Kabbala – Zsidó misztika
Máámár Vöjádátá, Moszkva 5657
Egy kabbalisztikus gondolatmenet, mely az isteni végtelenség és a világ teremtésének összeférhetőségét, illetve az ember próbáratételeit taglalja. Az anyag melyet az ötödik lubavicsi rebbe, Sálom Dovber Schneerson rabbi 1897-ben írt, héberből lett lefordítva kissebb kiegészítésekkel és lábjegyzetekkel megtoldva. Az összefoglalásokat és a fogalmakat a szerkesztő munkája.
Isten nevei és a megpróbáltatások
1. fejezet
Minden megnyilvánulás, leplezéssel párosul
„Tudd meg ma, és vedd szívedre, hogy az Örökkévaló [Hávájá][1] az Isten [Elohim][2] az égben fönt és a földön alant, nincs más!”
(5Mózes 4:39.)
A két Isten név: Hávájá és Elohim
A versek, amelyek ezt a tézist megelőzik, a zsidók egyiptomi kivonulásáról, és az Izraelbe való[3] bevonulásáról szólnak. [Mivel a Tórában fontos a sorrend], meg kell értenünk, milyen összefüggés van a zsidók egyiptomi kivonulása, Izraelbe történt belépése, és a „Tudd meg ma…” kezdetű vers között.
[Ahhoz, hogy erre a kérdésre választ adjunk], először a „Hávájá az Elohim” kifejezést kell megmagyaráznunk. Erre a kontextusra vonatkozóan azt mondja a Zohár[4]: „Hávájá és Elohim mind egy.” Első pillantásra nehezen érthető, hogyan lehet [ez a két név] „mind egy”. Köztudott, hogy Hávájá a reveláció forrása, és (ahogyan azt a Midrás[5] és a Zohár[6] több helyen kifejti) a könyörületesség attribútuma, azaz egy abszolút jóság és könyörület korlátlan revelációja. Ugyanis, mint azt majd megmagyarázzuk, minden korlátozás az Elohim névből származik, míg a Hávájá névhez a jellegében abszolút határtalan reveláció [társul].
[Ezzel szemben] az Elohim név az ítélet és az összehúzódás mértékéhez, a fény revelációjának korlátozásához és leplezéséhez [társul], és így a [világunk teremtményei közt létező] többszörös felosztás forrása. Ilyenformán az Elohim név többes számban használatos, mint a versben:[7] Elohim Kedosim.(Szent Bírák) [Ez azt hangsúlyozza, hogy a világunkban létező] többszörös felosztás abban gyökerezik, [ahogyan a végtelen isteni fény az Elohim név befolyása által] korlátozódik és lepleződik.
[Hogy némiképp megvilágítsuk ez utóbbi fogalmat: az Elohim név az a közeg, amelyen keresztül az isteni életerő eljut a teremtményekhez. Mivel ennek az életerőnek bele kell férnie, és bele kell épülnie a teremtményekbe, ezért egy összehúzódási és önkorlátozási folyamaton kell keresztülmennie. A korlátozott revelációnak ez a folyamata teszi lehetővé, hogy a különféle teremtmények létrejöjjenek.]
A kabbalista terminológiában[8] [hasonló magyarázatot találunk. A isteni fényt és befolyást a Szférák hordozzák és tárják föl, amelyeknek két dimenziója van: az orot (fények), és a kélim (edények, eszközök).] Az orot forrása a Hávájá, a kélimé az Elohim.[9] A fény a felosztás minden lehetséges módja fölött egyszerű, és természetét illetően határtalan. A fény a fényforrás képviselője (lévén forrástól elvászathatatlan – más komentárok[10] ezt a nap illetve [az általa kibocsátott] fény és sugárzás analógiája szerint magyarázzák –, ezért nincs saját, független identitása). Ahogyan a fény forrása egyszerű, természetében korlátlan, és a legteljesebb mértékben fölötte áll mindenféle felosztásnak és minősítésnek, ugyanígy a belőle kisugárzó fény és reveláció is hasonlít a forrására, azaz egyszerű, minden felosztás fölötti, és [természetében] végtelen.
Ezzel szemben az Elohim név a fényt összehúzó, korlátozó és leplező edények forrása: ezek befolyására fejeződik ki [a fény] különböző minőségekben, [például] a bölcsesség és a jóság [attribútumaiban]. Ez a minősítési folyamat az edények következtében jön létre.
Összefoglalás: A Hávájá név az isteni fény megnyilvánulásának forrása, az Elohim név a korlátozás és az isteni revaláció leplezésének forrása. Mit jelent tehát a Zohár kijelentése miszerint ez a két ellentétes attributumu név, valójában egy?
Minden világban a saját szintje szerint jelenik meg az isteni fény
Igaz, hogy a tíz szféra edényei a bennük lévő fényt felfedik. [Nem pedig korlátozzák és leplezik a fényt, ahogy azt fent említettük. Valójában azonban mindkét funkciójuk igaz és összeegyeztethető. Takarnak is, és ugyanakkor felfednek is. Az emberi világból véve az analógiát], az agy a benne foglalt intellektus fényét tárja fel. Hasonlóképpen tárja fel a szem a látás spirituális erejét, a szív pedig az érzelmeket. Hasonló a helyzet az isteni spirituális régióban, ahol a chochma (bölcsesség) attribútuma hasonlít az [emberi] agyra, a cheszedé (a jósságé) pedig a jobb kézre.[11] Azaz ezek [az edények] tárják fel a fényt. Valójában ez az edények minden célja: föltárni a fényt, s elősegíteni, hogy a fény hasson [világunkra] – mint az az emberi testtel kapcsolatos imént említett analógiából könnyűszerrel belátható és világos.
Valójában azonban mindkettő igaz. [Az edények] feltárják, de ugyanakkor leplezik és palástolják is a fényt. A fény, amit fölfednek, a világok szintjén lévő fény,[12] azaz az Ácilut világ edényei az Ácilut világában sugároznak és fednek föl fényt. Az Ácilutot és a Briát elválasztó párszá[13] közegén keresztül tárják föl a fényt a Briá világában, és a Briából [ereszkedik le a fény] a Jöcirára.
Ez azonban nem az önmagában létező fény feltárulása, mivel mint már kifejtettük, a fény a fényforrást képviseli, és valójában tiszta és végtelen jellegű. Így tehát a fény lényegében nem a világok szintjén van, mivel egy világnak – már csupán a meghatározásából adódóan is – különálló, korlátozott és individuális entitásként kell léteznie. Még az Ácilut világában is az Ácilut héchalutai[14] különálló, korlátozott és individuális entitások, mint az a Tánjában, az Igeret Hákodes-ben, és az Ihu Vichájohu Chad-ban írva van.[15] Nyilvánvaló, hogy ez a korlátozott természetű Briára, Jöcirára és Aszijára méginkább érvényes.
Mivel a korlátozás és a végtelenség értelemszerűen különböznek egymástól, [az Örökkévaló végtelen] fénye egyáltalán nem ezeknek a [véges] világoknak a szintjén áll, tehát belátható, hogy a fény, amit az edények ezekben a világokban feltárnak, nem a fény eszenciája, hanem a fény egy külső sugara.[16] A fény lényege valójában rejtve marad bennük, leplezik, és a fény lényegének leplezése által képesek feltárni a fény külső dimenzióit, és változást előidézni a világban.
Összefoglalás: A végtelen isteni fény nem jelenhet meg valós fomájában, a véges világokban így ezt az „edények” és a „palástok” leplezik. Így a világokban megnyilvánuló isteni fény, már a körülményeknek megfelelően korlátozott. Ugyanakkor kizárólag ez által a leplezés és korlátozás által nyilvánulhat meg a végtelen fény a véges világokban.
A szívek meggyõzõdéseit, nem lehet leírni
Ilyenformán mindkét fogalom igaz: [az edények] leplezik a fény lényegét, és feltárják a külső dimenzióit. Ez a két fogalom kölcsönös kapcsolatban áll, mivel épp az által, hogy leplezik a leglényeget, képesek feltárni a külső dimenziókat.
Az a koncepció, miszerint az edények nem tárják fel a fény lényegét, a beszéd analógiáján szemléltethető. A beszéd illetve az általa kifejezett tartalom és eszme [viszonya hasonlít a fény és az edények viszonyára. A beszéd] csak az eszmék külső dimenzióit tárja fel, és nem a belső [leglényegüket]. Ez az oka annak, hogy mikor a Szánhedrin [a Zsidó Legfelső Bíróság] bírái egy-egy olyan esetben ültek össze, amelyben a legsúlyosabb büntetés is lehetséges volt, egész éjjel ébren maradtak és tárgyalták az ügyet, nehogy elfelejtsék [éjszakába nyúló vitájuk] motiváló elvét.[17] A viták során két írnok rögzítette a felmentés illetve az elítélés mellett elhangzott érveket. [Mindazonáltal a bíráknak egész éjjel tárgyalniuk kellett az ügyet, mégpedig azért, hogy elméjükben frissen tartsák a gondolatokat, mivel] – ahogy Rási magyarázza[18] – „az ember nem képes leírni egy másik ember szívének meggyőződéseit.” Az ember igazi, belső szándéka nem fejezhető ki szavakkal: azok csupán [a gondolat] külső képviselői.
Hogy a spirituális régiók analógiájára hivatkozzunk, az edények ugyanígy csak a fény külső dimenzióit tárják föl, míg a fény eszenciája rejtve marad bennük. [Hogy még jobban megvilágítsuk ezt a fogalmat, vehetünk egy másik példát is], a test tagjaiba foglalt lelki erőét, azaz az agyban [lakozó] intellektus képességét, amely lehetővé teszi [gondolatok] megfoganását, vagy a [szemben fészkelő] látás képességét, amely a látást teszi lehetségessé.
Az intellektus képessége valójában, mielőtt az agyba fészkeli magát, előbb a lélekben létezik, és ott létezik a látás képessége is, mielőtt befészkeli magát a szembe. Sőt, ezek [az erők] egy sokkal magasabb szinten léteznek a lélekben, mint a tagokban. Mindazonáltal azon a szinten a látás ereje nem tesz láthatóvá egy másik entitást, azaz nem úgy működik, ahogy itt [e világon] működik. Hasonlóképpen az intellektus képessége sem úgy működik, mint azután, hogy beöltözteti magát az agyba, hanem egy magasabb szinten.
Ezek a fogalmak kölcsönös kapcsolatban állnak egymással. A testbe költözés előtt a lélekben létező intellektus képessége egy lényegi fény, amely [magasan] fölötte áll annak a szintnek, amelyen csupa fizikai és materiális fogalomra vonatkozó gondolat fogan meg, és nem ilyeneket, hanem spirituális dolgokat fog fel, azaz az Éden Kertben és hasonlókban feltáruló fogalmakat. A látás képessége [azon a testetlen szinten] ehhez hasonlóan spirituális dolgokat lát. Ez a lényegi fény csak akkor válik rejtetté, és akkor tárulnak fel a külső dimenziói, amelyek más entitásokkal kapcsolatosan akkor [lépnek működésbe] amikor ezek [az erők] a test tagjaiba öltöznek.
Ez egy átfogó, alap elv: a lényeg feltárása a külvilág felé leplezést jelent. [Mivel az nem egy szinten vanaz eszenciával, ezért nem képes felfogni.] A másik oldalról viszont a lényeg leplezése, a külvilág felé revalációt jelent.
Összefoglalás: A fény eszenciájának leplezésével, külső dimenzióit tárjuk fel. Ezt láthatjuk a gondolatokat kifejező beszédben is ami korlátozza a gondolatokat, de épp ez által tárja fel őket a külvilág számára.
A látás, hallás érzés és hasonlók testi képességei léteztek már magában a lélekben is, még testbe költözése előtt, csakhogy a fizikai test kolátozza és testiessé teszi őket.
Minden revaláció, és minden takarás forrása
Ebből megérthetjük, hogy a spirituális régiókban hogyan leplezik az Ácilut edényei a fény lényegét, és hogy tárják fel annak külső dimenzióit. Ennek valójában az az oka, hogy éppen az által, hogy a fény eszenciáját leplezik, ezért képesek feltárni a fény külső dimenzióit, és így, mint azt a lélekkel kapcsolatos analógia kontextusában kifejtettük, [különféle] funkciókat képesek végre hajtani.
Ezért nevezzük tehát [ezt az atributumot] az Elohim [birák] névvel, mivel ez az „itélkezés” attributuma amely korlátozza és leplezi a fényt. Íly módon a világ minden leplezési és palástolási folyamata az Elohim névben gyökerezik. Ezek a párszákra, a világokat egymástól elválasztó függönyökre[19] vonatkoznak. Hasonlóképpen a világokon belül is lehetnek párszák, [például] az Ácilut világában, ahol szintén egy párszá választja el a mochint (az értelem szféráit) a midottól (az érzelmi szféráktól). Az Ácilutot és a Briát is elválasztja egy párszá, és magán a Brián belül is vannak párszák. Hasonlóképpen a Briát a Jöcirától, a Jöcirát pedig az Ászijától [is egy egy párszá választja el egymástól], és ugyanígy minden világon belül is vannak „függönyök”.
És mindez [az egész korlátozási folyamat] az Elohim névből származik, míg a világokban érvényesülő reveláció [minden potenciálja] a Hávájá névből ered.
Ilyenformán a Hávájá és az Elohim nevek ellenkező természetűek: az egyik a reveláció forrása, a másik a palástolásé. [Ezzel visszatértünk az eredeti kérdéshez.] Hogyan lehet [ez a két név] „mind egy”?
A bölcs és a tanítvány
[Ez a fogalom annak az analógiának a kiszélesítésével magyarázható, amely a lélekerőnek a test tagjai által történő kifejezését taglalja.] Azt mondja a vers:[20] „Húsomból fogom felfogni az isteniséget.” ([Mivel] írva van,[21] hogy az ember a fenti spirituális régiók képére lett teremtve – „Alkossunk embert a magunk képére és hasonlatosságára” –, ezért a lélek jellemének [működését elemezve] megérthetjük a spirituális régiók szerkezetét.)
A lélek [mindegyik] képességén belül megvan a reveláció illetve a korlátozás és a leplezés potenciálja is. Például az intelligenciának az a képessége, amely megérti a gondolatokat, az intellektus lényegi erejéből[22] fakad, amely mindenfajta intellektuális reveláció határtalan potenciálja.
[Ilyenformán láthatjuk, hogy] az intellektus lényegi ereje magába foglalja a reveláció potenciálját, az intellektuális fogalmak megszülésének és kifejezésének [képességét]. Ugyanakkor birtokolja a korlátozás erejét, amellyel bármilyen fogalom értelmezési tartományát képes behatárolni. [Ez alapvető fontosságú.] Minden gondolat és fogalom értelmezési tartományának végesnek kell lennie: egy bizonyos pontig terjedhet, de azon túl nem. Mert ha valaki [elvont módon gondolkozik], és egy fogalom elméletét annak határain túlra terjeszti ki, akkor az a valaki eltévelyedik, és szem elől téveszti az igazságot.
Hasonlóképpen [amikor valaki dönteni szeretne egy bizonyos dologban], és [különféle vélemények ütköznek, például] vannak bizonyos perspektívák, amelyek egy bizonyos megengedett szabályozás felé hajlanak, mások pedig egy tiltott szabályozás felé, akkor [ezeknek a fogalmaknak] a világos definíciója és behatárolása nélkül nem lehet végleges döntésre jutni. Ha nem határozzuk meg és nem korlátozzuk a fogalmainkat, ugyanígy nem lehet egy [Tóra]-szakaszt azzal a szándékkal tanulmányozni, hogy valamilyen halachikus döntésre jussunk. Csak [e határok kitűzése] után látható, milyen előnyei vannak egyik elképzelésnek a másikkal szemben, csak így érzékelhetjük, mi a valóság, és csak így juthatunk döntésre.
Hasonlóképpen, mikor egy máspiá [tanár; szó szerint: a befolyás forrása] és egy mökábél [tanítvány; szó szerint: befogadó] kommunikál egymással egy bizonyos fogalomról, a tanárnak annak érdekében, hogy a tanítvány megértse, sűrítenie, lepleznie és korlátoznia kell azt a bizonyos fogalmat [amit tanít]. Ha a mester [teljes mértékben] feltárná az adott fogalomról alkotott nézetét, a tanítvány képtelen lenne azt megérteni. Ezért a tanárnak korlátoznia kell a fogalommal kapcsolatos ismeretei lényegét, és csak azt szabad feltárnia, ami tanítványa szintjén van. Hasonlóképpen korlátoznia kell a fogalommal kapcsolatos értelmezési tartományát, hogy az ne terjedjen túl a tanítvány felfogóképessége határán. Ha ugyanis túlterjed ezen a határon, akkor már nem azon a szinten lesz, amely a tanítvány képességeivel megragadható.
Ilyenformán láthatjuk, hogy létezik egyfajta korlátozó erő, amely meghatározza a fogalmakat. Ennek a korlátozó erőnek a forrása szintén maga az intellektus. Ahogy ebből az [intellektusból] ered az a képesség amely feltár és megért minden értelmet, ugyanúgy ez az amely korlátozza és behatárolja az értelmet [a tiszta megértés érdekében]. Ezek az intellektus lényegében lévő cheszed és gvurá atributtumai. A fogalmak feltárásának forrása a cheszed szférája, míg a behatárolás és meghatározás forrása a gvurá.
Összefoglalás: Minden képességén belül megvan a reveláció illetve a korlátozás potenciálja. A tanárnak sűrítenie és korlátoznia kell a tanított fogalmat annak érdekében, hogy a tanítvány megértse. Ha teljes mértékben tárná fel az adott fogalomról alkotott nézetét, a tanítvány képtelen lenne azt megérteni.
Isten: véges vagy végtelen?
Ez az analógia a Hávájá és az Elohim nevekre is vonatkoztatható. Ezek képviselik a reveláció illetve a korlátozás erejét, és mindkettő az Or Éjn Szof-ból, az Örökkévaló végtelen fényéből és magából az Esszenciából származik. A Hávájá névvel megnevezett revelációs erő az Or Éjn Szof lényegéből származik, ([mivel] a fény azonos a fényforrással, s [következésképp,] mint azt mássut[23] magyarázzák, a fényt képviseli). Hasonlóképpen a korlátozás és az összehúzódás Elohim névvel megnevezett ereje is az Or Éjn Szof lényegéből származik. Mivel ebben fejeződik ki [Isten] végletességben megnyilvánuló ereje, mint azt az Ávodát Hákodes[24] írja:
„Az Or Éjn Szof minden dolgok tökéletessége. Ahogyan a végtelenben megnyilvánul ereje, ugyanúgy megnyilvánul a végesben is. Mert ha valaki azt mondaná, hogy végtelen erőt tartalmaz, de végest nem, akkor [azzal éppen] csökkentené a végtelenségét. Ezzel szemben, ahogy végtelen erőt tartalmaz, ugyanúgy tartalmaz végest is.”
Ezt az Or Éjn Szofban található [véges potenciált] nevezzük meg az Elohim névvel. Így tehát, mivel az Elohim név valójában ugyanúgy az Or Éjn Szof lényegének [egyik kifejeződése] mint a Hávájá, ezért érthető, hogy az Elohim név nem leplezi a Hávájá nevet. Hiszen a lényeg ugyanúgy nem tudja leplezni önmagát, ahogyan egy személy nem tudja leplezni magát saját [teste valamelyik részével]. Ez tükröződik a Sulchán Áruch-nak (Orách Chájim 91:4.) a fejtakarásra vonatkozó [döntésében]: Nem elég ha valaki saját kézzel fedi be a fejét (noha elfogadható, ha valakinek a társa fedi be a fejét), mert a lényeg nem takarhatja le önmagát. Hasonlóképpen a spirituális régiókban az Elohim név, amely az Or Éjn Szof lényegének [egyik kifejeződése], nem palástolhatja és nem leplezheti a Hávájá nevet.
A „Hávájá és Elohim mind egy” állítás tehát azt jelenti, hogy mindkettő az Or Éjn Szof lényegének [kifejeződése], tehát egyáltalán nem ellentétesek egymással. Noha az Elohim név a korlátozás erejének [megnevezése], egyáltalán nem korlátozza és nem is leplezi a Hávájá nevet.
Összefoglalás: Mind a végtelen fényt megnyilvánitó Hávájá, mind a korlátozó Elohim, az Or Éjn Szof részei így valójában nem mondanak ellent egymásnak. Nem takarják egymást, hasonlóan ahogy a Háláchá szerint egy személy sem tudja leplezni magát saját teste valamelyik részével.
Fontosabb fofgalmak: Istennevek, Orot – Kélim, a tíz isteni szféra, a négy világ, Párszá, Or Éjn Szof.
[1] A Hávájá szó a h-v-j-h név betűinek átrendezéséből származik, amelyeket szent mivoltuk miatt nem a szokásos módon mondunk ki.
[2] Mind a Hávájá, mind az Elohim nevek az Örökkévalóra vonatkoznak. A Kabbala és a Midrás (Smot Rábá 3:6.) magyarázata szerint a különböző nevek az Örökkévaló különböző manifesztációira utalnak. Ennek a máámárnak a nagy része is e két név által kifejezett tulajdonságok különbségének magyarázatával foglalkozik.
[3] Uo. 4:34., 38.: „Vagy megkísérlett-e Isten, hogy elmegy és vesz magának egy nemzetet a többi nemzet közül próbákkal, jelekkel és csodákkal, …aminőket veletek tett… Egyiptomban szemed láttára? …Hogy elűzzön nálad nagyobb és hatalmasabb népeket előled, hogy elhozzon téged, és odaadja országukat örökségül.”
[4] 2:26b.
[5] Például Börésit Rábá 12:15.
[6] Zohár 1:173b., 251b.
[7] Jósuá 24:19. Nemcsak maga az Elohim szó van többes számban (ellentétben az Elohá szóval, amely szintén az Örökkévaló egyik nevéül szolgál), hanem a kedosim módosító szó is többes számot használ. Lásd még Rási, Börésit 20:13.
[8] Torá Or, Jitro 69d. Lásd Tánjá, Sáár Hájichud Vöháemuná, 6. fejezet és más források.
[9] Ennélfogva a „fény” szó az isteni energia kiáramlására vonatkozik, míg az „edény” arra a sajátos minőségre, amely kifejezést ad ennek az energiának.
(Ez a magyarázat azt az ebben a máámárban kifejtett tézist követi, miszerint a megkülönböztetés és a különbségtétel szintje fölött a fények pesutim, „egyszerűek”. Ezzel szemben a kabbalában és a chaszidutban létezik egy másik magyarázat, miszerint a fények mecujárim, más-más jellegűek. E tétel szerint a „fények” és az „edények” magyarázata némiképp eltérő.)
[10] Széfer Háerchim-Chábád, II. 458. old., és az ott említett források.
[11] Tikuné Zohár, Pátách Élijáhu.
[12] A spirituális világok fogalma a lét különböző síkjaira utal. Az isteni fény minden szinten egy bizonyos módon manifesztálódik. A spirituális létezés lefelé irányuló haladása lehetővé teszi, hogy a fény egy alsóbb síkon, azaz egy kevésbé finom vonatkoztatási rendszerben manifesztálódjon. És mivel az utóbbi vonatkoztatási rendszer különbözik az előbbitől, ezért egy másik világnak tekintendő.
[13] A héber párszá szó „függöny”-t jelent, és a feltárult fény természetét megváltoztató isteni összehúzódásra és önleplezésre vonatkozik. Noha az isteni fény az Ácilut világában lefelé hatolva szintről szintre csökken, a feltáruló fény lényegében véve e világ minden szférájában ugyanaz. Ezzel szemben a párszá megváltoztatja magának a fény természetét, és emiatt a Briá más világnak tekintendő, mint az Ácilut.
[14] A héchálot szó szerint azt jelenti: „paloták”, és egy bizonyos világ külsődleges manifesztációjára vonatkozik.
[15] 20. levél, 130a. old.
[16] Mivel a fény lényege magasabb szinten van, mint a világok, ezért egy ilyen fény revelációja a világok megsemmisülését idézné elő. A Chászid filozofia (lásd Likuté Szichot X. 52. old., 28. lábjegyzet és az ott idézett források) ezen a módon magyarázza Bölcseinknek azt a kijelentését (Szánhedrin 38b.), miszerint „a Szent – áldott legyen! – elővette a kisujját, és megégette” azokat az angyalokat, akik hanyagok voltak akarata végrehajtásában, azaz az Örökkévaló egy valamivel magasabb szintű fényt tárt fel a szokásosnál, és ez megszüntette a létezésüket.
[17] Szánhedrin 40a.
[18] Uo. 35a.
[19] Lásd a 42. jegyzetet.
[20] Jób 19:26.
[21] 1Mózes 1:26.
[22]„Az intellektus lényegi ereje” a képesség forrására utal, a lelken belüli egyik szintre, amely a tudatos gondolat fölött áll, ennek ellenére ez az a forrás, amelyből végső fokon minden gondolat származik.
[23] Lásd Igeret Hákodes, 20. levél, 130a. oldaltól. Széfer Hámáámárim 5662, 175. old.
[24] I. kötet a 8. fejezet eleje.
