Kell-e minden ajtófélfához gyertya?
אָמַר רַב הוּנָא: חָצֵר שְׁיֵּשׁ לָהּ שְׁנֵי פְּתָחִים – צְרִיכָה שְׁתֵּי נֵרוֹת.
Ráv Huná azt mondta: Ha valaki egy olyan udvarra nyíló épületben lakik, amelyiknek két ajtaja nyílik az udvarra[1], annak a háza két Chánuka-lángot kíván:mindkét ajtó egyet-egyet.
וְאָמַררָבָא: לָא אֲמַרַן אֶלָּא מִשְּׁתֵּי רוּחוֹת, אֲבָל מֵרוּחַ אַחַת – לָא צְרִיךְ.
Rává ezt minősítve azt mondta: Nem feltétlenül rendeljük ezt el, csak akkor, ha az ajtók a ház két különbözőoldaláról nyílnak, például az egyik ajtó a ház északi oldalán van, a másik pedig a keletin. Ha viszont egy oldalról nyílnak az ajtók az udvarra, például mindkét ajtó a ház északi oldalán van, nem szükséges mindegyiknél lángot gyújtani.
[A Gömárá megkérdezi:]
מַאי טַעְמָא? אִילֵימָא מִשּׁוּם חֲשָׁדָא, חֲשָׁדָא דְּמַאן?
Mi az oka ennek a rendelkezésnek? Ha azt mondjuk, hogy a gyanú miatt (vagyishogy Ráv Hunát az aggasztja, hogy az udvar előtt eljáró emberek csak egyetlen lángot látnak, de azt hiszik, hogy a ház belül ketté van osztva, és csak a két lakó egyike teljesíti a Chánuka micváját), kinek a gyanújára gondolunk?
אִילֵימָא חֲשָׁדָא דְּעָלְמָא – אֲפִילּוּ בְּרוּח אַחַת נַמִי לִיבָּעֵי!
Ha azt mondjuk, hogy a külső világ gyanúja miatt, azaz az udvar előtt járó, más városokból érkezett emberek miatt, az esetben még ha mindkét ajtó a háznak ugyanazon az oldalán lenne is, a lakónak akkor mindkét ajtónál kellene lángot gyújtania.
אִי חֲשָׁדָא דִּבְנֵי מָתָא – אֲפִילּוּ מִשְׁתֵּי רוּחוֹת נַמִי לָא לִיבָּעֵי!
És ha a városbeliek gyanújáról van szó, akik tudják, hogy a házban csak egy család lakik, akkor még abban az esetben sem kellene két lángot gyújtania, ha az ajtók a ház két oldalán nyílnak.Mi hát a Ráv Huná-féle rendelkezés magyarázata?
[A Gömárá válaszol:]
– לְעוֹלָם מִשּׁוּם חֲשָׁדָא דִּבְנֵי מָתָא,
Ráv Huná valójában csak a városbeliek gyanúja miatt rendelkezett szigorúan, akik természetesen tudják, hogy a háznak csak egyetlen lakója van, és a más városokból érkezett arra járók általában amúgy sem utaznak éjszaka.
וְזִימְנִין דִמְחַלְּפִי בְּהַאי וְלָא חָלְפִי בְּהַאי, וְאָמְרִי: כִּי הֵיכִי דִּבְהַאי פִּיתְחָא לָא אַדְלִיק, בְּהַךְ פִּיתְחָא נַמִי לָא אַדְלִיק.
A városbeliek mégis gyanakodhatnak, mert időnként elmennek az egyik ajtó előtt, és nem mennek el a másik oldalán lévő előtt, így, mivel nem látnak Chánuka-lángot annál az ajtónál, amelyik előtt eljárnak, azt mondhatják: Ahogy ennél az ajtónál nem gyújtott ez az ember Chánuka-lángot, ugyanúgy lehetséges, hogy a ház másik oldalán lévő ajtónál sem gyújtott. Mivel akadhatnak helybeli lakosok, akikben ilyen gyanú ébred, ezért kívánja meg Ráv Huná, hogy mindkét ajtónál gyújtsanak lángot[2].
Kell-e törődni mások gyanakvásával?
[A Gömárá keresi a forrást, amely igazolja Ráv Huná álláspontját:]
וּמְנָא תֵּימְרָא דְּחָיְישִׁינַן לַחֲשָׁד –
És honnan veszed, hogy nekünk törődnünk kell az emberek gyanakvásával, és ennek megfelelően törvénybe kell iktatnunk a bölcsek ide vágó rendelkezését?
דְתַנְיָא, אָמַר רַבִּי שִׁמְעוֹן: בִּשְׁבִיל אַרְבָּעָה דְבָרִים אָמְרָה תּוֹרָה לְהַנִּיחַ פֵּיאָה בְּסוֹף שָׂדֵהוּ: מִפְּנֵי גֶזֶל עֲנִיִּים, וּמִפְּנֵי בִּיטּוּל עֲנִיִּים, וּמִפְּנֵי הַחֲשָׁד, וּמִשּׁוּם „בַּל תְּכַלֶּה”.
Onnan, hogy egy Brájtában azt tanultuk: Rabbi Simon azt mondta: Négy ok miatt mondta a Tóra, hogy a szegényeknek szánt terményt, a péát[3] a mező végében,az aratás befejezésekor hagyjuk ott, nem pedig az érés idején jelöljük ki a termés egy részét péának. A négy ok: (a) a szegényektől való lopás elkerülése miatt, (b) a szegények kényszerűtétlensége miatt, (c) a gyanú miatt és (d) azon vers miatt, amelyik azt mondja[4]: „…ne fejezd be földed széléig…”.
[Rabbi Simon mindegyiket elmagyarázza:]
מִפְּנֵי גֶזֶל עֲנִיִּים – שֶׁלֹּא יִרְאֶה בַּעַל הַבַּיִת שָׁעָה פְּנוּיָיה, וְיֹאמַר לִקְרוֹבוֹ עָנִי: הֲרֵי זוֹ פֵּאָה.
Az első ok a szegényektől való lopás elkerülése. A Tóra azért tiltja a péá aratás közben történő kijelölését, hogy a mezőgazdája egy alkalmas pillanatban, amikor nincsenek a közelben szegények, azt ne mondja elszegényedett rokonának: „Íme ez a péá!”,mert ezáltal a többi szegényt megfosztaná a péá rájuk eső részétől. Ha viszont a péát az aratás végén kell otthagyni a mező szélén, akkor a szegények tudják, hogy mikor mehetnek érte (Rási).
(23/b lap kezdődik)
וּמִפְּנֵי בִּיטוּל עֲנִיִּים – שֶׁלֹּא יְהוּ עֲנִיִּים יוֹשְׁבִין וּמְשַׁמְּרִין: „עַכְשָׁיו מַנִּיחַ בַּעַל הַבַּיִת פֵּאָה”.
A második ok a szegények kényszerűtétlensége. A cél, hogy a szegényeknek ne kelljen állandóan ott ülni és várni az idejét,amikor mondhatják: a gazda most jelöli ki a péát. Ha a gazda bármikor kijelölheti a péát, a szegény kénytelen ezt tétlenül kivárni. Mikor azonban fel tudják mérni, hogy mikor lesz esedékes (vagyis az aratás végén), akkor hasznosan is el tudják tölteni az idejüket.
וּמִפְּנֵי חֲשָׁד – שֶׁלֹּא יִהְיוּ עוֹבְרִין וְשָׁבִין אוֹמְרִים: תָּבֹא מְאֵרָה לְאָדָם שֶׁלֹּא הִנִיח פֵּאָה בְּשָׂדֵהוּ.
A harmadik ok az a gyanú, hogy az arra járók, akik látják, hogy a gazda az aratás végén jár, és nem tudják, hogy meghagyta már a péát, nehogy azt mondják: átok sújtsa azt az embert, aki nem hagyja a mezején a péát.
וּמִשּׁוּם „בַּל תְּכַלֶּה”.
Végül negyedikként indokolja a követelményt a „…ne fejezd be földed széléig…” vers is, ami arra utal, hogy a péát az aratás végén kell otthagyni.
[A Gömárá ezzel a negyedik okkal kapcsolatban megkérdezi:]
אַטּוּ כּוּלְּהוּ לָאו מִשּׁוּם „בַּל תְּכַלֶּה” נִינְהוּ?
És nem mind a „…ne fejezd be…” miatt van? Hiszen mind azt magyarázza, hogy az Írás miért köti ki, hogy a péát az aratás végére hagyják. Miért sorolja rabbi Simon ezt a bibliai forrást külön kategóriába?
[A Gömárá válaszol:]
אָמַר רָבָא: מִפְּנֵי הָרַמָּאִין.
Rává azt mondta: A Brájtá úgy érti, hogy a csalók miatt. Azaz hogy egy csaló gazda ne állíthassa hamisan, hogy már korábban, aratás közben kijelölte a péát, megszegve ezzel a „…ne fejezd be…” törvényét.===nem értem ez mire válasz
A Brájtá harmadik oka azzal támasztja alá Ráv Huná chanukai rendelkezését, mert azt tanítja, hogy maga a Tóra aggódik az emberek gyanúja miatt, s ezért úgy rendelte el a péá micváját, hogy ezt elkerülje.
[1] Magyarázatunk Rásit követi, aki szerint a lángot a ház bejáratánál kell gyújtani. A Toszáfot (feljebb, 21b.) szerint azonban az udvarra nyíló ház lakójának az udvar utcai bejáratánál kell a lángot meggyújtania. Ennélfogva Ráv Huná arról az esetről beszél, amikor magának az udvarnak nyílik két ajtaja az utcára.
[2] Mindazonáltal, mivel a második lánggyújtást csak egy gyanú indokolja, nem mondunk rá áldást (Rán, Möiri, Römá, Orách Chájim 671:8.).
[3] A péá [szó szerint: sarok, perem] a termésnek az a része, amit ajándékként meg kell hagyni a szegényeknek. A Tóra azt mondja: „És amikor learatjátok országotok aratását, ne fejezd be földed széléig […], a szegénynek és a jövevénynek hagyd azt” (3Mózes 19:9–10.; lásd még ugyanott 23:22.).
[4] Uo. 9.
