1. §. Hitünk egyik alapja, hogy az Örökkévaló próféciák által kommunikál az emberrel. A prófécia csak bölcsre, okos és szilárd jellemű emberre szál rá. Olyanra, akit hajlamai nem irányítanak, hanem minden tekintetben ő uralkodik természetes hajlamain, és elméje révén mindig úrrá lesz rajtuk. Olyan valakire, aki széles látókörű és helyes szemléletű.
Az olyan ember, akiben megvannak ezek a tulajdonságok, és testében is teljes, mikor belép a Párdészbe, és belevonódik azokba a nagyszerű és fenséges fogalmakba, akkor, ha helyes nézőpontból szemléli, s így képes felfogni és megérteni [ezeket], szentté válik. Kiválik és előlép a tömegek közül, akik tovább járják útjukat az idő sötétjében. Továbbra is szorgalmasan képezi magát, és lelkét megtanítja, hogy ne legyenek semmiféle haszontalanságokkal, hívságokkal és az idő ármánykodásaival foglalkozó gondolatai.
Ezzel szemben állandóan fölfelé irányítja elméjét, [Isten dicső] trónusa felé, hogy annak szent és tiszta formáit megértse. A Szent Egyetlen – áldott legyen – bölcsességét szemléli [sokféle megnyilvánulási formájában], a legemelkedettebb [spirituális] formától a föld köldökéig, és mindannyiukban értékelni tudja az Ő nagyságát. [Mindezen előkészületek után] azonnal megszállja a prófétálás szelleme.
Mikor megszállja a szellem, a lelke az isimnek nevezett angyalok közé kerül, ő maga más emberré alakul, és saját tudásával megérti, hogy nem olyan, mint eddig volt, hanem a többi bölcs szintje fölé emelkedett, ahogy [Sámuel, a próféta] mondta Saulnak: „És reád szökik az Örökkévaló szelleme, és prófétálni fogsz; és átváltozol más emberré.”
2. §. A prófétáknak több szintjük van. Amint a bölcsesség tekintetében egyik bölcs nagyobb a társánál, úgy van ez a prófétálásban is, ahol is egyik próféta nagyobb a másiknál. [Mindazonáltal] mindannyiuknak csak víziós álmaikban vannak profetikus látomásaik, vagy napközben, amikor elnyomja őket az álom, mint ahogy írva van: „Látomásban jelenek meg neki, álomban beszélek vele.”
Prófétáláskor tagjaik reszketnek, testük elgyengül, elvesztik az érzékeik fölötti uralmat, és így – elméjük felszabadulván – megértik, amit látnak, ahogy azt Ábrahámról mondja: „… nagy sötétség esik rá”. Hasonlót olvashatunk Dániel könyvében: „Arcom fénye elváltozott rajtam torzulásig, s nem tartottam meg erőt.”
3. §. Mikor egy próféta látomás formájában üzenetet kap, azok metaforikus képek formáját öltik. E képek értelmezése azonnal a szívébe vésődik, és érti jelentésüket.
A létra például a rajta föl-lejáró angyalokkal, amit Jákob ősatyánk látott, a birodalmak és azok leigázásának allegóriája. Ehhez hasonlóak a Jechezkél által látott lények, a Jeremiás által vizionált forró fazék és mandulafa ág, a Jechezkél által látott tekercs, és a Zchárjá által látott mérce. Ugyanígy az összes többi próféta [látomása, mind metaforikus képek voltak].
A próféták némelyike elmondta az allegóriát és magyarázatát. Mások csak a magyarázatot. Másszor csak a képeket mesélték el magyarázat nélkül, mint tette ezt néhányszor Jechezkél és Zchárjá. De mindezek a próféciák metaforikus képekben és allegóriákban érkeznek.
4. §. Egyik próféta sem akkor prófétál, amikor akar. Összpontosítaniuk kell figyelmüket, félre kell húzódniuk, boldog, derűs hangulatba kell kerülniük, mert a prófécia nem száll olyan emberre, aki szomorú vagy bágyadt, hanem [csak olyankor száll rájuk] mikor boldogok.
Következésképp a próféták tanítványainál mindig van hárfa, dob, fuvola és lant [mikor] próféciára várnak. Ez értendő a kifejezésen: „ők prófétálnak”, azaz addig követik a prófétálás útját, míg ténylegesen nem prófétálnak, ahogy mondani szokás, ha valaki „nagyságra törekszik”.
5. §. Azokat, akik prófétálni vágynak, a „próféták tanítványainak” nevezik. Noha ők is összpontosítják figyelmüket, lehet, hogy rájuk száll az Isteni Jelenlét, és az is lehet, hogy nem.
6. §. A fentiek mind az összes korai és későbbi próféták prófétálásaira vonatkoznak, kivéve Mózest, a mi tanítónkat, minden próféták mesterét.
Mi a különbség Mózes és az összes többi próféta próféciái közt? Az összes többire álom vagy látomás formájában ruháztatott rá [az Isteni bepillantás], míg Mózes, a mi tanítónk ébren volt, ahogy írva van: „És mikor Mózes bement a találkozás sátrába, hogy beszéljen Vele, akkor hallotta a hangot, amint szólt hozzá.”
Az összes [többi] prófétára angyali közvetítőn keresztül prófétált, ők tehát csak metaforikus képeket és allegóriákat fogtak fel. Mózes, a mi tanítónk angyali közvetítő nélkül [prófétált]: „Szájról szájra beszélek vele”, „Beszélt pedig az Örökkévaló Mózessel színről színre”, és „az Örökkévaló alakját nézi”, azaz nem metaforákban, hanem a maga teljességében kapta a közlendőt, metaforák és allegóriák nélkül. A Tóra tanúsítja róla: „[Szájról szájra beszélek vele,] világosan és nem rejtélyekben.” Mózes nem metaforákon keresztül fogta fel a próféciákat, hanem nyílt reveláció formájában, a maguk teljességében érzékelte azokat. Az összes [többi] prófétát megfélemlítették, megrémítették és összezavarták [az általuk megélt revelációk], de Mózest, a mi tanítónkat nem, mint az a versben írva van: „Beszélt pedig az Örökkévaló Mózessel színről színre, amint beszél valaki a társához”, azaz ahogy az embert nem félemlíti meg, ha a barátja szól hozzá, ugyanúgy nem rémült meg Mózes sem, mert elegendő lelki ereje volt hozzá, hogy higgadtan felfogja és megértse a prófécia szavait.
Egyetlen [más] próféta sem képes kedve szerint prófétálni. Mózes, a mi tanítónk más volt. Valahányszor úgy kívánta, a szent szellem magába burkolta, és prófécia szállt rá. Nem kellett [a próféciára való] felkészüléshez összpontosítania a figyelmét, mert [szelleme] mindig összeszedett és felkészült volt, készen állt [a spirituális igazság befogadására], mint az angyalok. Következésképp állandóan prófétált, mint az írva áll: „És mondta nekik Mózes: megálljatok, hadd halljam, mit parancsol az Örökkévaló felőletek.”
Ezt Isten ígérte meg neki, mint az olvasható: „Menj, mondd meg nekik: térjetek vissza sátraitokba; te pedig maradj itt nálam”. Mikor a prófécia elmúlik a [többi] prófétától, azok visszatérnek „sátraikba”, azaz a testi szükségleteikhez, mint más emberek. Következésképp nem válnak külön a feleségeiktől. Mózes, ami tanítónk sose tért vissza eredeti „sátrába”, tehát örökre megvált a feleségétől és minden efféle természetű dologtól. Elméjét az Örök Sziklához kötötte. [Ezért aztán] a dicsőség sose hagyta el végleg. Orcája fénylett, [mert] szent lett, mint az angyalok.
7. §. Fennáll a lehetőség, hogy egy próféta csak a saját érdekében él át próféciát, azaz hogy szélesítse a látóterét és növelje tudását, [ami lehetővé teszi neki] hogy többet tudjon a magasztos fogalmakról, mint addig tudott.
Az is lehetséges, hogy elküldetik a világ valamely nemzetéhez, vagy egy bizonyos város vagy királyság lakóihoz, hogy készítse fel őket, tudassa velük, mit kell tenniük, vagy hogy megóvja őket a rossz [folytatásától], amit művelnek.
Mikor [ilyen misszióra] küldetik, jelet kap vagy csodát [művel], hogy az emberek tudják: valóban az Örökkévaló küldte.
Nem mindenki fogadható el prófétának, aki jelet vagy csodát mutat, hanem csak az, akit már előtte is prófétálásra alkalmasnak tartottak, azaz bölcsessége és [jó]cselekedetei minden kortársáét felülmúlják. Ha szentségben járva követi a prófétaság útját, elválik a világi dolgoktól, és utána mutat jelet vagy csodát, az ilyen ember meghallgatása micva, mint az írva áll: „Őrá hallgassatok”.
Lehetséges, hogy valaki jelet vagy csodát mutat, noha nem próféta, hanem a csodának más oka van. Mindazonáltal így is micva meghallgatni őt. Mivel megbecsült és prófétaságra alkalmas ember hírében áll, elfogadjuk [hogy próféciája igaz], mert erre lettünk parancsolva, mint ahogy az is le van írva, hogy két tanú vallomása alapján hozzunk [bírói] döntést. Noha lehet, hogy hamisan tanúskodnak, mivel tudjuk róluk, hogy [tanúként] elfogadhatók, feltételezzük, [hogy igazat mondanak.]
Az ilyen és hasonló dolgokkal kapcsolatban mondja a vers: „A rejtett dolgok az Örökkévalóéi, a mi Istenünkéi, de a nyilvánvalók a mieink és gyermekeinkéi”, illetve: „Az ember a szemre néz, az Örökkévaló pedig a szívre néz”.
Mózes csodatétele, és a Szináj-hegyi reveláció
1. §. Nem azért hittek a zsidók Mózesnek, a mi tanítónknak, mert csodákat művelt. Mikor valakinek a hite csodákra épül, annak szíve nem szilárd, mert csodát tenni mágia és varázslás útján is lehet.
Azoknak a csodáknak, amelyeket a sivatagban művelt Mózes, nem az volt a céljuk, hogy bizonyítsák prófétaságát, hanem meghatározott célból történtek. Az egyiptomiakat vízbe kellett fojtani, tehát kettéválasztotta a tenger, és elsüllyesztette benne őket. Mikor eleségre volt szükségünk, mannát adott nekünk. Mikor szomjúhoztunk, meghasított egy sziklát [és vizet fakasztott]. Korách és társasága fellázadt ellene, ezért elnyelte őket a föld. Ugyanez érvényes a többi csodára.
Miért hiszünk hát benne [ha nem a csodák miatt]? A Szináj-hegyi reveláció folytán. Ahol a mi szemünk látta, nem egy idegené. A mi fülünk hallotta, nem másé. Tűz volt, mennydörgés, villámlás. Belépett egy sűrű felhőbe, a Hang szólt hozzá, és mi hallottuk: „Mózes, Mózes, eredj, és mondd meg neki…”.
Azt mondja az Írás: „Színről színre beszélt veletek az Örökkévaló a hegyen”, és hogy: „Nem atyáinkkal kötötte az Örökkévaló e szövetséget [hanem velünk, kik ma itt vagyunk mindnyájan életben”].
Honnan tudható, hogy a Szináj-hegy önmagában is bizonyítja Mózes próféciájának kétségbevonhatatlan igazságát? Írva van: „Íme én jövök hozzád felhő sűrűjében, azért, hogy meghallja a nép, midőn veled beszélek, és benned is higgyenek örökké.” Ez arra utal, hogy mielőtt ez megtörtént, nem hittek neki örökké tartó hittel, hanem inkább csak gyanakodva és kételkedve.
Az egész zsidó nép tanúja Mózes igazának
2. §. Így tehát azoknak, akikhez [Mózes] azért küldetett, hogy tanúsítsák prófétai [megbízatását], nem volt szükségük több csodára. Mózes és a többiek olyanok voltak, mint két tanú, akik egyszerre voltak valaminek a tanúi. Mindkettő tanúsíthatja, hogy a társa igazat mond, és egyiknek sem kell más bizonyítékot tárnia a társa elé.
Hasonlóképpen egész Izrael tanúja volt Mózes [megbízatásának] a Szináj-hegyi [revelációnál], ezért nem volt rá szükség, hogy további csodákat mutasson nekik.
Erre a fogalomra [utal az az Isten és Mózes közötti párbeszéd, amelyre az égő csipkebokorbeli revelációkor került sor]. Prófétálása kezdetén, Egyiptomban a Szent Egyetlen – áldott legyen – lehetővé tette neki, hogy csodákat műveljen, és azt mondotta neki: „És hallgatnak majd szavadra”. Mózes, a mi tanítónk viszont tudta, hogy aki csupán jelek miatt hisz [egy másik emberben], annak kétség, gyanakvások és bizonytalanság gyötri szívét. Ezért megpróbált kitérni a küldetése elől, mondván: „Nem fognak nekem hinni”, mígnem a Szent Egyetlen – áldott legyen – tudatta vele, hogy ezek a csodák [csak átmeneti intézkedések], míg el nem hagyják Egyiptomot. Miután azonban [onnan] távoznak, megállnak ennél a hegynél, és ott minden vele kapcsolatos kétely eloszlik. [Isten azt mondotta neki:] Íme, adok neked egy jelet, amiből tudni fogják, hogy kezdettől fogva igazán én küldtelek, és ezután nem marad kétség a szívükben. Ezt jelenti a vers: „És ez neked jel, hogy én küldtelek: midőn kivezeted a népet Egyiptomból, szolgálni fogjátok Istent ezen a hegyen.”
Ennek folytán egyetlen Mózes utáni prófétának sem csupán azért hiszünk, mert csodákat [tesz], mondván, hogy ha majd csodát mutat, akkor minden szavát meghallgatjuk, hanem azért, mert ez egy micva, amit Mózes parancsolt nekünk, mondván: Ha csodát tesz, hallgassátok meg.
Ugyanúgy, ahogy parancsot kaptunk, hogy két tanú vallomása alapján hozzunk [bírói] ítéletet, noha nem tudjuk, hogy őszintén vagy hamisan tanúskodnak-e, hasonlóképpen micva meghallgatni az ilyen prófétát, holott nem tudjuk, hogy a csoda [amit mutat] igazi-e, vagy csak varázslat és mágia általi.
A próféta ki tagadja Mózes törvényét
3. §. Következésképp, ha előáll egy próféta, és nagy jeleket és csodákat mutatva megpróbálja vitatni Mózes próféciáit, nem szabad hallgatnunk rá. Egyértelműen tudjuk, hogy a jeleket varázslat és mágia által mutatja. [Ez a következtetés azért vonható le], mert Mózes, a mi tanítónk nem függ csodáktól, hogy összemérhessük ezeket a csodákat Mózes csodáival, hiszen a saját szemünkkel láttunk, és a saját fülünkkel hallottunk, ugyanúgy ahogy ő maga [Mózes].
Mihez hasonlítható ez? Azokhoz a tanúkhoz, akik olyan embernek teszik a [hamis] vallomásukat, aki a tulajdon két szemével látta a történteket. Nem fog hinni nekik, és biztos lesz benne, hogy hamisan tanúskodnak. Ezért parancsol úgy a Tóra, hogy ha majd eljön hozzád csodával vagy jellel, ne higgy neki! Olyan ez, mint ha azt akarná tagadni csodával és jellel, amit a saját szemeddel láttál. Mivel az egyedüli oka annak, hogy hiszünk [egy próféta] csodáinak, nem más, mint hogy Mózes parancsolt nekünk így, hogy fogadhatnánk el egy olyan csodát, ami által tagadni kívánja [ez a hamis próféta] magának Mózesnek a próféciáját, amit láttunk és hallottunk.
A parancsolatok változtathatatlanok
1. §. A Tórában világosan és egyértelműen leírt parancsolatoknak örökre változatlannak kell maradniuk, se elvenni, se hozzátenni nem lehet. Ahogy írva van: „Mind a dolgot, amelyet parancsolok nektek, azt őrizzétek meg, hogy megtegyétek; ne tégy hozzá, és ne végy el belőle.” Az is írva van: „A nyilvánvaló [dolgok] a mieink és gyermekeinké mindörökké, hogy megtegyük e tannak mind az igéit.”
Ez arra tanít minket, hogy a Tóra parancsait örökké meg kell tartanunk.
Írva van az is: „Örökös törvény ez minden nemzedékednek”, és „Nem az égben van”. Ez azt tanítja, hogy próféta már nem tehet hozzá új tételt [a Tórához].
Következésképp, ha előáll valaki, akár zsidó, akár nem zsidó, és jelet vagy csodát mutat, és azt mondta, az Örökkévaló küldötte, hogy
(c) másképp magyarázzon egy micvát, mint a Mózestól kapott hagyomány;
(d) azt mondja, hogy a zsidók nem örökre, hanem meghatározott időre kapták a micvákat,
akkor az hamis próféta, aki azért jön, hogy tagadja Mózes próféciáit, és ezért megfojtás által kivégzendő, mert olyan kijelentéseket merészelt tenni az Örökkévaló nevében, amelyeket Ő sose tett.
Az Örökkévaló – áldott legyen! – megparancsolta Mózesnek, hogy ez a parancsolat örökre érvényes ránk és a gyermekeinkre, és az Örökkévaló nem ember, hogy hamisan beszéljen.
2. §. Ha ez így van, akkor hogy értsük a Tórának azt a mondatát, mely szerint: „Prófétát támasztok majd nekik testvéreik közül, mint te vagy, [és adom igéimet szájába, hogy elmondja]…”? [Az a próféta] nem azért jön majd, hogy [új] hitet alapítson, hanem hogy megparancsolja a népnek, hogy [teljesítsék] a Tóra rendelkezéseit, és figyelmeztessék őket áthágásuk tilalmára, mint az utolsó próféta [Máláchi] hirdette: „Emlékezzetek Mózesnek, az én szolgámnak tanáról.”
Ezek szerint, ha egy próféta megparancsolja nekünk, hogy tegyünk valamit [amit nem ír elő és nem is tilt a Tóra]. Például: „Menjetek el erre és erre a helyre!”; „Ne menjetek oda!”; „Indítsatok ma háborút!”, vagy „Tegyétek ezt és ezt!”, „Építsetek falat”, vagy „Ne építsetek!”
[Ilyen esetekben] micva meghallgatni őket. Aki megszegi az utasításait, méltó rá, hogy az Örökkévaló keze által haljon: „És lészen a férfi, aki nem hallgat szavaimra, melyeket elmond nevemben – én majd számon kérem tőle”.
3. §. Ugyanígy méltó rá, hogy az Örökkévaló keze által haljon az a próféta, aki megszegi a saját prófétai utasításait, vagy aki tartózkodik a prófétálásról, mert rá is vonatkozik, hogy „Én majd számon kérem tőle.”
Ha egy próféta – aki már bizonyította próféta mivoltát – arra utasít minket, hogy rövidebb időre szegjük meg a Tóra egy vagy több micváját, akár könnyebb, akár súlyosabb természetűek, kötelességünk meghallgatni őt.
A korai nemzedékek Bölcsei a szóbeli hagyomány részeként tanították, hogy ha egy próféta azt mondja nektek, hogy szegjétek meg a Tóra parancsait, mint Elijáhu tette a Kármel-hegyen, hallgassátok meg mindezen dolgokat, csak azokat ne, amelyek hamis istenek imádására buzdítanak. Mindez [természetesen] csak akkor érvényes, ha utasításai átmeneti jellegűek.
Elijáhu például a Kármel-hegyen [a Templom területén] kívül ajánlott fel áldozatot, annak ellenére, hogy ilyen [szolgálatra] Jeruzsálem választatott, és aki [a Templom területén] kívül áldoz, az égi halálbüntetéssel lesz sújtva. Mivel ő már [elismert] próféta volt, ezért meghallgatása micvának minősült, és a „hallgassátok meg” parancsolat ilyen körülmények között érvényes.
Ha megkérdezték volna Elijáhut: Hogyan szeghetnénk meg azt a tórai parancsolatot, mely szerint „Óvakodjál, nehogy bemutasd égő áldozataidat minden helyen, melyet látsz”, akkor azt felelte volna nekik: Nem lett kimondva a halálbüntetés arra, aki [a Templom területén] kívül mutat be áldozatot, – miként Mózes mondotta – csakis arra, aki örökké így cselekszik. Én azonban ma az Örökkévaló parancsára mutatok be áldozatot [a Templomon] kívül, azért, hogy megcáfoljam Baál prófétáit.
Hasonló módon: ha bármely [más] próféta arra utasít minket, hogy meghatározott ideig szegjünk meg egy bizonyos micvát, akkor kötelességünk meghallgatni őt. Ha viszont azt mondja, hogy a micva mindörökre semmis, akkor megfojtás általi kivégzés jár neki, mert a Tóra megmondotta nekünk: „örökre a mieink és gyermekeinké”.
4. §. Hasonlóképpen: ha [egy „próféta”] semmisnek nyilvánítja a szóbeli hagyomány egyik fogalmát, vagy a Tóra valamelyik törvényével kapcsolatosan azt állítja, hogy az Örökkévaló parancsolta meg neki, hogy a törvény ilyen és ilyen, egy bizonyos törvényhozó véleményének megfelelően, akkor ő hamis próféta, és megfojtás által [kell kivégezni]. [Ez érvényes] még akkor is, ha csodát tesz, mivel hogy tagadni jött a Tórát, amelyben írva van: „Nem az égben van.”
Ha azonban [azt mondja], hogy meghatározott ideig [kell bizonyos magatartást tanúsítanunk], akkor minden dologban meg kell hallgatnunk.
5. §. Mikor érvényes mindez? Minden más micva tekintetében. A hamis istenek imádását illetően azonban még meghatározott időre vonatkozóan sem szabad meghallgatni. Még ha nagy jeleket és csodákat mutat is, és azt állítja, hogy az Örökkévaló parancsolta meg neki, hogy hamis isteneket imádjon ezen a napon vagy akár csak ezen az órán, akkor is olyannak tekintendő, mint aki „elpártolást beszélt az Örökkévaló ellen”.
Erre vonatkozóan a Tóra megparancsolta nekünk: „[Ha] bekövetkezik a jel és a csoda, és azt mondja nektek: [Imádjunk más isteneket], ne hallgass ama próféta szavára… mert elpártolást beszélt az Örökkévaló ellen.” Mivel azért jön, hogy tagadja Mózes próféciáit, ezért határozottan arra következtethetünk, hogy hamis ez a próféta, és amit tett, azt mind varázslat és mágia útján művelte. [Ezért] megfojtás által [kell kivégezni].
1. §. Ha jő egy próféta, és azt mondja: az Örökkévaló küldte, [ezt bizonyítandó] nem kell olyan csodákat tennie, mint amilyeneket Mózes, Elijahu vagy Elisa tett, amelyek megváltoztatták a természet rendjét.
[Prófétasága igaz voltának] jele ezzel szemben az, hogy a bekövetkezendő eseményekre vonatkozó jóslatai beteljesednek, mint arra a vers utal: „Miként ismerjük meg az igét, melyet nem szólt az Örökkévaló?”
Ha tehát jő valaki, akit [folyamatos] Isten-szolgálata alkalmassá tesz a prófétaságra [és prófétának mondja magát], aki nem akar hozzátenni [a Tórához] vagy elvenni belőle, hanem a Tóra micváin keresztül szolgálni akarja az Örökkévalót, akkor nem mondjuk neki azt, hogy „Válaszd ketté nekünk a tengert, támaszd fel a holtat és hasonlókat, és akkor majd hiszünk neked.” Ehelyett azt mondjuk neki: „Ha próféta vagy, mondd meg nekünk, mi fog történni a jövőben.” Ő elmondja [jövendöléseit], mi pedig kivárjuk, hogy [„prófétálása”] megtermi-e a gyümölcsét vagy sem.
Ha „próféciájának” akár csak egy parányi része nem teljesül be, [az illető] bizonyosan hamis próféta. Ha próféciája teljes egészében beteljesedik, igaz [prófétának] kell tekintenünk.
2. §. Sokszor kell próba alá vetnünk. Ha minden kijelentése igaznak bizonyul, igaz prófétának kell tekinteni, mint azt a vers mondja Sámuellel kapcsolatosan: „És megtudta egész Izrael Dántól Beér-Sebáig, hogy hűséges Sámuel, mint az Örökkévalónak prófétája.”
3. §. Ámde a jósok és a varázslók is megjövendölik a jövőt. Mi a különbség köztük és egy próféta közt?
[A különbség az, hogy] az a jövendölés mely jósoktól és varázslóktól származik, részben bekövetkezik, részben nem [ahogy a Jesájá 44:25-ben áll]: „Álljanak csak elő és segítsenek meg téged az égnek vizsgálói, akik a csillagokat nézik, újholdanként jelentik azokat, amelyekből reád jőnek.” – „amelyekből”, s nem „amelyek”.
Az is lehetséges, hogy egyik jövendölésük sem bizonyul igaznak, és tökéletesen tévednek: „Ki meghiúsítja a hazug jeleit, és a bűvészeket elbolondítja”.
Ezzel ellentétben egy próféta minden szava igaznak bizonyul, ahogy a vers mondja: „Nem esik földre semmi az Örökkévaló igéjéből.” Hasonlóképpen szól: „A próféta, akinél álom van, beszéljen el álmot, és akinél az én igém van, mondja el az én igémet igazsággal! Mi dolga a polyvának a tiszta búzával, úgymond az Örökkévaló.” Ez arra utal, hogy a varázslók és az álomfejtők olyanok, mint a gabona közé keveredett pelyva, míg az Örökkévaló szava olyan, mint a színtiszta gabona.
Ezzel kapcsolatosan a Tóra megígéri, hogy egy próféta elmondja nektek igaz szavakkal, azokat a dolgokat, amelyeket a jósok és álomfejtők hamisan jövendölnek a népeknek, hogy nektek [a zsidóknak] ne legyen szükségetek varázslókra, álomfejtőkre és hasonlókra: „Ne találtassék benned olyan, aki keresztülvezeti fiát vagy leányát a tűzön, varázslást űző, időjós, jósolgató és kuruzsló… Mert e népek… időjósokra és varázslókra hallgatnak, de teneked nem így engedte az Örökkévaló, a te Istened. Prófétát közepedből, testvéreid közül… támaszt az Örökkévaló”.
Ebből tudjuk, hogy a próféta azért jő majd, hogy elbeszélje nekünk azokat a jövőbeli eseményeket, amelyek megtörténnek majd a világban, akár bőség, akár háború vagy béke és hasonlók lesznek azok. Még egyes embereknek is jövendöl szükségük szerint. Ezért mikor Saul elvesztett egy tárgyat, a prófétához ment megtudakolni, hogy hol találja. Ezek azok a fajta dolgok, amelyeket a próféták megmondanak. Nem pedig az, hogy új hitet terjesszenek, vagy hogy hozzátegyenek vagy elvegyenek egy micvát [a Tórából].
A jó és a rossz jövendölése közti különbség
4. §. [A fenti elvek nem vonatkoznak] a próféták büntetéssel kapcsolatos próféciáira, [az olyanokra] mint például „Így és így fog meghalni”, „Ez és ez az év az éhség vagy a háború éve lesz” és hasonlók. Ha szava nem bizonyul igaznak, az nem teszi semmissé próféciája érvényességét, és nem is mondjuk neki [elítélően]: „Lám csak, beszélt, és nem teljesedtek be a szavai.”
[Ez azért van], mert a Szent Egyetlen – áldott legyen – nagy türelmű, bővelkedő a jóságban, és megbocsátja a rosszat. Ennélfogva lehetséges, hogy ha [az emberek] megbánják [bűneiket], akkor bocsánatot nyernek, mint Ninive népe esetében történt, vagy hogy [a büntetés] felfüggesztetik, mint Ezékiás esetében.
[Ez azonban nem vonatkozik a jót jövendölő próféciákra.] Ha [egy próféta] azt ígérte, hogy jó következik, és ez meg ez történik majd, és a jövendölt jó nem következik be, akkor bizonyosan hamis próféta. Ami jót az Örökkévaló elrendel, még ha csak időlegesen is, azt sosem vonja vissza. Azt tapasztaljuk, hogy az Örökkévaló csak az Első Templom lerombolása idején tett semmissé pozitív próféciát. Megígérte az erényeseknek, hogy nem fognak együtt meghalni az elvetemültekkel, ezt a próféciát azonban semmissé tette, mint az a Sábát traktátusban magyarázva van.
Ebből arra következtethetünk, hogy egy prófétát a pozitív próféciái alapján lehet csak megítélni. Erre gondolt Jeremiás Chánánjá ben Ázurnak válaszolva, mikor ő [Jeremiás] balsorsot jövendölt, Chánánjá pedig fényes jövőt. Azt mondotta Chánánjának: „Ha az én szavaim nem teljesednek be, abból még nem következik, hogy hamis próféta vagyok. Ha azonban a te ígéreteid nem teljesednek, azok bizonyítják, hogy hamis próféta vagy.” Erre utal az „Ámde halljad csak ezt az igét… Azon próféta, ki béke felől prédikál, midőn bekövetkezik a próféta igéje, megismerszik a próféta, akit az Örökkévaló igazán küldött”.
5. §. Mikor egy próféta kijelenti, hogy egy másik [illető] szintén próféta, minden [további] vizsgálat nélkül elfogadjuk utóbbit [is] prófétának. Így mikor Mózes, a mi tanítónk kijelentette, hogy Józsua [próféta], minden zsidó hitt neki, nem kellett hozzá semmi csodát tennie. Ez a következő nemzedékekre is érvényes.
Ha egyszer egy próféta kihirdette próféciáját, és szavai rendszeresen igaznak bizonyulnak, vagy egy másik próféta kijelentette róla, hogy [szintén] próféta, ha továbbra is a prófétaság útján jár, tilos kételkedni benne, vagy kétségbe vonni próféta mivoltának igazságát.
[Egy prófétát a valódiságának megállapítása során] tilos a szükségesnél szigorúbb próbának alávetni. Nem próbálgathatjuk őt örökké, mert írva van: „Ne kísértsétek meg az Örökkévalót, a ti Isteneteket, amint megkísértettétek Masszában”, mikor [a zsidók] azt kérdezték: „Van-e az Örökkévaló miköztünk, avagy nincsen?”. Ha egyszer valakiről bebizonyosodott, hogy próféta, hinnünk kell neki, és tudnunk kell, hogy az Örökkévaló köztünk van. Nem szabad [a prófétában] kételkednünk, sem faggatnunk őt, mert írva van „És ők… megtudják, hogy próféta volt közöttük.”
