Különleges hanukiják a világ körül

A holland – askenáz – zsidóság szimbólumának tartják a Rinter hanukiját, melyet ünnepi sorozatunk mai részében mutatunk be.

A méretes – 105 x 133 x 47 cm – hanukiját, a sámesz mögötti levéldísszel körbeölelt plakett tanúsága szerint az 5514-es zsinagógai év kiszlév hó 25-én (a polgári dátum szerint 1753. december 21-én), vagyis hanuka első napján ajándékozta Chájim Lévi, Joszef Lévi fia és felesége Szárá, Jicchák Rintel leánya az amszterdami askenáz nagyzsinagógának.

A nagyzsinagóga 1671-ben épült, a holland főváros egyik legpatinásabb épülete volt, melyet a tősgyökeres askenáz közösség használt. A Spanyolországból és Portugáliából menekült szefárd zsidók bevándorlásával Amszterdam zsidó közösségének homogenitása megszűnt és hamarosan a szefárd zsidóság vette át az „uralmat”, mind szokások, mind létszám és mint vagyon és befolyás tekintetében is. Az 1753-ban készült, különlegesen szép megmunkálású ezüst hanukija az askenáz közösség tulajdonképpeni „verseny” tárgya volt, mellyel azt kívánták megmutatni a testvérközösségnek, hogy nem csupán ők is jelen vannak Amszterdam életében, de a gazdagságukban is felveszik velük a versenyt. Másfelől pedig, a Rintel, mint zsinagógai menóra a szélesebb közösséget is szolgálta, hiszen az átutazó zsidóknak is lehetőséget nyújtott az ünneplésre.

A Rintel lámpást II. Pieter Robol ezüstműves készítette, és a hanukija fő díszítőmotívumául a liliomvirágot és leveleket választotta, a gyertyatartók között csüngő nyolc csengettyű pedig Áron főpap ruházatának részletére utal, s közben a jeruzsálemi Templom belsejében őrzött aranymenóra formája előtt is tiszteleg.

A menóra, mint hanukija első említése a korai 3. századból való a Brajtából (a Misnából kimaradt szóbeli tan leírt kötete), ám ezekről tárgyi lelet eddig nem került elő. A legkorábbi darabok még egyértelműen próbáltak – az anyaghasználatot leszámítva – hasonlítani a sivatagi Sátorban majd később a jeruzsálemi Templomban felállított menóra formára, melynek részleteit a Tórából ismerhetünk:

„És készíts lámpát tiszta aranyból; vert munkával készíttessék a lámpást: szára, ágai, kelyhei, gombjai és virágai belőle legyenek. Hat ág jöjjön ki oldalaiból: a lámpás három ága az egyik oldalából, és a lámpás három ága a másik oldalából. Három mandulaforma kehely az egyik ágon, gomb meg virág, és három mandulaforma kehely másik ágon, gomb meg virág; így a hat ágnál, melyek kijönnek a lámpásból. És a lámpáson négy mandulaforma kehely, gombjai meg virágai. És egy gomb két ág alatt belőle és egy gomb két ág alatt belőle és egy gomb két ág alatt belőle; a hat ágnál, melyek kijönnek a lámpásból. Gombjaik és ágaik belőlük legyenek; az egész egy darabból verve, tiszta aranyból. És készítsd mécseit, hetet, hogy midőn felteszi mécseit, világítsanak az eleje felé.” (2Mózes 25:31–37.)

A Rintel hanukija olyan erőteljes szimbóluma lett az askenáz holland zsidóságnak, hogy 1898-ban még egy másolatot is készítettek belőle, melyet a Dritt zsinagógában használtak. Az imaházat sajnos a holokausztban elpusztították, ám a replika túlélte a második világháború borzalmait és utána hosszú éveken keresztül használták az éves hanuka estélyeken Amszterdam legismertebb koncerttermében a Gebouw-ban.

Az eredeti Rintel hanukiját korábban szemlélőknek feltűnhetett, hogy a márványtalapzat nem igazán illik a gyertyatartó karjaihoz, melynek okát persze a „bennfentes” közösség ismerte, majd a szélesebb közönség is megtudhatta a Jewish Telegraphic Agency cikkéből. A mintegy 150 virágdíszítéses karokhoz közepesen illeszkedő súlyos márványtéglalapot a második világháború után kapcsolták a hanukijához.

Az askenáz nagyzsinagógát 1943-ban a náci németek bezáratták és berendezését elpusztították. A barbárságban a Rintel hanukija áldozattá vált, s csak a Gondviselésnek köszönhető, hogy a talapzaton kívül a díszes ezüstkarok nem vesztek kárba.

A hanukiát eredeti helyén tehát már nem tudták használni, azonban 1955 és 2010 között az ünnep idejére újból használatba helyezték a Rabbi Aron Schuster zsinagógában. A gyertyatartó mozgatásához – a súlyos márványtalapzata miatt – öt emberre volt szükség, egy sofőrre, három emelőre és egy kurátorra, aki a ki- és becsomagolást felügyelte.

Aztán 2015-ben az amszterdami hitközség inkább úgy döntött, hogy eladná a Rintel hanukiját, mert annak őrzése egyre nagyobb anyagi terhet rótt rájuk, mely a rohamos asszimiláció miatt a közösségben betöltött eszmei értékével már nem állt egyensúlyban. A hitközség tájékoztatta a holland kormányt az eladási szándékáról, mert miután a hanukija a kulturális örökség része, ezért nem dönthettek ők egyedül a muzeális tárgyról.

A holland kormány viszont nem hagyta jóvá a Rintel hanukija eladását, helyette úgy döntöttek, hogy az 563 ezer dollárra vagyis mintegy 223 millió forintra értékelt hanukiját fél részben az holland állam, másik fél részben pedig különböző egyesületek „vásárolják meg”, majd „örökre kölcsönadják” az amszterdami Zsidó Történeti Múzeumnak, ahol a gyertyatartót addig is őrizték.

Az „adás-vétel” 2016-ban zárult le, mely biztosította, hogy a hanukija végleg Hollandiában maradhasson, az országban, ahol készítették és hosszú száz évekig használták, viszont ez egyúttal a gyertyatartó „nyugdíjazását” is jelentette, hiszen ekkortól kezdve véglegesen múzeumi tárggyá vált.

Ruben Vis, a zsidó hitközség elnöke egyszer azt nyilatkozta, hogy a közösség megbékélt a Rintel visszavonulásával: „A tárgyaknak van egy bizonyos élettartama, amit a mai társadalom eldobható kultúrája túlságosan is jól ért. A Rintel elérte a használhatóságának határát. És lett belőle valami más, egy műalkotás. Egy ékszer.”

A Rintel azóta pedig nem csak képletesen, de formailag is átalakult, ugyanis 2019-ben restaurálták a mintegy egy méter magas, fából készült talapzatát, ezzel visszaadva a hanukija eredeti kecsességét.