Már említettük, hogy Simeon, a Szentéletű volt a Nagy Gyülekezet „maradéka”, utolsó tagja. Tanítványa, Antignosz vitte tovább a hagyományt, de fiainak – akik a főpapi tisztet örökölték – torzsalkodásai nem kevés problémát okoztak. Így került sor az egyiptomi Szentély-utánzat felépítésére.
Bölcseink a történelem nagy emberei közé sorolták Simeont, azoknak sorába, akiket az Örökkévaló nemzedékről nemzedékre a zsidó nép megmentésére és fennmaradásának biztosítására rendelt. Ide tartozik a Talmud szerint Simeon, aki „a görög elnyomás idején védte a zsidóságot” (Megilá 11.). Érdekes módon a rangsorolás itt egy mondatban említi Simeont a Hásmoneusokkal. Mátitjáhu és fiai hősies szabadságharcban mentették meg a zsidóságot a hellenizmus fojtogató ölelésétől, Simeon pedig egy békés korszak szellemi vezetője volt, a következtetés mégis egyértelmű.
Simeon halálának évében előre megmondta: „Ezidén fogok meghalni.” „Honnét tudod?” – kérdezték megdöbbent hívei. „Egyszerű – mondotta Simeon. – Azelőtt ha Jom Kipurkor bementem a Szentek Szentjébe [ahová a főpap is csak ilyenkor léphet be], mindig be- és kikísért egy fehérbe öltözött öregember. Ebben az évben egy feketébe öltözött öreg jött be mellettem, de nem jött ki velem együtt…” Egy héttel Jom Kipur után megbetegedett és meghalt. Halála előtt megkérdezték tőle, ki örökölje főpapi tisztét. Azt válaszolta: „Íme, itt áll előttetek Chonjo fiam.”
A Talmud szerint Simeon halálos ágyán tehát Chonjo fiát – Űniást – javasolta utódjául. Másik fia, Simi azonban, aki két és fél évvel idősebb volt Chonjónál, alantas cselhez folyamodott. Úgy tett, mintha támogatná öccse kinevezését: felajánlotta neki, hogy megtanítja a főpapi teendőkre és a Szentély-szolgálat fortélyaira, amikkel – ezek szerint – Chonjo nem volt tisztában. Női köntösbe öltöztette öccsét, nőnek való övet adott rá, és az oltár elé állította. Majd odasúgta a szolgálattevő kohánitáknak, akiknek a megdöbbenéstől elállt a szavuk: „Nézzétek csak, milyen fogadalmat tett a szeretőjének [Rási szerint: ťfeleségénekŤ]! ťAzon a napon, amelyen először szolgálok mint főpap, fölveszem a köntösödet és az övedet!Ť Íme, be is tartotta ígéretét!” A szentségtörésen fölháborodott kohániták meg akarták ölni Chonjót, aki elmenekült előlük. Az egyiptomi Alexandriáig futott, ott oltárt épített, és áldozatokat mutatott be a bálványoknak… Ez rabbi Méir véleménye.
Rabbi Jehudá azonban azt mondotta: nem így történt a dolog. Chonjo nem fogadta el a kinevezést, mert Simi bátyja idősebb volt nála két és fél évvel, ezért lemondott javára a főpapságról. Ennek ellenére féltékeny volt Simire: ő volt az, aki lépre csalta és női ruhába öltöztette bátyját, aki teljesen tapasztalatlan volt a Szentély-szolgálat terén. Amikor a megdühödött kohániták rá akartak támadni Simire, elmondta nekik, mit tett. A kohániták haragja őellene fordult, ezért kényszerült menekülésre. Meg sem állt Alexandriáig, ahol megépítette a jeruzsálemihez hasonló szentélyt, és áldozatokat mutatott be az igaz Istennek. (M’náchot 109.)
A talmudi elbeszéléssel szemben a modern történetírás IV. Chonjónak – Simeon, a Szentéletű ükunokájának – tulajdonítja az egyiptomi Szentély-utánzat építtetését. Hogy miért, arra nézve csak utalásokat találunk. Az egyik változat szerint azt remélte, hogy a Hásmoneusok győzelme után megkapja a főpapi kinevezést. Amikor ez nem történt meg, Egyiptomba emigrált, ahol Ptolemaiosz Philométor megengedte neki, hogy Leontopoliszban fölépítse a jeruzsálemi Szentély hasonmását, és ott főpapként szerepeljen. Mások szerint Chonjo úgy vélte, hogy a jeruzsálemi Szentély elveszítette különlegesen szent mivoltát, miután Antiókhosz Epiphanész zsoldosai megszentségtelenítették. Megint mások szerint elégedetlen volt a Hásmoneusok főpapi tevékenységével. A leglogikusabban azonban az a feltevés hangzik, hogy zsidó szellemi központot akart szervezni az egyiptomi diaszpórában élők számára.
A zsidó forrásokban Mikdás Chonjo néven szereplő templom a jeruzsálemi Szentély mintájára épült, de sok részletben eltért attól. A torony formájú épületet magas fal vette körül. Az oltár és a hozzá tartozó edényzet az eredetihez hasonló volt, de a menóra helyén kandeláber füstölgött. Az egyiptomi zsidók áldozatokat mutattak be a pótszentélyben, de nem tartották akkora becsben, mint az eredetit. A korabeli történészek szerint a Chonjo-féle utánzat nem csökkentette az Egyiptomban élő zsidók ragaszkodását a jeruzsálemi Szentélyhez. Amikor csak tehették, felzarándokoltak Jeruzsálembe, amely továbbra is központi helyet foglalt el a zsidóság szellemi életében. Philón egyáltalán nem említi Chonjo templomát.
Bölcseink meglehetősen ambivalens módon foglalnak állást Chonjo templomával kapcsolatban. Egyrészt úgy vélik, hogy nem bálványimádás céljára épült, ezért nem helyezik teljes tilalom alá, másrészt viszont féltékenyen őrzik a jeruzsálemi Templom elsőbbségét. Egy talmudi vélemény szerint a Szentély pusztulása után szabad áldozatot bemutatni Chonjo templomában (Megilá 10.), viszont az ott működő papok nem tevékenykedhettek a jeruzsálemi Szentélyben (M’náchot 109.). Ha valaki fogadalmat tett, hogy égőáldozatot mutat be Chonjo templomában, azt bemutathatta Jeruzsálemben is, de akkor is eleget tett a fogadalomnak, ha az egyiptomi szentélyben mutatta be.
Chonjo temploma három évvel élte túl eredetijét: i. sz. 73-ban zárták be Vespasianus római császár parancsára. Több mint kétszáz évig állt fenn Chonjónak és fiainak főpapsága alatt.
