadó szószóló köteles a kijelentést annak a bölcsnek a nevében idézni, aki eredetileg mondta, megemlítve a tanító atyjának vagy tanítójának nevét, például: „Ez és ez a bölcs azt mondotta…”. Annak ellenére, hogy a tanító nem említette a bölcs nevét, mivel nem szabad tanítónkra vagy atyánkra név szerint hivatkozni.
4. §. Ha a tanító tanít, és a tanulók nem értik a tanult anyagot, a tanítónak nem szabad megharagudnia és dühöt mutatnia, hanem, ha kell, akár sokadszor is el kell ismételnie, és újra át kell tekintenie az anyagot, amíg teljes mértékben meg nem értik a háláchát.
Hasonlóképpen: a tanulónak nem szabad azt mondania, hogy „Értem”, amikor nem érti, hanem újra és újra, akár többször is kérdeznie kell. Ha a tanítója megharagszik rá, és kimutatja dühét, a tanuló mondja azt neki: „Tanítóm, ez Tóra, és nekem tanulnom kell, de gyönge a felfogóképességem.”
5. §. A tanulónak nem szabad szégyenkeznie amiatt, hogy a társai elsőre vagy másodszorra megértik az anyagot, ő pedig csak a sokadik ismétlés után. Ha ilyen dolgok miatt zavarba jön, azon végzi, hogy hiába jár a tanházba, nem tanul semmit.
Éppen ezért az első nemzedékek Bölcsei azt mondták: „A szégyenlős ember nem tanul, az indulatos embernek pedig nem szabad tanítania.”
Mikor érvényes ez? Amikor a tanulók a mélysége miatt nem értik az anyagot, vagy korlátozott felfogóképességük miatt nem képesek befogadni azt. Ha viszont a tanító úgy látja, hogy nem szentelik teljes figyelmüket a Tóra tanulásának, hanyagok, és emiatt nem értik az anyagot, akkor köteles haragosan rájuk szólni, szavakkal megszégyeníteni őket, hogy jobban figyeljenek. Ezzel kapcsolatban mondották a Bölcsek: „Csepegtess félelmet a tanulókba.”
Továbbá: nem illendő, hogy egy tanító kihívó módon viselkedjen a tanítványai előtt. Ne szórakozzon a jelenlétükben, ne egyen-igyon velük. Ezeknek a korlátozásoknak az a céljuk, hogy respektálják, és gyorsan tanuljanak a keze alatt.
6. §. Amikor a tanító belép a tanházba, mindaddig nem szabad neki kérdést föltenni, amíg föl nem készül, és nem összpontosít. A tanuló tehát nem kérdezhet, amíg a mester le nem ül, és el nem helyezkedik.
Ketten egyszerre nem kérdezhetnek. A tanítót nem szabad nem az éppen aktuális témához kapcsolódó dolgokról kérdezni, hanem csak azzal az anyaggal kapcsolatosan, amivel épp foglalkoznak, nehogy zavarba hozzák.
A tanító megteheti, hogy kérdéseivel és a jelenlétükben végzett tetteivel szándékosan félrevezeti a tanulókat, annak érdekében, hogy erősítse összpontosító-képességüket, és hogy próbára tegye őket, vajon emlékeznek-e még arra, amit tanított nekik, vagy sem. Mondanunk sem kell, hogy a tanító a serkentésük érdekében kérdezheti őket más anyagból is, mint amivel épp foglalkoznak.
7. §. Állva nem szabad sem kérdezni, sem válaszolni. Sem magasabb helyről, távolról, vagy az elöljárók háta mögül.
A tanítónak csak azzal az anyaggal kapcsolatosan szabad kérdést feltenni, amivel épp foglalkoznak. Kérdést csak tiszteletteljes hangon szabad föltenni. Egy tanuló, az oktatás közben ugyanazzal a témával kapcsolatban legföljebb három kérdést tegyen fel.
8. §. Abban az esetben, amikor ketten egyszerre kérdeznek, ha az egyik a tárggyal kapcsolatban kérdez, a másik pedig nem, akkor a tárggyal kapcsolatosra kell először a figyelmet fordítani. Ha az egyik gyakorlati kérdést vet fel, a másik pedig elméletit, akkor a gyakorlati kérdésre kell először figyelmet fordítani. Ha az egyik a Tóra törvényére, a másik pedig a Tóra verseinek értelmezésére, akkor a Tóra törvényeire vonatkozó kérdésre kell először a figyelmet fordítani. Ha az egyik a Tóra verseinek értelmezésére, a másik pedig valamelyik ágádára, akkor először a Tóra-versekkel kapcsolatos kérdésre kell fordítani a figyelmet. Ha az egyik ágádára vonatkozik, a másik pedig a „könnyebbről a nehezebbre való következtetés” logikai elvével kapcsolatos, akkor a „könnyebbről a nehezebbre való következtetés” logikai elvével kell előbb foglalkozni. Ha az egyik a „könnyebbről a nehezebbre való következtetés” logikai elvével kapcsolatos, a másik pedig „két hasonló kifejezés”-re épített logikai következtetésre, akkor a „könnyebbről a nehezebbre való következtetés” logikai elvére kell nagyobb figyelmet fordítani.
Ha a két kérdező egyike bölcs, a másik pedig tanítvány, a bölcsre kell figyelni; ha az egyik tanítvány, és a másik közember, akkor a tanítványra kell először a figyelmet fordítani. Ha mindketten bölcsek, tanulók vagy közemberek, illetve ha mindketten a Tóra törvényeivel kapcsolatosan kérdeznek, vagy egy előző állításra szeretnének válaszolni, vagy mindkettejük kérdése tényleges cselekedetekre vonatkozik, akkor a szószóló választásán múlik a sorrend.
9. §. A tanházban nem szabad aludni. Aki elbóbiskol a tanházban, annak tudása cafatokra hullik. Erre Salamon bölcsességeinek egyik verse utal: „Rongyokba öltöztet a szendergés”.
A tanházban beszélgetni csak a Tóra szavairól szabad. Még ha tüsszent is valaki, azt sem szabad egészségére kívánni. Mondanunk sem kell, hogy más dolgokról beszélni tilos.
A tanház szentsége felülmúlja a zsinagógáét.
A pninim – „korallok” szó, rokon a pnim – „bent”-tel, ezért következtet Maimonidész a „becsesebb a koralloknál” idézetből arra, értékesebb a legbelső szobába bejáratos főpapnál.
Rabbi Joszéf Káro Keszef Misne című könyvében nem ért egyet Maimonidésszel, és azt mondja: semmi sem tiltja, hogy a Tóra-bölcs támogatást fogadjon el. Noha Maimonidész számos olyan bölcs történetét hozza fel bizonyítékként, akik egyszerű munkák végzéséből tartották fenn magukat, a Keszef Misne rámutat, hogy a Talmud Hiléllel kapcsolatos említése még abból az időből származik, amikor még nem értékelték Hilél nagyságát. Nincs rá bizonyíték, hogy utána is dolgozott egyszerű munkásként.
Az a gyakorlat, mely szerint szabad pénzt elfogadni Tóra-tanulásért, a Toszáfot, Kötubot 106a-ból fakad, amely azt mondja: azok az emberek, akik annak érdekében, hogy Tórát taníthassanak, vagy bíróként szolgálhassanak, lemondtak arról a lehetőségről, hogy más foglalkozással keressék kenyerüket, kaphatnak díjazást, mivel lényegében nem a Tóra-tanulásért kapnak pénzt, hanem az idejükért.
A Keszef Misne erre a következtetésre jut:
Ezt lehet úgy magyarázni, hogy Maimonidész szerint nem helyes, ha valaki azzal az elgondolással veti le magáról a munka jármát, hogy amíg ő Tórát tanul, addig majd mások gondoskodnak a megélhetéséről, hanem az a helyes, ha előbb kitanul valamilyen mesterséget, amiből meg tud élni. Ha az így szerzett keresménye elegendő neki, akkor jó. Ha nem, akkor elfogadhatja a közösség adományait.
De, még ha nem is az Maimonidész intenciója, mint ahogy ez valószínűnek is tűnik a Misna kommentárjából, akkor is érvényes az az elv, hogy amikor a halachával kapcsolatosan kétely merül fel, akkor a szokásoknak megfelelően kell eljárni. Láttuk, hogy Izrael Bölcsei mind mesterünk előtt, mind utána elfogadták, hogy a közösség gondoskodjon róluk.
Továbbá: még ha a háláchá Maimonidész véleményét követi is (aszerint ahogy a Misna kommentárjában vélekedik), lehetséges, hogy az előző nemzedékek bölcsei azért nyugodtak mégis bele ebbe, mert ha a tudósok és a tanítók nem tudnának megélni, akkor nem tudnák annak rendje s módja szerint bújni a Tórán, és a Tóra elfelejtődne – mentsen tőle az ég! Mivel azonban meg tudnak élni, tudnak tanulni, és „a Tóra felmagasztaltatik és erősödik”.
Ezeket a gondolatokat törvényként idézi a Sulchán Áruch és a Römá (Jore Déá 246:5.). Megjegyzendő, hogy még Maimonidész is megengedi (Misna-kommentár, Ávot 6:10.; Az emberi magatartás szabályai 6:2.), hogy pénzt adjanak egy bölcsnek befektetésre, vagy hogy kereskedés és csere útján más módon vegye hasznát.
