Köves Slomó
Zsidó történelem

A NÉMET REFORMTÓL A MAGYAR NEOLÓGIÁIG

A vallási szertartások reformja

A halk ima eltörlése, a szokás eredete

A Jeruzsálemi Szentély pusztulása után a bölcsek elrendelték egy adott imának, az úgyne-vezett 18 áldásnak, az ámidának a szövegét , amelyet a közösségben vagy egyedül mindenki halkan magában mond . Annak idején nem mindenki számára állt rendelkezésre a megfogal-mazott tizennyolc részből álló szöveg, és nem is mindenki ismerte azt kívülről. A bölcsek erre azt a megoldást terjesztették elő, hogy egy valaki, az úgynevezett שליח ציבור, a közösség küldöttje, mondja el hangosan az egész közösség előtt az imát, akik annak minden részére „ámen”-nel felelnek, és ez által olybá vétetik majd, mintha a közösség minden tagja elmondta volna azt .

Az imakönyvek elterjedése, és a zsidó liturgia fejlődése után, annak ellenére, hogy meg-maradt az úgynevezett ámidá ismétlésnek a központi szerepe a közösségi imában , mégis min-denki, aki csak teheti, el kell, hogy mondja magában is az imát .

A felvetett változtatás és annak indoklása

A reformer párti gondolkodók a felvilágosodás és az európai keresztény kultúrához való hasonulás jegyében minden olyan szokást és gyakorlatot elutasítottak, amely a szemükben ide-jét múlt és primitív volt. A pompás és áhítatos imát pedig jobban szimbolizálja a keresztény liturgiához hasonló dallamokkal és zenével tűzdelt ima, mint a halk, magunkban mondott fo-hász .

Az ortodox álláspont

Az ortodox álláspont szerint az ámidá halk elrecitálása rabbinikus előírás, aminek eltörlé-se egy előírás súlyos megszegése lenne.

Az ima héber szövegének megváltoztatása, lefordítása
A szokás eredete

A Nagy gyülekezet által összeállított ima szövege hagyományosan héber, mivel ez a szent nyelv , a Tóra nyelve . Márpedig az, aki változtat az ima bármely részletén, amit a Bölcsek meghagytak, annak imája nem talál meghallgattatásra . Az ima szövege magában foglal olyan kívánságokat, mint a Messiás eljövetele, és a Szentély újbóli felépülése, ezek a gondolatok a zsidó vallás alaphittételeit is képezik .

A felvetett változtatás és annak indoklása

Helyesebb lenne az imát, egyrészt a tanulatlan emberek, a nők, és a gyermekek kedvéért a beszélt nyelvre lefordítani , hogy biztosan értsék a kimondott szöveget, másrészt pedig, hogy el lehessen kerülni az ima héber szövegének – a megértés hiányából fakadó – helytelen kiejté-sét. Hasonló módon ajánlott lenne az ima tartalmán változtatni és rövidíteni, ugyanis a túlságo-san hosszú ima az áhitattól és a fohászkodótól veszi el az energiákat. Ki kéne cenzúrázni a Messiásról és a Szentföldre való visszatérésről szóló részleteket , mivel a környező népek befogadó magatartásának a megtagadása ez, illetve amúgy is értelmüket vesztették ezek az imák az által, hogy a zsidók több évszázados elnyomása a végéhez közeledik.

Az ortodox álláspont

Az ima szövegének héber nyelvezete kabbalisztikus okokból is nélkülözhetetlen, ugyanis a különböző misztikus áhítatok csak az eredeti héber szövegre illenek, ezen túl pedig a héber nyelv idegen nyelvre való cserélése, a héber elfelejtődéséhez és ezzel az asszimilációhoz ve-zetne.

A Messiásba vetett hit szó szerint értelmezendő, és mint ilyen hiába vagyunk tanúi a zsi-dók jogi helyzete javulásának, ezt nem értelmezhetjük úgy, mint a megváltás korának bekö-szöntét. A Messiásba vetett hit, a zsidóság alap hitelve, amit nem lehet politikai okból eltöröl-ni .

Az orgona használatának bevezetése a szertartásba
Az eredeti gyakorlat

A Szentély lerombolása óta a zsidó szertartásban a sofár -on kívül nincs szerepe semmi-lyen hangszernek. Az imában csak az emberi hang énekével szépítjük a szertartást.

A felvetett változtatás és annak indoklása

Az orgona használata szépen egészítené ki az áhítatos imát, és ugyanúgy, ahogy szokása az előimádkozónak szép énekkel dalolni az egész közösség előtt, hasonló módon ez is csak növelné az áhítatot . A zene pedig amúgy is kedvessé teszi az imát az emberek számára .

Az orgona szombati használatának problematikájára megoldást jelenthet, hogy az orgonán nemzsidó művész játszik .

Az ortodox álláspont

Az orgona használatának fő (és egyben rejtett) célja a nemzsidó szokásokhoz való haso-nulás , amely így akkor is tilos, ha más konkrét kivetnivaló nem is lenne vele . További prob-léma az orgona használatával, hogy a Szentély pusztulása óta tilos a szentélyhez hasonló temp-lomot építeni, valamint ahhoz hasonlóan az istentiszteleten hangszeren játszani. Márpedig a hangszerek zsinagógai használata a szentélybeli hangszerhasználatra emlékeztetne . További probléma a szombat, ugyanis az orgona használata szombaton zsidó ember által szombatsze-gésnek számít , ezt pedig azzal sem lehet kiküszöbölni, ha nemzsidó művész játszik a hangsze-ren. Ugyanis annak ellenére, hogy a szombati munkatilalom nem kötelező a nemzsidókra, még-is tilos nemzsidót olyan munkavégzésre felkérni, ami zsidó ember számára tilos lenne .

A nők és férfiak közötti zsinagógai elválasztás eltörlése
Az eredeti gyakorlat

Évezredek óta a hagyományos zsidó közösségekben, gyülekezés házaiban szokás, hogy a nők és férfiak elkülönítve imádkoznak. A szokás eredete a II. Szentély idejére vezethető vissza. Ugyanis már a Misna is említést tesz arról, hogy a Szentélyben a vízöntés ünnepsége idején különválasztották a nőket a férfiaktól. Az elválasaztás célja pedig nem más, mint a szemérmet-lenség elkerülése .

A felvetett változtatás és annak indoklása

A környező népek szokásához hasonlóan ajánlatosabb lenne a nők és férfiak közötti elvá-lasztást eltörölni.

Az ortodox álláspont

A mechitza, a zsinagógai elválasztás szabálya már a Sulchán áruchban is említésre kerül. Az elválasztás oka pedig a könnyelmű viselkedés és a hátsó gondolatok kerülése az istentiszte-let közben, a mai időkben sem vesztett aktualitásából.

A bimá előrehelyezése
Az eredeti gyakorlat

Az imaházakban hagyományosan középre helyezik a bimát, a tóraolvasó asztalt. Ennek az az oka, hogy az egész közösség tisztán hallhassa az imát és a Tórából felolvasott részt .

A felvetett változtatás és annak indoklása

A zsidó népnek törekednie kell arra, hogy hasonuljon a környező népek szokásaihoz. Már csak azért is fontos ez, mert így tud teljesülni a bibliai idézet : „mert az a ti bölcsességetek és értelmetek a népek szemeiben, amelyek hallják mindezeket a törvényeket és mondják majd: Bizony bölcs és értelmes ez a nagy nemzet”. A hasonulás része, hogy templomjainkat a ke-resztény templomokhoz hasonlóan rendezzük be, például úgy, hogy a bimát, a keresztény oltár-hoz hasonlóan előre helyezzük.

Az ortodox álláspont

A „ti bölcsességetek és értelmetek a népek szemeiben” éppen attól érdemel tiszteletet, hogy a környező népek látják miként ragaszkodik a zsidóság hagyományaihoz, és nem hajlandó azokon semmiképp sem változtatni. A bimá helyének megváltoztatása kizárólag azt a célt szol-gálná, hogy érdemet találjunk a népek fejeinek szemében, ez viszont egyáltalán nem lehet in-dok egy ősi zsidó szokás megváltoztatására, különösen ha az a Sulchán áruchban van lefektet-ve.

Az esküvői baldachin, a chupá zsinagógában történő felállítása
Az eredeti gyakorlat

Ősrégi szokás az európai, askenáz zsidóság körében, hogy az esküvői baldachint a sza-badég alatt állítják fel. A szokást Römo még a Sulchán áruchban is megemlíti mondván, hogy ez jó szerencsét hozó jel arra, hogy „gyermekeik olyanok legyenek, mint az ég csillagai”.

A felvetett változtatás és annak indoklása

A környező népek mind a templomaik falai közt tartják az esküvői szertartást. Ez az elő-írás a Sulchán áruchban is csak mint Römo megjegyzése szerepel, tehát a szefárd zsidóságra eleve nem érvényes. Logikusabb is lenne a házasságkötést a templomban tartani, hiszen létezik megfelelőbb helyszín erre, mint az imaház szent színhelye.

Az ortodox álláspont

A chupát szabad ég alatt kell, hogy felállítsuk, egyrészt mert nincs jogunk semmilyen be-vett szokáson változtatni, különösen, ha az a Sulchán áruchban van lefektetve, és különösen ha a változtatás oka a népekhez való hasonulás, másrészt a Sulchán áruchban említett okon kívül még más logikus okai is vannak ennek a szokásnak.

Chátám Szofer – a pozsonyi hadvezér

Első levele a hamburgi Bét Din megkeresésére adott egyenes válasz, amelyet még az-előtt írt, hogy látta volna Libermann könyveit, és tudott volna az ott felhozott érvekre reagálni. Saját intuícióra mégis foglalkozik az ott felvetett témák egy részével, felismerve a bennük rejlő polémia lehetőségét. Levele elején a templom alkalmankénti nyitvatartását támadja. Feltérké-pezi a mindennapi ima történetét a zsidó hagyományban, majd beszél központi jelentőségéről. A leginkább kivetnivaló szerinte a szombati szertartás orgona használatában éppen a nemzsidó muzsikus alkalmazása:

„Mivel, hogy a nemzsidó művész nem a mi hitünket vallja, hát hogyan fog maghall-gattatásra találni ez az ima? Hogyan lesz elrecitálva az Örökkévaló előtt a ťDicsérjé-tek az Örökkévalót, a mennyekbőlŤ (kezdetű) zsoltár , amely úgy végződik, hogy ťIzrael fiainak, a népnek, amely közel áll hozzáŤ? Amikor a keresztény úgy hiszi, hogy ťtávol áll tőleŤ?”

Egyben elveti azt az érvelést, hogy a keresztény művész zsidó templomban való alkalma-zása szép szimbóluma lenne a két nép közötti testvériességnek:

„Azok, akik kedveskedni próbálnak a népek felé, mondván ťolyanok vagyunk, mint tiŤ, éppen ők azok, kik tüskét tesznek közénk és közéjük, azzal, hogy egy keresz-tényt fogadnak fel az imaházukba, az ott lévő orgonán való játszásra. Hogyan lehet-séges, hogy az uralkodó keresztény ember szolgává váljon, és muzsikáljon a zsidók templomában… Kell, hogy tartsunk attól, nehogy azt mondják a népek: ťGúnyt űz-nek belőlünk ezek a zsidók?Ť” .

A levél egy komoly hányada a száműzetés és a megváltás témájával foglalkozik. Schreiber rabbi elveti azt az érvelést, miszerint a megváltásra irányuló imák érvényüket vesz-tettek lennének, mivel hogy a zsidókat befogadó népek toleránsakká és befogadókká váltak a zsidókkal szemben. Schreiber rabbi, a hagyományos zsidó vallásfilozófiai álláspontnak megfe-lelően a száműzetést nem fizikai, hanem spirituális állapotnak tekinti, amelyben a zsidók diasz-pórában való léte egy „hallucinált állapot”, és a megváltás új szellemi szférát fog elhozni. Ép-pen ezért a zsidó népet érintő pozitív változások, mindenképp „igaz uralkodók könyörületes tettei”, de semennyire sem érintik a megváltás valódi fogalmát, amely teljes mértékben spiritu-ális jellegű.

Ugyanebben az időszakban a pozsonyi rabbi hasonló stílusú, nem hivatalos hangvételű levelet ír Triest rabbijának. A levélben leírja az újításokkal szembeni érveit, részletezi Chorin megromlott személyét, majd félig elmélkedve félig elhatározva a következőket írja:

„Ha sorsuk [mármint a reformerek sorsa] a mi fennhatóságunkra lenne bízva, akkor úgy vélném, ki kellene őket zárnunk határainkból. Leányaink nem adatnának fiaik-nak, és fiaink nem vennék el leányaikat, nehogy maguk után vonják őket. És lenne közösségük olyan, mint Cádok és Bájtusz közössége, ők lennének a magukéval, mi pedig a magunkéval. Mindezt, mint elméleti háláchikus véleményt mondom, nem mint gyakorlatit. Hiszen nincs felhatalmazásunk a király hatóságától erre , és e nél-kül szavaink mit sem érnek.”

Valójában a konzervatív-ortodox oldal már a kezdetektől fogva sem pártolta az emanci-pációt, mivel abban az asszimiláció veszélyét látta. Jól jellemzik ezt a felfogást a pozsonyi Schreiber Mózes gondolatai a kérdésről :

„Két fajta száműzetés van. Az első az amikor a népek megnehezítik a zsidó nép sor-sát, íme ezek a nehézségek a Tóra és Isten szolgálatának elhanyagolásához vezethet. Van azonban egy fordított tragédia is, mégpedig ha a hatalom szabadságot ad a zsi-dó népnek és felemeli őket, és a közelébe veszi őket… ez még nagyobb baj, mint az első, mert ebben az esetben a zsidók minden célja az lesz, hogy a hatalom letétemé-nyeseihez kerüljenek közel, és ezért az ő szokásaikat fogják követni, és saját akara-tukból elhagyják a Tórát és a parancsolatokat…”.

A nagymihályi rendeletek

A szöveg jól jellemzi a rabbinikus responsum irodalom szinte kizárólag idézetekben be-szélő, nyelvi fordulatokban gazdag stílusát. A szöveg pontos magyarnyelvű fordítását én köz-löm először .

A Tóra azt írja: „Őrnek tettelek meg Izrael háza számára, mikor azt mondom a go-nosznak: meg kell halnod, de vérét kezedtől fogom követelni, mert nem intetted meg és nem beszéltél, elintve a gonosz útjától” . „Elbotlanak egymásban” – úgy értel-mezik ezt áldott emlékű Bölcseink, hogy valójában „egymás bűneiben…” botlanak el. „Törvénybe száll népének véneivel és nagyjaival” – ezt pedig úgy értelmezik áldott emlékű Bölcseink, hogy „népének véneivel, akik nem figyelmeztették népük nagyjait” . „Bűnük a ti fejeiteken van… Izrael bűnei, bírái fejeinek felelősége.” „Átkozott, aki nem tartja fenn…” – A Jeruzsálemi Talmud ezt úgy értelmezi, hogy mindaz aki „tanulta és tanította, megtartotta és megcselekedte, azonban lehetősége volt ťfenntartaniŤ és ťnem tartotta fennŤ, az még átkozottnak vétetik” .

Ha pedig ennyire óva intett a Tóra egyetlen ember egyetlen bűnének esetén, akkor hát egy olyan bűn esetében, amely a Tóra általános pusztulásához, és erkölcstelen-séghez vezet, különösen hogy a zsidó nép sokaságát érinti, a kál vechomer elve alapján pláne hogy sokkal inkább tilos a „poggyásznál rejtőzni” , és „kezünket a tálba dugni” . Hanem mindenki, aki az igazság tiszteletét hordozza a szívén, „övez-ze fel férfiként ágyékát” és „övezze fel derekát” , és szóljon: „Aki az Örökkévalóé és az Ő Tórájáé, ide hozzám” ! („…És odagyülekeztek hozzá Lévi minden fiai.” – Ők azok – mondja a Midrás – akiknek valóban az az akaratuk, hogy Istenhez ve-zessék az Ő gyermekeit. Hát kik lennének ők? Azok, akik isten szeretetéért teszik és mondják: „atyjáról és anyjáról: Nem láttam. Testvéreit nem ismerte, és gyermeke-iről nem tudott” .) Meg kell erősíteni a Tóra repedezéseit, és körbe kell keríteni romjait, nehogy ismét felülkerekedjen a törvényszegés. Ezért tartottuk kötelessé-günknek ezt a dolgot. (Hiszen látjuk, hogy nagy bűneink miatt azokat az időket él-jük, amikor újak, akik csak az imént jöttek , és a régiek az újakkal együtt, akik a szőlőket pusztítják , Isten szőlőjét. Szemérmetlenség tört be Izraelbe , betörték és áthágták a törvényt, úgy hogy ismerik urukat, és mégis ellene fordulnak. Idegen oltá-rokat építettek, és építenek maguknak , hogy elpusztítsák, felcseréljék és megvál-toztassák a gyülekezet házának formáját: A torony építésével, a bima elhelyezé-sével, a nőket és férfiakat elválasztó mechicá [elmozdításával], a chupá [zsinagógán belüli] felállításával, az előimádkozó öltözékének megváltoztatásával, és azokkal az ifjakkal, akik úgy közismertek, mint megzavarodottak, és a zsinagógák szokásainak, az imák dallamának [megváltoztatásával], amelyek elterjedtek az egész zsidó nép diaszpórájában, ősidők óta.

A rossz ösztön és annak küldöttjei, a rossz angyalok delegátusa szemmel láthatóan nem mást célzott meg, mint hasonulni, illeszkedni és keveredni a világ népeinek val-lási szokásaival, meggyengítve és kiirtva – Isten ments! – a zsidó vallást. Mint, aho-gyan azt látjuk több helyen is, milyenek voltak, és mostanra tíz fokkal hátra zuhan-tak .

(Teszik ezt dicsőséges szemeinek bosszantására , hiszen a Tóra több tilalommal is figyelmeztet bennünket, hogy „törvényeik szerint ne járjatok” , illetve „őrizkedjél, hogy tőrbe ne juss őket követvén… ahogyan szolgálták” . Ezáltal pedig az egész Tóra megtartása kerül veszélybe. És ez az utóbbi a legsúlyosabb azok közül, ame-lyeket bevezettek maguk között, mégpedig hogy ne említtessék Izrael neve és nyelve többé . Jaj azoknak a szemeknek, az értelem szemeinek, amelyek azt látják, ho-gyan terjed ez a fertőző lepra több környező országban is – minek is soroljuk őket név szerint. Szívem, szívem [megszakad] elesettjein , hiszen Előtte tűz emészt, és utána láng lobbant, mint Éden kertje előtte az ország, és utána sivatag, puszta van , amely mint tűz emésztette fel és pusztította ki a Tóra és istenfélelem alapjait. Hova jutottunk a mi országunkban is több helyen, és hová juthatunk még?)

Nem is maradt nekünk más eszközünk felébreszteni és lelkesíteni az Örökkévaló népének szívét, mint a Tóra, amit a prédikációkban hallanak, és azt is a rossz ösztön kezére adjuk? Azáltal, hogy felöltöztetjük nemzsidó ruhákba, és a védőügyvédből támadót tegyünk. Isten óvjon minket ettől!

Evett, megtörölte száját és mondja: nem cselekedtem jogtalanságot . Így hát sokan a népből, az igazak közül is fennakadnak a kivetett hálókban, és azt mondják a go-nosznak: „Igaz vagy” .

A Tóra figyelmeztet ez ellen [és az egyiptomi száműzetésnél is azt mondja] „ott… néppé lett ”, amit érts úgy, hogy Izrael fiai ott is kitűntek [vagyis megőrizték ha-gyományaikat] . Egyiptomban ez volt az egyedüli dolog, amely megőrizte őket, hogy ne vesszenek el végleg a népek között .

A Tóra pedig kikiáltja: „elkülönítettelek benneteket a népektől” , és ez „olyan nép, mely egyedül lakik” , amelyet a Tárgum Jonatán úgy értelmez , hogy „a népek szokásait nem beszélik”.

[És az is írva van vészes előrejelzésként, hogy] „összevegyültek a nemzetekkel s el-tanulták tetteiket” . (Nehogy felkeljen egy új nemzedék, a születendő fiak – és ha most restellünk – azt fogják mondani, hogy igazak engedték meg a dolgot .) Így hát kötelességünk vastollal meg ólommal bevésni, az eljövendő nemzedékek em-lékezetébe mindazokat a dolgokat, amelyek itt írva vannak:

1. §. Tilos idegen nyelven prédikálni, vagy prédikációt hallgatni. Minden zsidó köte-les elhagyni a zsinagógát, ha egy rabbi vagy szónok idegen nyelven prédikál benne. A templomban csak a helyi hithű zsidók nyelvén lehet beszédet tartani.

2. §. Tilos olyan zsinagógába lépni, ahol nem középen van a Tóra-olvasó asztal.

3. §. Tilos a zsinagógára tornyot építeni.

4. §. Az előimádkozóknak vagy a kántoroknak tilos olyan ruházatot viselniük, ame-lyek más vallások szokásait utánozzák.

5. §. Tilos a férfiak helyét és a női karzatot olyan válaszfallal ellátni, amelyen át a férfiak a nőket láthatják: csakis úgy lehet elválasztani a férfiakat és a nőket, ahogyan ősidők óta szokás. Az olyan zsinagógába, amelyben át lehet látni a válaszfalon, tilos belépni.

6. §. Tilos kórus imáját hallgatni, pláne kórussal együtt imádkozni vagy áment mon-dani az ilyen imára. Még ha kényszerül is erre, akkor is csak üljön és hallgasson…

7. §. Tilos belépni az olyan zsinagógába, amelyet kórustemplomnak hívnak, mert az hitetlenek gyülekezete. Ahogy az a Talmudban áll (Sábát 116a.): „Azt mondta Tárfon rabbi… még ha egy gyilkos fut is utána, hogy megölje, vagy kígyó kerülgeti, hogy megmérgezze, inkább meneküljön a bálványimádók templomába, mint ezek-nek [az eretnekeknek] a házába…”.

8. §. Tilos a zsinagógában esküvőt tartani, csakis a szabad ég alatt szabad.

9. §. Tilos megváltoztatni bármely zsidó szokást vagy zsinagógai hagyományt, me-lyek atyáinktól és atyáink atyaitól maradtak ránk.

Az ilyen zsinagógákba való belépés tilalma, egyaránt vonatkozik szombatra és ün-nepnapra, ros hásánára és jom kipurra. Még akkor is, ha emiatt arra kényszerül, hogy egyedül imádkozzon.

[Mindezeket a rendeleteket azért hoztuk,] hogy megerősítsük a szent Tóra tartását az Örökkévaló népe közt. Mindazok közt, akiknek szívük közel van Istenhez, és Ábra-hám parazsa lángol még a keblükben. Azért, hogy mindezek megtudják mindenfajta kétség híján, hogy az összes szokása és hagyománya Izrael népének a szent hegyek-ben alapszik , és a világ magaslatán áll .

Ki lenne olyan fontos és olyan nagyra becsült ebben az árva nemzedékben, hogy változtasson mindazon, ami már be lett vezetve. Hát nem meg mondták áldott emlé-kű bölcseink : „Ha elődeink olyanok voltak, mint az angyalok, akkor mi emberek vagyunk, de ha elődeink voltak olyanok, mint az emberek, akkor mi mintha szama-rak lennénk. De nem olyan szamarak, mint amilyen Pinchász ben Jáir szamara volt…” .

Így hát, egyrészt ha vétkesek csábítanak, ne engedj , másrészt pedig fontos hogy megtudják: minden változtatás, amelyet bevezetnek a zsidó nép szokásain, hogy ha-sonuljanak ahhoz, ahogy mások szolgálnak, az több tilalom megszegésével egyenlő, és felér a disznóhús evésével, mennyiségben és minőségben egyaránt. Mennyiség-ben azért, mert a disznóhús evés tilalma az csak egy tilalom, a szokások hasonulás céljából hozott változtatásai pedig több tilalom megszegését is magukban foglalják. Minőségben pedig azért, mert ezek a tilalmak a bálványimádás osztályát súrolják, és elképelhető, hogy abba a kategóriába tartoznak, amiért az embernek az életét kell ál-dozni, mintsem, hogy megszegje őket .

Valójában a dolog súlyossága miatt helyénvaló lenne kiközösítést és átkot kilátásba helyezni, a kígyó mérgével, amelyre nincs gyógyulás. Mi azonban [mégsem tesszük ezt] ugyanis felhívásunk az Örökkévaló népének szól, akik hisznek az Ő Tórájában, és be is kívánják azt tartani, csak hogy közülük is egy páran lényegtelennek vélték ezeket a dolgokat, és jóhiszeműen úgy gondolták, hogy nem érdemes ezek miatt megosztani a szíveket, vagy pláne civakodásba keveredni. (Most azonban már ők is tudni fogják, hogy ezek a dolgok a Tóra lényegi pontjaiba tartoznak, és [megszegé-sük] a bálványimádás kategóriáját súrolja. Továbbá a nyelv megváltoztatása egyike annak a tizennyolc dolognak, amiért életünket kell, hogy áldozzuk, és még ha maga Elijáhu próféta maga is jönne, hogy érvénytelenítse, akkor sem lenne szabad elfo-gadnunk .

Nagy tanítónk, Izrael mestere nemzedékünkben – az utolsó nemzedékben – a diasz-póra fénye, az áldott emlékű, urunk, mesterünk és tanítónk, a Chátám Szofer című könyv szerzője azt hagyta meg közösségének , hogy ne legyen nekünk olyan pré-dikátorunk, aki az idegen népek nyelvén tart beszédet, hanem „csakis olyan, aki [úgy beszél] ahogy tőlem hallottátok.” Azt tanította továbbá a ChosenMmispáthoz írt responsumának 197-ik pontjában, a következő szavakkal, hogy „ne legyen olyan, mint az, aki idegenné válik az idegen nyelv által . Az ilyentől tilos Tórát tanulni, mert olyan ez, mint aki ásérá fát állít a templomban.”

Mostantól pedig tudni fogják erről való vélekedésünket.)

Mindezt, pedig nagy nyilvánosság előtt tesszük, nagy bölcsek értekezlete és tanács-kozása után, azért hogy minden fülhöz eljusson, és hogy többé ne legyen szükséges különböző helyeken élő istenfélőknek, leveleikkel különböző rabbikat zaklatniuk ahhoz, hogy megtudják, miként cselekedjenek a fenti dolgokban.

Mindezek az óvintézkedések – melyek arra intenek, hogy ne hasonuljunk hozzájuk, és ne viseljük az ő szokásaikat, és ne járjunk az ő modorukban – csak arra vonatkoz-nak, ami a vallással és a hittel kapcsolatos. A mi hitünk és vallásunk ugyanis nagyon távol esik az összes többi vallástól, hiszen szent Tóránk parancsolatainak száma 613, amely mind nem kötelező a világ népeire. De a vallás kötelezettségeit leszámít-va, kötelességünk – a Tóra, a Próféták könyvei és a Szentiratok alapján egyaránt – hogy tiszteletben tartsuk őket, és a velük való békére törekedjünk.

A Tóra arra tanít , hogy „ne utáld az egyiptomit, mert idegen voltál az ő országá-ban”. Erről pedig áldott emlékű bölcseink azt tanítják, hogy „abba a forrásba, ahon-nan vizet ittál, ne dobjál követ!” . A mi esetünkben pedig sokkal inkább így van ez. Hiszen ha az egyiptomiakról arra utasít a Tóra – amelynek útjai a kellemesség út-jai – hogy mivel a nehéz időkben vendégül láttak „ne utáljad őket”, annak ellené-re, hogy ők kihasználták a zsidókat a saját érdekükben, és nagy kínjai voltak általuk a zsidó népnek, miként írva van: „És mondta az Örökkévaló; Bizony láttam nyomo-rát népemnek” , valamint „és felszállt kiáltásuk Istenhez a munkától” . Sokkal inkább kötelességünk a Tóra parancsából óvakodni a hálátlanságtól, azokkal a né-pekkel szemben, akik között lakunk és könyörületük árnyékában élünk, megélheté-sünket biztosítják, egyenes, igaz és irgalmas emberek, békességben élnek velünk, és a legkisebb mértékben sem korlátoznak bennünket vallásunk és a Tóra megtartásá-ban. Az pedig, aki nem eszerint cselekszik, kell, hogy tartson Salamon király átká-tól: „Aki rosszat fizet jóért, nem mozdul el házából a baj” . Prófétáink is arra utasí-tanak, hogy „keressétek azon város békéjét” . A Szentiratokban pedig az áll: „Én azt mondom: a király parancsát őrizd meg” , illetve „Féljed az Örökkévalót, fiam, és a királyt” .

Ez az, ami kezünk alól kikerült a lent szignált aláírásokkal. A vallás alapján vitattuk és tárgyaltuk meg ezeket az egyértelmű dolgokat, a szent Tóra alapján, mindenféle másítás nélkül.

Ehhez adtuk aláírásunkat itt Nagymihály szent közösségében – Épüljön fel városunk minél hamarabb –, 5626. év Vájislách szakasz hetének keddi napján .

Itt a dokumentum aláírói következnek.

A neológ oldal

„Az orthodoxizmus ismérvei” írás, az Izraelita Közlöny hasábjain :

A kassai kisebbség követelése a tizenhat rabbi és nyolc rabbisegéd által Nagymihályban határozattá emelt nyilatkozatára támaszkodik, mely azonban a leg-merészebb önkény kifolyásának tekinthető, s mely különben is lényegre és alakra nézve vallásunk elveivel is homlokegyenest ellentétben áll… Föl tehát ti ájtatos és fölvilágosodott férfiak, kik az igével és eszközökkel rendelkeztek, a vallás palládiu-mát és a fölvilágosodást védeni, bizonyítsátok be az úgynevezett ortodoxoknak az igazság és a tudomány meggyőző erejével, hogy nem a vallás értelmében, még ke-vésbé a Talmud rabbinusi zsidóság szellemében cselekszenek, melyet képviselni vélnek…

A korabeli ismeretlen szerző tollából papírra vetett Az országos zsidó congressus és titkos ellenei című, nagy érzelmekkel megtöltött könyvecske stílusa is jól jellemzi a neológia reagálá-sának tartalmát.

Titeket kedves hitrokonaink arra kérünk és intünk: Ne ámítassátok magatokat hamis állítások által, ne higgyetek ama rémhíreknek, mintha vallásunkat veszély fenyeget-né, mely nem is létezik, ne hallgassatok ama édes csalogatásokra, melyek utakra akarnak benneteket ragadni, hol csak saját önjavatok ellen munkálkodhattok. Gon-doljatok gyermekeitek jövőjére, mely most kezeitekbe van letéve, melyet biztos alapra fektethettek, vagy közönyösségtök vagy hiszékönységtök által hosszú időre tönkre tehettek. Kinek részére dől majd végleg a harc, nem lehet kétséges: „az igaz-ság fenn fog állani, de a hazugság megsemmisül”. És a tudomány, a rend végre még-is diadaloskodni fog az elbutítás s a ziláltság felett. Mikor? Csak idő kérdése lehet. Ezt jól érzik az „óhitű” homálydiak, tudják: hogy az óra kong, s idejük lejáróban van; azért ama utolsó, beteges erőlködés, melytől nem is győzelmet, de legalább bu-kásuk elpalástolását, életük tán még néhány évig tengését remélik. Azért folyamod-nak ők a leghitványabb eszközökhöz, és nem átallják a legaljasabb módon kizsák-mányolni vallásos érzéseiteket, meleg hitszereteteket, a midőn benneteket, mint a kisgyermekeket, rémekkel ijesztgetnek, miket maguk alkottak, midőn országszerte riasztgatnak, hogy a vallás veszélyben van, míg csupán ők és leálcázott fondorlataik forognak veszélyben…

„Ha minket kérdene valakit, mi által készíthetik elé magok a zsidók a leghathatósabban teljes emancipációjukat? Azt felelnőnk „alkalmas reformok által”….” – írja Kossuth Lajos a Pesti Hírlapban Fábián Gábor cikkére reagálva. Ő és társai a politikai emancipáció első fel-tételéül a társadalmi emancipációt, annak feltételéül pedig a vallásreformot követelték.

„A jelenkor európai hatalmai s bölcs kormányaik nagyobb részint Messiásainká lettek: de hogy ezek egészen Messiásaink legyenek… szükséges, hogy a józan ész szabályival homloke-gyenest ellenkező mindennemű felszínségeinket szétromboljuk…”. Rosenthal, 1841 24. l.