A harmadik tanaitanemzedék legkörülvitatottabb és rendhagyóbb egyénisége. Még a neve sem olyan, mint társaié: atyai nagybátyja, rabbi Josuá ben Chánánjá által vált ismertté. Rabbi Chánánjá, „Josuá unokaöccse” nevéhez fűzôdik az elsô komoly konfliktus az ereci Tóra-központ és a babilóniai zsidó közösség között.
A konfliktus tengelyében, mint látni fogjuk, hatásköri viszály állott, amelynek a lényege az volt, hogy Erec Jiszráélban vagy Babilóniában vannak nagyobb tudósok, és melyik a zsidó nép szellemi központja.
Feltevés szerint apját Jehudá ben Chánánjának hívták (Szifré, Háázinu), de mivel ô nem volt ismert talmudista — vagy talán korán elhunyt –, Chánánjá a nagybátyjánál, Josuánál nevelkedett, aki a jávnei Szánhedrin oszlopos tagja volt. Már fiatal korában vitába keveredett a második Rábbán Gámliéllal. A fejedelem kétségbe vonta egy halachikus döntésének helyességét, és felkérte Josuát, jelenjen meg elôtte renitens unokaöccsével. Josuá ekkor magára vállalta a felelôsséget a döntésért (Nidá 24.). Más alkalommal Chánánjá mint fültanú mondja el, hogyan vitatkoztak a bölcsek egy teljes napon át — miközben hajón utaztak –, és „…végül a nagybátyám határozta el, kinek van igaza.” (Éruvin 43.)
Mindenkit ismert, és mindenkitôl tanult a jávnei elsô nemzedék nagyjai közül. ěgy együtt említik Eleázár ben Ázárjával, Eleázárral, a Modáival is. Még nagybátyja életében rövid idôre Babilóniába utazott. Visszatérése után elmondta Josuának, mit tanult ott „egy öregtôl” — hogy a sátorosünnepkor használt szukát gyékénnyel is szabad befedni –, és nagybátyja elfogadta ezt a háláchát (Szuká 20.).
A Midrás (Kohelet Rábá 1:8.) feltárja Chánánjá életének egyik felhôs korszakát, ami egyéb okok között valószínűleg szerepet játszott abban, hogy végképp elhagyta az országot, és Babilóniában telepedett le. Egyszer elvetôdött Kfár Náchumba, ahol akkoriban az újkeresztény szekta egyik központja volt, és késôbb latin nevén, Kapernaumként vált ismertté. Hogy, hogy nem, valószínűleg bizonyos hatással voltak rá, mert — a Midrás szavával élve — „valami varázslatot csináltak vele, amitôl szombaton szamaragolt”. Elment nagybátyjához, Josuához, aki kigyógyította a varázslat hatása alól, majd azt mondta neki: „Mivel amazok szamara megugatott [szó szerint: rád ordított], nem maradhatsz Erec Jiszráélban.” Ekkor Babilóniába ment, és ott is halt meg.
Ez a homályos és érthetetlen legenda semelyik más forrásban nem szerepel. Ha Chánánját meglegyintette is az eretnek szekta szele, vajon miért kellett szombatot szegnie, méghozzá szamárháton? Mint a róla szóló fejezetben olvashatjuk, abban az idôben az egyik legnagyobb jávnei tanaita, Eliézer ben Hirkánosz is kacérkodott a szektával, és emiatt meggyűlt a baja nemcsak a saját lelkiismeretével, hanem a római hatóságokkal is. Ott azonban egy tetszetôs ěrás-magyarázatról volt szó, amelyet a szekta egyik szóvivôje a Talmud-bölcsek stílusában adott Eliézernek, és ez „nyerte meg tetszését” (Ĺvodá Zárá 16.).
Hyman magyarázata érthetôvé teszi a rejtélyt. Szerinte Chánánjá, így vagy úgy, az eretnekek hálójába került, akiknek sikerült mézesmázos szavakkal meggyôzniük, hogy akiben ôk megváltójukat látják, az nem más, mint a zsidók annyira várt és áhított Messiása. Erre utal — Hyman szerint — a szamár szombaton: vagyis hogy már eljött az örök szombat és a Messiás, aki a zsidó hagyomány szerint szamárháton fog jönni…
Josuá kigyógyította Chánánját ebbôl a tévhitbôl, de attól tarthatott, hogy a hatás nem múlik el nyomtalanul. Ezért tanácsolta, hogy emigráljon Babilóniába, vagyis távolodjon el a negatív befolyástól…
Chánánjá szót fogadott. Elment Babilóniába, ahol nem működtek ilyenfajta eretnek szekták, és jesivát alapított Pumbáditában. Ezt késôbb áthelyezte Náhár-Pákodba, ahol a jesivá gyorsan fejlôdött, és olyan magas színvonalat ért el, hogy a bölcsek a legjobb jesivákkal együtt említették (Szánhedrin 32.).
Egyes történészek szerint Chánánjá emigrációja egybeesik a hadrianusi üldözésekkel, amikor a rómaiak betiltották a Tóra-tanulást és a parancsolatok betartását. Hálévi (Dorot Risonim) ugyancsak azt tartja, hogy Chánánjá babilóniai szereplésére Bétár eleste után került sor, amikor a rómaiak megölték a tíz mártírt, bezárták a jesivákat, elüldözték a tanítványokat, és szigorú rendeletekkel tiltottak minden zsidó szellemi-vallási megnyilvánulást. Ekkor alakult ki az a helyzet, amelyben Chánánjá volt úgyszólván az egyetlen élô és legálisan működô Tóra-tekintély, és más megoldás híján ekkor ruházta magára a szökôévek beiktatására és a zsidó ünnepek dátumának meghatározására jogosító hatáskört, amelyet addig csak az izraeli Szánhedrin gyakorolhatott. Ebbôl lett aztán a világraszóló krízis és botrány, amely szinte kettészelte a zsidóságot…
Az általánosan elfogadott háláchá szerint a szökôév beiktatása az Erec Jiszráél-i Szánhedrin fejének, vagyis a Hillél-házi fejedelemnek elidegeníthetetlen elôjoga. Csak egyértelmű kényszerhelyzetben lehet — és szabad — ezt a hatáskört külföldön gyakorolni. Ilyen kényszerhelyzet volt a hadrianusi pogromok idején, amikor a babilóniai rabbi Nátán így aposztrofálta a kilátástalan helyzetet: „Akik Engem szeretnek és parancsolataimat betartják… [2Mózes 20:6.] — ezek az Erec Jiszráélban élô zsidók, akik életüket adják a micvák betartásáért. Miért végeznek ki? — kérdeznek valakit, és az így felel: Mert körülmetéltem a fiamat.
Miért ítéltek tűzhalálra? — kérdik egy másiktól. Mert felolvastam a Tórát!
Téged meg miért ítéltek keresztrefeszítésre [a rómaiak kedvenc halálnemére)? — És a válasz: Mert pászkát ettem Peszáchkor!
Hát téged meg miért korbácsolnak meg? — Mert áldást mondtam a lulávra sátorosünnepen…” (Mechiltá, Jitró 6.)
Ebben a helyzetben — amikor a második Simeon ben Gámliél illegalitásba vonult, a Jehudá ben Bává által drámai körülmények között felavatott öt bölcs elbujdosott, Ĺkivá és társai mártírhalált haltak, és Bétárban hullahegyek várták, hogy a rómaiak engedélyt adjanak eltemetésükre — jött el Chánánjá órája. Ekkor vette kezébe a kezdeményezést, hogy a zsidóság ki ne haljon.
Sok évvel késôbb, amikor a helyzet valamelyest konszolidálódott, és Erec Jiszráélban alábbhagyott a terror, a galileai Usá városában újjáalakult a Szánhedrin. Itt verôdtek össze az életben maradt Tóra-bölcsek, itt vette át apai örökségét a másik Gámliél, és itt döntötték el: elérkezett az ideje, hogy helyreállítsák a jogfolytonosságot, és Erec Jiszráél újra átvegye a zsidó nép vezetését. A Babilóniai Talmud így beszéli el a drámai történetet:
…és akkor küldtek hozzá két talmudistát: rabbi Joszi ben Hákéfárt és Zechárjá ben Kvutál unokáját. Amikor Chánánjá meglátta ôket, megkérdezte:
— Minek jöttetek?
— Azért jöttünk, hogy Tórát tanuljunk! — válaszolták.
Chánánjá fogadást adott a tiszteletükre, és közhírré tette, hogy a vendégek nagy emberek, a nemzedék jeles tudósai, akiknek ôsei a Szentélyben szolgáltak [Zechárjá ben Kvutálról mondja a Talmud (Jomá 18.), hogy Jom Kippur elôestéjén szokott a Szentélyben felolvasni Dániel próféta könyvébôl a szolgálatot teljesítô fôpapnak].
Chánánjának azonban egyhamar csalódnia kellett a vendégekben. Amikor egy konkrét ügy került eléjük a tanházban, ellenkezôképpen pászkenoltak, mint ô; ha ô megengedett egy dolgot, emezek eltiltották; ha tisztátalannak nyilvánított valamit, ez a kettô azt mondta: tiszta. Chánánjának ez persze nem tetszett, és kihirdette, hogy a vendégek üresfejű senkiháziak, kalandorok. şk azonban figyelmeztették, hogy ez a módszer nem vezet célra:
— Már festettél rólunk egy képet [amikor feldicsértél bennünket], amit nem tudsz letörölni!
Chánánjá megkérdezte ôket, miért kontrázzák meg bíráskodását, miért mondanak mindenben ellent neki.
A kettô egyenes választ adott:
— Azért, mert szökôéveket iktatsz be, és külföldön élô létedre ünnepek dátumát állapítod meg [holott ez az Erec Jiszráél-i Szánhedrin jogkörébe tartozik]!
Chánánjá azzal érvelt:
— Hiszen Ĺkivá ben Joszéf szintén iktatott be szökôévet külföldön [a babilóniai Nehárdéában]!
— Hagyd Ĺkivát, aki nem hagyott maga mögött hasonló Tóra-tekintélyt Erecben! — mondta a két küldött. Chánánjá azzal válaszolt:
— Én sem hagytam magam után hasonló kaliberű Talmud-tudóst Erecben!
Itt a vita személyi síkra terelôdött, és a két küldöttnek nem volt más választása, mint nyílt kártyákkal játszani. Ezt mondták tehát Chánánjának:
— A gödölyék, amelyeket Erecben magad után hagytál, megnôttek, és hegyes szarvú bakkecskék lettek belôlük. Ők küldtek bennünket hozzád, és ezt üzenik: szóljatok Chánánjának a nevünkben [hogy hagyjon fel szokásával]! Ha megfogadja, jó, ha nem, akkor kiközösítjük! Azt is mondták — folytatta a két küldött –: mondjátok meg babilóniai testvéreinknek: ha hallgatnak szavunkra, jó. Ha nem [vagyis továbbra is Chánánját tartják érvényes háláchátekintélynek], akkor menjenek fel egy magas hegyre; Ĺchijá [egy helyi potentát] építsen oltárt, Chánánjá hegedüljön [mivel lévita volt, és a léviták a Templomban muzsikáltak], és mindnyájan jelentsék ki: semmi közük Izrael Istenéhez!
Ezek a szavak azt jelentették, hogy a babilóniai zsidó közösség megszakítja kapcsolatait az egyetemes zsidó néppel, amelynek szellemi-vallási központja Erec Jiszráél, ezért olyan nagy hatással voltak a hallgatóságra, hogy „…az egész nép zokogásban tört ki, és azt mondták: Isten ments! Van közünk Izrael Istenéhez!” [Vagyis ezzel lekerült a napirendrôl Chánánjá elgondolása, amely szerint Babilónia vált volna a zsidóság szellemi központjává (Steinsalz).]
A Talmud a történet végén még egy lakonikus magyarázattal szolgál. Vajon miért volt az Erec Jiszráél-i Szánhedrin számára olyan fontos, hogy Chánánjá elálljon a szökôévek, illetve az ünnepek dátumának megállapításától?”Mert meg van írva: Cionból jön a Tóra, és Isten szava Jeruzsálembôl…” (Ézsaiás 2:3.)
Eddig tart a talmudi elbeszélés (Bráchot 63.), amely csupán sejteti a történet pozitív kimenetelét. A Jeruzsálemi Talmud (Nedárim 6:8. és Szánhedrin 1:2.) további részletekkel szolgál, melyek drámai aláfestést adnak a viszálynak.
Eszerint Izraelbôl egy-egy levelet küldtek (meg nem nevezett) küldöttekkel rabbi Nátánnak, aki Chánánjá mellett és vele egy idôben jelentôs háláchátekintély volt Babilóniában, valamint az egzilarkha fiának és rabbi Jiccháknak, aki szintén jónevű babilóniai talmudista volt, hogy továbbítsák Chánánjának (Hyman). A három levelet egyszerre küldték, és mindegyikben más szöveg volt. Az elsôt „a szentéletű Chánánjának” címezték, és agyba-fôbe dicsérték benne nagyságát, tudását és így tovább…
A második levélben már tudtára adták, hogy „a gödölyékbôl bakkecskék lettek”, míg a harmadikban volt a kiközösítéssel való fenyegetés.
A leveleket rabbi Nátán és rabbi Jicchák jelenlétében egymás után adták át Chánánjának. Amikor a címzett pocskondiázni akarta a küldötteket, fölugrott rabbi Jicchák, és úgy tett, mintha a Tórából olvasná ki egy ěrás-verset parafrázisát: „Ezek pedig Chánánjá ünnepei…” A jelenlévôk kiáltoztak: „Hiszen írva van, hogy Ezek az Örökkévaló ünnepei…!” Rabbi Jicchák azonban értésükre adta, hogy ha Chánánjá nem adja be a derekát, és nem fogadja el az ereci Szánhedrin felsôbbségét, az olyan, mintha „korrigálni” akarná a Tórát…
Ehhez társa, rabbi Nátán hozzátette: „Mert írva van: Babilóniából jön a Tóra…”
Chánánjá végül elment Jehudá ben Btérához, aki a babilóniai Necivimben élt, és panaszt tett az „erôszakos” Erec Jiszráél-i diktátum ellen. Jehudá azt mondta, hogy mindenképpen az erecieknek van igazuk, és el kell fogadnia döntésüket. Erre „lóra pattant, és elment a közeli és távoli helyekre, közölni, hogy az ereci idôszámítás az érvényes, és eszerint kell ülni az ünnepeket. Ahová elérkezett, ott korrigálták a naptárt, ahová nem, ott tévesen ünnepeltek…”
A Jeruzsálemi Talmud nem nevezi meg, ki volt az, aki „lóra pattant”. Hyman úgy értelmezi, hogy Chánánjá volt, aki belátta tévedését. A Jeruzsálemi Talmud két neves kommentátora azonban — a Pné Mose (a Lengyelországban 1710–1781 között élt rabbi Mose Márgáljot) és a Korbán Háédá (rabbi Dávid Mirl’s-Frenkel, 1703–1743, Németország) — egyöntetűen úgy értették, hogy az idôs Jehudá ben Btérá volt az, aki magára vállalta, hogy értesíti a babilóniai közösségeket a sorsdöntô fordulatról.
Az aggadisztikus jellegű Pirké d’Rábi Eliézer (8.) a szökôévek beiktatásáról szólva hozzáteszi: „…ha arról van szó, hogy nagy cádikok és bölcsek… — vagy akár próféták — külföldön, vagy marhapásztorok Erec Jiszráélban, akkor is inkább a marhapásztorok iktassák be a szökôévet Erecben…”
