Jehudá, a harmadik Gámliél fia, Jehudá, a nagy fejedelem unokája, akit nagyapjától való megkülönböztetésül Jehudá Nesziának hívtak. A nesziá arámi nyelven „fejedelmet” jelent: ô, a Hillél-dinasztia kilencedik tagja az utolsó, aki fejedelem és a Szánhedrin feje is volt egyben. A 3. század közepetájt élt, és rabbi Chijá tanítványa volt. Sokan összetévesztik unokájával, II. Jehudá Nesziával. Nem egy helyen azonban a Talmudban ugyanúgy nevezik, ahogy nagyapját, sôt itt-ott még a megtisztelô „Rabbi” rangot is neki tulajdonítják, úgyhogy ember legyen a talpán, aki kiismeri magát…
Jehudának és bét dinjének egyik legfontosabb döntése volt, hogy megengedték a nem zsidók által sajtolt olaj használatát. Ez a tilalom nemzedékek óta fennállt: oly régi volt, hogy a Talmud szerint a kóserság érdekében már Dániel és társai is ôrizkedtek a nem zsidó olajtól. Flavius A zsidók történetében elmondja, hogy az idegen hadseregekben a zsidó zsoldosok pénzt kaptak olaj helyett, mert tilos volt a kincstári olajat használniuk. Hillél és Sámmáj idejében ezt a tilalmat megerôsítették: a nem zsidók olajának használata a tizennyolc tiltott dolog közé tartozott. Jehudá bét dinjét „könnyítô fórumnak” titulálták, amiért ezt feloldotta. A feloldás logikai alapja az volt, hogy a tilalom nem terjedt el az egész zsidó világban, és így alkalmazni lehetett azt az elvet, hogy „nem hoznak olyan szabályt, amelyet képtelenség az egész közösséggel elfogadtatni és betartatni”.
Jehudának barátja és társa volt Osájá, akirôl egy másik fejezetben olvashatunk. Jochánán és Rés Lákis is kortársai voltak, és szoros kapcsolatban álltak vele. Fiatalkorában Hillél nevű öccsével együtt bejárta egész Erec Jiszráélt, és a nép mindenütt nagy szeretettel és tisztelettel vette körül ôket mint a maradék zsidó hatalom letéteményeseit.
Egyes vélemények szerint Tibériáson élt, mások szerint Ciporiban volt a székhelye (Hyman).
Ebben az idôben nem volt valami rózsás a politikai helyzet. A megszálló római hatalom sok keserűséget okozott, ha nem is a közvetlen zsidóüldözéssel, de az adóterhek indokolatlan növelésével. A fejedelem volt a felelôs a rómaiaknak fizetendô adók kivetéséért és behajtásáért. Ez nehéz és hálátlan feladat volt. Egyszer még arra is rákényszerült, hogy eltörölje a talmudisták hagyományos felmentését az adóterhek alól. Ez nagy felháborodást váltott ki, mert az adómentesség sokak szerint elôsegítette a Tóra-tanulás lehetôségét: manapság a katonai szolgálat alól való felmentésrôl vélekednek így.
Az adókérdésben ellenvéleményt nyilvánító tábor élén Rés Lákis állott. A Midrás elmondja: „Egy ízben Rés Lákis jött [az elnöki palotába], hogy üdvözölje a fejedelmet. Jehudá azt mondta neki: Imádkozz érettünk, mert a gonosz [az elnyomó hatalom, a málchut hársáá] megkeményítette kezét rajtunk. [Ez alatt azt értette, hogy a római helytartóság igencsak megemelte a kötelezô adót és egyéb hűbéri szolgáltatásokat.] Mondotta Rés Lákis: Ha nem veszel senkitôl semmit, te sem fogsz fizetni semmit.” (Brésit Rábá 78:12.)
Rés Lákisnak az volt a véleménye, hogy a talmudistáknak nem kell hűbéresadót fizetniük, mert ôk nem szorulnak a hatóság védelmére: ellenkezôleg, a Tóra-tanulással és nemes cselekedeteikkel ôk védelmezik meg az egész nemzedéket (Bává Bátrá 7:2.).
Rés Lákis — mint a róla szóló fejezetben olvashatjuk — elvhű ember volt, nemigen hajlott kompromisszumra. A fejedelemmel késhegyig menô vitákat folytatott. Egyszer például nyilvános halachikus elôadáson azt a kérdést boncolgatta, mi történik, ha a fejedelem vét a Tóra törvényei ellen: nyíltan hirdette, hogy a vétkes fejedelmet — a zsidó törvényhozás vonatkozó utasításának megfelelôen — nyilvánosan meg kell vesszôzni.
Jehudá Nesziá ezt a kijelentést személyes inzultusnak vette. Karhatalmat küldött ki Rés Lákis letartóztatására. Az azonban nem várta be az elnöki büntetést, hanem illegalitásba vonult, és a Tibériáshoz közeli Migdálban — más nézet szerint Kfár Chitimben — keresett menedéket.
Másnap rabbi Jochánán együtt ült a tanházban a fejedelemmel, aki azt kérte, mondjon valami eredeti Tóra-magyarázatot. Jochánán azonban képletesen a fejedelem tudtára adta, hogy ezt nem tudja megtenni Rés Lákis nélkül.
Ekkor a fejedelem nemes gesztust tett: megígérte Jochánánnak, hogy személyesen megy el Migdálba, és visszahozza az önkéntes száműzetésben élô bölcset. ěgy is tett. Rés Lákis nagy tisztelettel fogadta, és azt mondta neki: „Te, nagyságos fejedelem, hasonlítasz Teremtôdre. Amikor a Teremtô, áldassék a neve, kiszabadította Izrael fiait Egyiptomból, azt nem küldönc vagy angyal által tette, hanem személyesen ş maga, az Örökkévaló…”
A hasonlattól meghatott fejedelem megkockáztatta a kérdést, vajon miért pászkenolta a mester megszégyenítô módon a fejedelmi megvesszôzés hálácháját. Rés Lákis bátran így felelt: „Csak nem képzelitek, hogy a hatalomtól való félelmemben nem fogom Isten tanát tanítani?!” (Jeruzsálemi Talmud, Szánhedrin 2:1.)
Hasonló összeütközésre került sor a Máonba való Joszival is, aki szintén kiprédikálta a fejedelmet egy tibériási tanházban. Jehudá megharagudott, Joszi pedig megijedt, és megszökött a haragja elôl. Jochánán és Rés Lákis megpróbálták kibékíteni a fejedelmet, mondván, hogy Joszi nagy tudós és igaz ember. Jehudá azt kérdezte: „Képes-e válaszolni minden kérdésemre?” Az igenlô válasz után feltett neki három kérdést. Joszi minden szarkasztikus válasza újabb sértéseket tartalmazott, a fejedelem mégis megbocsátott neki. (Uo. 2:6.)
Jehudá mindemellett szerény volt, aki tudta, hol van a helye a zsidó hierarchiában. Egyszer szárazság idején esôért imádkozott, de eredménytelenül. Maró öngúnnyal jegyezte meg: „Tessék, láthatjátok, mi a különbség Sámuel próféta és Jehudá, Gámliél fia között! [Ugyanis amikor Sámuel imádkozott, a nyár kellôs közepén azonnal eleredt az esô.] Jaj a nemzedéknek, amely így járt [hogy ilyen vezetôje van, mint én]…” Az eszmefuttatástól igen nagyon elszomorodott, és legott megeredt az esô… (Táánit 24.)
Mint már említettük, volt egy második és harmadik Jehudá Nesziá is. Ezek közül azonban már egy sem volt a Szánhedrin feje, csupán világi, látszathatalmat képviseltek a római prefektussal szemben, míg a vallási vezetô szerepkörét a bölcsek vették át. Ugyanez a fejlôdés jellemezte a babilóniai zsidóságot, ahol az egzilarchia az idôk folyamán egyre inkább egyfajta árnyékhatalommá vált, míg a zsidó közösség tényleges vezetôi a Talmud-bölcsek, az amoriták voltak. A második és a harmadik Jehudáról igen keveset tudunk, és igencsak nehéz kibogozni, melyikük mikor élt és mirôl lett nevezetes, ha egyáltalán…
